Baji Béla: Mit csinálnék másként - Tanuljunk a hibákból - Noé bárkáján

1986 nyarán történt, hogy elolvastam Bill Mollison két könyvét a permakultúráról.
Megvéve egy 6000 nm-es területet elkészítettem egy tervet, amelynek megvalósítását ’87 tavaszán kezdtem el. Mint annyian azóta, azt terveztem, hogy ide költözöm családostul. Ugyanebben az évben nősültem, utána született két fiam. Az évek során szépen alakult minden a tervek szerint, azt kivéve, hogy a gyermekeim, ahogy felnőttek, inkább a Tápiószele nevű kisvárosba vágyódtak, nem a „sáros” tanyára.
Másrészt azt, hogy a NÖDIK kerítés építéssel alapvetően megváltoztatta a megközelítési lehetőségeket vagyis drasztikusan megváltoztak a környezeti feltételek. Ettől én még a terveknek megfelelően építem a Noé bárkáját, csak már nem magamnak, hanem valaki másnak. A területet közben kétszeresére sikerült bővítenem. Hogy mit csináltam, vagy nem csináltam jól? Néhány technikai dolgot. Majd elmondom...
Baji Béla bemutatkozása:
Kertészmérnök vagyok, elsősorban a növényekhez értek.
A ’80as évek elején, amikor a biokertészkedés megjelent Magyarországon, elkezdtem vele foglalkozni. 1986 nyarán, amikor elolvastam Bill Mollison könyveit a permakultúráról, azt mondtam, hogy ha legalább a fele igaz, akkor érdemes megpróbálni az ott megfogalmazott elveket, gyakorlatot. Most azt mondom, legalább a fele igaz.
Megvásároltam egy területet Tápiószelén Magyarország közepén, ahol éppen 36 éve végzek különféle kísérleteket, és tartok fenn egy természetszerű, erdős, bokros területet. Kérdéseim arra irányulnak, hogy hogyan lehet egy természetökológiai törvényei szerint működő változatos környezetbe beépíteni termesztett zöldségféléink, gyümölcsfáink termesztését.
22 évig dolgoztam az egykori Agrobotanikai Intézetnél (ma: Növényi Diverzitás Központ), illetve tagja voltam a Biokultúra Egyesületnek annak indulásától (1983-tól).

Пікірлер

    Келесі