2023.08 Isztria 01: Parenzana (4K)
Az Alpok-Adria túra előtt megbeszéltük, hogy a végét, a Parenzánát is magában foglaló isztriai túrát akkor elhagyom és később együtt csináljuk meg a párommal. Augusztus közepén ennek jött el az ideje, különösen úgy, hogy időközben mindketten gravel bringára váltottunk, mely az adott terepen minimumkövetelmény.
Háromnapos túra lett belőle, az első nap a Parenzánáról szólt, azaz az egykor volt belső-isztriai vasútvonal helyén "kiépített" kerékpárútról.
A gravel bringák pedig megtanulták, mi is az a kutyafitty.
Пікірлер: 5
Üdvözöllek benneteket. Nagyon izgalmasra sikerült a túra. Mi is voltunk 30 éve p0recen és motovun de a vasút még nem üzemelt, De nem is tudtunk róla. A fotó amit a párod a barlangban készített nagyon tetszett. Üdv Vincze.
@jpetrenyi
5 ай бұрын
Szervusz, 30 évvel ezelőtt nem még, hanem már nem működött a vasút. 1935-ben zárták be.
Koszonjuk.
Végre egy Parenzana túra film ami lényeges információkat is tartalmaz. idén remélem nekünk is összejön. köszönöm a segítséget.
@jpetrenyi
Ай бұрын
Szivesen. Remélem, jól sikerül a túrátok.