Salföld a Káli-medencében található. Ezen a területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok. A vidék Kál Horka, majd Vérbulcsú nemzetségek szálláshelye volt. Később Koppány vezér földterülete. Az őt legyőző Szent István király Zala vármegyéhez csatolta Salföld területét, amely kezdetben három falvat foglalt magába: Ábrahám, Alsó- és Felső-Kőkút. Az Árpád-házi királyok idején Salkőkútnak nevezték, mert az egyik legismertebb birtokos Atyusz nemzetségbeli tagja Sal volt, akitől fennmaradt két végrendelet, 1221-ből és 1227-ből, mint hiteles írásbeli dokumentum.
A pálos az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. A tatárjárás után a remeték száma megnőtt, és a szétszórtan élő remetéket tömörítette egységes rendbe 1250 körül Boldog Özséb, aki maga is hosszú remeteéletet élt. A rend elterjedt egész Magyarországon és Közép-Európában, többek között Lengyelországban, Krakkó környékén is. A pálos rend tagjai remete-életmódot folytattak, és erdőkben, források mellett éltek, önellátók voltak. Napjaikat imával, munkával és meditációval töltötték.
A Sal családnak a környéken nagyobb birtokai voltak. Ők alapították a salföldi pálos kolostort 1263 előtt, amit Szent Mária Magdolna tiszteletére szenteltek fel. A pálosokat rengeteg legenda övezi, sokan hisznek abban, hogy nemcsak szerzetesek, hanem nagy tudású gyógyítók is voltak.
A kolostort először Pál veszprémi püspök említi „Kőkút sancte Maria Magdelene” formában egy 1263-as összeírásban. Ebben IV. Orbán pápa felhatalmazására a pálos rend első kolostorait írták össze, hogy a pápaság megállapíthassa, bejegyezhető-e a remeteség szerzetesrendként. Az összeírt hét kolostor közül csak a bakonyszentjakabi találtatott rendi működésre alkalmasnak. Valószínűleg ekkor épült az eredeti román stílusú egyhajós templom, a kerengő, barátlakások valamint néhány köréje telepített remetekunyhó. A rendet IV. Orbán pápa erősítette meg 1265-ben. Kétszáz évig éltek itt a fehér barátoknak is nevezett pálosok.
Az eredeti templom valószínűleg nem a pálos rend építészeti munkájának eredménye, hanem a szerzetesek egy már meglévő román kápolnát vettek birtokukba, amit később körül építéssel saját igényeik szerint kibővítettek. Az újjáépített templom már a pálos rend sajátos építési stílusának jegyeit viseli: a templomépületet keletre tájolták, ehhez a kolostor északról csatlakozik. A templom egyhajós, 21,6 m hosszú, és 7,9 m széles volt.
A kolostort később egy 1307. július 12-i oklevél említi, melyben „Barnabás fia Kelemen a veszprémi káptalan ábrahámi jobbágya saját lelki üdvéért egy szőlőt adományoz a köveskúti remeték Szt. Mária Magdalena tiszteletére szentelt egyházának”. A káptalan hozzájárult az adományhoz, amennyiben a szőlő utáni tizedet megfizetik. Ennek ismeretében érthető meg a kolostor alá épített hatalmas borospince szerepe is. 1308-ban a Pálosok Augustinus szabályait tették magukévá.
A templomot csúcsíves keresztboltozat borította. Nyolcszög alakú, a nagyvázsonyi temploméhoz hasonló hálóboltozatos mennyezetű szentélye a gótikára jellemzően a hajóval körülbelül azonos szélességű, poligonálisan záródik. A hajótól egy gótikus diadalív választja el.
Az 1440-es évek első felében I. Ulászló király és Erzsébet özvegy királyné hívei között ebben a térségben kemény harcok dúltak, ekkor több más kolostorral egyetemben a salföldi is elnéptelenedett. Az uzsai pálos kolostorba így ferencesek kerültek Márton pálos főperjel hozzájárulásával, sőt közölte, szívesen átengedi a ferenceseknek a szintén elhagyott kőkúti kolostort is, de arról nincs adat, hogy valóban ferencesek költöztek-e ide. Annyi bizonyos, hogy az uzsai kolostor még 1455-ben is üresen állt, és valószínű, hogy a pártharcok lecsillapodása után a pálosok visszatértek az elhagyott kőkúti kolostorba.
1475-ben a kőkúti kolostor megújítása érdekében István bíboros búcsúengedélyt adott ki, a századfordulón pedig késő gótikus stílusban átépítették. Ekkor került hozzá a még ma is látható, hosszú szentély. A templomhoz északról csatlakozik a négyszög alaprajzú kolostor. Ennek csak az 1480 körüli átépített formája ismert. A keleti kolostor-szárnyat alápincézték, templomának padlószintjét pedig a késő gótikus időben megemelték. 1487-ben a pálos rend prior-főgenerálisa a bakonyszentjakabi pálos kolostor tulajdonába engedett át egy, korábban a pálosok kezelésében lévő malmot, ahonnan a törökök hírére eltávoztak a szerzetesek. Nincs adat arra, hogy a kőkúti kolostorban élő szerzetesekkel mi történt.
Annyi bizonyos, hogy Gyöngyösi Gergely pálos generális Inventáriumában, az 1520-as években már nem szerepelt a kőkúti monostor, vagyis, ha lakták még szerzetesek, azok nem pálosok lehettek.
Amikor a 16. századi végvári harcok elérték a Balaton-felvidéket, a kolostor már elhagyott és düledező volt. A kolostor valószínűleg az 1554. november 7-i Tihanyt és Csobáncot eredménytelenül támadó török hadjárat áldozata lett, és ekkor néptelenedett el végleg. A Sal család férfi ága 1560 körül kihalt.