Pannonhalma - Ezer év jelenidő

Egy monostor a találkozások helye. Ég és föld érintkezése itt a dombon, Szent Márton-hegyén. Isten és ember találkozása. A Biblia nyelvén kifejezve a főparancsot próbáljuk megvalósítani ebben a hegyre épült kommunikációs központban. Párbeszéd Istennel és a saját lelkünkkel és állandó párbeszéd a kortársainkkal, embertársainkkal. Ebből a személyes szeretet-kapcsolatból lelkiség, spiritualitás, emberiesség, kultúra fakad. Ez az, amit az idelátogatóknak szeretnénk előtárni, de nem csak megmutatni, hanem elérni azt is, hogy ebben a békében és örömben, amely az Isten és ember kapcsolatának ajándéka, az idelátogatónak is része legyen.
Az Ezer év jelenidő című promóciós film ennek az örömhírnek és kommunikációnak az egyik szép megnyilvánulása.
Bővebben a Pannonhalmi Főapátságról:
Pannonhalma monostora hegyre épült, amely a vallási hagyomány szerint az ég és a föld találkozási pontja; olyan hely, ahol az ember közelebb lehet istenhez. A Pannonhalmi Főapátság és természeti környezete 1996-tól UNESCO Világörökségi helyszín. A főapátság 282 méter magas dombja körül terül el Pannonhalma városa, közel 5000 lakossal.
A bencés lelki és szellemi központ 11 ezer négyzetméternyi tetőzete a Világörökségen belül összeköti a bazilikát, a kerengőt, a könyvtárat, a monostort, a koncerttermet és a gimnáziumot. A szűken vett főapátságban él és dolgozik harminc szerzetes, kétszáz munkatárs és háromszáznegyven diák. A ház része az arborétum és gyógynövénykert, a levendulamezők és a pincészet, az étterem és a városi galéria a cukrászdával. Pannonhalma egyszerre lelki és kulturális közeg - ettől egyedi szeglete a világnak. A vendégek ma már számtalan élmény-központú vagy éppen elmélyülést kínáló helyszín, látványosság közül válogathatnak és tölthetnek itt el akár több napot is.
Az épületegyüttesben harmonikusan él egymás mellett a 12. és a 21. század. A román kori bazilika, a gótikus kerengő, a monostor barokk épületei, a klasszicista könyvtár és torony, mind az adott kor legmagasabb technikai színvonalán épültek. Így a közelmúlt kiemelkedő esztétikai minőségű új épületei sem historizálnak, hanem a kortárs építészet letisztult formanyelvét valósítják meg. 2003-ban épül meg az Apátsági Pincészet modern épületegyüttese. 2009: a gyógynövénykertben egy modern csűrt körvonalazó biomassza fűtőmű kerül. 2010: megnyitja kapuit a Viator Apátsági Étterem. Vele párhuzamosan készül el a Szent Jakab Ház és erdei kápolna díjnyertes épülete. 2012-ben John Pawson tervei alapján lezajlik a Bazilika teljeskörű belső felújítása. 2014: a városközpontban megkezdi működését az Apátsági Múzeum és Galéria (ICOMOS-díj). 2016: elkészül a két nemzetközi díjjal is elismert Díszterem.
Pannonhalma hazánk legősibb iskolája: Szent István ide hozta a fiát, Imre herceget. Ma a Pannonhalmi Bencés Gimnázium az ország legjobb iskoláinak egyike. De a Főapátság nemcsak elitgimnáziumot tart fenn és működtet, hanem a Szent Benedek Iskola hálózatát is több vidéki tagintézménnyel, zömében szakiskolai profillal.
A falak között ma is ugyanaz a Nursiai Szent Benedek Regulájának szellemiségét követő szerzetesrend él és működik, amely számára Géza nagyfejedelem 996-ban a monostort alapította. A szerzetesek az eljövendő örök élet miatt készek lemondani a házasságról, vagyonról, az önakarat érvényesítéséről. Életük közösségben zajlik, Jézus és tanítványainak mintájára. „Ora et labora et lege - imádkozzál, dolgozzál és olvass” - így foglalhatnánk össze Szent Benedek szerzetesi szabályzatának lényegét. Ma is ez az eszmény határozza meg a mindennapokat: a szerzetesek lelkipásztori munkát végeznek, tanítanak, szociális otthonokat tartanak fenn.

Пікірлер: 18

  • @adrienngabor1191
    @adrienngabor119124 күн бұрын

    Ez egy gyönyörű film volt, nagyon köszönöm, hogy bepillanthattam a bencés lelkiségbe, oktatásba, vendégszeretetbe! Ha kiskamasz fiú lennék, ide szeretnék járni, aztán itt szeretnék szerzetespap lenni. De én csak egy anyuka vagyok, akinek a nagyobbik fia már nem járhat ide, a kisebbik pedig nem tud. Alig várom, hogy ott legyek a lelkigyakorlaton! ❤

  • @Godot_19
    @Godot_193 жыл бұрын

    Gondoltam, beletekerek itt-ott, "osztjóvan". De azon kaptam magam, hogy egyre többször és többször tekerek . . . vissza. És nem tudtam félbehagyni, sem megszakítani sem, pedig már jócskán hajnalodott. Léleksimogató élmény, s megnyugtató tudat, hogy idekerült gyermekeink jó kezekben vannak. Jószívvel ajánlom mindenkinek megtekintésre és építő befogadásra. Az Úr áldása legyen életükön, munkásságukon, elhivatottságukon. Köszönöm.

  • @elemernefurka9923
    @elemernefurka9923 Жыл бұрын

    A tradícióhoz ragaszkodás nagyon tetszik.Ismét megyünk lelki gyógyulásért!

  • @ferenctomka2421
    @ferenctomka24213 ай бұрын

    Igazán nagyszerűen sikerültnek érzem. Gondolom talán azok is, akik nem voltak bencés diákok

  • @attimaster7831
    @attimaster78313 жыл бұрын

    Nagyon kedves és hiteles film,mindenképpen ellátogatok ide ....köszönöm

  • @martonlaposa1159
    @martonlaposa11593 жыл бұрын

    Ez egy gyönyörű hely!!!

  • @esthermariavargha6610
    @esthermariavargha66104 жыл бұрын

    Végre papok, akik értik, hogy mit hagyott ránk Krisztus!

  • @katicsoti1723
    @katicsoti1723 Жыл бұрын

    Szeretem Pannonhalmát.In Eternum Amen.

  • @thewingedhussar810
    @thewingedhussar8104 жыл бұрын

    Ez gyönyörű. Nagyon köszönöm!

  • @norbertharsanyi499
    @norbertharsanyi4994 жыл бұрын

    Felemelő kis film lett. Gratulálok a készítőknek!

  • @susanbalint7204
    @susanbalint72042 жыл бұрын

    Koszonet a nagyszeru filmert, nagyszeru betekintes a szerzetesek munkajarol, es a barati egyuttmukodesrol a " civilekkel". Meg tovabbi sok ezer evet !

  • @gyorgypap1333
    @gyorgypap13334 жыл бұрын

    Köszönöm a megerősítést!

  • @mariannalengyelne5973
    @mariannalengyelne59734 жыл бұрын

    Mindig nagy fetöltödésel jövök haza.lsten segítse az atyáknak Ámen

  • @krisztinka613
    @krisztinka6132 жыл бұрын

    ❤Krisztusért a Krisztusban.

  • @adrienneedl9896
    @adrienneedl98963 жыл бұрын

    A béke és nyugalom szigete.!

  • @jozsefnemeth7871
    @jozsefnemeth78717 ай бұрын

    Máté Gábor úgy kellett ebbe a hiteles közegbe, mint hajszál a levesbe. Jó, hogy a végén tűnt csak fel.

  • @ircensko7324
    @ircensko73243 жыл бұрын

    8:00 10:46 41:55 53:58 1:06:25