Szavakon túl - Bojár Gábor (Klubrádió)

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZread​​​
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor a minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor
Bojár Gábor (Budapest, 1949. március 27.) magyar vállalkozó, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója. Eredeti végzettsége fizikus.
Fizikusi oklevelét 1973-ban szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.[2] 1973-1981 között az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben programozóként, a matematikai csoport vezetőjeként dolgozott. 1978-ban a világon elsőként oldotta meg geológiai struktúrák számítógépes térképszerű és térbeli megjelenítését kis teljesítményű asztali számítógépen.[3]
Szakmai tevékenysége
Vállalkozói tevékenységét a rendszerváltás előtt, 1982-ben kezdte, amikor Tari István Gáborral megalapította a Graphisoft GMK-t, amely egy CAD-szoftvereket fejlesztő cég. Fő terméke az ArchiCAD, melyet az 1983-as müncheni, majd az 1984-es hannoveri számítástechnikai szakkiállításon mutattak be és 2016-ra világszerte 80 országban több mint 200 000 felhasználóval bír.[3][4] Az ArchiCAD nagy eredménye az volt, hogy Kelet-Európában akkor elérhető kis teljesítményű asztali számítógépeken tett lehetővé olyan feladatokat, amire a nyugati versenytársak komoly számítási kapacitást is igénybe vehettek. Bojár vezetői szemlélete az volt, hogy a vasfüggönyből adódó hátrányokból kell előnyt kovácsolni. így vall erről:
„Ez a hátrány lett aztán a legnagyobb előnyünk, hiszen az informatika evolúciója úgy alakult, hogy a személyi számítógépek sokkal komolyabb szerepet töltöttek be, mint az óriás számítógépek.”[5]
Első komoly megrendelésüket az épülő Paksi Atomerőműtől kapták, ahol a csőhálózat háromdimenziós modellezését végezték.[6] A cég 1998-ban belépett a Frankfurti, majd 2000-től a Budapesti Értéktőzsdére, ahol 2007-ig jegyezték, majd beolvadt a német Nemetschek-csoportba. A budapesti telephely 1998-ban épült meg Óbudán, az egykori gázgyár romjai körüli rozsdaövezetben, melynek neve Graphisoft Park. Itt később a Graphisoft mellett más technológiai cégek, például a Microsoft, az Apple, az SAP, a Servier, és az AMRI magyar fejlesztőrészlegei is megjelentek, így a telephely gazdaságilag jelentős IT ipari parkká fejlődött.
2007-ben megalapította az Aquincum Institute of Technology (AIT-Budapest) magánegyetemet, mely elsősorban vállalkozással, IT-val, dizájnnal, matematikával kapcsolatos képzést kínál. Az egyetem képzésében többségében amerikai egyetemi hallgatók részesülnek, akik féléves tanulmányi és kulturális programban vesznek részt (hasonlóan az európai Erasmus-programhoz). Az angol nyelvű kurzusokon való részvételre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnök- és fizikushallgatói is pályázhatnak. 2013-ban az AIT megszervezéséért az amerikai Nemzetközi Oktatási Intézet (Institute of International Education) európai kiválósági díjjal tüntette ki.[7]
1995-től 2008-ig tagja volt a Richter Gedeon Rt, igazgatóságának és 1998-tól 2005-ig a Soros Alapítvány Kuratóriumának. 2012. évtől az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) irányító testületének tagja.[2]
A Befolyás-barométer szerint 2015-ben ő volt Magyarország 42. legbefolyásosabb személye. 2016-ban a lista 69. helyén szerepelt.
forrás: wikipedia

Пікірлер: 86

  • @fatumteam
    @fatumteam2 жыл бұрын

    Ilyen beszélgetésekből kellene sokkal sokkal több. Annyira unom már a színészeket, celebeket, énekeseket, a csapból is ők folynak. Miközben a világ tele van érdekes emberekkel akik olyan világról bezsélnek amit az átlag ember nem ismer. Ez az ember is érdekesen, értelmesen tud beszélni, és példaértékű ahogy a zsidóságról, saját zsidóságáról beszél, sallangoktól mentesen. Tisztelet érte.

  • @MATANDA-MATEK
    @MATANDA-MATEK Жыл бұрын

    Annyira jó interjú volt! Bojár Gábor akkora talentum és mégis a földön maradt! Nagyon szimpatikus!

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs82463 жыл бұрын

    Azt gondolom, ennyire önmagával őszinte csak az lehet, aki már megélt mindent amit ember megkaphat.. Magas egzisztenciát,anyagi teljes gondtalanságot- szabadságot, és persze ez párosul a magas intelligenciával, az érzelmivel is.. Túl a hiúság on, gyarlóságokon.. Kétfelé ágazhat az út, a pöffeszkedő, nekemmármindentszabad elbizakodottsághoz, vagy mint ez esetben, a megtehetemhogyjóésempatikus, önirónikus, csontig őszinte legyek.. Tetszett.. Endrének abszolút kulcsa van a hasonló interjú alanyaihoz😊👍

  • @erikarejka6713
    @erikarejka67133 жыл бұрын

    Olyan jó, hogy vannak ilyen emberek

  • @gretek2781
    @gretek27813 жыл бұрын

    Baromi jó ez a csatorna és ez a műsor formátum! Szinte mindegy ki a vendég, de tényleg, mert mindenki érdekes valamilyen szempontból. Zseniális és imádom 🙂😍

  • @balazsgluck6458
    @balazsgluck64583 жыл бұрын

    Nagyon érdekes egyéniség. Az tényleg rendkívül ritka, hogy egy racionális és csak az objektív üzleti logikára fókuszáló ember, ne csak nyomokban legyen képes érzelmes is lenni. Ez nyilván az intelligenciával szorosan összefügg.

  • @krisztinameretei1416
    @krisztinameretei14163 жыл бұрын

    Nagyon érdekes beszélgetés volt pedig nem tudom eldönteni, h kedvelem e Bojár Gábort…., de elismerem a tudását és a meglatásait minden vele készült interjút igyekszem megnézni mert magával ragad.

  • @mocsarbalazs

    @mocsarbalazs

    3 жыл бұрын

    hasonloan erzek, de en szimplan osztom kettovel amit B G mond es ugy emeszhetobb

  • @seaofibrox

    @seaofibrox

    3 жыл бұрын

    @@mocsarbalazs ithj40

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives46893 жыл бұрын

    Wow! Meghallgattam, megnéztem! RESPECT Bojár Gábor!

  • @erikabodainenagy2277
    @erikabodainenagy22773 жыл бұрын

    Nagyon jó volt. Számomra ismeretlen világot tárt fel a riportalany.

  • @strenght80
    @strenght803 жыл бұрын

    Nagyon szimpatikus a Bojár Gábor, minden beszélgetést megnézek vele. Nagyon jó interjú volt. Köszönöm.

  • @tzoli06
    @tzoli063 жыл бұрын

    Annyira meghallgatnám mindig a kimaradó fogalmakat... :D :D :D

  • @saroltatatai779
    @saroltatatai7793 жыл бұрын

    Kadarkai Endre műsorainál mindig megelőlegezem a tetszik gomb megnyomását, és ma sem érdemtelenül tettem.

  • @tundenincsevics6300

    @tundenincsevics6300

    3 жыл бұрын

    Hasonlóképpen!

  • @olgierdei2915

    @olgierdei2915

    3 жыл бұрын

    Én is! 😁

  • @tundekovacs4330

    @tundekovacs4330

    3 жыл бұрын

    Én is :-)

  • @remekelek64
    @remekelek643 жыл бұрын

    Ragyogó műsor lett megint. Egy apró észrevétel: nekem azok a műanyag poharak (és más adásokban látható) műanyag palackok nagyon nagyon nem illenek a műsor egyébként nagyon magas színvonalához...Igénytelenség, konzumerség, pazarlás...Kb ezek a képek kapcsolódnak a műanyaghoz., itt pedig igazi, minőségi anyagból dolgoznak....

  • @anaberkovics8978

    @anaberkovics8978

    3 жыл бұрын

    Egyetértek a fentivel

  • @andreawunsch2512

    @andreawunsch2512

    3 жыл бұрын

    Kitűnő észrevétel!

  • @juditkisbanne6343

    @juditkisbanne6343

    3 жыл бұрын

    Mmmmm

  • @juditdargo9744

    @juditdargo9744

    2 жыл бұрын

    Ne már, kit érdekelnek a poharak?

  • @vanyinenagyadrienne7297

    @vanyinenagyadrienne7297

    2 жыл бұрын

    műanyag palackok, poharak? Nem vettem észre. (Ványiné Nagy Adrienne)2021.10.03. 12:57

  • @lakykaryful
    @lakykaryful3 жыл бұрын

    Ismételten egy professzionális beszélgetést hallottunk!!!!!!!

  • @mariacsimanehegyi5231
    @mariacsimanehegyi52313 жыл бұрын

    Megint egy élvezetes, jó beszélgetést hallottam!

  • @laszloneborbas243
    @laszloneborbas2433 жыл бұрын

    Egy újabb csúcs beszélgetés. Köszönöm.

  • @mime77777
    @mime777773 жыл бұрын

    Szuper beszelgetes volt, Bojar Gabor nagyon szimpatikus.

  • @kinga3546
    @kinga35463 жыл бұрын

    Fantasztikus volt, köszönjük!!

  • @borbalaszennai5397
    @borbalaszennai53973 жыл бұрын

    Elhallgattam volna napestig. Szeretem az ilyen tartalmas, -beszélgetéseket. Semmi irigység nem volt bennem, sőt.....🙏♥️

  • @oliverpapp75
    @oliverpapp753 жыл бұрын

    Bravo!

  • @nikolettatordai1982
    @nikolettatordai19823 жыл бұрын

    Fantasztikus EMBER!❤️

  • @stohrtekla

    @stohrtekla

    3 жыл бұрын

    Csatlakozom!❤️

  • @fkzadori8810
    @fkzadori88103 жыл бұрын

    Csúcsszuper volt!👍

  • @affettoaffetto5602
    @affettoaffetto56023 жыл бұрын

    Tetszett 👏

  • @zsuzsabalazs5629
    @zsuzsabalazs56293 жыл бұрын

    Hű, ez ismét nagyon jó volt!!

  • @gyorgyikovacs9057
    @gyorgyikovacs90573 жыл бұрын

    Nagyon tisztelem Bojár Gábort, mindig őszintén beszél a saját hiányosságairól is! Okos inteligens ember!Köszönöm a beszélgetést!

  • @Nepi01
    @Nepi013 жыл бұрын

    Üdítő volt hallagatni a sok szìnèsz között. Remélem az üzleti èletből hasonló Intelektusu embert szólít mèg meg Endre. Önbizalom .Ez nagyon fontos egy vállalkozónak ès ùgy egyébként is. Ezt sokan összemossák a nagyképűsèggel nagyon nem helyesen amikor sikeres emberről mondják ezt. Viszont hosszabb ès mèlyebb interjút preferálom ilyen ember szemèlyèben. Lemásolni nem is de ahogy gondolkozik abból sokat tanulhatok.

  • @marianneros6398
    @marianneros63982 жыл бұрын

    ÜGYES,!

  • @nagyiren3787
    @nagyiren37873 жыл бұрын

    Remek interjú ismét😍

  • @TheLodiattila
    @TheLodiattila2 жыл бұрын

    Kedves Endre, remélem olvasod. Első mondatom, hogy minden munkád csoda és ritka, maradj ilyen. Második, a Müller Pétert hívd meg magadhoz, talán neked, lehet jó lesz!

  • @ordogh-epitesz-szakerto
    @ordogh-epitesz-szakerto3 жыл бұрын

    érdekes volt a beszélgetés. Sok-sok témában nem derült ki a "háttér" a valódi motiváció. Nekem lettek volna konkrét kérdéseim Bojár Gáborhoz, attól tartok, Ő van annyira rutinos, hogy az igazi válaszokat soha nem tudhatjuk meg. No de nézzük a foci EB-t. Remélem a beképzelt angolokat megleckéztetik az olaszok!

  • @g.g.8298

    @g.g.8298

    3 жыл бұрын

    Ó, dehogynem derült ki a háttér, csak - mint a történelem során mindig - most is a sorok között kell megtalálni. Azok a konkrét kérdések, amiket Kadarkai nem tett fel (ha feltenné, nem lehetne ott, ahol van; ugyanez vonatkozik a legtöbb hasonló műsorvezetőre, Veiszer Alindától D. Tóth Krisztinával bezárólag) max. neveket, helyeket, helyzeteket jelenthetett. Pl. én is kíváncsi lennék arra a helyzetre, amikor legelőször tudatosult benne, hogy az ő vállalkozásának a sorsa nem a hatósági vegzatúra, a véget nem érő adóellenőrzések általi ellehetetlenítés lesz, hanem megkap minden támogatást, csak valóban dolgozzon éjt nappallá téve. Dehát mindegy is, hogy kik, mikor, hol miben támogatták, ami a "mucsai" zseniknek nem jár (ejj, de nehéz úgy fogalmazni, hogy az PC maradjon...), az ország egyik fele pontosan tisztában van azokkal a folyamatokkal, amik a háttérben zajlanak. A másik fele meg tátott szájjal hallgatja Kadarkait. A fickó (mármint Bojár) egyébként maximálisan szimpatikus, csakhát ez nem erről szól; ő is beleszületett egy helyzetbe, és kiemelkedően jól hozta azt, amit ez jelentett számára. Jó kis meccs volt, btw... :-)

  • @48Akka

    @48Akka

    3 жыл бұрын

    Na,ez konkrétumnak tűnik - az Ön szemében!

  • @an6654
    @an66543 жыл бұрын

    Esetleg egy uj vendeg meghivasa? Ugyanezt mar elmondta a Vilagtalalkozoban.

  • @katalinbodi3947
    @katalinbodi39473 жыл бұрын

    Korábban is nagyra értékeltem Bojár Gábort, és ez most fokozódott. / A Katonában is találkoztunk /

  • @martavarga7358
    @martavarga73583 жыл бұрын

    Ha már ekkora hazafi, megtehette volna, hogy nem adja el itthon drágábban a programot mint Amerikában.

  • @tisza41
    @tisza41 Жыл бұрын

    Nem èrti a tag h az elit egyetemek miért nem tisztán profit alapon müködnek , miért nincs bennük üzlet . Mèg jo hogy az utolsó percben ez kiderült . Fú de nagyon megbántam h végighallgattam.

  • @kispe82
    @kispe823 жыл бұрын

    Nem tudtam róla semmit, de mivel nagyon szeretem ezt a műsort, megnéztem. És kellemesen csalódtam. Nagyon érdekes embert ismerhettünk meg. Szuper volt, mint mindig! 👌

  • @manatees9823
    @manatees98233 жыл бұрын

    Szuper volt!!

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki27133 жыл бұрын

    Igen-ige ! A szelektív kukába a műanyagokkal!!! Soha nem legyen nagyobb bajunk.Megint telitalálat!!!

  • @juditagotha5310
    @juditagotha53103 жыл бұрын

    🇨🇭

  • @JAVINCZE
    @JAVINCZE2 жыл бұрын

    - szépen maszturbáltok .

  • @iziglen
    @iziglen3 жыл бұрын

    Shalom!

  • @MonteSlider

    @MonteSlider

    3 жыл бұрын

    Békesség!

  • @silverlions
    @silverlions3 жыл бұрын

    Milyen órája van?

  • @affettoaffetto5602

    @affettoaffetto5602

    3 жыл бұрын

    Rolex

  • @silverlions

    @silverlions

    3 жыл бұрын

    @@affettoaffetto5602 Na az biztos nem. Talán Breitling Chronomat de az se csak valami hasonló.

  • @marianneros6398

    @marianneros6398

    2 жыл бұрын

    @@affettoaffetto5602 Nem mindegy???

  • @marosigy
    @marosigy3 жыл бұрын

    Remek...

  • @petervasas2379
    @petervasas23793 жыл бұрын

    Konyorgom, bemutatas! Ujjabb vendeg akirol sosem hallottam 😕

  • @attilapapp2765

    @attilapapp2765

    3 жыл бұрын

    Sosem hallottál róla? Hol élsz? Akkor itt az ideje tájékzódni, ott a név, pótolhatod a hiányt. Én speciel azt nem szeretem, amikor papírból lesve sorolják a személyes adatokat, mint valami bíróságon, rendőrségen. Kadarkai nagyon helyesen felnőttnek nézi a hallgatóit.

  • @erzsebetzuban2138

    @erzsebetzuban2138

    3 жыл бұрын

    Én is vagyok így többször, mondjuk nem Bojár Gáborral, és ilyenkor hívom segítségül a Google-t. Csodákra képes!

  • @ujnezopont

    @ujnezopont

    3 жыл бұрын

    Igen, én is hiányolom. Sajnos a podcast-al foglalkozik inkább Endre, a KZread videóra nem fordít gondot. Homályos, bumm, egyszer csak elkezdődik, a szó közepétől bevágva, egyéb vágási hibák, stb... Elhanyagolt, ami azért fájó, mert ilyen minőségi tartalomhoz tisztességes megjelenés dukálna, ha már képben is meg van mutatva.

  • @ujnezopont

    @ujnezopont

    3 жыл бұрын

    @@erzsebetzuban2138 ha egy étteremben eléd b.nák a levest, hogy nesze egyed, kanál sehol, akkor is meg tudnád enni valahogy, ugye? Mégsem örülnél neki, ugye? Ha a kocsidon nem kerek lenne a kormány, hanem botkormány lenne, akkor is elvezetgetnéd valahogy, ugye?... Ez nem így működik, hogy te gondolod!

  • @irisztigzirt

    @irisztigzirt

    3 жыл бұрын

    Ha rákattintasz a Több-re ,ott mindig van leírás az interjú alanyokról..

  • @MonteSlider
    @MonteSlider3 жыл бұрын

    ENTP

  • @JAVINCZE
    @JAVINCZE2 жыл бұрын

    - a kadarkaink besűlt .

  • @29goodvibes
    @29goodvibes3 жыл бұрын

    2:45 Angliaba a torveny bunteti az ilyen "bunkokat" es "megalazokat" siman kirugjak az allasukbol , odahaza interjuban ezzel bolcskodik az urge...Ez agyarorszag 2021 ben...Isten segits es ments...

  • @attilapapp2765

    @attilapapp2765

    3 жыл бұрын

    Azt elfelejtetted, hogy ez a saját cége volt, kinek kellett volna kirúgni? S hogy ő nyilvánosan, önkritikusan beszélt erről, ez messze van Steve Jobs vagy pl. az amerikai producerek világától.

  • @affettoaffetto5602

    @affettoaffetto5602

    3 жыл бұрын

    Agyarország 🤣🤣🤣

  • @patrikkovacs494

    @patrikkovacs494

    3 жыл бұрын

    Lehet,hogy ezért van még állásod Angliában?