A két világháború közötti irredenta emlékműszobrászat - Ludmann Mihállyal éd Domonkos Lászlóval

Ойын-сауық

Kulturális pódiumbeszélgetéseinket a két világháború közötti irredenta emlékműszobrászattal folytatjuk. Annál is inkább, hiszen egy ilyen, az elszakított országrészeket jelképező szoborcsoport állt 1921 és 1945 között a Szabadság tér északi, félköríves részének járdaszigetein, néhány száz méterre a Polgári Mulatótól.
A kiegyezést követő gazdasági, kulturális fejlődés jelentősen hozzájárult nemzeti művészetünk kiteljesedéséhez. Ennek a fellendülésnek az I. világháború vetett véget. A művészek közül sokan katonaként szolgáltak, szerencsésebb esetben a Sajtóhadiszálláson. A háború és az azt lezáró trianoni békediktátum traumája a magyar nemzet meghatározó életérzésévé vált. Ennek a fájdalomnak a megjelenítését a köztéri szobrászatunk is felvállalta, ezáltal új műfajokkal gyarapodott. Ilyen volt a hősi emlékmű és az országzászló. A két világháború közötti időszakban alkotó szobrászok nagy részét 1945 után felejtésre ítélték, pedig jelentős alkotásokkal gyarapították köztereinket.
Az esemény házigazdája Domonkos László lesz, beszélgetőpartnere pedig Ludmann Mihály, akinek a témában a Nagy Háborúban részt vevő, kiemelkedő művészeinkről a Művészek a háborúban című kötetben, míg a két világháború közötti időszakban alkotó szobrászokról A Nagy Háború hősi emlékezete és Az irredenta szobrok mesterei című könyvben olvashatunk.
Amennyiben lehetősége van rá köszönjük a támogatást!
Belföldi számlaszám: 11773078-00470544 * külföldről : HU67117730780047054400000000
SWIFT: OTPVHUHB
(Közleménybe feltétlenül írja be: adomány!)
Köszönjük!
🇭🇺🤝🇭🇺

Пікірлер: 3

  • @hszilard2ggsanta460
    @hszilard2ggsanta4606 ай бұрын

    Köszönöm

  • @vtamaslaszlo1175
    @vtamaslaszlo11756 ай бұрын

    Fantasztikus a műsor . Marxista rühedékeket székhez kötözve kötelezően végighalgattatnám velük .

  • @csiknekertimaria1111
    @csiknekertimaria11116 ай бұрын

    Hajszál pontos elemzés, az Isten áldja meg érte. Az 1960-as években voltam gyerek, a nagyszüleim már azt tanították, hogy nem lesz ez mindig így/ Trianon/ pedig egyszerű parasztemberek voltak. Az 1980-as években az akkori Csehszlivákiában nyaraltunk Szencen, többször is, Nem csodálkoztam a magyar sźó hallatán, de a gyógyszertárban nem " értettek " magyarul. A trianoni igazságtalanság a mostani nemzedéket is rosszul érinti. Fontos tehát, hogy ezek az emlékeztető alkotások megszülettek, tudjuk,hogy miért. Beszélni kell róla, hogy tudjuk a jogainkat, ne álljunk mint borjú a kapu előtt. Ebben a kérdésben teljes egyetértés van minden magyar emberben. ❤

Келесі