CSEH VALENTIN - Hunyadiak és Corvinok - A nándorfehérvári diadal 1456

Ғылым және технология

CSEH VALENTIN, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum munkatársa „A nándorfehérvári diadal 1456” címmel tartotta meg előadását.
Bevezetőjében az ostrom egyik résztvevője, Kapisztrán János titkára, Giovanni de Tagliacozzo itáliai ferences szerzetestől származó idézettel foglalta össze, a déli határvédelemnek miért volt kiemelt jelentőségű erődítménye a nándorfehérvári vár.
„Ez a vár végvára az országnak és mintegy főkapuja a magyar földnek, mellyel legkönnyebben juthatni az országba. Többször akarták már a törökök ezen várat hatalmukba ejteni, hogy így nyitva legyen előttük az út Magyarországba be és Magyarországból ki.”
CSEH VALENTIN a déli határvédelmi rendszer bemutatása mellett kitért Nándorfehérvár stratégiai helyzetének ismertetésére. A magyar és az oszmán haderő, illetve az ostrom utáni hónapok történései felvázolásán túl ismertette a nándorfehérvári diadal utóélet, a déli harangszóról is említést tett előadásában.
Összegzéseként elmondta: 565 évvel a diadal után óriási fegyvertény volt, méltán vagyunk büszkék rá, és reméljük 500 év múlva az utódaink is büszkék lesznek.
//Magyarságkutató Intézet//
Web: mki.gov.hu/hu
Facebook : / magyars%c3%a1gkutat%c3...
Instagram: magyarsagku...

Пікірлер: 19

  • @Mapkentaur1
    @Mapkentaur1 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen az jó előadást.

  • @szabokrisztina7740
    @szabokrisztina77403 жыл бұрын

    Nagyon jó előadás volt. Köszönöm.

  • @tenzingngedon3502
    @tenzingngedon35023 жыл бұрын

    "Véletleneknek köszönhetően???...:D...:P

  • @aliengalaxy6096

    @aliengalaxy6096

    2 жыл бұрын

    kihagyta a vitézséget

  • @aliengalaxy6096
    @aliengalaxy60962 жыл бұрын

    szinte csak fikaz minket, nem Hidan Csaba

  • @foldvary_laszlo
    @foldvary_laszlo2 жыл бұрын

    De ne röviden a harangszót, off..

  • @hszilard2ggsanta460
    @hszilard2ggsanta4602 жыл бұрын

    Szörnyű, rossz előadás volt. Kivel van ez az ürge? Sorolja csak a tényeket, de ne értékeljen, nincs meg hozzá a szíve! Az önfeláldozó vitéznek nevet adott a hagyomány, Dugovics Titusz, ez meg el akarja venni. Ha nincs neve a hősnek eltűnik a hősiesség, és szerintem, pont ezt akarja. A déli harangszó a világon mindenhol a mi hősiességünket hírdeti! Akármilyen kavarodás is volt a bullák között, akkor is így alakult, nem véletlenül, hanem Isten akaratából.

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    2 жыл бұрын

    A tenyek nem szepek a mese , legenda szebb ,jobb halgatni..

Келесі