Megkésett randevú ALASZKÁBAN
Hatalmas álmom volt eljutni Alaszkába, ám azt nem gondoltam volna, hogy életem egyik legnagyobb meglepetése is ott vár rám. Történt, hogy annak idején amikor még éppen csak Budapestre kerültem egy házibuliban együtt táncoltam egy csodálatos lánnyal, Tündivel. Még névjegykártyát is adtam Neki. Sosem hívott, ám a kártyámat megőrizte, ahogy engem is az emlékezetében. És én is Őt! 25 évvel később Alaszkában találkoztunk, ahol családjával együtt vendégül látott, hogy aztán belevessük magunkat új lakóhelyének, Alaszkának a csodáiba!
Jön Alaszka, amilyennek még nem láttátok: keresztül-kasul bejártuk a hatalmas államot, megmásztuk a gleccsereket, eljutottunk az oroszok falvaiba, találkoztam a kakiból várat építő és ebből hatalmas vagyonra szert tevő Ilonka nénivel, majd egy alagúton át eljutottunk a világ egyetlen olyan városába, amely egy épületből áll.
Alaszkai magyarok elképesztő történetei, egy lebilincselően kalandos utazás és a válasz a kérdésre, hogy "Miért éppen Alaszka?!" Erre ad választ az "Alaszka, túl minden határon"-misszió, és a megkésett randevú romantikus története! Jó mozizást kívánok!
FONTOS: egész estés filmem, "Az én Amerikám" részleteit és a jegyeket megtalálod ITT: www.videoabc.hu/tvrtko-az-en-...
#alaszka #alaska #túlmindenhatáron #romantika #tvrtko #tvrtkoaföldkörül #aloha #hawaii #jégföld #orosz
Пікірлер: 123
Csodálatos ember vagy, a világ minden tájára elviszel minket úgy, hogy azt érezzük hogy mi is valóban ott, veled vagyunk. Nagyon köszönöm ezt a csodálatos filmet
Nagyon érdekes és hatalmas állam Alaszka. Örülök, hogy követlek téged és, hogy a világ magyarjait és a magyarnak érző embereket legyenek bárhol, de felfedezed és megmutatod nekünk magyaroknak. Örülök, hogy a horvát és a magyar nemzet egy ilyen csodálatos embert adott nekünk. Örülök, hogy egyszer eljöttél hozzám, Zselízre előadni. Viszont ebben a videóban legjobban a kicsi orosz közösség tetszett a legjobban, hiszen ők egy remek példa arra (az ottani magyarok mellett), hogy messze az anyaországon kívül is meg lehet maradni a saját nyelvünkön.
Kedves Tvrtko! Hálásan köszönöm a videókat, olyan sok ismeretet osztasz meg a világról,amiről csak hallottam,de az általad készített filmeken keresztül mintha én is ott lennék! Nagyon jó egészséget és minden jót kívánok neked és kedves családodnak is, és várom az újabb videókat. Szeretettel Márta
Ilonkanéni tudta a régi Magyar tudást, hogyan kell szarból várat építeni. 😄
@emjo3669
10 ай бұрын
😂
Ezt is imadtam , köszönöm!!!❤ (Zseni vagy Péter )
Csodálatos emberi kapcsolatok! Gratulálok!
Köszönöm! Ez a kisfilm most segített döntenem abban hogy elhagyjam Magyarországot.
Köszönöm szépen Tvrtko a csodálatos filmeket,amik csodálatosak! Nagyon csodálom a munkásságod,És TE vagy a példaképem,amióta az Aktív riportere voltál! Gratulálok,És Isten vezessen tovább az utadon! Üdvözlettel:Attila
Nagyon köszönöm,ilyen közelről és valóságosan megismerni Alaszkát élmény volt !Bpestről mentem gondolatban,de valóságosan is !
Nagyon megható , érdekes , szép vixeó , gyönyörű tájakkal , magyar érzésű , magyar emberekkel . Köszönöm ezt a csodálatos videót nektek.👍❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
@delmixdj6107
5 ай бұрын
ALASZKÁBA VADÁSZTAM SZÉCHENYI ZSIGMOND.
Tvrtko! köszönöm az egèsz riportot, filmet,kèpeket.ide is el jutottam általad.kœszönöm.🙂🙏
Köszönöm Alaszkát, nagy élmény utazáson vettem részt Tvrtko jóvoltából.?.))❤❤❤❤
Köszönöm nagyon,nagyon szép és jó volt !
Csodálatos volt,minden percéért hálás vagyok! Köszönöm 🥰
A legfinomabb lángos a Madách tér 3 alatt van :) szuper volt ez a rész
Egy hangos sòhaj hagyja el a lelkem, èletem a hegyek....az Alpok mellett èlek, tùràzok amikor csak tudok, de Alaska valami màs. Remèlem egyszer az èletben eljutok oda❤
Tvrtko! 😀😍 Hurrá! Ez RENDKÍVÜLI, CSODÁLATOS, KIVÉTELES, minden szempontból szuperlatívuszokat érdemlő mozi!!! Fáradtan kattintottam rá és nem engedett el a film. Élvezettel és végig mosolyogva néztem. Mi több, fölfrissültem közben! 🙏 A szakma különleges kiválósága vagy! Te, Ti a Családoddal valóban ÉLTEK! Remekül működtök! Szívből gratulálok! (Annak meg külön örülök, hogy még a Bródy Sándor utca 5-7-ből is ismerhettelek! )❤ További sok energiát és sikert kívánok Nektek!😍
Köszönöm Szepen.❤❤❤
Nagyon szép történek. Köszönöm Tvrtko hogy fel raktad. csodálatos a hely.
Annyira fantasztikus volt. A film és a Gitar zene harmóniája. A szereplők . Minden szuper. Köszönöm szépen . Nagy élmény volt!!!
Minden történeted remek , dramaturgiailag , képileg , és főleg tartalmilag . Bemutatod nekünk a világot és azt , hogy a magyarok saját hazájukon kivül lojálissabak egymáshoz mint itthon . Köszönöm , és a köszönet szerintem mindazoktól jár akik nézik , hallgatják , olvassák történeteidet !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!🥾
@gizellabali8566
9 ай бұрын
Egyetértek. sajnos igaz😢😢
❤❤❤óriás Köszönöm
Tényleg csodás gondolat- és képgyűjtemény! Köszönet a sok érdekes információért, a klassz emberekért, akik megosztják gondolataikat életükről, valamint a látványért! Gyermekkorom óta vágyam eljutni Alaszkába! Szívesen meglátogatnám én is Tündit és családját! Motoroznék is ott szívesen! Imádom a természetet, a hegyeket, a fenyőket, az állatokat! Szeretnék egy nyugodt helyen élni, szeretném, ha az életem részei lehetnének! Éltem Londonban, az Egyesült Királyságban 10 évig, de rájöttem, hogy egyáltalán nem az én világom! Sokkal inkább az ellenkezőjére van szükségem! Ha tehetem, biztosan meglátogatom Alaszkát! Ha letelepedhetnék, azt is megtenném! :)
@gizellabali8566
9 ай бұрын
😂😂😂indulj el
Ismét egy csodàs forgatàs volt!! Gratulálok 👏👏👏
Mese beli tájak, fantasztikus volt , köszönöm .
Koszonet, Spanyolbol. Joo vagy. Csak igy tovabb.🤗🙏🙋
Csodás ember vagy ❤ Köszönöm ezt a fantasztikus videót ,örömmel nézek mindent amit megosztasz velünk ❤❤
Nagy elmeny volt. Koszonom!
Isten áldjon meg ! Köszönöm.
Jó volt visszanézni ezt a remek, szuper videót! Köszönöm!!!!
Nagyon kedves történet. Köszönöm. ❤Igazi élmény volt nézni.🙏
Mint mindig nagyszerű volt látni a világnak ezt a részét. Túl minden határon volt az életemnek a legszebb emléke itt Sydneyben. Köszönöm.
Köszi a videót bár egyes részeit már láttam de jó volt ismét megnézni.Én nagyon szeretem Tvrtko a csodálatos videóidat .ölelés Mirjám Izraelből
GYÔNYÖRŰ SZÉP,,,,,és SZÍVET MELENGETŐ,,,,,,videó készűlt ,,,Nagyon Szépen köszönöm ,,,,,,❤️😘💝💐😙😉❤️
❤nagyon szuper videó lett, kiváló kirándulás volt csak köszönni tudom.Jó egészséget további szép napot.
Csodálatos volt, hálás köszönet.
Imádtam, köszönöm !🦬
❤😂😮Óriási,,,,,,Szuper ,,,GRATULÁLOK,,,,❤😂❤
Köszönöm.
Fantasztikus látvány volt köszi szépen
Tündéri a 160 kilós szeretet, gratulálok nektek. Ritka, sőt nincs is ilyen. Jó összeállitás, és ilyen találkozás is ritkaság.
Ez fantasztikus volt! Köszönöm❤❤
Szuper kis video volt,valoban jo kis ki kapcsolodas volt veletek egyutt utazni.Kicsit hasonlit Skociara,ott eltem 4 evig,de a hideg miatt eljottem onnan.En is inkabb Hawaira mennek,mint Alaszkaba. Egy kicsit jo elkalandozni neha!
Fantasztikus filmet készítettetek. Köszönöm a bemutatót.
Érdekes és megható videó is lett egyben. Köszönjük!
Nagyon csodás volt újra látni! Köszönöm szépen! 🥰🤗👏👍
Gyönyörű történet❤
💖...-Ismét èlmènyekben gazdag pillanatokat és tàjakat osztottàl meg velünk!…🙂 Én 1987-ben hagytam el végleg Magyarorszàgot, de ha ismét ,,össze csomagolnék" akkor nagy szeretettel vàlasztanék egy ilyen környezetet! ✨
Csodás film, és történet volt! Megkönnyeztem!
Csodálatosan széo a film Köszönöm szépen. ❤
Klassz volt.😊
Csodálatos videó, köszönet érte! 👋✌
Hú ez nagyon klassz volt!!én is imádom Gordont😍😍köszi!!
Annyira csodálatos hogy szinte meseszerű. Szinte a mai világba nem is illik bele.Gratulálok.
Sajnos azt gondolom, hogy a távolság mindent megszépít. Más nemzetekről mit sem tudok, de a magyarok marják egymást, széthúzóak, irigyek és rosszindulatúak egymással. Ez pl a kommentek is jól példázzák bármilyen felületen. Minden videó lenyűgöző, ami ezen a csatornán van. De a magyarok messze nem olyanok, mint amilyennek a kint élőg gondolják. Szerintem a túró rudi is borzalmas 😅 de a kolbász és a marhapörkölt valóban a legjobb. Egy jó kis pulutykával plane 😅
Minden magyar termeket kolbaszt , szalonat , gesztenye puret , megy kompotot , ezer mas finomságot lehet rendelni interneten vagy tel on Chicagóból a BENDE tol
Kedves Tvrtko, én ki tudom mondani a neved, mert " Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon"...és Vajdaságban, Felsőhegyhez tartozó "Kraljica voća" etno faluban töltött idő alatt volt alkalmam elmélázni a táj szépségén. Amit természetesnek veszünk, mert megszoktunk. Így vannak ezzel a világ bármely részén élő emberek. Akik oda költöznek,azoknak új, érdekes vagy mert más, azért jó megtapasztalni. Ezt az érzést én is szeretem és elérzékenyülök a világ csodáin, azt látván, ahol személy szerint voltam vagy amit csak mások mutatnak meg. Ez a Föld a miénk...
@gizellabali8566
9 ай бұрын
Ez a föld Van valahol békés hely a vilàgon,de mi ide születtünk Európai magyar.Jól elkallódott
Nagyon tetszett a videó, és a lélgzetelállító táj. Viszont egyvalamit nem értek: bármerre járunk az Univerzumban, akadnak magyarok. De ők nem "igazi" magyarok, abban az értelemben véve, hogy ők jó emberek, akik büszkék a magyarságukra. Nem értem, hogy mitől alakult ki bennük az a kép, hogy a magyar nép összetartó? Lehetséges, hogy kívülről ez látszik, de aki idehaza él, azok tudják, hogy úgy rühelljük egymást, mint semmilyen más népcsoport ezen a planétán. És a nem túl távoli külhonban élő közösségek is híresek róla, hogy a magyarok nem segítik egymást. A konzekvencia tehát az lehet, hogy minimum a világ másik végére kell menni ahhoz hogy egy magyar összetartó és büszke lehessen a nemzetiségére. A túl közel vagyunk Magyarországhoz, akkor bizony érezni lehet a szarszagot. El is gondolkodtam egy Alaszkai költözésen :D
Kedves Tvrtko! Mindig orom szamomra a legaktualisabb videoid. Mint mar tudjuk toled, hamarosan napvilagot lat majd Az én Amerikám cimű uj video. Ami nagy szeretettel es orommel várok már. Remélhetően az is feltoltesre kerul! Koszonom, hogy lathatom ezeket a csodakat es erdekes torteneteket!
Valóban fantasztikus film lett!
Tvrtko te fantasztikus vagy köszönöm neked ezt a műsort nagyon izgalmas ès èrdekes volt hihetetlen hogy mèg a világ tetejèn is enyi igaz magyar emberel találkoztál csak gratulálok hozzá azt hiszem nekem is let egy jővőbeli álmom eljutni Alaszkába köszönöm😊
@karolypusztai8265
5 ай бұрын
Aap
Sok sok szerencset kivanok es meg sokfilmezest egeszseget
Tvrutko-nak lovese sincs, mennyire szereti es tiszteli a YT kozossege!❤😅
Nagyon koszonom a minden vilagbol erkezo videokat
Köszi a videót, nagyon lekötött. Bár egyes részeit már láttam, de jó volt újra megnézni. Magasztosan élvezem gondolataid között a magyarságomat, de sajnos rossz magyarnak lenni a saját országomban, és Közép-Európában. Szomorú ezt leírni, de életemben először megtettem. Mégegyszer köszi, hogy kiszakadhattam a valóságból a vlogod által.
🙂Gratulálok kedves Tvrtko, profin összeszerkesztett kis film volt! Jó volt újranézni folyamatában, mert korábban ezek a kis részek egyenként voltak láthatóak. Klassz lett. 👍🙂
@MihalyKovacs-db8en
6 ай бұрын
2:53
Mennyire jók ezek videók❤❤❤❤
Szépséges és szívmelengető film volt!
Hiába élnek magyarok szerte a világban a hazai ízek nélkül nem tudom elképzelni magamat máshol. Néha hiányzik az hogy nincsenek órjási hegyeink és tengerünk, de van még más. Csak most kapcsolódtam be. Persze hogy érdekessek ezek az utifilmek.
Csodálatos!
Hat nagyon elveztem. Koszonom 8x lejatszottam.
Nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy miért laknak abban az egy lakóépületes városban az ottani emberek. nagyon vártam, hogy kiderül. A végén amit a magát magyarnak érző férfi mondott a magyarokról, azt nem tudtam hova tenni. Ahogy a magyarokat jellemezte, azt én nem tapasztalom, pedig közöttük élek Magyarországon.
Egyelek meg😀Te odavagy ezer a Nöert…😀 latni a szemeden meg ahogy beszelsz Rola 😀
🙏🏻❤️
Mièrt èppen Alaszka? Kedvenc filmem volt, ès van s lesz! 👍 Üdv.: Laura 🐦
Nagyon jó volt újra veletek, köszönöm az élményt, jó egészséget!
Nagyon,szèp
Koszonet a csodas videoert ,minden percet elveztwm. IMADLAK TITEKET
Kb 1 évvel ezelőtt láttam ezt a filmet, amikor ezért még fizetni kellett !! Lenyűgöző volt első és második és harmadik megtekintésre is, a táj, a leleményes magyar emberek, a téma. Tvrutko-ék profi hozzáállása, megragadó lendületes kommentje. Szóval köszönöm, köszönöm !!
🙏🏻💕💕💕
❤❤❤❤
Köszönöm, Tvrtko! én eddig csak Jack Londontól tudok Alaszkáról, de az nyilván magasabban fekszik, mert ott rettentő hidegekről írt az író. Nyliván láttam már más videóidat is, de azokkal tele az internet, így azt nem is biztos, hogy megkeresem és megnézem. Engem Izland, a skandináv országok és Alaszka vonz, a csodálatosan tiszta levegő és a különlegességek miatt. Az autótemetőről az jutott az eszembe, miért nem csinál egy furfangos ember ebből is üzletet, miként a jávorszarvas kakijából az a néni? hát az tényleg különleges volt.
@NorceCodine
8 ай бұрын
Klondike es Dawson City Kanadaban van, kb. ugyanannyira eszakon ahol Trvtko jart.
Olyan mint Skandinávia . Tetszik .
Öröm volt nèzni mint minden videod!!! Gratulàlok Nèmetorszägbòl!!!
👍👍👍
Meg annyit,hogy Tundenek szivesen atadnank olyan jo langos receptet,amit o maga is otthon el tudna kesziteni a ferjenek,es napokig a hutoben tarolhato,tobb nap utan is szuper langos suthetne a csaladnak.Csak azert nem kell Jozsefvarosig menni,hogy a magyar izeket,eteleket idonkent ujra megkostoljuk!
@TuristaArcsi
10 ай бұрын
igy is elég testes a férje, nem kell jobban etetni 😮
@gizellabali8566
9 ай бұрын
Érdekes az élet Köszönöm szépen hogy làthattam
Nagyon jók a videoid, erdekes dolgokat mutat sz be, kerfesem te draga T. hang nyelvet beszelsz?
Én is gyűjteném a fegyvereket, ha fekete medvék vennének körül...nyilván szeretném megvédeni a családomat ❤
Mesebeli!
Ez már volt
Meghatódtam, mint az "ÁLLAT".. - Tvrtko: TE VAGY A LEGNAGYOBB...
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
A MAGYAROK EGYMASERT VANNAK???????????? NAGYOT CSALODNA HA MAGYARB LAKNA VAGY MAS MAGYAROKAT ISMERNE ....😂
@Gaddemonka
2 ай бұрын
Ezen a kijelentésen én is meglepődtem 😂 Ahogy mondani szokták, két magyar háromfelé húz…
De ha nincs kaja nincs kaki😂
Miért éppen Alaszka? 🤣👍
Tenyleg ha valaki megismer minket az szeret itt
Kiváló videó, viszont szerintem nem véletlen, hogy anno 20 éve nem hívott fel Tündi. És kicsit creepy, hogy eköré fűzted az egész adást.
@Marcikutya88888
10 ай бұрын
😅😅😅
Most nezem tvrko remelem jol irtam isteni videoid vannak kulonleges emberek en 40 eve ausztriaba elek de isteni latni miket felteszel uh Hawaii remelem jol vagy mert itt irjak tuz Van ott
Búcsú tánc nem volt?!
Kedves TVRTKO ! 5***** !!!!!