A Boeing 707-es: korszaknyitó jet az 50-es évekből (Ep. 237)
A prototípus, amellyel a bemutatórepülésen orsózott a pilóta. Katonai és tanker gépnek indult, a világ egyik legnépszerűbb utasszállítója lett belőle. Korszaknyitó repülőgépnek számított a világ nagy légitársaságainál. Gyönyörű formája volt, és közelebb hozta egymáshoz a kontinenseket, távoli városokat. Sok cégnél a luxust jelképezte az 50-es, 60-as években. A Boeing 707-es születése és tündöklése.
A Boeing 707-es 1957 decemberében emelkedett először a magasba. Szűk egy évvel később pedig már használni is kezdték a légitársaságok. Az első változatok 140-170 fő szállítására voltak alkalmasak. A törzshossz kezdetben 44, a szárnyfesztávolság pedig 40 méter volt. A maximális felszállótömeget valamivel 130 tonna alatt határozták meg a mérnökök, a hatótávolság pedig megközelítette a 6000 km-t.
A 60-as években már a fél világot átszelték a 707-esek. A BOAC például összekötötte Londont Sydney-vel, amit a New York-San Francisco-Honolulu-Fiji útvonalon repült. Számos film főszereplője lett a 707-es. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu
Пікірлер: 32
ideje volt már hogy végre megkapjam a havi repcsis film adagomat, jó volt :-)
Már alig vártam. Egyszerűen vérprofi munka, mint mindig. Innen üzenem minden videósnak, hogy itt az etalon csatorna! Így kell jó anyagot leadni. Köszönöm és ment a like.
Nagyon jó volt mint mindig Én egy Lockheed L188 electra-ra lennék kiváncsi. Gratula a kiváló minőségü videókért.
Nagyon színvonalas profi munka ,minden részt nagy örömmel végignéztem.A nagy ismeretterjesztő tv csatornák a semmit sokáig mondó müsoraik sehol sincsenek ezen videók mellett.Minden elismerésem a készítő csapatnak meg az Aeropark munkatársainak.A szerzői jogokat meg kellene vásárolnia a tv társaságoknak hogy lehessen látni értelmes ismeretterjesztő műsort is a sok töltelék adás helyett.
még még még ilyen gép bemuttató videót, kérünk!!!
Nagyon király lett ezt a videó. Nekem a LUFTHANSA 707-es tetszik a legjobban. És örülök hogy az Aeropark - naked lett egy vadászgépe
Szuper volt! Következőként jöhet a mig-21 😃
@aeroparkbudapest
3 жыл бұрын
Lesz! :D :D
@dominikbugyik7247
3 жыл бұрын
@@aeroparkbudapest szuper 🙂
Fantasztikus gép és nagyszerű film. 👍😊 Köszönöm hogy végignézhettem, már hiányoltam. ✈
Ismét remek tartalom, és Zainkó Úr (is) nagy kedvencem, nagyon szívesen elhallgatnám sokkal hosszabban is. :) Köszönet mindenkinek!
Én azzal támogatom a Aero parkot, hogy ismét ellátogatok oda a barátaimmal. Kedvenceink a LI2 és az AN2 :D
Nagyon jó volt.
Ez is szuper volt !
Nagyon jó mint mindig
Ismét egy remek videó 🙂
Kedvenc géptipusom a 747 mellett
Ha nem lett volna a 2. vh-ban a Me-262, He-280 és társai, akkor valószínűleg később jelentek volna meg a sugárhajtású repülőgépek a polgári légiszállításban is.
Na végre, megint tipus ismertető... erre konkrétan pizzát rendeltem :) csak ezért
❤️
1:12 B7, 1:14 B29 . Legszebb bomberek amik valaha készültek!
Nagyon szuper lett! Ez már nagyon kellett!
Mi az intro zene cime ? Nagyon imádom 🙂 És ez a video is jó lett akarcsak az összes többi 🙂
Ma ilyen aeroparkos nap van, megyek látogatásra és még videó is van
Gejza:)
2:18 vajon annak az F86Sabre-nek miért van nyitva a futóműve légitankolás közben?
@mapol7297
11 ай бұрын
Talán az kell hozzá, hogy olyan lassan repülhessen?
Eddig megnéztem az összes epizódot. Egyetlen negatív dolog, ami nagyon bántja a fülemet, hogy Géza bácsi, mint tárlatvezető,- és szinte minden részben beszél kitűnő dolgokat-, a ban-ben ragokat nem nagyon ismeri...
🙂
Az Airbus alapfokon 4.részét kérjük❗😁
Legyen airbus alapfokon