Szavakon túl - Szily Nóra (Klubrádió)

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZread​​​
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB​​​
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta​​​
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.

Пікірлер: 326

  • @winteranne4108
    @winteranne4108 Жыл бұрын

    ❤Nóra❤ A szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: te vagy az! Fodor Ákos

  • @margarin57
    @margarin57 Жыл бұрын

    Két profi, - szimpatikus - , intelligens - EMBER! - beszélgetését hallhattam . - Nagyon köszönöm! - 🙏❤

  • @ErzsiB
    @ErzsiB Жыл бұрын

    Állítom, ha befizettem volna valamilyen drága kurzusra, "terápiára" , nem kaptam volna ennyit, mint most. Köszönöm ! Számomra többször hallgatós, annyi infó, "tanács"hangzott el ❤

  • @JamGtrMusic

    @JamGtrMusic

    Жыл бұрын

    Azért ezekkel a kijelentésekkel óvatosan!

  • @kongi56
    @kongi56 Жыл бұрын

    Mindig is imádtam a Nórát, de most még inkább! Endre köszönöm ezt a beszélgetést!

  • @fanniasztalos8781
    @fanniasztalos8781 Жыл бұрын

    Pontosan ezért szeretem Nórát! Őszinte, önazonos, érdeklődő, odafigyelő, együttérző, hozzáértő, intelligens, mindig, mindenkor, mindenkivel nagyon kedves. Köszönöm szépen!❤️

  • @vzs3065

    @vzs3065

    Жыл бұрын

    .

  • @veronikakelemen1511
    @veronikakelemen1511 Жыл бұрын

    Szily Nóra ma a legnagyobb PROFI! Akár kérdez, akár válaszol. Szuper beszélgetés volt, elsősorban Szily Nóra miatt.

  • @krisztinaharakaly6309
    @krisztinaharakaly6309 Жыл бұрын

    Szeretem Norat is, Endret is. Profik mindketten!! Jo beszelgetes volt. Endre mint mindig, nagyon jól kérdez.🥰

  • @MucicaNo
    @MucicaNo Жыл бұрын

    Fantasztikus beszélgetés volt, bármeddig tudtam volna hallgatni. Nóra a nagybetűs nő manírok és álca nélkül. Szeretem benne hogy semmi mást nem akar csak egyszerűen Szily Nórának lenni, önazonos, őszinte és végtelenül intelligens. Köszönöm az élményt!! ❤️

  • @n.adrienn4185

    @n.adrienn4185

    Жыл бұрын

    Qq

  • @klarabotar4608

    @klarabotar4608

    Жыл бұрын

    Írtam most és eltűnt. Miért,???😮

  • @klarabotar4608

    @klarabotar4608

    Жыл бұрын

    Írtam eltűnt még nem tudtam befejezni

  • @korneliaaradi7215
    @korneliaaradi7215 Жыл бұрын

    Szuper volt hallgatni látni ezt a riportot.Nóra egy fantasztikus,intelligens Nő. Endre pedig hozta a formáját. Köszönöm mindkettőjüknek🥰

  • @ildikovarga1539
    @ildikovarga1539 Жыл бұрын

    Alázat, bölcsesség,intelligencia, belső,külső szépség ,nem mindennapi személyiség!Bátor,szívós nő végtelen törékeny lélekkel.Nagyon szerethető!Ritka mélységű interjú,mindketten kellettek hozzá!

  • @krisztinabaloghy9299
    @krisztinabaloghy9299 Жыл бұрын

    Drága Nóra! Több ponton is megható volt számomra az a mélység és őszinteség, ami ebből a beszélgetésből áradt. Ezeket a sorokat egy hasonlóan érzékeny ember írja, mint te. Igen, nekünk néha vissza kell vonulnunk a csigaházba, hogy feldolgozzuk életünk történéseit. Több időre van szükségünk a traumák, nehézségek feldolgozására. De közben ott a sok mély érzés, megélés, kíváncsiság, amit az érzékenység ad. Nagy hála neked, hogy ennek minden részletét így meg mered mutatni. Kívánom, hogy ez a kincs, amire most rátaláltál, már örökre veled maradjon, sikerüljön megőriznetek. Sok szeretettel:egy hasonszőrű érzékeny ember ❤️

  • @zoltanaleva488
    @zoltanaleva488 Жыл бұрын

    Öröm volt nézni és hallgatni. Milyen érdekes, hogy lehet valakit hosszú évek óta úgy szeretni, hogy soha nem is találkoztál vele. Én így vagyok Nórával. Gyerekkorom óta nézem és hallgatom, legyen szó szinte bármilyen műsorról. Az ő neve és személyisége garancia számomra, hogy valami jót, tartalmasat, okosat kapok. Nagybetűs élményt. El sem hiszem, hogy van olyan ember, aki nem kedveli őt... Intelligens, nyitott, humoros, érző lélek, akiből sugárzik a jóság. Jó egészséget és millió boldog pillanatot kívánok önnek, kedves Nóra (a "Valakivel"). Tisztelettel: Aleva Zoltán ♡

  • @sandornehancsel5727
    @sandornehancsel5727 Жыл бұрын

    Olyan szép, édes-bús volt ez az óra! Tekintettel arra, hogy életének néhány mozzanata, történése kísértetiesen azonos volt a a velem történtekre, különösen érzékenyen érintettek! Okos, szép mondatai gondolatébresztőek! Hálásan köszönöm a beszélgetést! Nórának a további életében sok boldogságot, szerelmet, egészséget és varázslatos énjének megőrzését szívből kívánom!💖

  • @istvanneistenes9566
    @istvanneistenes9566 Жыл бұрын

    Nagyon- nagyon szeretem Nórát és Endrét is. Endre olyan finom érzékkel tud kérdezni, hogy....Nóra pedig úgy tud válaszolni, hogy.....őszintén, finoman, mértékkel, kedvesen. Imádom a gesztusait, a "gesztikulálását", amit korábban többen kritizáltak. A kezei külön életet élnek, nyomatékot adva a szavainak. Ritkán fordul elő egy beszélgetésnél, hogy jegyzetelek...most igen. Értékes, fontos gondolatok. Önvizsgálat- építkezés- elképzelés-vágy-terv- elindulás... Nagyon megható volt az a rész, amikor Nóra a Valakivel való találkozásáról beszél. Mértékkel, finoman, csak amennyi ránk tartozik. Egy kapcsolatban össze kell fésülni a két mult hozadékát - mondja.... Hagytam átélni a jót magamnak...Vigyázunk arra a kincsre, amit megtaláltunk egymásban, közösen... Ez az a beszélgetés, amit érdemes meghallgatni ismételten. Mindenkinek.

  • @ildikogabor7606
    @ildikogabor7606 Жыл бұрын

    Órákig tudtam volna hallgatni Nórát ! Végtelen inteligens , nagyon nőcis ,tündéri Nő !🥰 Jó egészséget ,boldogságot kívánok szeretettel !🤗❤

  • @erikalevai9193
    @erikalevai9193 Жыл бұрын

    Nem,nem volt túl mély! Köszönöm az őszinteségét,csak ennek van értelme!

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki2713 Жыл бұрын

    Ki emlékezik a nagy hármasra: Szili Nóra,Radványi Dorottya,Jakupcsek Gabriella??? Boldog béke idők!!! Megint jó beszélgetés!!!

  • @tibornenagy
    @tibornenagy Жыл бұрын

    Annyira, de annyira vevő voltam erre a beszélgetésre, nagyon érthető és pontos mondatok hangzottak el, olyan remek partnerek voltak, köszönöm szépen.

  • @brigittabarsony1045
    @brigittabarsony1045 Жыл бұрын

    Annyira jó volt ! ❤ A beszélgetés minden percét imádtam. A Szily Nóra, egy fogalom.

  • @noraszily1534

    @noraszily1534

    Жыл бұрын

    Meghatottál🙏

  • @timtom1847
    @timtom1847 Жыл бұрын

    Szily Nóra műsorait kislány korom óta nézem, és a mai napig imádom őt. Szerintem ő egy abszolút központi szereplője a magyar média világának. Mindig érdekes és érdeklődő, valahogy mindenkinek a jó barátja akivel interjút készít. Nagyon szerethető.❤️❤️❤️

  • @jucszab7011
    @jucszab7011 Жыл бұрын

    Kivánom,hogy ez az érzés kisérje el élete végéig!

  • @laszlonemunnich2021
    @laszlonemunnich2021 Жыл бұрын

    El nem tudom képzelni, hogy Nórának lenne akár csak egyetlen olyan mondata ami nem őszinte. Endre, a kérdéseid ismét mélyrehatóak voltak, köszönöm szépen!

  • @stuszigroni4145
    @stuszigroni4145 Жыл бұрын

    Nagyon kedvelem figyelmességét, érzékenységét, felkészültségét, kedvességét.

  • @Lory1978
    @Lory1978 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem Nóra súgó-búgó, kellemes hangját. ♥️ Egyszerűen, megnyugszik tőle az ember. Amit és ahogyan mond, annak nyomatéka, súlya van. Kedves, őszinte, intelligens ember. Mindig is az volt ♥️ Ami a lényeg (és manapság ritkaságnak számít), ha az ember meghallja a nevét, akkor értéket tud mögé tenni, nem pedig egy "celebsemmit".

  • @Tibor-Travel

    @Tibor-Travel

    Жыл бұрын

    A súgó-búgó hang a cigarettának IS köszönhető! Jó Nórát hallgatni és együtt gondolkodni vele!

  • @Lory1978

    @Lory1978

    Жыл бұрын

    @@Tibor-Travel nem kutatom a hang "eredetét". Nem ez a fontos

  • @Tibor-Travel

    @Tibor-Travel

    Жыл бұрын

    @@Lory1978 : Egyetértünk!!! Csak egy zárójeles megjegyzés volt!

  • @andreaf.1054

    @andreaf.1054

    Жыл бұрын

    Én is nagyon kedvelem Nórát, de engem pont, hogy zavar ez a rekedtes orrhang.

  • @ibolyapaloczi1396

    @ibolyapaloczi1396

    Жыл бұрын

    IGY IGAZ.A TEGNAPI,,TV,,-RIPORT VEZETŐŐ NŐK ALEG-LEGEK KÖZÉ TARTOZNAK.AKKORA ÉRTÉK ,VAN BENNÜK A SOK NEHÉZ SORS MITTMIATT IS HOGY GYÖNGYZSEMNEK SZÁMITANAK.NÓRA-SOOOK BOLDOGSÁGOT BÉKÉT K.ÖNNEK.🥰❤❤❤

  • @csengekoszegi1613
    @csengekoszegi1613 Жыл бұрын

    Két legnagyobb kedvencem! Isteni beszélgetés! Tudtam volna még órákig hallgatni. ❤

  • @Sarok-H.Katalin
    @Sarok-H.Katalin Жыл бұрын

    Az ilyen erős, mindenből felállni tudó, nem dolgokat simán és könnyen feladó nőket, mint Nóra, tudom igazán példaképemnek tekinteni. Őszinte ember,aki meri vállalni,hogy ki ő, mit érez, nem mutatja másnak magát,mint amilyen valójában. Profi a szakmájában és boldogságot, pozitivitást sugároz. Ritka kincs, remélem sokáig őrzi nekünk még jó egészségben és ilyen boldogságban a jó Isten. 💝

  • @kuji3588
    @kuji3588 Жыл бұрын

    Az elmúlt időszak legszínvonalasabb beszélgetése. Háttérként kezdtem hallgatni, majd rövid idő múlva mindent letéve koncentráltam erre a párbeszédre. Köszönöm mindkettőjüknek!

  • @adamsdouglas5818
    @adamsdouglas5818 Жыл бұрын

    Sz. Nórát mindenkinek!!!! ❤️ Annyira könnyű őt hallgatni, együtt érezni vele, egy kedves, önazonos emberrel, mint levegőt venni. 🤗🎁 "Legyen huncutság, öröm és béke!"

  • @noraszily1534

    @noraszily1534

    Жыл бұрын

    Köszönöm❤

  • @zsuzsiiii2011
    @zsuzsiiii2011 Жыл бұрын

    Így van értelme egy beszélgetésnak ahogy Szily Nóra beszélget. Nem ködösít mégsem mocskolódik, profi. Ezért is volt mindig az egyik legjobb, a reggeli c műsort akkor szerettem amikor Ő is benne volt.

  • @istvanneguba7872

    @istvanneguba7872

    Жыл бұрын

    Nagyon sokrétű beszélgetés volt .szépen megfogalmazva az élettörténetét.A bejárt út nehéz volt ,megérdemli a boldogságot.

  • @erikalung3094
    @erikalung3094 Жыл бұрын

    Nagyon lélekemelő, megnyugtató az ilyen sallangmentes önazonosság, alázat.

  • @katalinroman8512
    @katalinroman8512 Жыл бұрын

    De jó, hogy ilyen mélyre mentetek! Csodálatos, vígaszt, reményt adó beszélgetés volt. Köszönöm.

  • @vivienpasztor4871
    @vivienpasztor4871 Жыл бұрын

    ❤végre volt időm meghallgatni. Fantasztikus Nőnek tartottam mikor gyerekként láttam hallottam a TV-ben. Most csak méginkább tiszteletem . Őszinte okos kedves . Endre pedig hozza azt a kulturált férfit akire a párja büszke lehet . Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem . Mély interjú volt köszönöm

  • @erdeimimoza5920
    @erdeimimoza5920 Жыл бұрын

    Szeretem Szily Nórát, örülök az interjúnak. Külön piros pont az üveg poharakért, végre nincs műanyag palack.

  • @katalinracz6907
    @katalinracz6907 Жыл бұрын

    De örülök! Nagyon szeretem a " szellemes/jellemes" Nórát. Köszönöm szépen! Ebben a sorozatban még a Schaffer Erzsébettel készített beszélgetés okozna ekkora örömet, de az Élni jóba méginkább beleillenek az Ő történetei.

  • @blablanka4853

    @blablanka4853

    Жыл бұрын

    Az valóban nagyon jó lenne! :)

  • @ildikolukacs8246

    @ildikolukacs8246

    Жыл бұрын

    Yesss.. 🙂

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub Жыл бұрын

    Köszönöm ezt a őszinte beszélgetést.Nóra intelligens szimpatikus és egy nagyon kedves riporter.❤

  • @szilviakonczol7817
    @szilviakonczol7817 Жыл бұрын

    Mennyire érdkes és jó volt ez az interjú. Átértékeltem sok mindent Nórával kapcsolatban.

  • @ilonaszabo1919
    @ilonaszabo1919 Жыл бұрын

    Mennyivel jobb lenne a világ, ha egyre több ember gondolkodna hasonlóképpen! Köszönöm ezt mindkettőjüknek.

  • @noraszily1534

    @noraszily1534

    Жыл бұрын

    Köszönöm❤

  • @ferencnefuredi5728
    @ferencnefuredi5728 Жыл бұрын

    Rendkívül inteligens jó beszélgető Társ Nóra, csak szeretni lehet!!! Endrének gratula a választáshoz, s az egész beszélgetéshez! Remek!!!❤️

  • @kicsigo30
    @kicsigo30 Жыл бұрын

    Nóra = Jóság😇

  • @agnesagnes2508
    @agnesagnes2508 Жыл бұрын

    Nem ismertem eddig Szily Nóra emberi oldalát. Teljesen lenyűgözött. Allűröktől mentes, érzelmes, nagyon szimpatikus. Sok sikert és minden jót kívánok Önnek, kedves Nóra!

  • @marianneros6398
    @marianneros6398 Жыл бұрын

    Kedves Nóra! Ismeretlenül hallgatva most és ezelőtti beszélgetést. Tiszta szívemből, kívánom, hogy az Élete, sokáig a boldogságban legyen. Egy nagymama.

  • @zsuzsannamarton7775
    @zsuzsannamarton7775 Жыл бұрын

    Csoda volt ezt a két embert hallgatni, sokat tanultam Szily Nórától! 😍♥️

  • @noraszily1534

    @noraszily1534

    Жыл бұрын

    Nagyon köszönöm❤

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 Жыл бұрын

    Én nagyon kedvelem Nórát, a kutyamániánk is hasonló. :)) Valószínűleg miatta (is) kedvelem mai napig is a beszélgetős műsorokat, kamaszként mindig néztem őt a tévében, és már akkor is nagyon érdekesnek találtam ezeket a tartalmakat, őt pedig egy nagyon jó és nagyon figyelmes, empatikus kérdezőnek/beszélgetőtársnak. :) Abszolút példakép. Néha még manapság is visszanézek egy-egy általa készített régi beszélgetést. :) A legjobbakat kívánom neki a magánéletében és szakmailag is! :)

  • @juditwelecz9758
    @juditwelecz9758 Жыл бұрын

    Kedves Nóra! Ezt, én is megkönnyeztem!🥺Sajnos pontosan tudom milyen állni a sarat,mégis csak egyedül ,nőként egy családot menedzselni.Azért a prioritás mindíg a gyerek/ek még ha az életünk széthullani látszik is.❤️ Endre ,köszönöm!❤️

  • @i.r.3645
    @i.r.3645 Жыл бұрын

    Nagyon hiányzott már egy ilyen tartalmas-kedves Ember ide! NegyGratula Nórának az alázattal és méltósággal viselt kihívásokhoz!!! Ő mindíg az egyik ÖRÖK magyar televízíós marad; a csepürágókra +már rég senki sem emlékszik.

  • @evapap2109
    @evapap2109 Жыл бұрын

    Sok beszélgetést meghallgattam,de ez 10/10-es volt. Eddigi legjobb.Nagyon tetszett.

  • @katalinsimon1484
    @katalinsimon1484 Жыл бұрын

    De szeretem Szily Nórát! Szinte az összes műsorát néztem és a mai napig figyelem,hol tudom őt hallgatni!❤️Minden szépet és jót kívánok neki és hálás köszönet ezért a beszélgetésért!🙏❤️😘

  • @GabriellaPech-wx7ox
    @GabriellaPech-wx7ox Жыл бұрын

    Köszönöm...nekem is le kellett tennem mindent a kezemből hogy nézhessem...hogy láthassam....ne csak halljam.....köszönöm még egyszer!

  • @csillamadarasz2133
    @csillamadarasz2133 Жыл бұрын

    Nóra egy olyan NŐ akitől csak tanulni lehet. Nagyon jó beszélgetés ,öröm volt hallgatni. Köszönöm

  • @zsuzsakertesz6921
    @zsuzsakertesz6921 Жыл бұрын

    Tisztelem és kedvelem Szily Nórát. Mielőtt meghallgattam volna az interjút, beleolvastam a kommentekbe. Túlzásnak tűnt a rajongás róla. Meghallgattam, nem az. Gyönyörűen és érthetően fejezi ki a gondolatait, nagyon intelligens. Roppant finoman húzott vonalat a magánéletének elég bulvárosra sikerüt kadarkais kapargatásában.

  • @eszterkatona693
    @eszterkatona693 Жыл бұрын

    Csodálatos beszélgetés volt! Szily Nóra számomra TÖKÉLETES, úgy, ahogy van. ❤

  • @hernuss1
    @hernuss1 Жыл бұрын

    Szeretem mind kettöjuket,profi emberek

  • @perityandrea
    @perityandrea Жыл бұрын

    Imádom Szily Nóra.PROFi !!!!

  • @irenevinne4308
    @irenevinne4308 Жыл бұрын

    Az elmondottak képbe helyezésére is csorognak a könnyeim... Csodálatos.

  • @hettyv5388
    @hettyv5388 Жыл бұрын

    Nagyon megható és inspiráló beszélgetés. Én is egyedül nevelek 2 gyereket 10 éve, 4 éves és 6 hónapos koruktól. Tudom mivel jár. A volt férjemre nem számíthattam, a szüleim sokat segítettek és a volt apósom. A Covid óta magamra maradtam, egyedül kell mindent megoldanom, anyagilag, érzelmileg, logisztikailag, de nagyon jó gyerekek, megéri. Öröm velük lenni. 😊

  • @zsp570
    @zsp570 Жыл бұрын

    Nagyon hiteles, tanulságos beszélgetés volt. Én is szerettem Nórát minden megjelenésében eddig is. Ha nem tapasztalnám a magam (nyilván sokkal kisebb kaliberű) példáján, azt mondanám: érthetetlen, hogy egy ennyire értékes, szép, ismert ember magányos marad. Szívből örülök, hogy ebben ilyen remek változás van! Köszönöm, hogy mindezt hallhattam!

  • @mariaterezia295
    @mariaterezia295 Жыл бұрын

    Kedves Nóra legyen nagyon boldog,MERT MEGÉRDEMLI!

  • @esztimarkoczy4936
    @esztimarkoczy4936 Жыл бұрын

    Imádom Nórát hallgatni! ❤️ Fantasztikus nő! Valamiért nekem ő kicsit Alföldi Róbert nőben és ez egy minden szempontból pozitív vélemény! 🥰

  • @noraszily1534

    @noraszily1534

    Жыл бұрын

    Szívemig hatoltál❤️

  • @nemetulkornival2908
    @nemetulkornival2908 Жыл бұрын

    Nagyon mély, szeretnivaló, reményt keltő, elgondolkodtató beszélgetés ❤️ csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Köszönöm az élményt 😊

  • @IrieHun
    @IrieHun Жыл бұрын

    Nagyon sok embernek ajanlanam ezt a beszelgetest a mai vilagban, mint gondolatebreszto ...

  • @mariannkomives4689
    @mariannkomives4689 Жыл бұрын

    Édes, drága Szily Nóra! Annyira szeretem! Sok boldogságot!😊

  • @mariadecsi3587
    @mariadecsi3587 Жыл бұрын

    Fantasztikus beszélgetés! Rengeteg érzelem kavarog bennem! Hálásan köszönöm az élményt!

  • @juditmeggyes2395
    @juditmeggyes2395 Жыл бұрын

    Köszönöm! Csodálatos őszinteség, intelligencia, egyszerűség, kár, hogy vége...

  • @beatagodl4254
    @beatagodl4254 Жыл бұрын

    Nagyon becsülöm. Legyen nagyon boldog!❤

  • @juditkolba8753
    @juditkolba8753 Жыл бұрын

    Jaj, de nagyon szeretem az okos, intelligens embereket !! Szily Norát nagyon szeretem!😍😙

  • @zuzmara1mariakiss964
    @zuzmara1mariakiss964 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem és tisztelem Szili Nórát. Jó volt Őt hallgatni. Tényleg reménykeltő.. Köszönöm ezt a beszélgetést.

  • @melindavaczy2146
    @melindavaczy2146 Жыл бұрын

    Két kedvencem Nóra és Endre.Órákig tudnám hallgatni Nórát .Nagyon jó interjú volt

  • @nikinagy7157
    @nikinagy7157 Жыл бұрын

    Szuper volt😍🥰 de jó volt hallgatni ,hogy "akasztják a hóhért" Endre nagyon örülök,hogy átültetted a másik oldalra Nórát!!! Most tényleg megismerhettünk egy kis darabot a magánemberből❤Köszönjük az őszinte gondolatokat!!!

  • @hajnalkasarkozi6251
    @hajnalkasarkozi6251 Жыл бұрын

    Nagyon kedvelem Nórát és Endrét, minden műsoruk érték, őszinte, odafigyelő, tiszteletet adó.

  • @gabikiss3849
    @gabikiss3849 Жыл бұрын

    Imádtam, mindkettejüket megnézem bármikor , bárhol! ❤❤❤❤

  • @renataszabonepinter5498
    @renataszabonepinter5498 Жыл бұрын

    Imádtam ezt a beszélgetést. Minden mélységével,őszinteségével. Az apa lánya kapcsolatról mondottak pedig szívemig hatoltak. Mintha a saját megéléseimet hallottam volna.

  • @ferencmori3114
    @ferencmori3114 Жыл бұрын

    Rendkívül sok közös dolgot véltem felfedezni Szily Nórában, nem gondoltam volna. A legédesebb rész az volt mikor BKV-napot tartottak a párjával. Én alapból szeretek tömegközlekedni, szóval abszolút értem miért lehetett ez szórakoztató. A legjobb mikor apróságoknak is tudunk örülni... persze ehhez tényleg kell egy társ, akivel ez megy! Köszönöm a beszélgetést! :)

  • @Miyokokoala

    @Miyokokoala

    Жыл бұрын

    Mori Ferenc@ igen, valóban szórakoztató lehet tömegközlekedni egyszer-kétszer annak, aki autóval jár rendszeresen.

  • @biren3333
    @biren3333 Жыл бұрын

    Fantasztikus volt! Mindkettő nagy kedvenc, imádom őket! Sok sikert és boldogságot kívánok szeretettel♥️ Ölelés

  • @elvirahorvath391
    @elvirahorvath391 Жыл бұрын

    De jó volt ez a beszélgetés! Mint egy simogatás a lelkemnek. ❤️

  • @magdolnameszaros8411
    @magdolnameszaros8411 Жыл бұрын

    Nagyon színes egyéniség őszinte szuperintelligens akárcsak a kérdező riporter öröm hallgatni két ilyen ember beszélgetését nna

  • @juditb4118
    @juditb4118 Жыл бұрын

    Két profi,csúcsra járat!FANTASZTIKUS!!!!!!!köszönöm.

  • @mariawesly536
    @mariawesly536 Жыл бұрын

    Ez megint egy nagyszerü beszélgetés volt! Nóra nagyon hianyzik a kepernyőről!

  • @krisztinakeserunelantos6069
    @krisztinakeserunelantos6069 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem Szili Norat. Kivalo volt a musor. Koszonom mindkettojuknek!!! ❤️

  • @margitsuhari-nagy9038
    @margitsuhari-nagy9038 Жыл бұрын

    Nem tudok mást írni, mint azt, hogy köszönöm Nórának, Endrének! Tényleg mélyre mentek, nemcsak önmagukban, hanem bennem is. Én is önmagamban ezáltal a beszélgetés által. Megállithatatlanul folytak a könnyeim végig. Köszönöm!

  • @affettoaffetto5602
    @affettoaffetto5602 Жыл бұрын

    remek interjú! ♥️👍🥀🍫👏

  • @martableisicz8062
    @martableisicz8062 Жыл бұрын

    Drága Endre! Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést a Nórival! Drága Nóri! Mindig mindent végig hallgatok, amit készítesz. Bocsánat a tegeződésért, de olyan közelinek érezlek magamhoz, sok közös van az életünk történéseiben. Felnézek a csodás, öszinte beszélgetéseid végén Rád! Csak egy IGAZ EMBER tud így kapcsolódni bárkihez is! Hálásan köszönöm! 🙏❤️ Az apámnak én az ilyen hozzáállását úgy tudtam a helyére tenni a lelkemben, hogy elképzeltem kicsi gyerekként és ott próbáltam megérteni, megölelni az elcsendesedésemben. Csodákkal teli életet kívánok Mindkettőtöknek! Még egyszer HÁLA minden hangért! 🙏❤️

  • @melindavaczy2146

    @melindavaczy2146

    Жыл бұрын

    Endre erre a mesterségre született.

  • @ildiko9327
    @ildiko9327 Жыл бұрын

    Csodálatos nő, nagyon szeretem, örülök neki nagyon!

  • @hajnalkacsanyiova5868
    @hajnalkacsanyiova5868 Жыл бұрын

    Szívmelengető beszélgetés volt .Köszönöm egy a csodás élményt.❤

  • @janosronai1826
    @janosronai1826 Жыл бұрын

    🌀✨️💨❤️🌷🍀🕊🐦🦅 - Szeretem a Szili Nórát, nagyon okos kedves, és szép is! Sok boldogságot kívánok nekik!

  • @gyulanepardi9640
    @gyulanepardi9640 Жыл бұрын

    Nagyon szeretem Szily Nórát. És végre: nagyon szépen beszél, és nem a dadogásbol kell kihámozni hogy miről beszél. Köszönöm!

  • @qvelle1
    @qvelle1 Жыл бұрын

    Nagyon szerettem a Nórával való beszélgetést! Nagyon őszinte volt! KÖSZÖNÖM SZÉPEN! 🤗🤗😘

  • @katalinsipos8676
    @katalinsipos8676 Жыл бұрын

    Endre! Ez ismet egy szuper beszelgetes volt! Kedves Nora, koszonom a gondolatait! Meg tudtam volna hallgatni orakon at a beszelgetesuket!

  • @elzaszabo1584
    @elzaszabo1584 Жыл бұрын

    CsodaNŐ❤️❤️❤️

  • @enikogeronetorzsok9051
    @enikogeronetorzsok9051 Жыл бұрын

    Köszönöm. Igen, az értékrend, de főleg a letisztult személyiség. Annyira megnyugtatott megint ez az adás, hogy talán nem én vagyok fordítva bekötve, annyi a hasonló gondolat.

  • @danika714
    @danika714 Жыл бұрын

    Csodálatos utazás, beszélgetés volt! Köszönöm szépen! Anikó

  • @Marti-Nicco
    @Marti-Nicco Жыл бұрын

    Nagyon kellemes csalodas, soha nem tudtam semmit a nòràrol es a musorait sem kovettem, de mint ember nagyon szimpatikus 😊

  • @Dnvr8083
    @Dnvr8083 Жыл бұрын

    Minden tiszteletem és elismerésem Szily Nórának ezért az interjúért! Az őszinteségéért, ahogy feltárta előttünk a lelkét! Ez nagy bátorságra és szabadságra vall! Elismerésem Kadarkai Endrének is. Tényleg szokatlanul mélyre ástak, de ez ebben az esetben szerintem nem volt baj. Nem véletlenül írtam többes számban az ásást, mert ehhez kellett Nóra is, aki készséggel megválaszolt minden kérdést, csak egyszer volt egy kisebb hárítása, az is inkább a saját mondanivalóján belül. Szóval szerintem nem vájkálás volt ez a mélyre ásás. Jól rezonáltak egymásra riporter és riportalany. Köszönöm szépen mindkettőjüknek az élményt!

  • @emmaherczeg5734
    @emmaherczeg5734 Жыл бұрын

    még nem hallgattam, de nagyon szeretem Nórát, hiányzik a napi láthatósága

  • @orsolyamehi6490
    @orsolyamehi6490 Жыл бұрын

    Nagyon szép, mély interjú volt egy nagyon szerethető emberrel. Köszönöm!

  • @attilaboros4165
    @attilaboros4165 Жыл бұрын

    Nagyon megható volt kedves Nóra de igy szeretem!!! ű

  • @juditszkarosi5625
    @juditszkarosi5625 Жыл бұрын

    Tisztelet Szily Noranak!

  • @gyorgyjanoska7716
    @gyorgyjanoska7716 Жыл бұрын

    Nagyon tetszett és elgondolkodtatott.

  • @ImreRadocsai
    @ImreRadocsai Жыл бұрын

    Szuper volt , mint mindig ! ❤

  • @hunyadimagdolna3294
    @hunyadimagdolna3294 Жыл бұрын

    Egyszerűen imádtam, egy nagyon őszinte beszélgetés volt 🤗

  • @gergelylinczmayer271
    @gergelylinczmayer271 Жыл бұрын

    Fantasztikus interjú amiből csak meríteni lehet! Még órákig hallgattam volna!!!