Dragomán György: Csak nehogy a hülyék parancsoljanak! | Mindenségit! #38

Egy író mesebeli történetéről szól a Mindenségit! podcast mostani adása: Dragomán György az elnyomó román kommunista rezsimben kisgyermekként fejébe veszi, hogy édesapja nyomdokaiba lépve, sőt, őt túlszárnyalva író lesz. Könyvtáros édesanyja munkahelyén könyveket lapozgat, az iskolában társainak filmekről mesél, 1988-ban Marosvásárhelyről Budapestre, majd Szombathelyre költözik, ott megismerkedik T. Szabó Annával, s vállt vállnak vetve indulnak el a sikeres íróvá válás útján. De az első műve csak nem készül el. Éveken át görnyed a gépe fölött, Annának közben több verseskötete jelenik meg, ő pedig nem és nem tudja befejezni a könyvét. Ám amint végez a Pusztítás könyvével, minden megváltozik, a Fehér királyt már több mint 30 nyelvre fordítják le. Sötét, disztópikus történeteket ír, s mégis a két órás faggatózásunk nyomán egy nagyon is életigenlő embert ismertünk meg a Bródy- és József Attila-díjas, író és műfordító, Dragomán György személyében.
Dragomán György:
/ dragomangy
/ dragomangyorgy
#mindenségit #dragomángyörgy #irodalom #hatalom #boldogság
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Facebook: / mindensegitpodcast
Instagram: / mindensegitpodcast
Spotify: open.spotify.com/show/7vAnzuZ...
Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast...
TikTok: vm.tiktok.com/ZML46gJrX/
RSS-feed: media.rss.com/mindensegit/fee...
Támogatni itt tudjátok a munkánkat: / mindensegit
Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
Műsorvezetők:
Varga Tóth Róbert
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila
/ attila.szavics
/ szavics_attila
Drón: Salamon Zalán
/ salamon.zalan
Helyszín: Úri cipő - kaptafa
/ kaptafabar
welovebudapest.com/cikk/2022/...
Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
/ microsound.hu
Mindenségit! © 2023

Пікірлер: 62

  • @irenhorvath2652
    @irenhorvath265210 күн бұрын

    Csodálatos beszélgetés volt, ezt mindenkinek hallani kéne! 😍

  • @kogyenge9550
    @kogyenge95503 ай бұрын

    Erről már lekéstünk. Hülyék parancsolnak minden szinten 😢

  • @tamasbaranyi4869
    @tamasbaranyi4869 Жыл бұрын

    Óh srácok! De nagy vendégetek és hatalmas beszélgetés volt! Köszönöm Nektek és Dragomán Györgynek!

  • Жыл бұрын

    Köszönjük!

  • @sternerregnix6524
    @sternerregnix6524 Жыл бұрын

    Több nézőt érdemelne!

  • Жыл бұрын

    Köszi. Tegnap volt a prömier, reméljük, nézik majd még sokan. De ha segíteni támadna kedved: egy megosztás mindig jól jön... 🤗

  • @YlangYlang137

    @YlangYlang137

    Жыл бұрын

    tuti lesz majd több :) kis idő kell!

  • @robertpopradi5020

    @robertpopradi5020

    Ай бұрын

    1 éve 38ezren csak megnézték .! Ezt a jó kis műsort ..! Tényleg jó .! Ahhoz képest , amilyen információ áradatban élünk .. Lesz ez még több is reméljük ..! Köszönet érte a klassz műsorokért .! 😊

  • @gcsontvari
    @gcsontvari Жыл бұрын

    Nagyjából 3/4 óra alatt megfejtette, hogy hol tévedt el a világ, anélkül, hogy erre akár utalt volna. Hát, megint gyógyító beszélgetés... Hajrá, felismerés! (üdv egy egy kicsontozott neveléstudományilap-szerkesztőtől)

  • @fox200065
    @fox200065 Жыл бұрын

    Édesanya a líceumunk könyvtárosa volt. És jómagam is tudoros voltam :) Nagyon nagy beszélgetés, ismételten köszönet !

  • @selgirr
    @selgirr Жыл бұрын

    "senki sem parancsol, mindenki csak kér..." ennyi! ez számomra benne lesz a top 10-ben :)

  • @mariamigneprazsmari7154
    @mariamigneprazsmari7154 Жыл бұрын

    Annyira csodálatos beszélgetést hallottam! Bátran mondom, hogy számomra felért egy terápiával! Szívből köszönöm az élményt!

  • Жыл бұрын

    Köszönjük szépen!

  • @badernelli7295
    @badernelli72956 ай бұрын

    Imádtam minden percét, tegnap volt szerencsém meghallgatni,még mindig a hatása alatt vagyok 😌😇

  • @katalintar6328
    @katalintar6328 Жыл бұрын

    Fantasztikusan izgalmas beszélgetés! Rettentően örülök, hogy mindhárom szereplőt még közelebbről megismerhettem. A fehér király hallgatása nekem nem csak az empátia megélését adta, mint az irodalom, ahogy első közelítésben itt a beszélgetésben meghatározódott, amit köszönettel és tetszéssel és ráismeréssel befogadtam, hanem a saját élményeimnek a teljes hitelesítését. Tehát ez a mű pontosan, tudatosan megérttette velem, hogy nem vagyok egyedül az élmények és érzetek, érzelmek és képek, viszonyulások elmémbeli színes kavalkádjával, intenzitásával, a különbözőségek izgalmasságával és a hasonlóságok megnyugtató bíztatásával. Az emlékezetes művek ezt is adják, és itt ennek mélysége ezt tudatossá tette. Az emberlét összetettsége és gyönyörűsége, élmény, közéjük tartozhatok. Szabó T. Anna melegszívű érzékenysége versein és megnyilvánulásain keresztül is már belopta magát a szívembe.

  • @kka8562
    @kka8562 Жыл бұрын

    Isteni volt ez a beszélgetés! Köszönöm Nektek a sok közös bölcsességet!! ❤️

  • @erikalori8178
    @erikalori8178 Жыл бұрын

    Köszi srácok, öreg fejemnek is adtatok sok útravalót és sok dologban megerősítettetek! ❤

  • Жыл бұрын

    De jó! ❤️ nem vagy öreg!

  • @enikosvendor3115
    @enikosvendor311510 ай бұрын

    Nagyszerű beszélgetés volt, számtalan gondolatot magammal viszek belőle! Köszönöm!

  • @imretar1578
    @imretar1578 Жыл бұрын

    Döbbenet! Csúcs volt, hálás köszönet! ( totál megértő vagyok a Mestert ért ifjú kori dolgai kapcsán, hiszen hasonló volt sok-sok momentum, amiket felidézet az 55 éves életem kezdő szakaszaból! )

  • @imretar1578

    @imretar1578

    Жыл бұрын

    ÁLLJ! ... újra hallgattam a beszélgetést és elsőre "kimaradt"; ÉS miről beszél a Májsztró? 1:09:10 na miről? arról a könyvről, amit azt hittem csak én olavstam és azt hittem csak rám volt olyan "beégő " hatással, most választ kaptam! Köszönöm

  • @gcsontvari
    @gcsontvari Жыл бұрын

    Elnémultam egy időre, köszönöm!

  • @agnesthoma7842
    @agnesthoma78426 ай бұрын

    Nagyon szepen koszonom ezt a csodalatos beszelgetest ❤️

  • @kolozsvariemese
    @kolozsvariemese4 ай бұрын

    "... szükségem van arra az energiára, amit abból kapok, hogy örülök". Pont így❤

  • @laszlonagy2928

    @laszlonagy2928

    3 ай бұрын

    falat néző író vagyok. Szükséges naponta 2 óra séta, ha egésznap írsz. Vagy tanulsz.

  • @jutaipeter
    @jutaipeter Жыл бұрын

    Csodálatos.

  • @gyorgyitorok3147
    @gyorgyitorok3147 Жыл бұрын

    Szenzációs volt!!!

  • @juliagruber899
    @juliagruber899 Жыл бұрын

    De jó 👍 nagyon nagyon emberi!!!

  • Жыл бұрын

    Miként az írásai...

  • @emlekkonyvbe
    @emlekkonyvbe5 ай бұрын

    Tartalmát tekintve szuper beszélgeþés volt. De be kell vallanom, nagyon nehéz őt hallgatni...

  • @tenyeszbikakoverseggu
    @tenyeszbikakoverseggu Жыл бұрын

    Nagyon sokat adott nekem ez a beszélgetés!

  • @valeriekiss6801
    @valeriekiss6801 Жыл бұрын

    Lenyűgöző beszélgetés volt.

  • @katalinoroszvari7528
    @katalinoroszvari75286 ай бұрын

    Nagyon szeretem🙏❤️

  • @anikoilles7463
    @anikoilles746310 ай бұрын

    Azta de jó beszélgetés volt!! :)

  • @papiapi4408
    @papiapi44083 ай бұрын

    Én annyi hatalommal beérem, hogy a hülyék hatalmaskodásai alól kikerülhessek. A saját szabadságomhoz van hatalmam, akkor elegendő hatalommal rendelkezem.

  • @ErzsiB
    @ErzsiB Жыл бұрын

    Annyira jóóó !! 😍

  • @annakiss9812
    @annakiss98126 ай бұрын

    Köszönöm!

  • @juditb2896
    @juditb2896 Жыл бұрын

    Koszonom, szuper volt megint, mint mindig 👏

  • Жыл бұрын

    Köszönjük!

  • @lajoszsigmond9599
    @lajoszsigmond95996 ай бұрын

    🙏♥️😊

  • @zoltancsaszar2918
    @zoltancsaszar29187 ай бұрын

    Ahogy egy utált ételt meg lehet szeretni, úgy a hatalmat is avval, hogy még intenzívebben megközelíteni, én az Édesanyám kedvencét a körözöttet nem szerettem egyik összetevőjében sem szinte, a piros paprikát kivéve, de ott van a lehetőség, hogy a már elkezdett úton egyre több összetevőjét megszeressem, például a túros fornetti már élvezetet is okoz nekem. A hatalommal a dolgunk csak annyi, hogy mindenkinek meg kell tanulnia nem visszaélni vele, ezért szoktam a mesterembereket megkérdezni, hogy az Ő áruk az kielégítő-e számukra, amit elkértem tőlük, hogy lássák hatalmukban áll mindent megtenni avval a vén hülyével, aki én vagyok, mindent. A baki ebben a szövegben nem baki (tőlük).

  • @papiapi4408

    @papiapi4408

    3 ай бұрын

    Szerettem volna ezt a mondatot megérteni, de ez meghaladta a képességet.- "az Ő áruk az kielégítő-e számukra, amit elkértem tőlük"? Segíts légyszi.

  • @katakovacs8238
    @katakovacs8238Ай бұрын

    0,75 sebessêggel érdemes hallgatni😊

  • @gaborerdei1631
    @gaborerdei16318 ай бұрын

    Olyan nincs, hogy "általában mindig". Vagy általában, vagy mindig.....

  • @zsp570
    @zsp5704 ай бұрын

    Sajnos nem tudom követni, hogy mikori a videótok. Jó lenne, ha hozzávetőlegesen tudnék véleményt alkotni...

  • 4 ай бұрын

    Mindegyik videó alatt van egy dátum a leírásban. Akkor jelent meg. Ez tavaly februárban.

  • @pankamanka7291
    @pankamanka72916 ай бұрын

    Igen! a koriander poloska ízú!

  • @zoltancsaszar2918
    @zoltancsaszar29187 ай бұрын

    Kedves György! Úgy vegye elő a liftkezelő sztorikat, hogy minden nap gondol rájuk, hagyja később bevágódni újabb képeket, ugyanis nagyon erős írói eszköz a rengeteg perspektíva bemutatásának képe, mikor nem jó helyen keressük azt, hogy ki vagy mi igazán fekete és fehér. Mindenképpen legyen ez a "lift" vagy "vasajtó" a címe, bármi, ami megfogja, megjeleníti jelenünket és fricskát is ad rá egyben. Biztató jövőképet nem várhat el senki egy irótól, ahogy a verseim se fognak lángopalossal rajzolni az egeinkre, azonban ne másfélóra horrorfilm történjen velünk, hanem a hajó szimbóluma, a kikötés várakozása, akár Amerika új földjén, akár Balatonföldvár felé félúton (sic!).

  • @SenkiAlfonz72
    @SenkiAlfonz726 ай бұрын

    #khaki

  • @user-mf6zg4jh4q
    @user-mf6zg4jh4q4 ай бұрын

    Inkább írjon.

  • @laszlonagy2928
    @laszlonagy29283 ай бұрын

    1:10:00 mi ez a könyv? memóriáddal való viszony. "Írd le ezt a poharat."

  • @laszlonagy2928

    @laszlonagy2928

    3 ай бұрын

    annyira hiteles figura, Srácok! Ez az első, amit mégegyszer végighallgatok! ÉN imádtam a matekot, nagyon izgalmas dolognak tartottam gyerekként és felnőttként is. Látok a matekben esztétikát. Dragomán koma arról beszél, hogy hogyan tudod harmonikusan, "boldogan" élni éltedet. E miatt hallgatom meg újra.

  • @ImreKatona-ro5cc
    @ImreKatona-ro5cc8 ай бұрын

    Ez nem fejlett világ. Ez a világ a Befojásolás valami irányba, de az anyagi csábitás, hogy mit ve Gyél, hogy boldog legyél. Ezt til Ositani kell.!

  • @ImreKatona-ro5cc

    @ImreKatona-ro5cc

    8 ай бұрын

    A siker az ha ami a vágyad, telje Sül. A legnagyobb ha letudod él Ni a kis életedet, és az öledben Tarthatod az unokáidat és az ő unokáit.

  • @JAVINCZE
    @JAVINCZE Жыл бұрын

    - a szemetek üvege , hmm , csak nem wúúúúdi , majmaim , a kerek , lenonos , hol van , hmmmm , nos , csimpim .

  • @JAVINCZE

    @JAVINCZE

    Жыл бұрын

    - oh 976 ban , félrehívott , a tirgumuresi , f- fej .. - ti még nem , léteztetek ,majmaim.

  • @istvanpesti5758
    @istvanpesti57587 ай бұрын

    100-as IQ alatt ne lehessen választani képviselőt, vezetőt!

  • @zoltansinka7521

    @zoltansinka7521

    2 ай бұрын

    A választóra vagy a választottra vonatkozik a kikötés?

  • @mariaterezia295
    @mariaterezia2956 ай бұрын

    MEK mester makog mekeg borzalmas,.

  • @petratweedale1737
    @petratweedale17378 ай бұрын

    Szeretnèk könyveket olvasni amik itt Meg lettek emlìtve. Beckett: wild- ra emlèkszem

Келесі