Amikor már azt hittem sokat tudok, amikor már úgy véltem vagyok valaki, amikor az önelégültségem már óriási fává gyarapodván eltakarta előlem az erdőt melyet látnom kellett volna, nos akkor a sors kivetett Írországba. Az Élet vagy Sors vagy nevezd bárminek, úgy működik, hogy előbb vagy utóbb tükröt állít eléd, s te vagy megrettensz attól amit látsz, vagy belevágsz, mert látni akarod a valót mely mögötte rejtőzik. A valóság mindig prózaibb mint amit az ember egója láttatni szeretne magáról a külvilágnak. Be kell azt is ismernem, nem önszántamból szembesültem azzal aki vagyok, jól el voltam én azzal a magamról alkotott képpel amit addig felépítettem, csakhogy az Élet vagy Sors vagy nevezd bárminek, belekényszerített akkori helyzetembe, és már az elején látszott, hogy ez nem sétagalopp lesz. Aztán újraépítettem magam abból, amit a tükör mögött találtam. Sokszor kellett szembenéznem a Félelemmel, aki ha nem ellenségként kezeled, sokat segít abban, hogy megtaláld a helyes utat, rálelj az önbecsülésedre, és felfedezd magadban azokat a képességeket, amelyek leginkább akkor segítenek, amikor nagy a nyomás rajtad, amikor múlik valami azon, hogy hibátlanul oldod meg a feladatot. A Szerencsémnek köszönhetően, jól jöttem ki a helyzetből, megerősödtem szakmailag, tudatosabb lettem. Azt gondolom az embernek mindig hinni kell, vagy abban hogy van valami, vagy éppen abban hogy nincs. Hit nélkül az ember elveszik, mert különben nem tud magyarázatot adni arra amit tesz és addig tett az életében. Az én elképzelésem az volt, a Szerencse kedvel engem, és állandóan figyel, élvezi ha nehézségekbe ütközöm, kíváncsian várja hogyan oldom meg a feladatot, lépem át az akadályt melyet éppen ő gördített elém. Megjegyzem, sokszor ezek az akadályok tereltek abba az irányba, ahol meg kellett tanulnom bizonyos dolgokat, különben simán elrepesztettem volna mellettük. Aztán amikor látja, hogy már sokat küszködtem s épp feladni készülök, odanyújtja tálcán mit elérni áhítottam addig, s látszólag sok felesleges munkát öltem bele. Idővel rájöttem, nincs felesleges munka, nem a cél a lényeg, hanem az út ami oda vezet. Nos így váltam belovaglóvá. Addig is azt hittem az vagyok, de a tükör összetört....hihihi....!
Azért jöttem haza, és azért kezdtem 60 évesen belovaglásba, illetve fiatal lovak képzésébe, mert az Életnek mindig igazolnia kell ha valami valóságos vagy csupán talmi képzelet.
Fontosnak tartom, hogy amiről beszélek be is tudjam mutatni. Az istállóm sok kívánni valót hagy maga után, de az Élet vagy a Sors vagy nevezd bárminek, nem akarta, hogy bármi külső segítséget kapjak a létrehozása során, valószínűleg tudta, hogy én is gyarló vagyok, s nem tudom becsülni azt, ahol nem érzem a verítékem szagát. Így pedig sikerült saját erőből egy icipici Tor di Quinto-t, Pinerolo-t, Örkénytábort létrehozni, ami pont olyan mint a magyar narancs, kicsit sárga, kicsit savanyú, de az enyém...! Az én saját játszóterem....!
Coco azért van itt most, mert eddig jól szerepeltünk. Eddig azért szerepeltünk jól, mert nem gondoljuk hogy mi találtuk fel a spanyolviaszt, de tisztában vagyunk azzal, hogyan csinálnják, és ha valamit elfelejtenénk, tudjuk hol érdemes megkérdezni, egy pillanatra sem vállaljuk fel a mindenttudás terhét, mert az viszont akkora teher, hogy rettentően nehéz alóla kikecmeregni....!
A videó szerintem elég élvezhetőre sikerült, nem hinném hogy bármi hozzáfűzni valót igényelne....!