MUTASD A KÖNYVESPOLCOD! S3E2 - Dragomán György

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanabban a nappaliban és ugyanazon a kanapén ültem, mint a mai epizódban, amelyben Dragomán György írót faggatom a kedvenc olvasmányairól. Tavaly a házaspár másik tagjával, Szabó T. Annával készítettem interjút, és nem túlzás, hogy már azóta vártam, mikor térhetek vissza. A magyar és nemzetközi kortárs irodalomban egyaránt jegyzett, József Attila-díjas írót, műfordítót is megkértem arra, válasszon ki három fontos könyvet, ehelyett azonban közel egy tucat, előre kiválogatott kötet fogadott. Volt köztük különleges dobozregényt, megnézhettem Dragomán első könyvét, amelyet ő maga fűzött össze könyvvé (ehhez fogselymet használt!), de a versek, a dedikálás, a könyvajándékozás és az újraolvasás fontosságáról is beszélgettünk. Azóta sem hagy nyugodni az a dragománi gondolat, miszerint az újraolvasás tulajdonképpen időutazás, amelyben egy korábbi énünk ad randevút a jelen idejű énünknek... Természetesen a gasztronómiát és a szakácskönyveket sem hagytuk ki! Ismét olyan beszélgetést láthattok, amelynek minden másodperce hozzánk tesz, és továbbgondolásra késztet.
A BESZÉLGETÉS SORÁN ÉRINTETT TÉMÁK
03:01 Így dolgozik Dragomán György
06:57 Egy különleges dobozregény
12:13 Miért fontos Dragománnak Samuel Beckett?
14:40 A könyvajándékozás fontossága
15:47 Első könyve, amit titokban írt
22:53 Első könyve, amit dedikáltatott
26:51 Dragomán kapcsolódása Lengyel Péterhez
31:46 A dedikálás fontossága, örömei
33:32 Miért nehéz írónak lenni?
36:35 Ezért fontos a tehetséggondozás - MasterCard Alkotótárs ösztöndíj
39:40 Versek fontossága
44:29 A könyv, amit a legtöbbször újraolvasott
46:34 Ezért fontos az újraolvasás
51:24 Fordítás
53:40 A főzés fontossága
58:54 A könyvek fontossága a Dragomán házaspár életében
AZ EPIZÓDBAN EMLÍTETT KÖNYVEK
Dragomán György: A pusztítás könyve
www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
Dragomán György: Máglya
moly.hu/konyvek/dragoman-gyor...
Dragomán György: Főzőskönyv
www.libertinekonyvesbolt.hu/K...
B. S. Johnson: Szerencsétlenek
moly.hu/konyvek/b-s-johnson-s...
Samuel Beckett: Watt
moly.hu/konyvek/samuel-becket...
Konrád György: Elutazás és hazatérés
moly.hu/konyvek/konrad-gyorgy...
Konrád György: Kerti mulatság
moly.hu/konyvek/konrad-gyorgy...
Lengyel Péter: Macskakő
moly.hu/konyvek/lengyel-peter...
Lengyel Péter: Cseréptörés
moly.hu/konyvek/lengyel-peter...
Kántor Péter: Megtanulni élni
moly.hu/konyvek/kantor-peter-...
Jaroslav Hašek: Švejk
moly.hu/konyvek/jaroslav-hase...
Herta Müller: Herztier
moly.hu/konyvek/herta-muller-...
Herta Müller: Lélegzethinta
moly.hu/konyvek/herta-muller-...
A Mutasd a könyvespolcod! műsort a MasterCard támogatja.
A videó médiatámogatója a Femcafé.hu.
Szabados Ági Mutasd a könyvespolcod! című műsorban viselt ruháiért köszönet a PLIÉ-nek!
pliecollection.com
#mutasdakönyvespolcod #szabadosági #dragomángyörgy

Пікірлер: 47

  • @poschjucus1971
    @poschjucus1971 Жыл бұрын

    Hihetetlen nagy mesélő Dragomán György, olyan írókról, költőkről mesélt, akikről még sosem hallottam! 😊 De a legszebb, amilyen társak Annával: őket Isten is egymásnak teremtette! Köszi ezt a remek műsort!❤❤

  • @erikaszekeres974
    @erikaszekeres974 Жыл бұрын

    Mindig feltöltődés Dragomán Györgyöt hallgatni . Köszönjük a sok csodás történetet :)

  • @orsolyamehi6490
    @orsolyamehi6490 Жыл бұрын

    Úgy Dragománt, mint Annát, órákig tudnám hallgatni, annyira tartalmas és nagyon emberi, “tiszta”, ahogyan beszélnek. A Máglya nekem is az egyik kedvencem. Köszönöm ezt az értékes beszélgetést is.

  • @Patreides9
    @Patreides910 ай бұрын

    Szívesen meghallgatnám, mert érdekelne, de már másodszor futottam neki, és nem megy. Az író egyszerre monoton motyog, hadar, és dadog, képtelen vagyok fél percnél tovább összpontosítani, egyszerűen nem megy, hiába feszül bele az agyam. Talán már túl öreg vagyok ehhez. Jól választott, hogy leírja a gondolatait, nekem meg marad az olvasás...

  • @user-os2xx8gv7n
    @user-os2xx8gv7n Жыл бұрын

    Egyszerűen zseniális! Még több ilyen színvonalú interjút, Ági! Feltölti a lelkemet.

  • @user-jd2il8bm7u
    @user-jd2il8bm7u Жыл бұрын

    Nagyon szeretem olvasni Dragomán György írásait. Jó volt hallgatni is amiket elmondott. Megragadott egy szó, ami sokszor hagyta el a száját: a szép. Ez számomra mindent elmond róla.

  • @juditasztalos4724
    @juditasztalos4724 Жыл бұрын

    Nagyon köszönöm ezt a részt, mindig élmény Dragomán Györgyöt hallgatni. Imádom, ahogy pörögnek a gondolatai és igazán hálás is vagyok érte, hogy ennyi izgalmas, érdekes, inspiráló történetet "zsúfolt" ezáltal ebbe a beszélgetésbe. Elképzelni sem tudom, milyen lehet ott lenni, a képeket látva is csodálatos az a kincsestár, igazi - jó értelemben vett - kulturális sokk lehet ott tölteni pár órát! ÉS valóban csodálatos az az alázat és odafordulás, ahogy az olvasókról és az a lelkesedés, ahogy az olvasásról beszél! Tökéletes pár ők ketten, örülök, hogy kiegészült a korábbi videó és kívánom valósuljon meg a közös epizód is!

  • @marioksmith
    @marioksmith Жыл бұрын

    Ismét egy kiváló epizód. Köszönjük. Törekvő íróként kifejezetten tetszett, amit György az írásról mondott. Szeretem, amikor sikeres írók beszélnek az alkotás folyamatáról, nehézségeiről. Olyankor mindig rájövök, hogy nem vagyok egyedül. :)

  • @zsuzsannaviola2359
    @zsuzsannaviola2359 Жыл бұрын

    Milyen szerethető ember!Köszönöm Ági!

  • @kosztikadrien9391
    @kosztikadrien9391 Жыл бұрын

    Előveszem a rég nem olvasott könyveimet, időutazásra fel! 😊

  • @HajduKlaraOfficial
    @HajduKlaraOfficial Жыл бұрын

    Elképesztő volt ez a beszélgetés! Még hallgattam volna. Köszönöm!❤

  • @bernadettgabornyik2537
    @bernadettgabornyik2537 Жыл бұрын

    Igazi léleksimogató beszélgetés volt ❤

  • @margitkiss932
    @margitkiss932 Жыл бұрын

    Remek beszélgetés, élvezet volt hallgatni.Köszönöm Ági ❤

  • @edinatorocsik8975
    @edinatorocsik8975 Жыл бұрын

    Köszönjük! Órákig mehetett volna még. ☺️

  • @brifekete9996
    @brifekete9996 Жыл бұрын

    Csodás beszélgetés volt. Hihetetlen élmény volt. Köszönöm

  • @erikamate4008
    @erikamate4008 Жыл бұрын

    Csoda élmény volt hallgatni! Egy sereg ötletet is adott... Nagyon köszönöm ezt a hihetlenüll gazdag, inspiráló beszélgetést!♡

  • @andreas.7371
    @andreas.7371 Жыл бұрын

    Köszönöm , fantasztikus volt!

  • @zitasomogyi6807
    @zitasomogyi6807 Жыл бұрын

    Zseniális!❤

  • @polgarjozsef
    @polgarjozsef Жыл бұрын

    Nagyon tetszett ez az interjú, köszönöm mindkét félnek a “beletett energiát”! Páran írnak a beszédhibáról, ez nem az, hanem szívesen beszélget Ágival arról amit imád, lubickol az irodalomban, rengeteg közölnivalója van, gyorsabban gondolkodik, mint ahogy ki tudja mondani. Előrébb tart mentálisan, mint verbálisan. A nagy tehetségeknél ez olykor megjelenik. Én szívesen hallgattam! :)

  • @pandreaworld
    @pandreaworld Жыл бұрын

    De jó volt! Köszönet és hála! ❤

  • @ritav.6727
    @ritav.6727 Жыл бұрын

    Köszönöm, ez nagyon jó beszélgetés volt! 😊

  • @floryland
    @floryland Жыл бұрын

    Fuui de jo volt ez. Megyek bepotolom az elmaradasom es a kibeszelo elott megnezem az Annas reszt is.

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 Жыл бұрын

    Szívből köszönöm! Nagyon tetszett a beszélgetés!

  • @zsuzsannanagy5046
    @zsuzsannanagy5046 Жыл бұрын

    Csodálatos ❤

  • @mulesz
    @mulesz Жыл бұрын

    Köszönöm, annyira jó ez a beszélgetés ❤

  • @pottyokrozsaszin9005
    @pottyokrozsaszin9005 Жыл бұрын

    Remélem, hamarosan lesz új könyvepolc. Fantasztikus volt a beszélgetés, köszönöm szépen.

  • @agnessulyok286
    @agnessulyok286 Жыл бұрын

    Csodaember!

  • @daniellaf9583
    @daniellaf9583 Жыл бұрын

    Az egyik legjobb rész volt ez. Ez az ember egy csoda! Nagyon inspiráló beszélgetés volt. Köszönet és hála érte 🙂.

  • @szabojudit2053
    @szabojudit205311 ай бұрын

    Nagyon tetszett az interju koszonom.

  • @smartalex76
    @smartalex76 Жыл бұрын

    Nem lehetne esetleg listázni az említett könyveket a videók alatt?

  • @szidonianemeth4299
    @szidonianemeth4299 Жыл бұрын

    Több mint szuper!!!

  • @katalineisenberg
    @katalineisenberg Жыл бұрын

    de lehet kapni ebayen: The Unfortunates by B. S. Johnson

  • @sylvette4833
    @sylvette483311 ай бұрын

    Csak arra lennék még kiváncsi, hogy az a bizonyos könyv, amit említettek is a videóban, a Máglya folytatása mikor jelenik meg? Mert A fehér királyt is szerettem, a Máglyát pedig konkrétan nem tudtam letenni, így nagyon megörültem, hogy ez voltaképpen egy trilógia lesz, és nagyon várom a megjelenést! Egyetlen szépséghibája ennek a két könyvnek, hogy bár keménytáblásak, sajnos nincsenek befóliázva, és ez a matt papír borítás roppant sérülékeny, márpedig ezek olyan könyvek, amiket fogok újraolvasni (kétszer már olvastam mindkettőt).

  • @tonisimonyi1531
    @tonisimonyi153110 ай бұрын

    A kártyakonyv izgalmas ötlet. Szívesen elolvasnám.

  • @AnnaMolnarneVida-xu5pk
    @AnnaMolnarneVida-xu5pk4 күн бұрын

    😅😮

  • @naksi8900
    @naksi8900 Жыл бұрын

    Mi a szakácskönyv sorozatnak a szerzője és a címe?

  • @sylvette4833
    @sylvette4833 Жыл бұрын

    Nagyon érdekes volt, jó, hogy vele is készült epizód, már mikor Szabó T. Annával volt, szerintem már akkor gondolta mindenki, hogy jó lenne, ha vele is lenne:) A könyveit is szeretem és érdekelt, ő milyen könyveket szeret. Viszont időnként kicsit nehéz érteni, ahogy beszél, kicsit jobban kellene artikulálni.

  • @simonjuli1223

    @simonjuli1223

    Жыл бұрын

    A sokszor érthetetlen beszéd miatt sajnos nem tudtam végig nézni. Nem gondoltam volna az írásait olvasva, hogy ilyen beszéd hibával küzd. Sajnálom.

  • @polgarjozsef

    @polgarjozsef

    Жыл бұрын

    @@simonjuli1223gyorsabban gondolkodik, mint ahogy ki tudja mondani, amit közölni szeretne. Előrébb tart mentálisan, mint verbálisan. Benne van a tehetséges emberekben olykor. :)

  • @sylvette4833

    @sylvette4833

    11 ай бұрын

    Meg ő ha jól tudom dadogott, ami tekintve a gyerekkorát, nem csoda. Pl. egy cikkben olvastam, amiben vele készítettek interjút, hogy mikor 4 évesen vitték az óvodába (előző évben nem akart ott maradni) mondta neki az apja, hogy amiről otthon beszélnek, arról az óvodában nem beszélhet, amit ott hall, az viszont nem igaz...nyilván nem rendszerpárti család volt, de ezt hogy érti meg egy kis gyerek...ha valaki a Ceaucescu dikratúrában élt, és olyan élményei voltak, mint neki, nem csoda, ha dadogott. Mo. múltja sem épp szeplőtlen, itt is volt Rákosi diktatúra, de Ceaucescu kb. olyan volt, mint Sztálin, ezt is mondta, hogy ő lesz a román Sztálin- hát ez sikerült neki...

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 Жыл бұрын

    Grafomán György.

  • @MsRixi21

    @MsRixi21

    Жыл бұрын

    😀

  • @annadenes9550
    @annadenes9550 Жыл бұрын

    Minden tiszteletem az író előtt, de ez az interjú hallgathatatlan

  • @editgyulai6803
    @editgyulai6803 Жыл бұрын

    Én egy szót sem értettem , mivel hadar és raccsol is az úr .

  • @simonjuli1223
    @simonjuli1223 Жыл бұрын

    Nagy kár hogy beszéd hibás az író úr, így kevésbbé volt élvezhető a beszélgetés. Maradok az írásainál, azok igazán jók.

  • @lilianabudai7786
    @lilianabudai7786 Жыл бұрын

    Ennek az embernek olyan idegesítő a beszédstílusa, hogy hallgathatatlan az interjú!