Borsos Béla: Mit csinálnék másként - Tanuljunk a hibákból - Elmélet és gyakorlat Gyűrűfűn

Gyűrűfű nem csak abban egyedülálló a hazai - és talán nemzetközi - ökofalvak között, hogy egy önálló vízgyűjtőre, előre eltervezetten jött létre, hanem abban is, hogy már a kezdetektől a permakultúrás elvek felhasználása volt a cél. Ám sajnos a létező szocializmusban szocializálódott alapítók naivitása, a szervezési hibák, a közösségépítés hiánya miatt a kétezres évek elején a szerveződés leült, és 14 év alatt gyakorlatilag semmi nem történt. A terv azonban jó, eddig kiállta az idők próbáját. Ezt onnan lehet tudni, hogy az elmúlt öt évben a település szervezése ismét erőre kapott.
A tanulság többek között az, hogy egy alapítványnak elég egy alapító (ha az természetes személy), és a legelején egyértelmű, világos döntési mechanizmusokat kell kialakítani, ahol a vezetés nem előjog, hanem felelősség. Szerencsére a kilencvenes években létrejött rendezési terv és a teljes vízgyűjtőre vonatkozó természetvédelmi rendelet megteremti az alapját annak, hogy a terület, az ott lakókat is beleértve, fel tudjon készülni egy olyan rugalmas tájhasználatra, amely lehetővé teszi az időjárás kaotikus átrendeződésének, a csapadékhiány hatásának és az ökoszisztéma változásainak tompítását, vagyis az alkalmazkodást.
Borsos Béla György PhD állatorvos, humánökológus, író.
A gyűrűfűi ökofalu alapítója, a Gyűrűfű Alapítvány kuratóriumának elnöke, Ökológiai rendszerelmélettel foglalkozik, szakterülete az ökológia-rendszerek és az ember társadalmi tevékenységének, valamint a technológiai civilizációnak a kapcsolata. Ökológiai kutatásokat Ázsiában, Európa és Észak Amerika területén folytatott. Részt vett a magyar humánökológus szakképzés megteremtésében, ez 2011 óta az ELTE TáTK mesterszakává vált. 2009 és 2011 között az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) hivatalos szaktanácsadója. Több tucat szakmai közlemény, könyvfejezetek és hat önálló könyv szerzője. Szerkesztőként, lektorként és szócikkek szerzőjeként egyaránt részt vett a Környezetvédelmi Lexikon, valamint a Magyar-Angol Környezetvédelmi Értelmező Szótár elkészítésében. Szakértőként közreműködött a Mérgezett föld című dokumentumfilm elkészítésében.

Пікірлер

    Келесі