2006.09.02. Hajtányozás gazban Táska felé Fehérvízpusztáig, Csisztára,(Balatonfenyves kisvasúti nap)

Автокөліктер мен көлік құралдары

Balatonfenyves GV. kisvasúti nap 2006. Az első kisvasúti hajtányos élményem! Eddig a napig nem is nagyon tudtam hogy van ilyen mozgalom, sőt, tulajdonképpen ekkor sem ezért mentünk le. Csanádi Sándor barátom szólt, hogy az Mk48-2003-as masina közlekedni fog a kisvasúti napon. Az Mk48 közlekedése akkoriban kuriózumnak számított, hiszen a 2003-as egykeként volt fenyvesi, és nagyon ritkán mozgott, általában a C50-es kismasinák biztosították a napi szükséges vonóerőt. Tehát ezért indultunk útnak, de aztán a program sohavégetnemérős csisztai hajtányozásban teljesedett ki. Sőt, még a táskai vonalon is elmentünk a méteres gazban egészen Fehérvízpusztáig a kőhídhoz, de a hídon túl sajnos már nem volt folyamatos a pálya, lopták a síneket. Egy életre szóló élmény volt ez a nap, innentől kezdve már kerestük az alkalmakat, és a hasonló programokat igyekeztünk nem kihagyni, már persze ha tudtunk róla. Ne feledjük Face előtti időszakban vagyunk még ekkor!
A filmet ajánlom mindazoknak akik 2006 nyarán időt és energiát nem kímélve a csisztai vonal rendbetételén fáradoztak, hogy legalább hajtányozható legyen!
Külön köszönet: Fodor Illésnek, Tóth Gábornak, Nagy Zolinak (Big Z.), Szűcs Zolinak, Moór Attilának, és Urbán Attilának.
BecsVision 2006
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Ezen videót már a javaslataitok alapján 1080p-be felinterpolálva tettem fel.
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/Becsk...
Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
Köszönettel: Becs

Пікірлер: 10

  • @becskyandras
    @becskyandras Жыл бұрын

    Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/BecskyAndras Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek. Köszönettel: Becs

  • @kozlekedo9893
    @kozlekedo989310 ай бұрын

    Köszönöm a feltöltést! Szívem csücske a fenyvesi kisvaút.

  • @GyorgyMorocz-ri4xq
    @GyorgyMorocz-ri4xq6 ай бұрын

    Jujj de jó újra lehetne a 21. Században is ez a közlekedési mód

  • @tamassipos3999
    @tamassipos3999 Жыл бұрын

    Egyszer kint voltunk ott egy éjszaka Uhival és Attilával, megkergetett minket a tehénpásztor egy terepjáróval. Soha többé nem mentünk ki. Akkor még/már a hídon is voltak sínek.

  • @hanuscsakilles4810
    @hanuscsakilles4810 Жыл бұрын

    Érdekes sztori az MK48-assal mint típussal kapcsolatban, hogy dédnagyapám, a Győri Vagon- és gépgyár főmérnöke és igazgatóhelyettese volt, és többek között az ő munkája az mk48 is (nem tudom pontosan mit adott a tervezéshez és gyártáshoz de azt tudom hogy ő is dolgozott a tervezésben)

  • @bencepetras8605
    @bencepetras860511 ай бұрын

    Ez Szuper JÓ!!! :) És Nagyon jó, hogy a csisztai vonal ismét élettel teli! Maradjon meg így örökre!!! :) A 2008. május 1-i gemenci hajtányozáson is ott voltál?

  • @becskyandras

    @becskyandras

    11 ай бұрын

    Bizony ott! Végig lett filmezve Bárányfokig!!😁😁

  • @Adani12345
    @Adani12345 Жыл бұрын

    Manapság már a hídig sincsenek meg a sínek a táskai oldalon. De leglaább a csisztai feltámadt.

  • @becskyandras

    @becskyandras

    Жыл бұрын

    Annyira sajnálom a táskait. Szerintem az volt a leghangulatosabb!!

  • @Adani12345

    @Adani12345

    Жыл бұрын

    @@becskyandras Biztosan sosem utaztam rajta, csak gyalog jártam végig térdig érő gazban vagy 3 éve. Sínek már alig vannak. ÉS hát lássuk be, nem volt jó helyzetben és a forgalom sem volt nagy és nincs is miért oda menni. Betérő járatokkal a csisztai vonalon lenne hosszú a menetidő azt már nem sokan vállalnák be, önállót nem tart el. Ha nem lopták volna el a síneket hajtánypályaként jól menne esetenkkénti különvonatokkal. De visszaépíteni már nincs értelme.

Келесі