1995.12.05. HÉV szállítás a MÁV-on Cinkota - Törökőr - Ráckeve & MIXA 807-604-808 bontása Ráckevén

Автокөліктер мен көлік құралдары

A második lógásom a suliból Hév szállítás miatt. Mint az első alkalommal (1995.11.28.) ezúttal is megérte. Így még utazhattam az Örs vezér tere és Törökőr HÉV teherpályaudvar között felsővezeték alatt saját erejéből mozgó MX, MXA motorvonatokon, sőt LVI-os mozdonyon is. Ma már olyan távolinak tűnik, hogy ez valaha lehetséges volt, pedig íme itt látható volt ilyen. Itt videóztam legutoljára a 813-607-814-es MIXA szerelvény vázát, amely forgóváz csere után visszatért Szentendréről Cinkotára, hogy ott elbontsák. Sok-sok snittet készíthettem a ma már a múlt halványodó emlékei között lévő Törökőr HÉV teherpályaudvaron is. Aztán pedig az MX 865-633-866-os egységgel, a 733-as HÉV BoBo segítségével, az utastérben szétfagyva, irány Ráckeve. Közben pedig Királyvágány, V63-052+V63-046 gépmenetben, Vágóhíd dízel műhely, leállított és behavazott MIXA 851-626-852 Dunaharaszti tárolón (innen már csak Csepelre ment, ott pedig elbontották), 38-as busz Szigetszentmiklós gyártelepnél, szóval nem kevés kuriózum. Ráckevére leérve pedig beálltunk a kocsiszínbe, ahol ha eddig még nem lenne elég, a 807-604-808-as MIXA szerelvényt bontották éppen. Szóval még nekem is nagyon komoly anyag, melyet elnézegetve lenne egy fontos üzenetem hozzátok. Filmezzétek, dokumentáljátok ma is szorgalmasan a HÉV-et, minden olyat is ami nem tűnik most fontosnak, mert 10-15 év múlva még a mai felvételeket is ugyanilyen döbbent arccal fogjuk visszanézni. Ugyanis amerre a dolgok most haladnak, addigra jó eséllyel még ennyi sem lesz már! És csak remélem hogy nem lesz igazam! A felvétel létrejöttéért hatalmas köszönet Dobi Lászlónak és Jámbor Lajosnak! BecsVision1995
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/Becsk...
Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
Köszönettel:Becs

Пікірлер: 31

  • @Gothpaladinus
    @Gothpaladinus10 жыл бұрын

    Most néztem végig az egészet. Nem untam meg, mert rendkívül érdekes összeállítás, tele olyan érdekességekkel, amiket valószínűleg csak Te örökíthettél meg, HÉV-fanoknak óriási vétek lenne ezt az összeállítást kihagyni! :)

  • @Gothpaladinus

    @Gothpaladinus

    3 жыл бұрын

    @@matthiasalvin9180 How is this compared to suburban railways? Keep off with your off topic spams from here, please.

  • @CFRTrainSpotter
    @CFRTrainSpotter2 жыл бұрын

    Its very great to see footage like this. Indeed i've translated the video description and i do feel sad that most of the stuff in the video no longer exists, and it makes me wonder if i should've skipped classes in highschool just to see interesting things myself, although there wasnt anything interesting going on in my city in the last years. That being said, i imagine it was very interesting to see a couple of HEV trains go across MAV tracks, especially if you were taking an InterCity/EuroCity.

  • @gyurischannel5822
    @gyurischannel58224 жыл бұрын

    Manapság, aki ellóg egy suliból, más lesz a következmény!!! Akkor még meg lehetett ezt tenni!!!👍👍

  • @HunSlade92
    @HunSlade9210 жыл бұрын

    Jó felvételek köszi! :) Érdekes látvány hogy alig változott valami azóta!Mutatja hogy mennyire nem fejlődik ez az ország :D Olyan mintha csak 5 éves felvételek lennének!

  • @becskyandras

    @becskyandras

    10 жыл бұрын

    Azért ezzel nem értek egyet! Törökőr HÉV teher pu. teljesen eltűnt sajnos, a Vágóhíd környékére sem lehet már ráismerni, hogy a többit ne is említsem!

  • @Adani12345
    @Adani1234510 жыл бұрын

    Olyan videód nincs, ahol még látszanak a HÉV szerelvényeknél az átjáróajtók? Ha jól tudom akkor tűntek el mikor lecserélték a műbőr üléseket kárpitosra.

  • @becskyandras

    @becskyandras

    10 жыл бұрын

    Természetesen van! Amúgy nem jól tudod, előbb kezdtek eltűnni az átjáróajtók, már 1996-ban volt olyan szerelvény 1111-756-1112, viszont az első plüssüléses levágott paravánfalas 993-697-994 csak 1997 őszén jelent meg! Mindkettő szentendrén debütált.

  • @herrbela84
    @herrbela8410 жыл бұрын

    Azóta vannak félbehagyott irodaházak is :) Előbb-utóbb ennek a rendszernek is vége...

  • @Adani12345
    @Adani1234510 жыл бұрын

    Ez a vágatlan felvétel? Nagyon jó videó, látni milyen volt a törökőri pályaudvar. Héveket manapság is visznek néha ezen a vonalon Bobóval az irodaház mellett megy a vágány füvesített pályán Kőbánya-teherig. Rákosfalváról de megnéznék egy régi felvételt, bár lehet ,hogy lesz még benne, még csak 12 percet néztem meg.

  • @becskyandras

    @becskyandras

    10 жыл бұрын

    Igen ez vágatlan, ebben semmi olyan személyes nem volt ami ide nem tölthető fel!

  • @hajnalgergely1210
    @hajnalgergely12109 жыл бұрын

    Még megvolt a kanóc Törökőrig... Nem is tudtam, hogy az összekötőn volt egy csonka is... Azt mikor bontották el?

  • @Adani12345
    @Adani123459 жыл бұрын

    Itt hány akksival filmeztél? Emlékszem anno a mi Panasonic VHS-C kameránkon volt tápcsatlakozó, elvileg lehetséges volt hálózatról működtetni, ha adott volt egy jó hosszú "fűnyírókábel" meg egy konnektor akkor lehetett korlátlan ideig filmezni, legalábbis, ameddig volt kiskazetta.

  • @becskyandras

    @becskyandras

    9 жыл бұрын

    Igen azt az enyém is tudta, de nem volt olyan hosszú kábelem hogy érdemes lett volna az újpalotai lakásban bármit is filmezni. 2 saját akkum volt 1995 végétől és egy kölcsön anyáméktól, ami két felén kétfajta csatlakozósarukkal rendelkezett és jó volt anyámék Hi8-as és az én VHSc kamerámhoz is!

  • @Adani12345

    @Adani12345

    9 жыл бұрын

    Becsky András Mikor pl. kocsiszínben vagy hasonló helyen filmeztél akkor sem gondoltál erre, hogy egy jó hosszú villanyvezeték függőkonnektorral és arról menjen a kamera? Nekünk is van otthon most is 100 méter hosszú fűnyírókábel, pedig az elektromos fűnyíró már rég benzinesre lett cserélve. Akkor is jól jött mikor az egyik fázis megmurdelt a lakásban, így lehetett vele a nappaliból áramot adni a garázsban lévő fagyasztóládának átmenetileg.

  • @becskyandras

    @becskyandras

    9 жыл бұрын

    Nem gondoltam ilyesmire. Tudod annak idején a seggünket a földhöz vertük hogy egyáltalán beengedtek, sőt filmezhetek is, nem nagyon akartam túlfeszíteni a húrt egy 50m-es kábellel magam körül. Inkább vittük a töltőt és míg az egyik táppal filmeztünk a másik töltődött.

  • @Adani12345

    @Adani12345

    9 жыл бұрын

    Becsky András Mennyi idő alatt töltötte fel az akksit a töltő?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    9 жыл бұрын

    Kb 75-80 perc. Akkor korrektül fel volt töltve. De ahogy öregedtek az akksik csökkent a töltés kisütési idő is.

  • @SlayR007
    @SlayR0076 жыл бұрын

    9:04-nél mi az a szerelvény a háttérben? Csak nem a Ganz G2-es?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    6 жыл бұрын

    Az sohasem volt Törökőrön szerencsére. Azok ott a két otolsó sejelt MVIII-as motorkocsi (263,264) és egy poggyászkocsi. Láthatsz róluk külön videót a csatornámon 1995.06.18.-i dátummal.

  • @lajoshidvegi1922
    @lajoshidvegi19222 жыл бұрын

    Sok munkahely is megszűnt akkor, az emberi hülyeség miatt ezzel. A vasútnál ( a HÉV is az), a legnagyobb hasznot a teherforgalom hozta. A személyforgalom egy kiegészítő jelleg volt.

  • @petertombor7881
    @petertombor7881 Жыл бұрын

    Az LVI-osok egészen a HÉV teherszállítás megszűnéséig használatban voltak? Az Lll és LIll típusúak (2 tengelyes HÉV villanymozdonyok) is addig jártak ,vagy azok már korábban le lettek állítva?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    Жыл бұрын

    Az LVI-32, 33 még egy picit tovább is üzemképes volt, de a 31-est már 1992-ben kiállították Cinkotán oda ahol ma is látható!

  • 3 жыл бұрын

    Azért az mondjuk szerintem nem rossz irány, hogy a lakóövezetben ne legyen teherszállítás, de természetesen látom, a vasút hasznát és értelmét

  • @hajnalgergely1210
    @hajnalgergely12109 жыл бұрын

    Itt miért kellett a plusz mozdony?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    9 жыл бұрын

    Ha jól emlékszem főleg a közvetítőkocsi szerepét töltötte be!

  • @tibormenyhart7033
    @tibormenyhart70336 жыл бұрын

    Andris, te kaptál valaha bármilyen elismerést a Hév történelem dokumentálásért?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    6 жыл бұрын

    Elismerést??? Ha-ha-ha. Még ma is úgy kell kikönyörögnöm ha valahol HÉV belterületen filmezni szeretnék. Sőt, ma sokkal nehezebb ez is mint anno. Pedig továbbra is szívesen csinálom és ma már a HD filmek sokkal szebben örökítik meg az utókornak ezeket a dolgokat. De semmi nem szegi kedvem. Ma is folyamatosan készülnek a filmek. 22-én éjjel pl. filmeztem az Árpád sinautóbuszt a Gödöllői HÉV-en.

  • @gyurischannel5822

    @gyurischannel5822

    4 жыл бұрын

    Japánban meg lehetett volna ezt tenni bármilyen díjjal!!!

  • @gergelyteri
    @gergelyteri10 жыл бұрын

    11:25 örs vezér tere?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    10 жыл бұрын

    Naná! Mi más lenne?

Келесі