A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoportja előadássorozatban mutatja be a korai magyar történelem kutatásának legújabb eredményeit. Jancsik Balázs 2021. június 11-én tartotta meg előadását, amelynek címe: Hétország nyomában. Régészeti adatok a magyarság kaukázusi kapcsolatrendszeréhez, valamint a jászok kaukázusi eredetének hátteréhez.
Az előadás összefoglalója:
A magyarság eredetének kapcsán a hazai tudományosságban már korán a Kaukázus térsége felé fordult az érdeklődés. A 13. században Julianus barát is megfordult ezen a vidékén, majd a hazai őstörténészek közül gyűjtött itt pl. Pósta Béla, Róna-Tas András, Veres Péter, Erdélyi István, Selmeczi László, Türk Attila. A hazai 13. századi írott források adatai, valamint a szavárd magyarok problematikája, továbbá az olyan tudományos teóriák, mint a Don-kubáni őshaza vagy az ótörök jövevényszavak eredetének kérdése miatt ez a térség folyamatosan ott volt és van a magyar kutatás látóterében. Az Észak-Kaukázus előterében az utóbbi években tovább nőt a 10. századi honfoglalás kori hagyaték szórványként megismert közeli vagy távolabbi régészeti párhuzamainak a száma. Ennek a leletkörnek a jelentős része már az 1980-as évektől ismert volt a magyar tudományosság számára, elsősorban V. B. Vingoradov Budapesten megjelent dolgozata és Erdélyi István publikációi nyomán.
Az utóbbi években a régészeti érdeklődés ismét fokozódott a Mardzsani-gyűjteményből 2015 után ismerté vált magyar jellegű szórványleletek kapcsán. A leleteket Aszlan Torgojev, a szentpétervári Ermitázs múzeum szakembere 2016 nyarán Budapesten is bemutatta egy konferencián. Ezt követően M. Lezsák Gabriella vezetésével új szintre is lépett a magyar érdeklődés, mivel az információk összegyűjtése mellett megindultak a leletek valós történeti és régészeti értékeléséhez elengedhetetlenül szükséges terepi kutatások is. A régészeti adatok nyomán a történeti források értelmezésével új őstörténeti koncepció is született a 9-10. században a Tamany-félsziget tágabb térségébe helyezett Hétország magyarokhoz kötése révén, Sudár Balázs tollából. Az előadás célja, hogy egy teljes és tételes régészeti áttekintést nyújtson az észak-kaukázusi régióról a 7. század utolsó harmadától a 10. század első feléig. Ez a térség ugyanis nemzetközi összehasonlításban is intenzíven és jól kutatott, gazdag publikációs terméssel. Az előadás első részében a Kaukázus északi előterét tekintem át általánosan, lévén egy politikailag, etnikailag és kulturálisan tagolt térségről van szó. A földrajzi tagoltság bemutatása mellett a Kr.u. 3-14. században itt élt és összefoglaló, gyűjtő névvel alánoknak nevezett, valójában szintén nem homogén népesség régészeti hagyatékát tárgyalom az új kutatások tükrében.
Külön kitérek az alán limes kérdésére, mely a tárgyalt régió északi határát jelölte ki és védte a sztyepp felől érkező támadásoktól. A magyar jellegű leletek háttere, kontextusa, a régió temetkezési szokásai és mindenekelőtt a tárgyak pontos időrendje elengedhetetlenül szükséges a történeti és más forrásbázison alapuló őstörténeti koncepciók megítéléséhez. Az újabb régészeti leletek (Andrejevszkaja scsel és a Mardzsani-gyűjtemény tárgyainak Krasznodar környéki eredete), valamint az új történeti hipotézis (Hétország) egymástól függetlenül is egy területre, a Kaukázus északi előterének nyugati felére mutatnak. Az előadás során külön kitérek az ún. szaltovói alánokra. A Kiszlovodszi völgykatlanból a 8. század középső harmadában a Kazár Kaganátus északnyugati határvidékére telepített alán törzs(ek) ugyanis a korai magyarság etelközi szállásterületének szomszédságában éltek. Ez a tény, amelyet korábban a magyar kutatás jórészt figyelmen kívül hagyott, árnyaltabbá teszi a korai magyarság kapcsolódási pontjainak vizsgálatát az Észak-Kaukázus térségével és a magyar nyelv iráni/alán jövevényszavaival kapcsolatban is. Az előadás második felében a kaukázusi alánoktól eredő magyarországi népesség, a Magyar Királyság területére a 13. vagy 14. században beköltözött jászok eredetének kaukázusi hátteréről lesz szó.