Temesi Berci - Behind the mask

Музыка

Temesi Berci - Behind the mask - feat. Markó Ádám X Lukács Peta X Bubenyák Zoltán
Gyerekkoromban Herendről Veszprém felé utazva több ízben is láttam gitárral a hátán utazni Lukács Petát ugyanazon a busz járaton, amivel én is közlekedtem iskolába menet. Később, mikor már mehettem szórakozni, a környék legszuperebb rock klubjában láthattam kiemelkedően játszani a bándi Rock Ranch-en. Két kilométerre Herendtől helyezkedik el Bánd, és kifejezetten az élő rock zene vonzott oda hallgatóként.
Teltek múltak az évek, és 17 évesen hangszert fogtam én is a kezemben. Peta a Dunántúl egyik legkiemelkedőbb gitárosa akkorra már országos szinten elismert muzsikusnak számított.
'99-ben Budapestre költözve, majd a 2000-es évek elején European Mantra klub koncerteken rendszeresen hallgatóként ámultam micsoda energiákat mozgatnak meg országunk legkiemelkedőbb zenészei. Közöttük természetesen Peta is. Végül Bikini koncerteken láthattam Őt, és a Kőbányai Zenei Studio tanáraként. Azt hiszem mindképpen megsüvegelendő ívet ír le Peta karriere. Boldog vagyok, hogy elfogadta a felkérésemet, és így egy dal erejéig a gyerekkori földiek megpecsételhetik hovatartozásukat.
Egyik legkedvesebb barátom Fehérvári Attila. Többek között neki is köszönhetem azt, hogy a Black-Out tagjaként koptathattam a 2000-es évek elején a színpadokat. Atis brutális játéka mindig is hatással volt rám, és miután zenei munkáit máshol folytatta, folyamatosan követtem. Így került sor arra is, hogy volt szerencsém élőben látni Markó Ádival együtt játszani Hrutka Robinál, a Special Providence-ben, és még sorolhatnám a zenekarokat. Sőt, Ádira már Ganxsta Zolee zenekarában is felfigyeltem. Elképesztően precíz, technikás, tudatos, és professzionális dobolás az, amit Ő képvisel. Megismerni már messziről hallgatva is, ha Ő ül a doboknál. Egyik nagy kedvenc magyar zenekaromat a USEME-t is erősíti. Kivételes energia és zenei alázat az, amit Ő közvetít. Boldog vagyok, hogy Bubenyák Zoli hangszerelésének köszönhetően Ádival és Petával létrejött a Behind the mask c.dal, melyre a Time is not a magazine 5.nagylemezem 5.video klipjét forgattuk.
Zene : Temesi Berci - Bubenyák Zoltán
Hangszerelés : Temesi Berci - Bubenyák Zoltán
Gitár : Lukács Peta
Dob : Markó Ádám
Billentyűs hangszerek : Bubenyák Zoltán
Basszusgitár : Temesi Berci
Fúvós hangszerek : Puskás Csaba / Csányi István
Operatőr : Bikali Sándor
Vágás és fényelés : Temesi Berci
Köszönet Bikali Sanyinak a fényelésben nyújtott segítségért.
A felvételek a CSEND STUDIO-ban készültek, Mazán Attilának köszönhetően.
Mix / Master : Bubenyák Zoltán
This is the 5th song from the album "Time is not a magazine" reliesed in 2021.dec.13.
Berci got a SPECIAL AWARD from the Hungarian JAZZ Federation on the 11th of november 2012, and an ARTISJUS AWARD on the 14th of december 2012. With this song he got an AWARD too as one of the best SmoothJazz Songwriters in Hungary in the beginning os 2013. Got an award too in 2017 - Jazzy Radio Song Contest. The last Award he got in 2021 was the FONOGRAM (hungarian Grammy).
The full first album (Berci Temesi - On Time 2013. Music Fashion Art & Management) is available on iTunes...
itunes.apple.com/hu/artist/te...
The full second album (Temesi Berci - Satisfied 2015. Music Fashion Art & Management) is available on iTunes...
itunes.apple.com/hu/album/sat...
The third album (Temesi Berci - III. 2017. Music Fashion Art & Management) is available on iTunes...
itunes.apple.com/hu/album/iii...
The fourth album (Temesi Berci - Symphosium 40. 2020. Music Fashion Art & Management) is available on iTunes...
wmmd.lnk.to/TemesiBerciSympho...
/ album .
The fifth album (Temesi Berci - Time is not a magazine 2021. Music Fashion Art & Management) is available here :
wmmd.lnk.to/TemesiBerci_TimeIs...
Spotify :
open.spotify.com/artist/2J9Zy...
Deezer :
www.deezer.com/hu/artist/5132282
instagram :
/ temesiberci
FaceBook :
/ bercitemesi
Official homepage :
berci.hu/

Пікірлер: 28

  • @TokovicsTiborSoundcreator
    @TokovicsTiborSoundcreator Жыл бұрын

    Vér profi muzsika!

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    Жыл бұрын

    Köszönet :)

  • @ladosrobert
    @ladosrobert Жыл бұрын

    🙋‍♂️ 👑 🎼

  • @martonkorosi8708
    @martonkorosi87082 жыл бұрын

    Szuper volt, nagyon jók vagytok!!

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Köszönet Marci 🔥🙏

  • @Avveland-big
    @Avveland-big2 жыл бұрын

    Sííír a gitár!!! Áaááá nagy élmény!!! Egy kis basszus játékot azért szivesen hallgattam volna , ami alá adja a DÖG- öt a zenének. Fuuuu szuper volt!

  • @laszlonagy3928
    @laszlonagy39282 жыл бұрын

    Istenkirály lett! Ez IS... :)

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Köszönet 🙏

  • @szigoruantitkostopsecret8014
    @szigoruantitkostopsecret80142 жыл бұрын

    Csodálatos muzsika, nagyon köszönjük a stáb nevében!

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    🙏❤️

  • @ottoadam8097
    @ottoadam80972 жыл бұрын

    Nem akarom ismételni magam, de SZUPER (ez is)!!!! 🙂

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Nagyon köszönjük 🙏

  • @doubterist
    @doubterist2 жыл бұрын

    Faßa! 👍👍👍🤘

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    🙏🙏🙏

  • @pub001
    @pub0012 жыл бұрын

    Hibátlan:)

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Baliiii 🙏❤️

  • @eugenechek7288
    @eugenechek72882 жыл бұрын

    Very cool, as always.

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Thanks a lot 🙏❤️

  • @laszlosztruhar3716
    @laszlosztruhar3716 Жыл бұрын

    14 évesen kezdtem a basszert, azért az is ott van rendesen...ezt meg tudom állapítani! ;) Sok basszeros örülne, ha így szólna a kezében! Sajnos engem a technikusokkal ("hangmérnök") mindig megvert az isten, hogy el ne szálljak... :D

  • @groovejoshman
    @groovejoshman2 жыл бұрын

    Atttyauristennn! :)

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    🙏🙏🙏

  • @GumisPeter
    @GumisPeter2 жыл бұрын

    Rendkivül pazar muzsika, köszi mindenkinek! :)

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Köszi Peti 🙏

  • @PrOGi986
    @PrOGi9862 жыл бұрын

    Profi! Milyen kamerával rögzítettétek?

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Sony 🔥🔥🔥

  • @istvankovacs1361
    @istvankovacs13612 жыл бұрын

    Én is inkább basszeros vagyok, de itt Peta, meg a dobos srác vitte az egészet. Nem akarok bántani senkit, csak egy vélemény.

  • @bercitemesi

    @bercitemesi

    2 жыл бұрын

    Kedves István. Sosem volt más a célom, mint a saját lemezemen előttük kalapot emelve kiemelkedő tudásukat megmutatni és alázatosan lekísérni őket. Győztünk! Köszi, hogy megnézted! Jó muzsikálást neked!

  • @GumisPeter

    @GumisPeter

    2 жыл бұрын

    Talán mert kicsit erről is szól ez a lemez, minden szám más dobosra épül, ugyanakkor korunk kiváló egyéb hangszeresei is belezavarnak a dobosok műsorába. :)

Келесі