Szerhasználat és önrendelkezés | KÖZGYŰLÉS III.

Ma Magyarországon a vitakultúra szinte teljesen eltűnt a hétköznapokból, a társadalom megosztott, az emberek egyre kevésbé tudnak befogadni olyan véleményt, ami eltér a sajátjuktól.
Éppen ezért a Partizán új vitaműsorában teret biztosítunk arra, hogy a mindannyiunk életét érintő fontos kérdéseket értelmesen, kulturált keretek között vitathassák meg a műsorba jelentkező hétköznapi emberek.
A mai adásban a marihuána legalizációja kapcsán vitatkoznak résztvevőink a szerfogyasztásról, függőségekről, hogy mi áll a különböző szerfogyasztások hátterében, és mi lehet az állam szerepe a függőség megelőzésében.
Információhiány vagy információdömping miatt nem találjuk a konszenzust? Érdemes-e egyáltalán összehasonlítani a drogokat az alkohollal? Sőt: általánosságban a drog kifejezés alkalmas-e arra, hogy homogén módon kezeljük az alatta értett szereket? Mitől függ, hogy melyiket választjuk, mi az egésznek a társadalmi háttere, és vajon tényleg úgy iszik a magyar, mint a gödény? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Közgyűlés résztvevőitől.
Amennyiben te is szívesen részt vennél a Közgyűlésen, jelentkezz a kozgyules@partizanmedia.hu címen!
Hol találsz meg minket?
Facebookon: / partizanpolitika
Facebook-csoportunkban: / partizantarsalgo
Instagramon: / partizanpolitika
Spotify-on: open.spotify.com/show/18YmaCQ...
Apple Podcast-en: podcasts.apple.com/us/podcast...
Hogyan támogathatod a munkánkat?
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: / partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: partizanalapitvany@gmail.com
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz! Ehhez a legfontosabb adatok:
Név:
Partizán Alapítvány
Számlaszám:
16200106-11669030-00000000
Közlemény:
Támogatás
Ha külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000
BIC/SWIFT-kód:
HBWEHUHB

Пікірлер: 1 100

  • @absentmixtapes5507
    @absentmixtapes55072 жыл бұрын

    Az egyetlen negatív élmény a műsorban hogy mindig az aktuális "túlharsogók" miatt sokszor azok akik kívárják a sorukat jelentkezve nem kerülnek elő, most akkor ez a jelentkezés legyen a része vagy csak beszéljünk a másik oldalra. Így tovább,mindenképp hiánypótló a formátum.

  • @csabajtony

    @csabajtony

    2 жыл бұрын

    Igen, sajnos volt pár egyén, aki szinte semmi szóhoz nem jutott, vagy csak alig, mert mindig van egy hangos kisebbség, akik a műsor felét végig beszélik. Ez önmagában egyáltalán nem is lenne probléma, mivel ők is nagyon hasznos és értékes gondolatokat közölnek, csak hát vannak mások is, akik még nem szóltak egy szót se, és őket is meg kéne hallgatni.

  • @Biomechanika33

    @Biomechanika33

    2 жыл бұрын

    A farmer inges srác látszik ahogy frustrálódik :D végig jelentkezte a műsort :D

  • @izabellanagy369

    @izabellanagy369

    2 жыл бұрын

    amúgy mindenki szóhoz jutott a forgatás során, csak a kevésé érdekes vagy ismétlődő válaszokat, véleményeket kivágták.

  • @bbelthazor

    @bbelthazor

    2 жыл бұрын

    Arra nem gondoltál, hogy valaki nem akart megszólalni/kérdezni? :)

  • @kovacsleventemark2471
    @kovacsleventemark24712 жыл бұрын

    Köszönöm Partizán, hogy végre elindulhattak az ilyen és ehhez hasonló témák nyilvánosan! Alig hiszem el hogy ez itt nálunk végre elkezdődött :D Az előző 2 közgyűlés is eszméletlen jó volt.

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @trewert111

    @trewert111

    2 жыл бұрын

    @@zr9144 Te is szerepeltél benne ezek szerint?

  • @trewert111

    @trewert111

    2 жыл бұрын

    @@zr9144 Akkor ezek szerint ott voltál!

  • @EvangelionPower
    @EvangelionPower2 жыл бұрын

    Furcsa, hogy egy műsort nézek, de nem cukormázat és megrendezett kamut látok, hanem EMBEREKET. Lesz-e vajon még egyszer ebben az országban ilyen a médiakultúra?

  • @liborur

    @liborur

    2 жыл бұрын

    De primitív ez az ebben az országbanozás. Ebben az országban te élsz, meg apád, anyád, nagyszüleid, barátaid, minden tőletek olyan amilyen. Vagy azt gondolod, hogy "ebben az országban" te különb vagy anyáddal, apáddal, meg a barátaiddal együtt?

  • @EvangelionPower

    @EvangelionPower

    2 жыл бұрын

    @@liborur Egy szóval nem mondtam azt, hogy különb lennék, csak egy tényt állapítottam meg. A hozzászólásomban szerintem semmi nem utal arra, hogy én kivonnám magam a felelősség alól. Én szeretek magyar lenni, szeretem Magyarországot, és éppen ezért szeretném jobbá tenni. Ha kritizálok valamit az országban, az nem azért van, mert lenézem, hanem mert igenis meg kell látni a hibákat, hogy tudjuk, min lehet javítani, miből tudunk tanulni és ezáltal fejlődni. Márpedig jelenleg Magyarországon se a vitakultúra, se az igényes szórakoztatás nem áll a helyzet magaslatán, és ezért örülök, hogy ez a műsor megtette az első lépést a pozitív változás felé.

  • @liborur

    @liborur

    2 жыл бұрын

    @@EvangelionPower Nekem az "ebben az országbanozás" mindig rossz szájízű. Ha nem így értetted, akkor bocs.

  • @IamHUNdeX

    @IamHUNdeX

    2 жыл бұрын

    @@liborur Miért lenne primitív? Csak a hülye nem látja, hogy mi a helyzet “ebben az országban”. A vitakultúra a béka segge alatt, az emberek mentálisan le vannak épülve. Ha valaki szereti a hazáját akkor szerintem beszél a problémákról, megpróbálja a helyzetet jobbá tenni, nem pedig a szőnyeg alá söpri.

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@liborur azt a ghecįevőt

  • @nuckingfuts4721
    @nuckingfuts47212 жыл бұрын

    Óvodás társadalom vagyunk... Épp ezért is fontosak az ilyen kezdeményezések, valahonnan ell kell indulni. Köszönöm a Partizán munkáját!

  • @orkhepaj

    @orkhepaj

    2 жыл бұрын

    ja , az állam ne egy anyuka legyen már aki megmondja mit szabad és mit nem a gyerkőcöknek , egyszerűen csak kezelje azokat a dolgokat amit csak közösen lehet vagy hatékony kezelni pl közbiztonság

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    az milyen hogy drogprevenciós nő támogatja a füvet, és szerinte készen áll rá a magyar társadalom?! mint a piromániás tűzoltó b+ , k-ra nincs jó helyen a munkájában. oké, hogy agykutatók nincsenek az átlagember között, de a füvezés káros hatásairól azért essen már szó!

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@orkhepaj akkor ne legyen kötelező a biztonsági öv se? ne büntessen a rendőr gyorshajtásért se ill ne legyen traffipax? ne legyen alkoholszonda se a rendőrnél már, nem? mert kezeljük felnöttként az állampolgárokat. szerinted hova vezetne mindez? nagyon naiv vagy.

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@botidobra6221 miről beszélsz? semmi értelme a kommentednek, de azért lájkolnak rendesen. miért lenne álszent és álkeresztény a drogellenesség?

  • @orkhepaj

    @orkhepaj

    2 жыл бұрын

    @@tesz-vesz1985 gyorshajtásnál másokat veszélyeztetsz, biztonsági őv felőlem ne legyen kötelező, alkohol ua mint a gyorshajtás másokat veszélyeztetsz mitől lennék naív mert olyanokat állítasz amiket nem írtam? te nem tudsz külömbséget tenni az anyukáskodás és mások védelmében kirótt büntetés között mi lesz a következő? szeptembertől márciusig kötelező a sapka/sál mert amúgy megfázhatsz?

  • @milanfulop72
    @milanfulop722 жыл бұрын

    Zseniális koncepció, imádom közgyűléseket, csak egy baj van vele: mindig a párommal nézzük és ezt az adást például 3 órája nézzük és még nem jutottunk a végére, mert 2 percenként leállítjuk és mi is megbeszéljük a dolgot, vitatkozunk vagy ha úgy van nyugtázzuk egyetértésünket. De azt hiszem ez a célja... Párbeszédet triggerelni hétköznapi, fontos, de sokszor elnyomott vagy tabu témákban :)

  • @krisztiangyurko4534

    @krisztiangyurko4534

    2 жыл бұрын

    Same! :D

  • @kovacsmate946
    @kovacsmate9462 жыл бұрын

    Várom,hogy egyszer a tv-ben is ez menjen. Zseniális!

  • @adammolnar9686

    @adammolnar9686

    2 жыл бұрын

    A google accountod profilképe is zseniális tesó, főleg ami mögöte van. RIP Joel.

  • @matekovacs3422

    @matekovacs3422

    2 жыл бұрын

    Duna tv fogja kozvetíteni

  • @adrianhun

    @adrianhun

    2 жыл бұрын

    vegyél okos tv-t és nem kell várnod

  • @kovacsmate946

    @kovacsmate946

    2 жыл бұрын

    @@adrianhun Az van. Arra értettem,hogy ezt kellen sugározni nem a sok baromságot.

  • @farkasbalintm

    @farkasbalintm

    2 жыл бұрын

    Én bízom benne, hogy marad ezen a platformon. Szerintem sokkal hitelesebb :)

  • @sawline
    @sawline2 жыл бұрын

    Szuper volt ismét. Nagyon jó témaválasztás, intelligens emberek, profi kérdések. El se hiszem hogy ez itthon van nálunk🤷🏽‍♂️😁

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    a drogosok aztán nagyon intelligensek.

  • @viktornemeth1517

    @viktornemeth1517

    2 жыл бұрын

    @@tesz-vesz1985 Valószinű az ebben a videóban szereplő összes ember intelligensebb nálad.

  • @huzoro

    @huzoro

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 Nálunk már az is csoda ha "amit csinálnak az rendben van"! - Van miért éljenezni.

  • @misztikusfa

    @misztikusfa

    2 жыл бұрын

    @@huzoro már miért lenne csoda?

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @jasonvagyok98
    @jasonvagyok982 жыл бұрын

    Ez a Szabi mekkora forma. "Ez hogy jön ide?" :D Jó dolog ez a Közgyűlés a sztereotípiák leküzdésére is: első pillantásra a tagot elkönyveltem a tipikus gyúrós formának, de egy tök értelmes csávó. Annyira jók vagytok.

  • @Peterballa113

    @Peterballa113

    2 жыл бұрын

    Nagyon érdekes érvei voltak

  • @GorPius673

    @GorPius673

    2 жыл бұрын

    Hozzátenném, hogy a "tipikus gyúrós formák" általában tök jó fejek. Bár ezzel is általánosítok, de ez legalább a saját általánosításom, amit a sok-sok gyúrós formával való találkozás és beszélgetés alapján szűrtem le.

  • @istvangellert5285
    @istvangellert52852 жыл бұрын

    Marci, még sok sok ilyet légyszi!!! Emberek értelmesen , vitáznak egymással, azt hittem, hogy ilyen már nem is létezik! Köszi.

  • @WhiteWolf-fq5be
    @WhiteWolf-fq5be2 жыл бұрын

    Ez az igazi KÖZÖSSÉG, minden más nem méltó az emberiséghez. Remélem a gyerekeknek ez lesz a normális és amiben ma élünk az már olyan lesz, mint egy rossz lázálom. Jó látni, hogy ennyi értelmes gondolkodó, hogyan méri össze a saját valóságát. Nagyon köszönöm!

  • @eidur1414
    @eidur14142 жыл бұрын

    Nagyon régóta nézem a Partizánt. A Közgyűlés "rávett", hogy patronáló legyek. Köszönöm!

  • @mezeimacska

    @mezeimacska

    2 жыл бұрын

    Detto! Más módon de én is a Közgyűlés óta vagyok támogató, habár előtte is és azóta is vannak nagyon jó videók.

  • @evakugler1318
    @evakugler13182 жыл бұрын

    Kedvenc partizános tartalmam ( ami azért nem kis szó) köszi, ismét remek volt! Különösképp kiemelendő, hogy igenis vannak itt vitára kész, értelmes, kulturált emberek. Még több ilyet!

  • @zumzumm2293
    @zumzumm22932 жыл бұрын

    Annyira hiánypótló, színvonalas, értékes és érdekes tartalom, nem tudom mikor láttam utoljára hasonlót itthon!👏👏

  • @csibesz07
    @csibesz072 жыл бұрын

    Durvulnak a témák. Tetszik.

  • @ritseee
    @ritseee2 жыл бұрын

    53:03 Szabi: “Há mer jó féle kokaint kell venni, nem olyat ami fel van ütve!” 🤣🤣🤣🤣🤣Imádlak ember!

  • @csakegyasokkozul
    @csakegyasokkozul2 жыл бұрын

    Hihetetlenül élvezem ezt a műsor formát!!! Nagyon hiányolok még több ilyet. Jó látni, hogy végre nem ugyan azok az elemzők/politikusok/celebek nyilvánulnak meg a közéleti témákban.

  • @markborsos646
    @markborsos6462 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy leültetitek az embereket beszélgetni. Újra és újra. edit: Szabi a hősöm

  • @Tajcsik
    @Tajcsik2 жыл бұрын

    örülök, hogy elkezdtetek foglalkozni ezzel a témával, így már csak 35-40 évet kell várni, hogy ne hívják ki az emberekre a teket egy bigarelló miatt. Iza for kerületi képviselő

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    Iza tűnik a legsötétebbnek

  • @Tajcsik

    @Tajcsik

    2 жыл бұрын

    ​@@tesz-vesz1985 ez a balázs figura sajnos annyira elvette az egész videótól a kedvem, hogy 10 percig tudtam nézni csak, addig nekem bejött a hölgy, aztán le kellett mennem a kocsmába lemámorosodni, hogy utána ordibálhassak az utcán belekötve mindenkibe, mert hát azt szabad, mert csak ittam :)

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@Tajcsik még szerencse hogy csak alkohollal randalíroztál. ha drog is lett volna benned akkor azt szigorúan elítéltem volna :) akkor megvetettelek volna te cs1bész, DE MEGÚSZTAD! egy hajszálon múlt. Balázs pedig egy igazi magyar. tiszta. józan. 64 vármegyés volt az igaz, de már kinőtte, rájött biztos hogy torockai egy rendőrspicli. .

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@Tajcsik a zs1vány szót kimoderálja a utube. jó hogy nem kapok érte pénzbüntetést, mint a f1csúrért a parizeres

  • @estneae4771
    @estneae47712 жыл бұрын

    Végre egy videó, aminek van értelme.Értelmes érvekkel-ellenérvekkel.Király volt. Thx. Peace.

  • @klaudiakohazi6413
    @klaudiakohazi64132 жыл бұрын

    Ez volt az eddigi kedvenc Közgyűlésem. Egyre erősebbek a témák, és olyan jó hallani ahogy kortól, nemtől és társadalmi osztálytól függetlenül KOMMUNIKÁLNAK az emberek! :) Szuperek vagytok Marci, még mindig. Szívem a Partizáné :)

  • @emeseszathmari8722
    @emeseszathmari87222 жыл бұрын

    Szuper fontos téma! Nagyon élveztem, köszi partizán ismét 🙏

  • @zsuzsazubonyainepelka3321
    @zsuzsazubonyainepelka33212 жыл бұрын

    Szomorú, hogy a pedagógusok többsége egyelőre elutasìtja a vita módszerènek alkalmazàsàt az oktatàsban. A kritikus gondolkodàs elsajàtìtàsànak egyik leghasznosabb módszere. Remèlem sok pedagógusnak inspiràló lesz ez a Közgyűlès ès kedvet éreznek ezekutàn. Köszönöm a szervezőknek, hogy bemutattàk ezt!

  • @gaborpetroci

    @gaborpetroci

    2 жыл бұрын

    Iskolák kialakulása hogy történt és miért? Jól feltett kérdésben, ott a válasz.

  • @zsuzsazubonyainepelka3321

    @zsuzsazubonyainepelka3321

    2 жыл бұрын

    Igen, de rajtunk múlik a változtatás.. A társadalom igényei szerint alakul minfig az oktatás... Ha nekünk így jó, marad így, ha nem változtatunk. Rajtunk áll!

  • @ImreToth-mb3pi
    @ImreToth-mb3pi2 жыл бұрын

    A legjobb videó ötlet amit valaha láttam! Legyen még ilyen!

  • @martinpallagi4156
    @martinpallagi41562 жыл бұрын

    Nagyon vártam, ez a legjobb partizán content! Viszont még el se kezdtem nézni, de már szomorú vagyok, hogy egy hónapot kell várni a következőre ! :DDD

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @dorkaekes8299

    @dorkaekes8299

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 nem kell irigykedned. Csináld utána vagy csinálj jobbat, és akkor te is kapsz éljenezést 😂

  • @jozsefivan3929
    @jozsefivan39292 жыл бұрын

    Nem akarok hinni a szememnek, fülemnek.Végre valami elindult.Gratulálok PARTIZÁN nagyon jók vagytok mindenben!

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 te ghëcįevő szolga

  • @cecanbasescu

    @cecanbasescu

    2 жыл бұрын

    A háromszögre kell kattintani, ha nem indul el!

  • @purplefloyd4224
    @purplefloyd42242 жыл бұрын

    Évek óta használok kannabiszt úgy, hogy a környezetemben senkinek sincs tudomása róla. Nem minden nap persze, van hogy hónapogig nem használom. Kis mennyiséget szoktam vaporizálni, segít megszabadulni a szorongástól amit évtizedeken át éreztem. Nem tompít el mint az alkohol, ellenkezőleg, élénkebbé teszi az agyamat, motiváltabb leszek tőle és kreatívabb.Sose értettem mire jó az amikor valaki annyit szív egyszerre, hogy a fotelból nem képes felállni :D 🌿

  • @djtobee

    @djtobee

    2 жыл бұрын

    Hát ez függ attól milyenhez jutsz ....

  • @robertdanyi6342

    @robertdanyi6342

    2 жыл бұрын

    @@djtobee Ezért kell legalizálni! Tudod hogy mit , milyet és mennyit veszel kitől :)

  • @omerta3525

    @omerta3525

    2 жыл бұрын

    Szerintem vetítesz, de mindegy... Ha egy normális minőségű standard indica dominánsból tekert átlag cigibe (kb.0.3g/cigi) belefújnál kettőt, még a nevedet is elfelejtenéd hirtelen, abban biztos lehetsz.

  • @Matesszka

    @Matesszka

    2 жыл бұрын

    Probald ki a gombat :) 1-2 gr elso korben, psy ambient zene es enjoy the trip :)

  • @miertne7045

    @miertne7045

    2 жыл бұрын

    @@Matesszka na, az az a "zene" amit inkább tiltani kellene :)

  • @Clodonius
    @Clodonius2 жыл бұрын

    Nagyon élveztem ezt a vitaműsort, üdítő élmény volt! Gratulálok!

  • @gmszabocs
    @gmszabocs2 жыл бұрын

    Gratulálok, profi műsor! Műsör, valódi emberekkel és véleményekkel.

  • @gaborgoldschmidt7081
    @gaborgoldschmidt70812 жыл бұрын

    Úristen, milyen fontos téma! Hát, valahol itt kezdôdik a közösségi felelôsségvállalás. Köszi, Partizán.

  • @p.gabriella3411
    @p.gabriella34112 жыл бұрын

    Azért az megdöbbentő része volt a beszélgetésnek, amikor a résztvevők egy része szerint, egy gyerektől elvárható, hogy felelős döntést hozzon egy olyan helyzetben amikor pl. felnőttek itallal kínálgatják a legnagyobb természetességgel… Hát azért ehhez nagyon keményen stabil családi háttér és szülőkkel beszélgetős alap kell, ami nagyon nagyon kevés gyereknek adatik meg. Egyéni felelősségről beszélni gyerekek esetében nonszensz.

  • @p.gabriella3411

    @p.gabriella3411

    2 жыл бұрын

    @@GG0LOL Ez volna, de valljuk be, nem ez a jellemző. 😞

  • @zoltandemeter919

    @zoltandemeter919

    2 жыл бұрын

    @@GG0LOL Sztem nincs az az atombiztos családi háttér, ami tuti megakadályozna egy ilyen esetben egy rossz döntést a gyerek részéről. A gyerekek egyrészt nem képesek még felnőttek szintjén felmérni a tetteik következményeit, másrészt egy alapvető bizalom van bennük a felnőttek iránt (mármint a nem abuzált gyerekben). Ilyen értelemben teljesen védtelenek az ilyenfajta kínálgatás ellen és ennek tükrében még undorítóbbak voltak a kornyikáló nénik.

  • @zoltandemeter919

    @zoltandemeter919

    2 жыл бұрын

    @@GG0LOL Istenem, nagyon nem értetted meg, miről beszéltem. Természetesen én is megtanítom a gyerekemnek, hogy kitől és mit fogadhat el, bármennyire is szeretnéd az ellenkezőjét sugallni, képes vagyok felelősséggel nevelni. Arra bátorkodtam rámutatni, hogy a gyerek nincs felelősségének teljes birtokában a leggondosabb szülői nevelés ellenére sem, urambocsá, előfordul olyan szitu, hogy minden gondos kiokosítás ellenére enged valamilyen vágyának, és hibázik (tudom, nálatok nem történik ilyen, egyszer mondod el a gyerekednek mit nem szabad és onnantól fogva úgy lesz :DDD). Főleg ha egy felnőtt áll a csábítás másik oldalán. Ilyen esetben a gyerek személyes felelősségére mutogatni nevetséges (tudom, nálatok bezzeg...).

  • @zoltandemeter919

    @zoltandemeter919

    2 жыл бұрын

    Én is örülök, hogy hozzájárulhattam a szánalmas kis egod feltornázásához. ;)

  • @p.gabriella3411

    @p.gabriella3411

    2 жыл бұрын

    @@zoltandemeter919 Javítanám is amit írtam. Semmi esetre sem beszélhetünk a gyerek egyéni felelősségéről, egy olyan esetben, amikor pl. pont a felnőtt az, aki összezavarja (rosszabb esetben megerősíti) a gyermek családjából szerzett mintáját, ezzel pedig téves és kártékony példát mutat. Egy kicsi gyerektől sem, de egy nagyobb tizenévestől sem várható el, hogy helyes döntést hozzon és szembemenjen egy felnőttel. Nonszensz ezt firtatni. Akinek pedig gyermeke van, pláne tudnia kellene, hogy ez nem így működik... nem is értem komolyan... Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy a gyerekeknek semmiért sem kell felelősséget vállalniuk. Csak ezt a saját szintjükön és a családjukban, óvodában, iskolában dolgozók gondoskodásában és pozitív példamutató környezetben kell elképzelni és lehet elvárni pl. pakolj el magad után, vigyázz a játékaidra, légy kedves a társaidhoz, készülj a dolgozatra, segíts édesanyádnak bepakolni a mosogatógépet stb... Ugye ezekhez sem árt, ha van egy példakép? Apa ne magyarázzon, hogy segíts anyának, ha ő pl. sosem teszi! Pedig mennyi ehhez hasonlót látunk, hallunk... :D Szóval egyetértek és teljesen igazad van @Zoltán Demeter .

  • @hunoro1
    @hunoro12 жыл бұрын

    Ez igen! Ismét kiváló, igényes tartalom. Ennek a közszolgálati televízióban van a helye.

  • @klarazoltai8181

    @klarazoltai8181

    2 жыл бұрын

    Nálunk nincs közszolgálati tv.

  • @annapannesz5868
    @annapannesz58682 жыл бұрын

    Nagyon jó,hogy szó van erről! Köszönöm a munkátok!

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @peterrumi2556
    @peterrumi25562 жыл бұрын

    Szuper a formátum. Az egyik kedvenc brit műsorom volt ilyesmi. Végre van rendes vitaműsor, rendes érvekkel. Gratulálok! Jó lenne ha "tabutémákról" is csinálnátok ilyet.

  • @zaratu2980
    @zaratu29802 жыл бұрын

    Egyszerűen imádom a partizán műsorait személyem szerint ez a kedvencem remélem nagyon sok ilyen lesz még.

  • @istvanmakacs4534
    @istvanmakacs45342 жыл бұрын

    Nagyon nagy szükség van a beszélgetésekre.Szuper volt köszönöm

  • @jakshock
    @jakshock2 жыл бұрын

    Köszönöm Partizàn! Mindig meg tudtok lepni,csak így tovàbb! Vègignèztem a reklàmokat,sajnos csak így tudok segíteni. Ha lesz lehetősègem biztosan tàmogatni fogom a csatornàt! Tovàbbi kreatív munkàt kívànok!

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @Universitas01
    @Universitas012 жыл бұрын

    Kimagasló közszolgáltatiság, bravó! 🍀😌🙏

  • @laszlofodor5673
    @laszlofodor56732 жыл бұрын

    Humor! Dráma! Döbbenet! Letaglózó! Jöhetett volna több kérdés is a csoportnak 😁 eszméletlen jó volt ez az adás. ✌️

  • @Mirtusz
    @Mirtusz2 жыл бұрын

    Még! Még! Még több közgyűlést! Előre is köszi!

  • @Czimtomy
    @Czimtomy2 жыл бұрын

    Az egyik legertekesebb műsor a magyar youtubeon a Közgyűlés! Grat.

  • @laurakarai9736
    @laurakarai97362 жыл бұрын

    Nagyon színvonalas műsor, nagyon szeretem! Visszahozza a magyar társadalomba vetett hitemet, amit a Facebookon való komment olvasgatással időről időre elveszítek. De ami miatt most írok, azon kívül, hogy gratuláljak a műsor készítőinek, az az, hogy kifejezzem a tiszteletemet a résztvevők felé, például Kata "vallomásai" szerintem nem mindenkinek mennének ilyen őszintén. Köszönöm, hitelesek vagytok! :)

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @andrasdudas5084
    @andrasdudas50842 жыл бұрын

    Fantasztikus, amit csináltok. Köszönöm. Szeretlek benneteket.

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @MrPetrola100
    @MrPetrola1002 жыл бұрын

    Nagyon jól felépített a műsor, jól érthető, átlátható. Hiánypótló.. nekem is vannak gondjaim és elgondolkoztat, kimozdít.

  • @sandorpecsi5845
    @sandorpecsi58452 жыл бұрын

    Ez a formátum is telitalálat! A témaválasztás is. Köszi Partizán!

  • @evamariahuszar1825
    @evamariahuszar18252 жыл бұрын

    Gratula Marci, nagyon fontos, hasznos amit csináltok! (meg vagyok hatódva)

  • @zsenyiber5041
    @zsenyiber50412 жыл бұрын

    Gratulálok Marci. Sikerült összeszedni ennyi inteligens embert beszélgetni. Ebben az országban ez elképzelhetetlen volt eddig. A parlamentbe ahol ezt várnánk, hogy emberek vitatkoznak, beszélgetnek indulatok nélkül nyilván pont ott nem létezik ez. :(

  • @kataokos4103
    @kataokos41032 жыл бұрын

    Szuper ötlet. Bravó, Marci!

  • @dronemotionlab
    @dronemotionlab2 жыл бұрын

    Tudom sokan írták de hallatni kell a hangunkat, eddig nemvoltam nagy Partizán néző de nagyon tisztelem a munkádat Marci, szuper hogy hangot adsz az embereknek. Több ilyet szeretnénk! Akár szívesen részt is veszek hasonlóban.

  • 2 жыл бұрын

    Köszönjük a téma forgatását és ez a hiánypótló tartalmat ismét !

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • 2 жыл бұрын

    @@helyedrekomcsi5833 Ügyes vagy jár a keksz !

  • @adriaikokosjacht1063

    @adriaikokosjacht1063

    2 жыл бұрын

    @@helyedrekomcsi5833 azt a ghecįevőt

  • @adriaikokosjacht1063

    @adriaikokosjacht1063

    2 жыл бұрын

    @@helyedrekomcsi5833 te ghecįevő szolga

  • @7lynuxx953
    @7lynuxx9532 жыл бұрын

    Ez egészen elképesztően jól sikerült! 👏👏👏

  • @tothbalazs2939
    @tothbalazs29392 жыл бұрын

    Ez az egyik legzseniálisabb műsor amit valaha láttam! Gratulálok érte!

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @TheCharlieUK
    @TheCharlieUK2 жыл бұрын

    Csak ámulok hogy egy csekély költségvetésű internetes tv tud folyamatosan gyártani ilyen színvonalú lebilincselő műsorokat és a milliárdokból nem találok egy valamire valót sem

  • @Groose82

    @Groose82

    2 жыл бұрын

    @@AttilaCrazy777 De, relatíve csekély.

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @endrehideg4556

    @endrehideg4556

    2 жыл бұрын

    @@AttilaCrazy777 de, nagyságrendileg kevesebb. Ha 1 millióba kerül, akkor is a tv műsorokhoz képest jelentéktelen.

  • @adamherpai
    @adamherpai2 жыл бұрын

    Ebből a műsorból nem létezik véletlen bővített verzió? Kevésnek érzem ezeket az 58 perces részeket 😁

  • @lajosmilus8804

    @lajosmilus8804

    2 жыл бұрын

    Ha tippelnem kéne akkor az előfizetetteknek van hosszabb is. Még korábbi műsorban hallottam, hogy a patreon tagoknak elérhető a teljes 3 órás verzió, miközben hasonlóan 1 órás volt a mindenki számára elérhető anyag.

  • @mensinanis5274

    @mensinanis5274

    2 жыл бұрын

    Ha betépsz lassabban telik ha pörgetöt akkor gyorsabban:DDDD

  • @szabodaniel8405

    @szabodaniel8405

    2 жыл бұрын

    @@mensinanis5274 XDD

  • @salzdorfer
    @salzdorfer2 жыл бұрын

    Látom külön casting céggel dolgoztok. Szívesen megnéznék egy werkfilmet a szerepelőválogatásról. Számomra nagyon érdekes, hogy mennyire tipikus és atipikus embereket válogatnak az egyes "szerepekhez". Kiváncsi lennék a szempontrendszerre és egy interjút is megnéznék a válogatást folytatókkal.

  • @iqsofty
    @iqsofty2 жыл бұрын

    Imádom GM et 🙏 ahogy s amiről vitaműsort vezet ✅ hiánypótló

  • @prototyger
    @prototyger2 жыл бұрын

    remélem lesz még ilyen beszélgetés.. nagyon szívesen csatlakoznék. Furcsa volt hogy még ismerős arc is volt a csoportban :D

  • @FRU5T
    @FRU5T2 жыл бұрын

    Imádom ezt a műsort, a kedvencem a Partizán műsorai közül.

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @zoltanivanyos2896

    @zoltanivanyos2896

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 Ignoráld...komcsicsávò csak egy buta troll

  • @Effencs
    @Effencs2 жыл бұрын

    Remélem, hogy senki nem veszi rossz néven, nagyon élveztem a műsort, igazán izgi volt a vita, de kissé együgyű. Ezeket az érveket már sokszor hallottam baráti beszélgetésekben, valahogy ezeken nem tudunk túllépni. Mindenesetre inkább az ego dolgozott mindenkiben sajnos, a valós társadalmi kérdések csak felszínesen, vagy az egyén szűkös látásmódjában meghatározott módon kerültek szóba. Izgi lett volna kicsit belemenni más aspektusból is. Kiket gazdagít a marihuána kereskedelem? Lehet fair marihuána kereskedelem, hogy a termelők egy része ne legyen kizsákmányolva? A legalizáció milyen fekete zónából való kilépésre adhat lehetőséget? Tisztulhat a marihuána kereskedelem? Milyen erőforrásokra van szükség a felmerülő fogyasztási igények kielégítésére? Mekkora az ökológiai terhelés a növekvő igények miatt? Milyen egészségügyi és szociális ellátórendszer béli fejlesztésekre van szükség egy pszichoaktív elemet is tartalmazó szer legalizálásakor? Szerintem ezek is fontos kérdések. Jó lenne már kilépni a "deénszívniakarok" és a "neszívjálmertrossz" egyszerűségéből. De ezért vagytok ti, kedves Partizán, csak így tovább!

  • @weshouldtakeacid2848

    @weshouldtakeacid2848

    2 жыл бұрын

    Egyetértek. Igazából a legnagyobb örömöt az adta, hogy voltak olyan bátor emberek akik arcukat adták ehhez a témához és a stigmatizalo társadalmunkban ennyi ember előtt fel merték vállalni a véleményüket. (mindkét oldalon, de leginkább most a prolegalizacios arcokra gondoltam)

  • @miklosvarga7398

    @miklosvarga7398

    2 жыл бұрын

    Abszolút egyetértek, engem is ez zavart legjobban a műsorban. A marijuana-tól nagyon eltávolodtunk, pedig egy külön műsort igazán megérdemelt volna csak ez a nemes növény, ahelyett, hogy idekeverjük megint, a "behernyózott narkós kit szúr le a következő adagjáért", vagy a "szétkólázott üzletember kit ver szarrá feszkólevezetésképpen" szintű sztereotípiákat, mert ezzel megint össze lett csak mosva minden. Nyilván, ez a helyzet ennek a műsornak a formátumából is adódik, mivel az emberek sok féle személyes tapasztalatot hoznak ide, amit elég nehéz moderálni.

  • 2 жыл бұрын

    Teljesen egyetértek és még annyit tennék hozzá, hogy kimarad két aspektusa a témának, az egyik a szakértők véleményének meghallgatása (egyes témáknál szerintem nagyin fontos lenne), másik pedig az, hogy sokan külföldi példákra hivatkoznak, csakhogy személyes előnyök érdekében valogat kulturálisan neki épp megfelelő külföld között, azaz külföldi példákat idegozni minden szempontból rossz érvelést fog eredményezni és félrevezető.

  • @krisztiantoro

    @krisztiantoro

    2 жыл бұрын

    Korrekt észrevétel. Én is szívesen elvárnék mindenkitől átfogó gondolkodást. De azt is el kell ismernem, hogy az átfogó gondolkodáshoz az kell, hogy az embernek, szervezetnek, államnak, … legyen rá ideje és erőforrása, hogy az átfogó gondolkodáshoz szükséges extra lépéseket megtegye (elmélyülni a témában, utánanézni, szakértőket megkérdezni, kutatásokat végezni). Ez a lehetőség nem mindenkinek áll rendelkezésre. Viszont véleményt nyilvánítani, kommentelni ingyen is lehet. Ez okozhatja, okozza, hogy az “egyszerű”, át nem gondolt vélemények lesznek mennyiségileg többségben. Ez az alacsony vélemény-nyilvánítási belépési küszöb mellékhatása. Remélem, hogy a Partizán vissza fog térni erre a témára átfogóbb szempontokat megvilágítva is.

  • @alex_on_the_web

    @alex_on_the_web

    2 жыл бұрын

    Hat sajna nem barati beszelgetesekben edzett szocio-pszichologusok ultek a teremben 🤷

  • @patriksiska9836
    @patriksiska98362 жыл бұрын

    végre megtaláltam a helyem a youtube-on :) köszönöm

  • @nonnmark
    @nonnmark2 жыл бұрын

    Csak így tovább, már régóta követlek titeket és nagyon jó ez a talkshow sorozat.

  • @solyomlaszlo420
    @solyomlaszlo4202 жыл бұрын

    Én egyszer próbáltam, mindjárt meg is értettem egy Kispál dalszöveget! Ez veszélyes!

  • @orkhepaj

    @orkhepaj

    2 жыл бұрын

    ja mert amúgy semmi értelme

  • @gergomodena6444

    @gergomodena6444

    2 жыл бұрын

    @@orkhepaj 🤣🤣🤣

  • @Turbo_TechnoLogic

    @Turbo_TechnoLogic

    2 жыл бұрын

    loller

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    nem értetted meg :) csak hitted hogy megérted. ezért is káros a drog. túlzott önbizalom :) teljesítménynélküliség.

  • @CARLOSALBERTO-ir6vj

    @CARLOSALBERTO-ir6vj

    2 жыл бұрын

    E L tudtam volna képzelni 1 (e gy) igényes instrumentális Fásy Ádám válogatást, mint háttérzenét..., úgy lálytiba

  • @szbenii
    @szbenii2 жыл бұрын

    Gratula srácok! Kellenek az efféle hiánypótló tartalmak :D Van fény az alagút végén :DDD

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 te ghëcįevő szolga

  • @Doppler_Effektus
    @Doppler_Effektus2 жыл бұрын

    Ezekből a kontentekből kérünk még! Zseniális 👏

  • @davidmolnar8295
    @davidmolnar82952 жыл бұрын

    Nagyon jó volt. Úgy érzem maradt még ebben a témában bőven.

  • @metaldadhu
    @metaldadhu2 жыл бұрын

    Jó a műsor, örülök hogy Macaulay Culkin is visszatért :)

  • @JudellaSzekely

    @JudellaSzekely

    2 жыл бұрын

    Ez nekem is eszembe jutott. :D

  • @Pentangelis
    @Pentangelis2 жыл бұрын

    Végre valahol beszélnek társadalmi problémákról,politika mentesen. Nagyon jó műsor.

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    hiába beszélnek, ha nem jól bezélnek róla. az milyen hogy drogprevenciós nő támogatja a füvet, és szerinte készen áll rá a magyar társadalom?! mint a piromániás tűzoltó b+ , k-ra nincs jó helyen a munkájában. oké, hogy agykutatók nincsenek az átlagember között, de a füvezés káros hatásairól azért essen már szó!

  • @Pentangelis

    @Pentangelis

    2 жыл бұрын

    @@tesz-vesz1985 figyi végre beszéltek erről átlag emberek kvázi nyilvánosság előtt szerintem ez is valami. Nem volt hosszú műsor pro kontra minden érv nem fért bele sajna tény és osztom amit mondasz.

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@Pentangelis akkor jó. örülök

  • @tamastakacs6719
    @tamastakacs67192 жыл бұрын

    Hatalmas respekt! Végre valaki foglalkozik tartalmi szinten is ezzekkel mindennapi problémàkkal!! Csak így tovább Marci!

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 ajokrvaany$dat

  • @helyedrekomcsi5833

    @helyedrekomcsi5833

    2 жыл бұрын

    @@jacobgipsz1715 azt a ghecįevőt

  • @davidvass6856
    @davidvass68562 жыл бұрын

    nagyszerű végre értelmes vitákat hzallanni érvekkel alátámasztva, köszönöm :)

  • @coffeequeen9232
    @coffeequeen92322 жыл бұрын

    Ezzel a műsorral csak az a baj, hogy nagyon rövid (szerintem) én még elhallgatnám/nézném🥺🥺🥺💜💜

  • @radagyula8698
    @radagyula86982 жыл бұрын

    Fantasztikus, előremutató. A hullámhosszon egy frekvenciát a tv-ben egy külön csatornát érdemelne a csapat!!!!! Gratulálok!!!!!!!!!!

  • @Gumicsizmaaas
    @Gumicsizmaaas2 жыл бұрын

    Marci! Ez zseniális műsor.

  • @Order89Hun
    @Order89Hun2 жыл бұрын

    Nagyon jó.Mintha megint értelmes tévéműsort néznék :)

  • @kaszas5
    @kaszas52 жыл бұрын

    Amúgy milyen érdekes azt látni hogy a legtöbben képtelenek kilépni a megismert világból a kérdéseknél ! Sose az egész társadalmat nezik hanem saját magukat és az ismert közeget :)

  • @atiboa

    @atiboa

    2 жыл бұрын

    igaz ez mindeket oldalra.

  • @fccgrnp2968

    @fccgrnp2968

    2 жыл бұрын

    En szivok, de nem legalizalnam, csak nem buntetnem olyan brutalisan. Ha csak magamat neznem, persze legalizalnam, de tarsadalmi kerdesekben nem en vagyok a vilagom kozepe. Ez sajnos sokak felfogokeszseget meghaladja... :/

  • @Oncsy
    @Oncsy2 жыл бұрын

    Gratulálok!!!! minden szempontból!!!

  • @Vierre01
    @Vierre012 жыл бұрын

    Nagyon izgi volt. ❤ Annyira szeretem az intelligens vitát.

  • @rolanddobi4127
    @rolanddobi41272 жыл бұрын

    Na egy ilyen témára abszolút nem számítottam ! Szép volt !

  • @macilaci79
    @macilaci792 жыл бұрын

    Tamás volt az egyetlen józan ember, aki összefüggéseibe látta a dolgokat. Egyébként nagyon kétlem, hogy ezek az emberek a teljes magyar társadalmat reprezentálnák. Ahhoz legalább a csoport harmadának olyan emberekből kellett volna állnia akiknek kilóg a kapanyél a szájából.

  • @bigskywalka6176
    @bigskywalka61762 жыл бұрын

    Pont múlt héten gombáztunk egy izmosat a spanokkal, jó volt 👊

  • @Medvegyuri

    @Medvegyuri

    2 жыл бұрын

    Anyám anno szegfűgombából készített levest! Abból az izéből még nem ettem! :D

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    milyen gomba? nem ajánlott

  • @zoltansagi7112

    @zoltansagi7112

    2 жыл бұрын

    @@tesz-vesz1985 akkor te ne edd😂

  • @hajnalkalakatos5007

    @hajnalkalakatos5007

    2 жыл бұрын

    @@zoltansagi7112 pedig ráférne 😆

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@zoltansagi7112 de milyen fajta volt? és ha enni akarok? szeretem a gombapörköltet pl.

  • @GMaXimus95
    @GMaXimus952 жыл бұрын

    Nagyon hiànypòtlò ez a vita! Felbecsülhetetlen èrtèk, amit itt lètrehoztatok!

  • @ELmayer636
    @ELmayer6362 жыл бұрын

    Az egészségtelen müanyag zabálását kellene büntetni. Az sokba fog fájni egyszer. És hihetetlen, de az is befolyásolja a viselkedést, sőt, a depresszión túl, akár agressziót is kiválthat, de sorolhatnánk estig. Jah, este van, hogy rohan az idő egy cigivel 😀😀🤦‍♂️👊✌️fasza a műsor, mint mindig, legjobb csatorna.

  • @zoltandemeter919
    @zoltandemeter9192 жыл бұрын

    Jó műsor abból a szempontból is, hogy segít túllépni a sztereotípiákon. Pl. én a gyúrós srácról nem feltételeztem volna, hogy ilyen értelmesen tud megnyilválnulni. :)

  • @pimpalaputty
    @pimpalaputty2 жыл бұрын

    Aki jelenleg szer hatása alatt van üljön a kék oldalra, aki nem, a piros oldalra!

  • @edinakovacs3182

    @edinakovacs3182

    2 жыл бұрын

    Pont egyre gondolunk….van ott egy-két figura, akik…huhhhhh durván be vannak állva…

  • @mohacsiemoke6454

    @mohacsiemoke6454

    2 жыл бұрын

    Kegyetlen

  • @dorkaekes8299

    @dorkaekes8299

    2 жыл бұрын

    @@edinakovacs3182 pl a mensigörcsös?

  • @kagica86
    @kagica862 жыл бұрын

    Zseniális ez a műsor!!!

  • @greengeralt4831
    @greengeralt48312 жыл бұрын

    Huh, ezek a közgyűlések nagyon jók.

  • @monikakocse5579
    @monikakocse55792 жыл бұрын

    Sziasztok! Én úgy érzem, hogy a hétköznapi fűhasználatot nagyon alábecsülik sokan. Én 16-18 éves koromban füvikéztem (havi 2-3 alkalommal). A pályafutásom alatt olyan mély gondolataim és észrevételeim voltak, ami nagyon értelmetlenné tette a világot, ezáltal demotivált, szorongó lettem és azt hittem mindenki azt figyeli én épp mit hogyan csinálok. A mai napig azok a gondolatok kihatnak 32 éves lényemre, pedig 18 évesen abbahagytam, mert pánikbeteg lettem tőle (de a rohamok pár év alatt elmúlnak). Én Angliában élek, nagyon nagyon sokan füveznek, drogoznak, isznak nem kulturáltan. Nem csak a magyar nép nem all készen a tudatmódosításra. Itt nagyon komoly gyermek bűnszerveződesek is vannak emiatt (is). 4 barátunk tinédzser fia esett áldozatul ezeknek a bandáknak a hűségtesztjének. Általában ez a duma … na de az alkoholblablabla… Ugyanebben a mennyiségben ha alkoholt fogyasztottam volna, akkor csak kijózanodtam volna. De amúgy szerintem ezeket nem kéne egy lapon emlegetni, külön kényes téma. Észrevettem, ha valakivel beszelgetek és az észjárásábol megállapítom füvezik/fuvezett e tartósan. A megoldas remelem megszuletik, mire a lányom eléri azt kort. Nem is tudom ki szeretné így látni a gyermeket. Úgyhogy bocs Anya.

  • @arnoldcsernak8518

    @arnoldcsernak8518

    2 жыл бұрын

    Azt tegyük hozzá hogy itt a szigeten sem legális egyik sem valamint azt is tegyük hozzá hogy ez a függő társadalom már nagyon rég kialakult, konkrétan bárki hozzájuthat cuccokhoz, de ezt valószinű te is tudod. Ez a jóléti társadalom és a rövidtávú boldogság hajhászásának az eredménye. Ha legalább állami kéz alatt lenne a drogipar akkor valszeg kevesebb beteg lenne mivel tisztább szerhez jutnának. A megoldás valószinűleg az élethez való hozzáálláson alapszik, kapzsiság helyett valódi élmények, valódi érzelmek, motiváció és önismeret.

  • @tunderacz7467
    @tunderacz74672 жыл бұрын

    Nagyon tetszett, itthon is elkezdtük a vitát róla. :) Nagyon érdekes, megosztó és mindkét csoport mellett tudtam volna érveket és ellenérveket felsorakoztatni. Ez pont egy olyan kérdés, amit nehéz lenne mindenki számára megnyugtatóan rendezni. Azért megjegyezném azoknak az embereknek is a jogát, akik viszont nem akarnak rettegni a szerhasználó emberek tetteitől. Elgondolkodtam azon, hogy vajon jó irány-e az, hogy az összes kisebbségi csoport jogait társadalmilag rendezni akarjuk, mert nem véletlenül nevezzük őket kisebbségnek. Bár bevallom nem tudom mennyire kicsik ezek a csoportok. Azt hiszem, hogy nagyon rosszul állunk a társadalmi csoportok felmérésével. Mivel a jog a többség képviseletét látja el, a társadalmi norma berendezkedéséhez alkalmazkodva, nem ártana újra elindítani a szociológusokat. Akkorát változott a világ, hogy érdemben nem lehet dönteni ilyen kérdésekről tanulmányok nélkül.

  • @herrgodzi9570
    @herrgodzi95702 жыл бұрын

    Jó téma ismét. IZA rendesen bejön. 😍

  • @janoskeller1662
    @janoskeller16622 жыл бұрын

    Marci b+, szintet léptetek😀! Csak így tovább!

  • @fulemule3400
    @fulemule34002 жыл бұрын

    Iszonyatosan stresszes munkám van. Korábban sokszor volt álmatlanságom, migrénem, a mi munkánkra nagyon jellemző a kiégés. Egyik régi barátommal találkoztam egyszer és odaszólt, hogy nagyon szarul nézel ki, szívsz te rendesen? Viccelődöt... majd adott egy kis csomagot, hogy rám férne egy kis fű. Életemben még csak nem is dohányoztam. Kipróbáltam. Az első élmény durva volt, talán az első 4-5 alkalom szintén. Aztán rájöttem, hogy számos pozitív hatása van, ha nem használok belőle sokat. Rendszeresen, napi szinten, de keveset. Elmúlt a migrénem (TELJESEN!), sokkal jobban alszom és sokkal jobban teljesítek a munkában is. Káros? Biztosan! Viszont napi használat mellett sem okoz függőséget (nálam). Simán le tudom tenni akár hetekre is, ha éppen megunom. Volt erre is több példa.

  • @basadake

    @basadake

    2 жыл бұрын

    Hiheto a story. Kaptal csak egy zacskot egy havertol, aki tudta rolad, hogy fingod nincs,mikent kell tekerni,es mennyit kell belerakni ahhoz, hogy ne hanyj sugarban ket slukk utan.

  • @sziiszii13

    @sziiszii13

    2 жыл бұрын

    Ugyanilyen pozitiv hatasa van a kiegyensulyozott taplalkozasnak es a rendszeres sportolasnak es a napi 10 perc meditacionak. Csak ugy mondom...

  • @keo8124
    @keo81242 жыл бұрын

    Ajánlom a csodálatos fiú megnézését!

  • @foldkutya

    @foldkutya

    2 жыл бұрын

    Azt én is

  • @eg4514

    @eg4514

    2 жыл бұрын

    Miért? Ajánlom a “Még egy kört mindenkinek” című filmet. Szerinted is tiltsák be az alkoholt?

  • @keo8124

    @keo8124

    2 жыл бұрын

    @@eg4514 Bocs de én csak egy filmet ajánlottam ezzel a témával kapcsolatban és nem fejtettem ki a véleményemet..

  • @eg4514

    @eg4514

    2 жыл бұрын

    @@keo8124 Ja értem - csak gondoltam van valami oka, hogy pont azt a filmet ajánlod, ami egy szélsőséges esetet mutat be.

  • @tesz-vesz1985

    @tesz-vesz1985

    2 жыл бұрын

    @@eg4514 miért szélsőséges? hogy elbutulsz, függő leszel, memóriád rosszabb lesz, tanulási nehézségeid lesznek. daganatok, tüdőrák is lehetséges a fűtől

  • @adamcsanaki7511
    @adamcsanaki75112 жыл бұрын

    Hatalmas respect a Partizán teljes csapatának. Nektek egy közszolgálati adón lenne a helyetek.

  • @bernadetttoth1641
    @bernadetttoth16412 жыл бұрын

    köszi ezt a videót is :)

  • @andrasgazdag8526
    @andrasgazdag85262 жыл бұрын

    Itt jól látható-hallható hogy az ország állapota moralitás terén, a pocsolyában mélyen benne van!!!!

  • @danielfukoh4987
    @danielfukoh49872 жыл бұрын

    Hollandiában élek.Itt dekriminalizált a szerhasználat mégsem drogos mindenki. A dekriminalizáció egyik áldása, hogy nyolc év heroinfüggőség után itt tudtam végleg leállni.

  • @slashsource

    @slashsource

    2 жыл бұрын

    @Kovács István öhm nem látom 1 szóval se hogy írt volna ilyet... vagy utalt erre..."dekriminalizált" szó hangzott el. :D

  • @orkhepaj

    @orkhepaj

    2 жыл бұрын

    de azok

  • @orkhepaj

    @orkhepaj

    2 жыл бұрын

    @Kovács István de nem ám

  • @danielfukoh4987

    @danielfukoh4987

    2 жыл бұрын

    @Kovács István Én nem is írtam, hogy legális. A fogyasztása dekriminalizált. Itt hivatalos országos szervezte van az opiát függőknek, simán fordulhatsz az orvosodhoz és nem kell tartanod a zsaruktól.

  • @danielfukoh4987

    @danielfukoh4987

    2 жыл бұрын

    @@orkhepaj Kik? Mik?

  • @mihalyhorvath6851
    @mihalyhorvath68512 жыл бұрын

    Akárkinek az ötlete is volt, hatalmas, óriási, hiányoznak a szavak... Bárcsak mindenkivel lehetne beszélni, érvelni, kultúráltan vitázni a való életben. Hiszem, hogy a Partizán egy mérföldkő ebbe az irányba. Köszönöm Nektek! Marilizáljuk a legahuánát!

  • @thebudtrender
    @thebudtrender2 жыл бұрын

    Azert meghallgatnék ebben a kérdésben egy illetékest is pro és kontra👏🏼

  • @ernestkiss
    @ernestkiss2 жыл бұрын

    Sajnálom, hogy nem jött fel az az aspektus, hogy mind az alkohol, mind a kemény drogok, de legfőképp a designer drogok mekkora terhelést jelentenek az egészségügynek. Egyedül a marihuána a kivétel, mert annak több pozitív, mintsem negatív hatásait ismerjük. Ha rajtam múlna, akkor tennék ilyen kivételeket az egészségügyi biztosításba, ha bizonyos szerek kimutathatóak a véredben, ebbe benne az alkohollal is, és baleset ér, akkor hiába fizetted egész életedben, te elveszíted arra a kezelésre az ingyenes ellátást. Aztán mindenki vegyen be amit akar, de ha ez a társadalomnak terhére van, akkor fizesse is meg..

  • @akid...
    @akid...2 жыл бұрын

    Jó műsor volt. Most lefekszem. Jó éjszakát!

  • @Matesszka
    @Matesszka2 жыл бұрын

    Ez egy jo musor lett ;) szivesen reszt vennek benne :)

  • @GergelyDarabont
    @GergelyDarabont2 жыл бұрын

    Ez is nagyon jó volt. Mármint a téma és az ötlet. Csak igazán okos hozzászólás volt kevés. De az ötlet kiváló! És a téma is jó volt. Ugyanezt megnézném szakértőkkel és politikusokkal. Dr. Cseh Katalin, Márki-Zay Péter, Jakab Péter, Dr. Dobrev Klára (azt hiszem, ő is doktor) Mondjuk az a pap, aki saját YT csatornát tart fenn, Dr. Zacher nyilvánvalóan, vagy valamelyik munkatársa. Egy RENDŐR! vagy több a kábszeresektől! És még páran. Mekkora királyság lenne. És létezik kannabisz magazin is, annak a főszerkesztője. Olyan orvos, aki nem a kábítószer, hanem a fű másik oldalát látja. Egy olyan csávó, aki mondjuk rapper és tudjuk róla, hogy használja / vagy használta . Jajj de jó is volna. Szóval ugyanezt, de nem a társadalomból random kivett emberekkel, hanem szakértőkkel.