Mit kell tennem, hogy ne csak "Vujity Tvrtko fia" legyek?! Barnabás különleges története...

Mit kell ahhoz tennem, hogy ne csak "Vujity Tvrtko fia" legyek?! Ezt kérdezi és mondja Vujity-Zsolnay Barnabás, akivel egészen különleges beszélgetést készítettem Amerikában úgy, hogy három ukrajnai útját követően Oroszországból érkezett hozzám. Mit csinált ott? Részletesen elmeséli, ahogy azt is, hogy miként élte meg, hogy ismert emberek nevén élt. Meg azt, hogy hogyan és miben lett kétszeres Guinness- rekorder. És miért lakna szívesen Alaszkában, ahol együtt néztük meg azt a várost, amely egyetlen lakóépületből áll?!
Barnabás dolgozott már árvaházi segítőként Haitin, kisgyerekként Afrikába jött velünk, majd lakott Angliában, Amerikában és Óceániában is. Hawaii-on megnyerte az állami ifjúsági szakácsbajnokságot, aztán egyszer csak tele lett vele a világsajtó Pakisztántól Indián át Amerikáig. Otthon, Magyarországon viszont "csak" úgy írtak róla: "Vujity Tvrtko fia".
Egy húszéves fiú közel sem hétköznapi élete egy órában: ez a mostani, filmbejátszásokkal gazdagított, különleges hangulatú beszélgetésünk témája. Tartalmas szórakozást kívánok!
#vujityzsolnaybarnabas #ukrajna #oroszország #afrika #amerika #óceánia #hawaii #alaszka #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

Пікірлер: 168

  • @andreahornok
    @andreahornok2 ай бұрын

    A két nagyobbik fiúval látott interjú alapján intelligens, szociálisan érzékeny, tisztelettudó, világlátott emberkéket ismerhetünk meg. Nem csoda, hiszen példaértékűek a szüleik is. Élmény ez az interjú. Legjobbakat kívánom neki és az egész családnak.💖

  • @belanebalogh5590
    @belanebalogh55904 ай бұрын

    Nagyon tetszett a riport Barnabással. Jóképű, okos, szimpatikus fiatal ember. Gratulálok hozzá. ❤

  • @ildikokiss5115
    @ildikokiss51154 ай бұрын

    Csodálatos emberek, család vagytok!! Rátok csak fölnézni lehet!!!! ❤❤❤Szívből gratulálok nektek!

  • @rekanemet
    @rekanemet4 ай бұрын

    Akkora pluszt kaptak a gyerekek és emberségből jeles amit csinálnak ! Nagy gratula !

  • @katalinszabo5919
    @katalinszabo59193 ай бұрын

    Koszonet ezert a musorert❣️❣️ Oszinte szivvel gratulalok❣️❣️ Tovabbi sikereket kivanok mindkettotoknek, es jo egeszseget❣️❣️🙏❤️❤️

  • @katalinszucs7194
    @katalinszucs71944 ай бұрын

    👍Barnabás kivételes fiatalember. A tehetsége miatt megérdemelten kapja az elismerést és nem más miatt. Gratulálok!

  • @sandornehancsel5727
    @sandornehancsel57274 ай бұрын

    Annyira édes, szépséges fiatalember Barnabás, hogy látni és hallani őt és Tvrtkot, különösen értékes röpke órát szerez rajongóinak!A sok csodálatos információ után jutott eszembe, hogy Ő az, akit az orvostól receptre szeretnénk örömünkre és épülésünkre feliratni! Sok sok boldogságot, sikereket kívánok mindkettőjüknek!❤❤‍🩹

  • @zoltannekontra6134
    @zoltannekontra61344 ай бұрын

    Fantasztiku EMBEREK vagytok ! Mindketten és KÜLÖN KÜLÖN is! Tisztelettel gondolok mindkettőtökre! 🙂🫂🍀

  • @katalinparragi83
    @katalinparragi834 ай бұрын

    Csodálatos riport volt,mint mindegyik.Példamutató szülők mellett fantasztikus gyermekek.Édesapád mellett,vele vagy saját érdemből csak büszkeséggel,kitartással,szívvel éld és adjad át a világnak azt amit tanultál.Mi büszkék vagyunk rátok,nagyon kedveljük a ripotjaitokat,úgy ahogy a ti szemeteken át ennek részesei lehetünk. Köszönjük szépen.

  • @marenmaren59
    @marenmaren594 ай бұрын

    Szuper Család vagytok! Barnabás egy nagyon okos ,intelligens fiatalember, aki már a saját útját járja nagyon ügyesen! Gratulálok hozzá!

  • @erzsebetbarna2926
    @erzsebetbarna29264 ай бұрын

    Szuperek vagytok! Hatalmas élmény volt látni titeket most is ❤Nagyon sok boldogságot,és várjuk mindkettőtök filmjeit. Elmondhatom hogy nincs még egy ilyen család,aki ennyit tesz,ennyi pozitív élményt ad nekünk,a Világnak,mint a Ti családotok!

  • @zsuzsannaszabo3461
    @zsuzsannaszabo34614 ай бұрын

    Gratulálok Barnabásnak sok szeretettel. Köszönöm az élményt amit ez a beszélgetés adott. Nagyon kedvelem az összes videótokat ,mindegy mi a téma ,mert nagyon érdekesen értelmesen szívvel lélekkel töltitek meg. További sok sikert az egész családnk .👌😊😘

  • @hajniust8980
    @hajniust89804 ай бұрын

    Köszönöm szépen, hogy megismerhettük a csodás fiatalembert! Legyen nagyon boldog az élete, pontosan úgy, ahogy Ő szeretné.

  • @user-ds8qb9nf2l
    @user-ds8qb9nf2l4 ай бұрын

    Az eddigi legjobb interjú/videó a csatornán 💙

  • @agnesorosz7855
    @agnesorosz78554 ай бұрын

    Fantasztikus amit elértél Barnabás! GRATULÁLUNK 🙏👌

  • @agnestoth1801
    @agnestoth18014 ай бұрын

    Szerintem is fantasztikus familia vagytok!♥️Barninak azt üzenem,hogy valószínűleg ez még sokáig így lesz hogy megemlítik apukáját is mikor őt méltatják de mivel az elért eredményei kizárólag saját erejéből fakadnak szerintem semmit nem árthat az őse(😆) említése.Szóval azt kívánom sose legyen nagyobb problémája Barninak!❤Ui:A szeme meg mindent visz!😍

  • @ildikolukacs8246
    @ildikolukacs82464 ай бұрын

    Atyaég, egy fiatal, szép apakopy a srác! 👍Természetesen okos, világlátott, érzékeny, mindent meg is adtak a szülei ahhoz hogy ez így legyen.. ❤😊

  • @Ferrault
    @Ferrault4 ай бұрын

    Nagy respect Barnabásnak, Vujity-Zsolnay Barnabásnak! 20 évesen nem sokan mondhatják el magukról, hogy ennyi mindent elértek már az életben! Szurkolok, hogy céljaid elérd az életben!

  • @gizellabali8566
    @gizellabali85664 ай бұрын

    Nagyon tetszett csodàlatos fiad van. Büszke apuka lehetsz. Gratulálok hozzà ❤❤❤❤🇭🇺 Szeretném hogy az én unokàm is hasonló lenne. Elmesélem neki. Üdvözlettel Bali Gizella

  • @user-je7hl5vn3r
    @user-je7hl5vn3r3 ай бұрын

    Csodálatos gyerek,felnőtt példa sok fiatal számára ❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @candlemailes
    @candlemailes4 ай бұрын

    Annyira szeretem ezeket a személyesebb hangvételű beszélgetéseket!!Kimondottan kíváncsi lennék a másik két fiaddal való hasonló tematikájú beszélgetésekre is! (Remélem megvalósítod)

  • @katalinecsedi1883
    @katalinecsedi18834 ай бұрын

    Csodálatos Család vagytok! Részben könnyebb és részben nehezebb kilépni a Szülők árnyékából. Barnabás megtalálja a saját életfeladatát, életútját, amiben önmaga tud lenni. Sok sikert hozzá!

  • @user-hu7ee2yi1f
    @user-hu7ee2yi1f4 ай бұрын

    Megkönnyeztem a riportot! Szívmelengető volt! ❤❤❤❤❤ Hogy mindenkinek jusson a Családodba egy szív!

  • @csabanesomjen
    @csabanesomjen3 ай бұрын

    Te Barnabás vagy.❤ Büszke lehet apukád rád.😊

  • @polixeniapoczik7590
    @polixeniapoczik75902 ай бұрын

    Nagyon köszönjük ezt az érékes riportot! ❤Fantasztikus fiatalember! Gratulálunk❤

  • @katalinszalontai4620
    @katalinszalontai46204 ай бұрын

    Már a címnél könnyes lett a szemem, mert megértem. ❤ Akkor megnézem a filmet, mert zseniális a téma. Csodállak Titeket, és izgatottan várom a beszélgetést. Nagyon izgulok értetek, mert Ti aztán.... igen. Szeretlek Titeket, szép család vagytok, sajnálom, hogy nem hozzátok tartozom. ❤

  • @ErikaSSimon
    @ErikaSSimon4 ай бұрын

    Nagyon szuper beszélgetés volt. Kölcsönösen büszkék lehettek egymásra 🥰

  • @kzs11235813
    @kzs112358134 ай бұрын

    Köszönöm szépen. Tengernyi jót mindenkiért.

  • @istvanszivos2670
    @istvanszivos26704 ай бұрын

    Köszönöm! Szívet melengető! Fantasztikus fiad van! ❤️ Mint ahogy az egész család fantasztikus!

  • @katalintamasi3815
    @katalintamasi38153 ай бұрын

    Köszönöm szépen szuper beszelgetes volt !!

  • @bbrigisworld9769
    @bbrigisworld97694 ай бұрын

    Mennyire fantasztikus fiatalember❤Példaértékű🎉

  • @vascsakcsalad1743
    @vascsakcsalad17434 ай бұрын

    Azt hiszem egy szülőnek nincs nagyobb boldogsága mint a gyerekét elégedettnek és boldognak látni. Vicces is volt meg komoly is az interjú, nem tudom hogy bírtátok pityergés meg kuncogás nélkül végigcsinálni. Nekem megvolt mind.❤

  • @janosnepataki1698
    @janosnepataki16984 ай бұрын

    Nekem tetszett a ríport!! Nagyon szimpatikus akár az édesapja!köszönet a riportért!!😊

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub4 ай бұрын

    Fantasztikus emberek vagytok Barnabás tehetséges szimpatikus fiatalember gratulálok neki és kivánok sok sikert a továbbiakban.

  • @zsuzsannaosztopani1574
    @zsuzsannaosztopani15744 ай бұрын

    Kedves Tvrtko! Hálásan köszönöm a videót!

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi82304 ай бұрын

    Köszönöm ezt a kiváló beszélgetést!! Barnabást nagyon kedvelem, szeretem, követem!

  • @melindaszonda739
    @melindaszonda7394 ай бұрын

    Remek fiú! Gratulálok hozzá!

  • @sandorneseteny6520
    @sandorneseteny65204 ай бұрын

    Nagyon tetszenek a videók...mindegyik. Gratulálok a nagyon helyes, okos fiúkhoz! További jó munkát, és még több videót a fiúknak, és önnek!

  • @juditnyarilajosne8121
    @juditnyarilajosne81214 ай бұрын

    Fantasztikus volt.Gratulálok nektek.Jó hétvégét kivánok az egész családnak.❤😊

  • @jozsefnemukli2567
    @jozsefnemukli25674 ай бұрын

    Gratulálok e kedves beszélgetéshez Apa és Fia között !! Kívánok további sok sikert jó egészséget. ! ❤

  • @edinagodlanemolnar2945
    @edinagodlanemolnar29454 ай бұрын

    Gratulálok, büszke lehet Barnabásra! Váljon valóra minden álma, mert megérdemli!

  • @timeahuber8035
    @timeahuber80354 ай бұрын

    Csodálatos lelkű fiatok van! Most úgy megölelném ☺️. Hát igen, ennyit jelent a családi példa. Sok ilyen Fiút, Férfit és Apát erre a világra! ❤

  • @veronikafarkas432
    @veronikafarkas4324 ай бұрын

    ❤ Szuper vagy❤ Egeszseget es sok sikert az eletedhez.

  • @edithmendel2531
    @edithmendel25314 ай бұрын

    Gratulalok hogy Egy ilyen embert neveltel

  • @Rodicaaa1
    @Rodicaaa12 ай бұрын

    Nagyon örülök hogy hallgattam titeket!Köszönöm !

  • @juditmeszaros3897
    @juditmeszaros38974 ай бұрын

    Fantasztikus ez a srác! 😊

  • @Baranyi.68
    @Baranyi.684 ай бұрын

    Hajrá, Barni! Ha arra születtél, hogy segíteni akarsz másokon, akkor csináld. Nagyszerű dolog. Én a 2000-es évek elején átvágtam Boszniát autóval a tengerpartra menet. Megdöbbentő volt a szétlőtt táblákat látni az út mellett, megdöbbentő volt látni a szétlőtt házakat. De már mellettük épültek az új házak. Szürreális volt.

  • @zsp570
    @zsp5704 ай бұрын

    Remek volt! Ezer gratula!

  • @veradabanovity7616
    @veradabanovity76164 ай бұрын

    Svaka cast, divni ste , cestitam Vam. I moja pokojna baka je bila Zsolnai

  • @43Lamya
    @43Lamya4 ай бұрын

    Hihetetlen.... ugyanaz a hangja és a mozdulatok,mint neked... gratulálok neki,mindig nagy csodalod vagyok

  • @user-ed3ew1do4t
    @user-ed3ew1do4t4 ай бұрын

    Nagy tiszteloje vagyok. Gratulálok a szuper csodálatos családjához. ❤❤

  • @erzsebetszabo8212
    @erzsebetszabo82124 ай бұрын

    Nagyon jó igazi mélyinterjú volt ha szabad így fogalmaznom.Barnabás egy csodás felnőtt ember akit még Édesapja fiaként emlegetnek,de később biztos őnálló emberként fogják kezelni aki kicsi hazánk büszkesége lesz .Köszönöm hogy Vagytok nekünk ❤❤

  • @lajosneszaraz9803
    @lajosneszaraz98034 ай бұрын

    Micsoda gazdag erzelemvilaga van Barnabasnak! Csodallatra melto gyermek! Helyesebben felnott! Kivanom, hogy teljesuljenek a vagyai, es a peldas szocialis erzekenyseget orizze meg! Mert igazan pelda! Gratulalok Barnabasnak es a kedves szuleinek is❤

  • @janosnesiklos2033
    @janosnesiklos20332 ай бұрын

    Csodás ez a két ember!

  • @rozsaszello
    @rozsaszello4 ай бұрын

    Csak egy magyar közmondással tudok reagálni: "nem esett messze az alma a fájától" szerencsére. ❤

  • @angelavasko6525
    @angelavasko65254 ай бұрын

    Annyira szerethetőek vagytok. A családotok a jóság maga. ❤

  • @attilasz.j.5204

    @attilasz.j.5204

    4 ай бұрын

    idiota vagy

  • @samsoni_betyar

    @samsoni_betyar

    4 ай бұрын

    @@attilasz.j.5204Te meg egy szardarab…

  • @fdibolya
    @fdibolya2 ай бұрын

    Köszönöm szépen ezt a bölcs műsort Apa és Fia között ! Öröm,hogy látlak és hallak Benneteket ... Gratulálok ! További sok sikert ,Nektek és a Családnak !

  • @lukacspiroska4882
    @lukacspiroska48824 ай бұрын

    GRATULÀLOK!!!!KITARTÓ,PÉLDAMUTATÓ csalàd!!!!!FANTASZTIKUS amit csinàltok!!!!

  • @mariaszekely5049
    @mariaszekely50494 ай бұрын

    Nagyon köszönöm. Nekem csodálatos volt.

  • @tundebrathwaite2174
    @tundebrathwaite21744 ай бұрын

    Ez a fiu egy egyeniseg otthol a fiad de a vilagba Barnabas Minden jot nektek❤❤❤

  • @user-px9iz8is8p
    @user-px9iz8is8p2 ай бұрын

    Volt,hogy megkönnyeztem!Nagyszerű a fiú,az apja a példaképe!Nagyon jó volt hallani!❤

  • @HajduFerenc1985
    @HajduFerenc19854 ай бұрын

    Elképzelni sem tudom mennyire büszke lehetsz a fiadra 🫡🤝🙏🏻

  • @user-px9iz8is8p
    @user-px9iz8is8p2 ай бұрын

    A Benjaminnal készült interjút is meghallgattam.Ami nekem átjött azon túl,amit itt többen szépen meg is fogalmaztak az,hogy így fest egy igazi,szerető,elfogadó és demokratikus család,amiben egészséges lelkületű emberré lehet válni!Példaértékű, ahogy elfogadják egymás céljait,munkáját,nézeteit,és ez igaz a nagyszerű édesanyára is!Remélem sokan példát vesznek rólatok, velem együtt!Nagyon sok sikert és szeretetet az egész családnak!❤❤❤

  • @mariagaliz5598
    @mariagaliz55984 ай бұрын

    Örülj, hogy jó helyre születtél!. Tudod milyen sokan indulnak hátránnyal az életben? Egészséges és fiatal vagy, és nem fognak összekeverni apáddal. Igen is van szerepe az életben annak, kik a szüleink, mennyi figyelmet fordítanak ránk, óríási a jelentősége. Örülj neki, hogy ilyen pozitív a karmád. Segíts az embereken, a világon ahogy tudsz hiszen helyzetednél fogva a lehetőségeid erre nagyon jók.

  • @mariatoth3520

    @mariatoth3520

    4 ай бұрын

    És mennyire futatjak ?

  • @evameszaros7221
    @evameszaros72214 ай бұрын

    Gratulálok! Szép dolog segíteni!

  • @drek526
    @drek5264 ай бұрын

    Tiszta apukája nagyon értelmes sok sikert

  • @maresz961
    @maresz9614 ай бұрын

    Csodálatos volt Gratulálok !

  • @laurakatona8850
    @laurakatona8850Ай бұрын

    Peldakepek vagytok Mindketten! Nagyon jol neveltetek a gyerekeket- okos, ertelmes, erzelmi intelligenciaval rendelkezo fiatal emberek lettek mindannyian!❤

  • @kortevilmos4715
    @kortevilmos47154 ай бұрын

    A rendezvény elején a performanszot érdemes megnézni.A rosszak megmutatták milyen jövőt szánnak nekünk...Okoskodóknak csak szólok a 2020 és 2021-es eseményeknek is volt előperformansza a.2012-es Londoni olimpia nyitánya!

  • @bogin-zg9vi
    @bogin-zg9vi4 ай бұрын

    Csodàlatosak vagytok❤

  • @vitality210
    @vitality2104 ай бұрын

    Vujity Tvrtkonak tisztelet munkásságáért, emberségéért, és sok sikert, karriert, szép életet - immáron alanyi jogon - Vujity-Zsolnay Barnabásnak! :)

  • @mariettabalint7739
    @mariettabalint77394 ай бұрын

    Csodálatos család vagytok❤

  • @wolfheart4840
    @wolfheart48404 ай бұрын

    Legendák ✌️✌️🤝

  • @erzsebetmakatura4992
    @erzsebetmakatura4992Ай бұрын

    Nagyon tetszett az interjú, ma már harmadszor néztem meg. A család minden tagjával láthattunk interjút, Gyöngyi se maradjon ki, őt is szeretném jobban megismerni!

  • @JozefIvankay-vg3ck
    @JozefIvankay-vg3ck3 ай бұрын

    Gratulálok!

  • @ichimrozalia1998
    @ichimrozalia19982 ай бұрын

    Csodalatos fiaid vannak.Tiszteletem

  • @veronikavarga7445
    @veronikavarga74457 күн бұрын

    Büszke lehetsz a fiadra, gratulálok❤😊

  • @TheGabriel1681
    @TheGabriel16812 ай бұрын

    Nagyon jó volt a riport; sok helyen meg is könnyeztem. Köszönöm szépen! Barnabástól azt szeretném kérdezni, hogy milyen fűszereket használ a chilis babhoz?

  • @danieldobsa5363
    @danieldobsa53634 ай бұрын

    Nagyon jó lett a riport. Egy kérdésem lenne: Barnabás útlevelével nem volt probléma a határon, hogy orosz utazása után visszament Amerikába?

  • @belanelukits1879
    @belanelukits18792 ай бұрын

    Csak gratulalni tudok a szuper nevelésetekre. Barnabás minden álmod váljon valora

  • @tundebrathwaite2174
    @tundebrathwaite21744 ай бұрын

    Nagyon jo latni mas szegszogbol isteni fiatal ur❤❤

  • @editkiri1810
    @editkiri18102 ай бұрын

    ,,ha te meg tudtad csinálni, akkor én is megtudom” 🥲 Ez a “gyerek” imád téged, és ezt annyira jó látni mekkora példa vagy neki!

  • @EditGemesi
    @EditGemesi4 ай бұрын

    Gratulálok.

  • @IlonaNagy-dg2nu
    @IlonaNagy-dg2nu4 ай бұрын

    Nagyon jó riport volt veletek ❤ Köszönöm😊 Milyen ételt készített a család asztára Barnabás ?

  • @user-ez1ni4jt6j
    @user-ez1ni4jt6j4 ай бұрын

    csak ugy szolok, hogy az ukran harckepes ferfiak többsege nem ukrajnaban harcol, hanem mas orszagokban csücsül, pl. itt nemetorszagban ahol lakom mar többen vannak mint a nemet lakossag, es többsegeben fiatal ferfiak.

  • @jozsefkovacs3859
    @jozsefkovacs38594 ай бұрын

    Gratulálok.Szerintem többet nem kell mondanom.

  • @palnesaci
    @palnesaci2 ай бұрын

    Csodàlatos,példaér- tékű fiatal ember!!

  • @klaribalog5175
    @klaribalog51754 ай бұрын

  • @GyulaJentetics
    @GyulaJentetics4 ай бұрын

    👍

  • @irentyukodi8959
    @irentyukodi89594 ай бұрын

    Büszke lehetsz szuleidre és igen szép fiaitok van

  • @katalinnemethyneszabo8850
    @katalinnemethyneszabo88504 ай бұрын

    Szuper szülök szuper jó gyerekek.

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 ай бұрын

    2 tojás❤❤❤

  • @evamolnarnetarnoki402
    @evamolnarnetarnoki4024 ай бұрын

    Fiuk Pecshez kozel lakom, en mar akkor tudtam kik a Zsolnayak amikor meg egyikotok sem elt es nem tegnap hallottam eloszor a Vujity nevet. Nagyon sok filmet latt, olyanokat is amikor apaval szerepeltel. Nagyon szerencses vagy Barnabas, hogy a golya ebbe a csaladba hozott. Nagyon hangsulyozod, hogy mar felnottel, pedig csak egy nagy gyerek,egy kiskakas vagy aki rivalizal az apuval. Buszke lehetsz ra es orulj annak, hogy milye sokan ismerik, milyen nagy dolgokban vett reszt. Nyugodj meg ugyan kulsore hasonlitotok, ez meg valtozni fog, de amugy nem . Mas stilus, mas temperamentum. Ne legyel turelmetlen, eljon az ido amikor sajat jogon irnak rolad es nem azzal kezdik, hogy kinek a fia vagy. Ennek a musornak mas volt a stilusa, sutott belole az apa buszkesege, orome, szeretete. A kislany helyeben duzzognek, az o nevet kellett volna elso helyen emliteni a legjobb helyen. En regimodi vagyok,kerlek nezd el nekem amit irtam. 76eves vagyok, en mar mondhatom jokepubb vagy mint az apu. Tovabbi sikereket kivanok.

  • @MegaMercedes1971
    @MegaMercedes19714 ай бұрын

    ❤❤❤

  • @gizellanagy6421
    @gizellanagy64214 ай бұрын

    ❤❤❤❤❤❤

  • @mariadamian1787
    @mariadamian17874 ай бұрын

    Csodālni valo emberek vagytok de Barnabàs egy okos sokoldalu fiatalember gratulälok ęs minden jot kivànok a jõvõben is

  • @Sit_felix_occursus
    @Sit_felix_occursus4 ай бұрын

    Nagyon szimpatikus. Vigyáznia kell, hogy felismerje: ez a jóemberkedés az apukának való megfelelésből, az ő bálványozásából, másolásából, a vele való versengésből (stb.) fakad vagy ilyen az énje. 😉Az nyilvánvaló, hogy a szülői nyomás brutális.

  • @ildikolukacs8246

    @ildikolukacs8246

    4 ай бұрын

    Inkább azt mondanám, az anyatejjel szívta magába na meg pofázhatunk, ha a szülői példa mást mutat.. De itt nincs ellentmondás, hiába szeretnéd szülői nyomással magyarázni (a" jóemberkedés" is lehet irritáló, úgy látom.. 🙂) Kicsit didaktikus a műsor az igaz, de ennyi hibát el lehet nézni, mert ez nem kamu, ez a valóság..

  • @miklosbordas830
    @miklosbordas8304 ай бұрын

    Nagyon jólesett az őszinte nyitott beszélgetés apa és fia közt. Szerintem ritkaság. Hogy mit kéne tegyél...? Letagadhatatlan, nem beszélve genetikai, nevelési, érzelmi, intelligencia.. nagylelkűseg stb Ha jól értem és bocsi, a problémán az idő segítene hely cserével* De eljön az idő mikor nem a nagyfa* árnyékában ( még ha távol is egymástól)- virulsz és kívánni fogod bárcsak... Akkor lemondanál a mostani kérdésről is Őszinte tisztelettel Barnabás.

  • @bettiforgo4349
    @bettiforgo43494 ай бұрын

    jó srác 🥰

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia56812 ай бұрын

    Gyerekem, ne háborogj, örülj neki , és légy büszke, igen teljes mértékben apád fia vagy. Mindenki tudja, hogy te is épp olyan tehetséges vagy. Nyugogj meg, ezt a stigmát még sokáig viselni fogod, és tórekedj arra, hogy a te fiad is pont ilyen szuper legyen, és dicsőségesen dicsekedhessen felmenőivel, amit nem fog megtenni, ha szerény. Szóval el kell kezdeni a kóvetkező Tvrutko nemzedék alapozását.❤❤😂