Szabó Márton bencés szerzetes értő kalauzolásával és főszereplésével mutatjuk be a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjét, benne Magyarország első Illatmúzeumával.
A bencés szerzetesek életében az elmúlt másfél ezer évben mindig is nagy szerepet játszott a kertművelés. A fallal körülvett monostorokon belül zöldségeskert, gyümölcsfák és gyógynövénykert egyaránt megtalálható volt. Az Ora et labora, azaz „Imádkozzál és dolgozzál” elvének gyakorlati megvalósulásában a kertészkedés kétkezi munkája központi szerepet játszott. A termesztett növények egyszerre szolgáltak élelemforrásként és szükség esetén gyógyszerként. A középkori monostorok hálózata a kertészeti ismeretek folyamatos cseréjét is megvalósította. A szerzetesek kertészeti ismeretei így a kolostorok falain kívül is hatottak. Közvetett hatásuk az egész társadalomban, s a szélesebb értelemben vett kultúrában is megjelent, gazdagították a környező településeket, átalakították a tájat.
A szerzetesek nagy gonddal termesztették és gyűjtötték a gyógyításhoz szükséges növényeket, hiszen ez a feladat kezdettől fogva a monostorok fontos szolgálatai között szerepelt. A szerzetesek manufakturális körülmények között, a kolostorkertekben, az úgynevezett herbuláriuszokban termesztettek, elsősorban a kiszámíthatóságuk miatt, gyógynövényeket. Zsályát, rutát, izsópot, a 17. századtól pedig levendulát is. A magyarországi bencés gyógynövénykultúra egyidős a pannonhalmi monostorral. Pannonhalmán 1201-ből van erre vonatkozó hiteles helyi anyag a levéltárban, ahol megemlítenek egy, a betegek gyógyításáért felelős Márton testvért. Folyamatosan élnek itt olyan szerzetesek, akik szakképzett művelői a hagyománynak és szakkönyveikben, kéziratos anyagaikban rögzítik kísérleteiket, tapasztalataikat.
Mindig igyekeztek a kor legmodernebb eljárásait alkalmazni, miközben ragaszkodtak évszázadokra visszanyúló hagyományaikhoz - ez ma sincs másként, ahogy filmünkből is kiderül.