Maxi azért érkezett, mert problémák merültek fel a belovaglás folyamán. Tulajdonképpen lehetett lovagolni, de időnként olyan problémák merültek fel, amelyek megfélemlítették a belovaglót, és nem vállalta tovább a képzését. Ennyit tudtunk. Általában az efféle feladatokat ugyanúgy két hónapra vállaljuk mint a belovaglást, mivel ha a telken egy rosszul felépített ház található, azt előbb le kell bontani, mielőtt új házat építenénk, és ez ugyanúgy időbe telik, mint a nyers csikó előkészítése.
Maxi azonban alapvetően nem volt rosszul "felépítve" csupán csizmaérzékeny volt, amire mi is csak akkor jöttünk rá, amikor a harmadik héten videót csináltunk a tulajdonosnak mondván, nincs ezzel a lóval semmi baj. A csizmaérzékenység általában csak akkor nyilvánul meg, ha erre a ló nincs felkészítve, vagy nem tartjuk be a fokozatosság elvét, amint a videón is látszik. Miután előtte már több napja vágtáztam vele rendszeresen, a vágtába beugratás során, Maxi érzékenységének felső határát túllépve próbáltam előre lovagolni, amire ő bakolással válaszolt. Ez azonban nem volt annyira erőteljes védekezés, amit ne lehetett volna könnyen áthidalni, így a következőkben már tette a dolgát szépen. Nyilván az előrelovaglást gyakorolni kell a lóval, csak a fokozatosság elvét be kelltartani. Nyilván ha betartottam volna, elő sem került volna a probléma. Az ilyen lovaknál nagyon fontos, hogy a munka folyamán, a lehető legtöbb időn keresztül tudjam egyenesen tartani a lovat. Ezt azért írom, mert egy fiatal lónál ez korántsem olyan egyszerű. A két szárral és a csizmával állandóan "egyensúlyozni" kell, különben könnyen kifordul, és megpróbálja a saját elképzelését megvalósítani, ami még nyomában sem hasonlít a klasszikus lovaglás elveihez. Amikor találkozik az egyenesség, és a megfelelő erősségű előrehajtó csizma, akkor a ló elindul a nyakával lefelé, miközben a tarkóját is meghajlítja. Itt csak hozzáfűzném, hogy fiatal lovaknál azért veszélyes a segédszár használata, mert elfedjük vele az egyenességet, tudniillik ilyenkor a ló egyértelmű jelzést ad azzal hogy elindul a szár után illetve tarkóban is meghajlik egyidejűleg. Ezzel persze még nem vagyunk ki a vízből, mert ha a hátulja nem lép eléggé alá, akkor ez is lehet egy módja, hogy a ló a fejére essen. A segédszár ezt is eltitkolhatja, a lovas azt hiheti, hogy a lova egyensúlyban és a legnagyobb békében honol alatta, miközben csak megtanulta, hogy miképpen kerülje el a hasztalan veszekedést, hiszen a segédszár ellen nincs esélye, azonban amint leveszik róla, megváltoznak az erőviszonyok, a ló pedig kihasználja az előnyös pozícióját. Egyébiránt azt kell mondjam, hogy ha csak annyit tennénk, hogy tudnánk a lovainkra figyelni, akkor rövid időn belül bebizonyítanák (a lovak), hogy ők annál sokkal érzékenyebbek, mint amit mi el tudunk képzelni róluk. Nem kell aggódni, én is csak most tanulom ezt a részét a szakmának. Egyáltalán nem mindegy, hogyan képzelem el az együttműködésünket a lóval. Két fő irány lehet. Mindkettőnek lehet a képzés során szerepe, de nem mindegy, milyen hosszú ideig alkalmazzuk. Az egyik amikor irányt szabunk a lónak. A kifejezés magába foglalja azt, hogy nem tűrünk ellentmondást, mindennek úgy kell történnie, ahogyan én akarom. A módszerrel nincs semmi bajom, (nyilván a videóban is utal erre a helyzet), de nem szabad hosszabb ideig nyomás alatt tartani a lovat, ha elértük a célunkat, rögtön át kell térni a másik verzióra, ez pedig iránymutatás. Valójában azt is mondhatnám, ezt hívjuk a gyakorlatban "segítségadásnak". Csupán jelzem neki az irányt az együttműködés felé vezető úton, nem erőltetem rá, hogy márpedig így vagy úgy kell lennie. Mi a különbség?
Vegyük mondjuk a "farat be" gyakorlatot, ami sok egyéb feladatnak képzi az alapját. Amennyiben a csizmám erejével akarom betolni, elmozdítani a farát, a ló ellenáll, visszatolja a farát, a nyomás ellen fog dolgozni, ami teljesen természetes nálunk embereknél is. A cselgáncsozó úgy dobja el óvatlan ellenfelét, hogy elkezdi tolni, s ha a másik erre erősen visszatol, akkor ezt a tolóerőt használja fel arra, hogy ellenfelét a saját közreműködésével eldobja. A ló is ellenerőt fejt ki, csakhogy mi ezt nem tudjuk felhasználni a saját érdekünkben.
Ellenben ha irányt akarunk mutatni, csak finoman, jelzésértékűen helyezzük oda a csizmát, mire a ló elkezdi betenni a farát, mivel én azt jeleztem neki, hogy a "faroddal menj egy picit arrébb". Nem fogod elhinni...! Arrébb teszi a farát minden ellenállás nélkül....! Nyilván persze erre is fel kell készíteni a lovat, amihez az is hozzátartozik, hogy amikor a boxban az ápolás során át akarom küldeni a másik oldalra, akkorcsak ráteszem a kezem, és nyomás nélkül megszólítom, vagy csettegek neki. Hidd el, amikor megérti, boldogan megy arrébb, mert neki ez a tanulási folyamat egy érdekes játék, és pont olyan misztikus örömet érez mint te, amikor egy pici érintésre, vagy a szár észrevétlen mozdulatára reagál. És hogy ezt elérjük, semmi mást nem kell tennünk, csak figyelni rájuk....!