Újra vonattal Szabadkára

Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésének keretében több mint 13 km hosszan újult meg a vasúti pálya, és annak környezete, tavaly augusztus óta közlekednek a tehervonatok a szakaszon, november 28-tól pedig a személyforgalom is elindulhatott.
Napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat. A menetrenddel így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény IC-vel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.
A személyforgalom újraindítása elősegíti az interregionális kapcsolatokat Szeged, Szabadka és vonzáskörzetük között. A Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztését szolgáló beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen.

Пікірлер: 55

  • @balazsandlucarw.
    @balazsandlucarw.8 ай бұрын

    Én arra vagyok inkább kíváncsi, hogy mikor mehetünk újra vonattal a 10 "módváltott" vonalon... Gratulálok, két év alatt sikerült átadni 15km-nyi vasutat Magyarország, de ne felejtsük, hogy ezzel szemben, két hét leforgása alatt közel 400km-t sikerült bezárni...

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    8 ай бұрын

    Mi lesz még a 150-esen ha 15km-t 2 év alatt tettünk le? Tyűű :D

  • @balazsandlucarw.

    @balazsandlucarw.

    8 ай бұрын

    @@DarkHungarian nem baj, majd kicsit megöregszünk mire kész lesz. 😁

  • @trainsandmodelshungary

    @trainsandmodelshungary

    8 ай бұрын

    Teljesen igazad van. Es ahogy írtam feljebb, az is érdekelne mikor fogjak a szegedi állomást vegre felújítani hogy méltó lehessen egy ilyen nagy, szép, fontos városhoz.

  • @attilamolnar1090

    @attilamolnar1090

    8 ай бұрын

    @@trainsandmodelshungary a szegedi nagyállomás nincs olyan rossz állapotban, vannak nagyvárosok amikben sokkal rosszabb állagnak örvend az utasfogadó építmény! Meg ne adj nekik ötletet, mert egy kis meszelésért bezárják az állomást 5 évre és el lopnak vagy egy milliárd forintot! ;)

  • @TransportAndGamingHungary

    @TransportAndGamingHungary

    8 ай бұрын

    Nyugi, majd 7 év múlva talán ugyan így fog kinézni az Újszeged-Mezőhegyes vasútvonal, sőtt, 20 év múlva talán a 3. Tisza hídon át is tudunk vele jönni a nagyállomásra!!! 😢

  • @ptrgyl
    @ptrgyl8 ай бұрын

    Szia uram, elővárosi flottából elvett szerelvény érdekel?

  • @kozlekedesfan2007

    @kozlekedesfan2007

    7 ай бұрын

    Az a szerencse, hogy a mizsein így is tudják pótolni a kiesett Uzsgyikat Csörgővel.

  • @DarkHungarian
    @DarkHungarian8 ай бұрын

    8 év után újra eljuthatunk vonattal Szerbiába 👏. Most jöhet a Csikériai (Baja - Szabadka)

  • @szabobence8764
    @szabobence87648 ай бұрын

    Azért érdemes lenne megkérdezni szegedieket, hogy a szabadkai vagy a 140-es (Budapest felé vezető vonal) felújítása lett volna fontosabb nekik. Szegediként mondom az utóbbi fontosabb lett volna.

  • @latulipenoire1549
    @latulipenoire15498 ай бұрын

    Nem fanyalgok, de Lézer Jani most mondta nem kellenek ide nyugati építőipari cégek. Tényleg ? Ez a 15 kilométer lassabban készült mint a szerbek kb 200 kilométere. Ja és csak 60 km/h-val mehet ? Igazi hungarikum !!!

  • @aladin0095
    @aladin00958 ай бұрын

    Szabadkára napi 5 pár vonat, míg Lajosmizse-Kecskemét között napi 2 pár vonat. Nem szégyellitek magatokat? (Csak egy kicsit)

  • @cobraelflapunk
    @cobraelflapunk8 ай бұрын

    1 a szóvivő helyettest nem irigylem, mert olyankor még jobb aludni, mint ott lenni a peronon... 2...magamat sem irigylem, mert Anett nélkül kit érdekel a szóvivő :D :D

  • @TransportAndGamingHungary

    @TransportAndGamingHungary

    8 ай бұрын

    Az a híres "Anett"!!! 2022 júniusában felsővezeték szakadás miatt 7 órát vártunk Cegléden, erre 2 nap múlva azt nyilatkozza Anett, hogy klímás helységet, illetve vizet biztosítottak az egyébkén 30 fokos melegben. Csakhogy egyik sem igaz... Úgyhogy imádom Anettet!

  • @Domokos_Zsombor
    @Domokos_Zsombor8 ай бұрын

    140-es vonallal mikor akarnak foglalkozni? Az óránkénti zsúfolt Intercity járatok nagyon nem elegek erre a vonalra. Ez a vonal többet érdemel... Minimum elvárás az, Hogy legyen egész napi személyvonat Nyugati-Kecskemét között...

  • @user-vs5yl6uz1r

    @user-vs5yl6uz1r

    8 ай бұрын

    Az 1-es és a 20-as vonalon még rosszabb a helyzet. Ott csak 3-4 kocsis vonatok közlekednek.

  • @aladin0095

    @aladin0095

    8 ай бұрын

    az utolsó vonat Kecsóra Pestről 22.03-as még korai. Egy esti meccsre, színházi előadásra nem tudsz elmenni így, (ha nem vezetsz), hiszen azok kb. este 10 és 11 óra között érnek véget. Kellene legalább 2 vonat még utána, este 11-kor és éjfélkor. Az a bosszantó, hogy szinte minden vonat Szolnokra megy a 100a-n, Kecskemét, Szeged felé alig van vonat. Oké, az órás IC igen, de az is vicc. Kistelek, Szatymaz, Nagykőrös...

  • @trainsandmodelshungary
    @trainsandmodelshungary8 ай бұрын

    Sok sok biztonságos utat kívánok civilizált utasközönséggel. Remélem Szeged is kap vegre egy átfogó felújítást es modernizációt mert szégyen ekkora varosban igy hagyni a fő vasútállomást.

  • @szabobence8764

    @szabobence8764

    8 ай бұрын

    Sajnos Szegeden nagy a dillemma melyik vasútállomás lenne a jobb. Mert a nagyállomás (ahová az IC-k érkeznek) vasúti közlekedés szempontjából csak a vasúti híd megépítése után válhat átmenő állomássá, amíg a Rókus állomás lehetne átmenő és Szeged közlekedésébe is jól illeszthető lenne, csak az elég drága vállalkozás lenne, mivel akkor a Szeged- Békéscsaba vonalat villamosótani kellene, egy hídon keresztül be kellene kötni a szabadkait Rókusba és kellene Szatymaz Rókus közé egy kapcsolat a nemzetközi ICknek, ami Szerbia felé megy és kellene a Dorozsma- Rókus delta a békéscsabai IC-knek.

  • @szaboricsi
    @szaboricsi8 ай бұрын

    Lássuk csak: 2023-ban, átadott a MÁV 15 km felújított vasútvonalat, 50-60 Mrd forintért sík terepen. Biztosítóberendezés nélkül, max. 60km/h-val járhatóan. 2023-ban! És felsővezeték nélkül! Gratulálok én is! 😂😂😂

  • @krisztinawien

    @krisztinawien

    8 ай бұрын

    Nagy segítség ez a magyar családoknak! :D

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    De van felsővezeték, csak nem üzemképes (még)

  • @szaboricsi

    @szaboricsi

    6 ай бұрын

    @@DarkHungarian Fantasztikus!

  • @gaborczegledi9580
    @gaborczegledi95808 ай бұрын

    Gratula csak így tovább!

  • @tothista4477
    @tothista44778 ай бұрын

    A szerbek kitettek magukért, elegáns vonatot küldtek.

  • @vanatmania8131
    @vanatmania81318 ай бұрын

    😮😮😮 nagyon jó videó lett 😊😊

  • @deroxboy
    @deroxboy8 ай бұрын

    Milyen szép modern vonat... ja nem

  • @veres_adrian
    @veres_adrian8 ай бұрын

    Felsővezeték van csak nincs áram alatt. Uzsgyi van az a lényeg. Mikor lesz áram alá helyezve kedves MÁV?

  • @metropolitantransports2611

    @metropolitantransports2611

    8 ай бұрын

    Én is ugyanezt kérdezném: ennél még a Szili + Fecske Bhv x2 is jobb, (bár még ezt a színvonalat is meg lehetne lépni mással pl. FLIRT), csak Az Usgyi meg mehetne Szentesre, Salgótarjánba vagy Mátészalkára :/ De szerintem jót tett ennek a vonalnak a felújítás és az újraindítás, csak ennyi nem elég, máshol is alkalmazni kéne ezt a jó szokást.

  • @veres_adrian

    @veres_adrian

    8 ай бұрын

    @@metropolitantransports2611 Egyetértek! Amúgy lehetne a 31-es vonalat Salgótarján-Somoskőújfalu vonalát is újítani. Mellesleg ne Somoskőújfalú legyen a végállomás hanem szlovák pl. Fülek vagy Losonc

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    2024 Tavasza vagy nyár eleje felé ha jól tudom

  • @SpecialGuestStar
    @SpecialGuestStar8 ай бұрын

    Alig 40 km másfél óra alatt? Azért van még mit fejleszteni.

  • @yagi3925

    @yagi3925

    8 ай бұрын

    Bocsásson meg, hogy franciául írok. Entre Szeged et Szabadka/Subotica, il y a plutôt 60 km que 40. Bien sûr, 1h30 pour un tel trajet, ça reste lent. Lassú az a vonal. Mais je suppose que le train fait un long arrêt à la frontière?

  • @SpecialGuestStar

    @SpecialGuestStar

    8 ай бұрын

    A MÁV Menetrendi Segédkönyve alapján a pontos távolság a két állomás között 43,6 km. Igen, a határon közel egy órát áll a vonat teljesen feleslegesen. Hegyeshalomban az osztrák határon amíg határellenőrzés ideiglenesen vissza volt állítva a Covid alatt, a RailJet vonatok 150-200 utasát 10-15 perc alatt leellenőrizték.

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    40 neked a tested. Röszke és Szeged távolság mióta 40km?

  • @SpecialGuestStar

    @SpecialGuestStar

    6 ай бұрын

    @@DarkHungarian Egyelek meg, Szabadkára megy a vonat, nem Röszkére...

  • @dr.albanszamar3521
    @dr.albanszamar35218 ай бұрын

    köszönjükszépen orbán Viktornak köszönjük ezt a vonatot

  • @tamaszahorecz3177
    @tamaszahorecz31778 ай бұрын

    🇭🇺👍👍👍

  • @budapestkeletistationvoices
    @budapestkeletistationvoices8 ай бұрын

    Újraindul, de minek?

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    Talán mert járnak rajta utasok? Én csak azt nem tudom hogy a 1-es vonal és a 100-as vonalon miért mennek vonatok...?

  • @budapestkeletistationvoices

    @budapestkeletistationvoices

    6 ай бұрын

    @@DarkHungarian nem járnak

  • @Cirbonukleon
    @Cirbonukleon8 ай бұрын

    A Hajnali 5:19 -es első járaton maga Lázár János is ott volt. Bevallom, ezáltal kicsit szimpatikusabb lett..

  • @razen1378

    @razen1378

    8 ай бұрын

    xddddd

  • @dizelgigant_0037
    @dizelgigant_00378 ай бұрын

    Miért jár Usgyi, ha a vonal villamosított?

  • @balazsandlucarw.

    @balazsandlucarw.

    8 ай бұрын

    Mert még nem lehet feszültség alá helyezni a felsővezetéket... Két év sem volt elég, hogy megcsinálják... Röhej...

  • @modellestechnika7747
    @modellestechnika77478 ай бұрын

    Nem úgy volt, hogy flirtek fognak járni? 😢

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    A felsővezetékek nem üzemképesek még

  • @alenbudovalcev7256
    @alenbudovalcev72568 ай бұрын

    Ideje volt már 🙄

  • @LakatosTomi012
    @LakatosTomi0127 ай бұрын

    Az uzsgyi egy személyvonat?

  • @DarkHungarian

    @DarkHungarian

    6 ай бұрын

    Tragacsvonat

  • @LakatosTomi012

    @LakatosTomi012

    6 ай бұрын

    @@DarkHungarian kösz

  • @batyagabor3411
    @batyagabor34118 ай бұрын

    Gyereke nagyon odavágtatok a temponak,ezzel azért nem kéne dicsekedni,mi a jó isten tart másfél óráig mert legroszabb esetben 3/4 óra alatt le kéne durrantani oké az megállási infrastrukturák megujultak ugyan ez rendbe van de amivel itthon másfél évig vergődtetek addig a Vajdasági részen RZD-s kollégák 3-4 hónap alatt rendbe vágtak kompletten!!