Makoldi Miklós: Abasár a tatárjárás korában - Tatárjárás konferencia 2021. Magyarságkutató Intézet

Ғылым және технология

Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója "Abasár a tatárjárás korában" című előadásában elmondta: Abasár a Mátraalja és az Alföld északi részének találkozásánál található, az egykori Buda-Kelet-Magyarország főútvonal mentén, pont azon az úton, ahol a mongol haderő végigvonult és végigpusztított mindent 1241 tavaszán.
Az Aba Sámuel által 1042-ben alapított Bencés monostor is áldozatul esett ezen pusztításnak. A 2020 októbere óta zajló feltárások egyértelműen igazolják ezen pusztulást. Szemmel látható a 11. századi korai háromhajós templom és a hozzá kapcsolódó kolostor hatalmas tűzben leég, gyakorlatilag az alapokig megsemmisül.
De a tatárok elvonulása után az elpusztult kolostort még szebb állapotban építik vissza, mint amilyen volt, nagyobb egyhajós templomot és emeletes kolostorszárnyakat emelve, világszínvonalú berendezési tárgyakkal. Ez is azt bizonyítja, hogy a Magyar Királyság hamar talpra tudott állni a tatárjárás után, megőrizve közép-európai vezető nagyhatalmi szerepét.
Ha tetszett tartalmunk, kérjük ossza meg másokkal is!
//Magyarságkutató Intézet//
Web: mki.gov.hu/hu
Facebook : pages/category/Society---Culture-Website/Magyars%C3%A1gkutat%C3%B3-Int%C3%A9zet-1908907959238697/
Instagram: magyarsagkutatointezet?hl=hu

Пікірлер: 12

  • @hollofeher4972
    @hollofeher49723 жыл бұрын

    Nagyon tetszett az előadás! Azért elképesztő, hogy milyen emberek vannak! Majd ezer évig tiszteletben tartják a területet, majd jön egy Tsz elnök, aki ráépítteti a ronda, harsogó házát, eldózerolva minden történelmi emléket. Teljesen tisztába volt azzal, amit tesz. Majd öreg korában ír egy emlékezést magáról, egy mesét, amiben azt írja, hogy ő mindent gondosan visszatemetett.

  • @VI2400

    @VI2400

    3 жыл бұрын

    Mindig voltak/vannak jók is, rosszak is. De szerencsére a kövek kezdenek beszélni, így jól láthatóan semmiféle korpusz nincs az eredeti kereszten...

  • @katikahajos3540

    @katikahajos3540

    3 жыл бұрын

    Felemelő érzés J Hogy ittszi Szulettem

  • @katikahajos3540

    @katikahajos3540

    3 жыл бұрын

    Felemelő érzés, hogy itt szūlettem. Bírnbaum Katalin 2021.augusztus 12.

  • @adrikonig4339
    @adrikonig43393 жыл бұрын

    Nagyszerű volt az előadás , különösen , hogy egy jó ideje már szépen nyomon követhetjük az ásatás menetét ! Izgalmas és érdekes elfeledett építmények , templomok , kolostor tárja fel kapuit ez által előttünk . Köszönöm ! Megtisztelő , hogy részese lehettem ilyen módon ! Köszönöm az alázatos és kitartó feltáró munkát ❣️

  • @cordata100
    @cordata1002 жыл бұрын

    Csodálatos eredmény! Csak hálásak lehetünk azoknak, akik lehetővé teszik, hogy múltunkat visszakapjuk! Érdekes: vajon miért van a turulok csőrében a karika? (Van-e köze a Hunyadiak hollójának gyűrűjéhez? )

  • @gabor6259
    @gabor62593 жыл бұрын

    Nagyon jó előadás. Meddig tart egy ilyen "csontos" genetikai vizsgálat?

  • @katikahajos3540
    @katikahajos35403 жыл бұрын

    Új ún Új és TV2

  • @tamil8379
    @tamil83792 жыл бұрын

    sárhegy mudflood