Az én kenyerem kemencében születik
Lehetőségeim szerint igyekeztem a kenyérsütés ősi módszerét hűen követve megjeleníteni az egész munkafolyamatot, a liszt szitálástól a megszegésig, azok számára, akik a mai, rohanó világunkban hajlandóak az idejüket arra áldozni, hogy megismerjék és megtanulják hogyan is „születik” a „mindennapi kenyerünk”.
(Nádas Emil)
Szolnok, 2020.április 10.
Пікірлер: 38
Klassz videó, köszönöm! Szerintem, sok volt annyi kenyér a kemencének.
Köszönöm hogy megosztotta velünk azt a kenyérsütést amit édesanyám és keresztanyám is elmondott, megmutatott ,de igazából most értettem meg az egészet, tudom hogy még sok "ereszcsorgásnak" kell lenni ahhoz hogy ilyen és hasonló kenyeret tudjak sütni mint Ön, de az akarat és a szenvedély megvan bennem, már csak a kitartás kell hozzá !
Nagyszerű bemutató volt! Végre egyben láttam a hagyományt és az elkészült eredményt. Köszönöm szépen!
Erről ismerszik meg a mester. Jó nézni amit csinál. Kifinomult, begyakorlott mozdulatok, és pont a szükséges és elégséges mennyiségű bírkózás a tésztával.
Ez nagyon profi munka, valóban hasznos., köszönöm.
Köszönöm szépen!
Ez nagyon hasznos! Köszönöm! Nincs kemencém, villany sütőben sütöm a kenyeret, de nagyon jó volt végig nézni!
Nagyon tetszett az egész videó, de a felirat helyett jobb lett volna, ha meséli a "tudományt". Abból még többet lehetne tanulnunk! Sok egészséget kívánok, hogy minnél több pékecske tanulhasson Öntől!
Köszönjük mester! :)
Nagyon szép és hasznos volt köszönöm szépen
Azért találtam e videóra mert épp kemencét csinálok magamnak . Ilyen kenyeret tudom, hogy nem fogok tudni sūtni egydarabig de biztos vagyok abban, hogy az agyon adalékozott kenyértől jobb lesz . Gratulálok önnek .
Gratulálok! Egy értelmes videó végre.
Köszönjük szépen!
Köszönöm! Sok hasznos infót kaptam, nekem a kemence okoz még némi gondot de szorgalmasan gyakorlok😁
Kis híján megkönnyeztem olyan szép ötvözete a profizmusnak és a hagyománynak.
Drága kenyér! :)
Köszönöm!
❤️
No, ilyenkor emelkedik a lelkemben a kenyér értéke, a munka és a odaadás tisztelete - ami mögötte van! Köszönöm ezt a videót! Lehet venni Öntől egy kenyeret Biharnagybajomban?
Szuper!😊
Kööszönöm szépen, nagyon jó összeállítás, mestermunka a javából - a kéreg és a bélzet láttán megindult a nyálelválasztásom, mindkettő illatát az orromban éreztem :) Csak egy kérdés: a szakajtók nem Kovács Tibor népművész alkotásai ?
@emilnadas6133
3 жыл бұрын
Köszönöm szépen az elismerő szavakat! A szakajtókat biharnagybajomban készítette Nemes Lajosné 2018-ban.
Üdv. Ön eladásra is készít ilyen szép kenyeret, vagy csak a családon belül? Ha van lehetőség venni öntől akkor helyileg hol található? Hova kell mennem?😊
Profi munka . A Víz lehetne kicsit több is . :) Szerintem De ezt ki hogyan szereti .
Szia!...Kérdezni szeretném,hogy Te kitől tanúltad,mert pl.Erdélyben kicsit máskép csinálják!..Na most 7liter vizet irtál,de plusz még 0,5l viz kell a sóhóz?..Mert akkór 7,5 lier összesen?...Vólt kenyerd,amelyi szép aranysárgára sült...Hogy lehet megakadályozni,hogy a teteje ne égjen meg?..Egyébként tetszett le a kalappal!
Tiszteletem, nagyon tetszett a video. Magam is sutok kenyeret a sutoben, hat nem olyan mint a kemences kenyer. Lenne egy par kerdesem, mennyi kovasz megy a het kilo liszthez es milyen a kovasz allaga? Hogy keszite elo a kovaszt dagasztas elott mennyi idovel - esetleg vannak aranyok?
@emilnadas6133
2 жыл бұрын
A felhasznált liszthez (100%) viszonyítva 30% kovász 70% víz 3% só (Pl.: 1kg liszt+30 dkg kovász+7dl víz+3dkg só) Tehát, a 7 kg liszthez 2,1 kg kovász, 4,9 l víz és 21 dkg só kell. A kovászt úgy kell időzíteni hogy a dagasztáskor legyen a legaktívabb állapotban. A videóban is említettem, a kovászt előző este etetjük a kellő mennyiségre. Én 2 kg-ig a fent említett arányban etetek. Ha több kell, akkor a fennmaradó mennyiséget fele liszt + fele víz arányban adom hozzá. Szíves figyelmébe ajánlom a "NAGYI KOVÁSZOS KENYERE kezdőknek is" facebook csoportunkat, ahogy a kovásszal való sütés fortélyait el lehet sajátítani. facebook.com/groups/466808186787860
Köszönöm szépen! Jó látni a hagyományos kenyér készítés folyamatát! Sokat lehet tanulni belőle. Az kár, hogy helyenként nehéz vagy nem lehet elolvasni a szöveget mert fekete és nem látszik.
Előző este mit kell csinálni a kovásszal? Nem értem a másnapi kovász műveletet!
@emilnadas6133
Жыл бұрын
Kérem, írjon rám privátban! emil.nadas@gmail.com Szívesen segítek.
Azért a kemencéd hátsó része egy kicsit melegebb volt😉 ha bevetéskor egy-két marék parazsat hagysz elől,közvetlen a szájban, nehezebben hűl el a szája.😊
@emilnadas6133
3 жыл бұрын
Parazsat belülre, biztos, hogy nem teszek a kenyerek mellé. Egyébként sem a "szájától" hűlik. Duplafalú, szigetelt ajtaja van. A küszöb alatt kellene kivülről valahogy hőszigetelni, de akkor beszűkül a parázs-ledobó nyílás.
@janosvarga2016
3 жыл бұрын
@@emilnadas6133 nem is kell bent hagyni, nem azt írtam, nem is úgy gondoltam, csak addig, amíg beveted a kenyereket, utána azt kihúzod. Addig sem engedi hűlni a szájat.
Helyes,az enyém is. Az a legfinomabb ami házi. Nincs benne 22 fajta adalék 🙄
pennge volt.