✈️ MALÉV REKLÁMZENE REMIX ✈️

Музыка

Azoknak, akik nosztalgiázni szeretnének és szívesen hallgatják hosszasan a jól ismert és méltán népszerű reklámzenét!
==============
Hogyan született a Malév kultikus zenéje? Presser Gábor elmondja
Ki ne emlékezne a Malév szignáljára, ami 1988-tól egybeforrt a légitársaság arculatával és a szlogennel: „szállunk rendelkezésére”.
Ma reggel 66 éves működés után leállt a Malév. A cég közleményében azzal indokolta a bedőlést, hogy az utóbbi napokban „a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését".
A légitársaság mára kultikussá vált reklámzenéjét Presser Gábor írta 1988-ban. „Annak idején kaptam egy felkérést a Malévtól. Először kihátráltam a dologból, de újra megkerestek. Ezt követte egy nagyon inspiratív megbeszélés, és aznap este elkészült az első vázlatom” - mesélte a hvg.hu-nak Presser Gábor, hozzátéve, hogy ehhez az arculati zenéhez illesztették később a reklámfilmeket.
Az első változat évekig hallható volt. „Azóta sokszor kérte a Malév ennek az újabb és újabb variációját - filmekhez is készült külön hangszerelés -, körülbelül 20-30 változat készült az elmúlt 23 évben.”
Presser elmondta: nagyon kevés reklámzenét vállalt. Ahogy egy korábbi interjúban utalt rá, két kezén meg tudja számolni, hány hasonló felkérésre bólintott rá, de ennyire közismert egyik sem lett. Hazai viszonylatban mindenképpen érdekes és emlékezetes, hogy egy zenei motívum hozzánő egy cég arculatához és több mint húsz évig fennmarad.
A zeneszerző-énekes 1982-es Electromantic című albumának egyik száma, a La Baletta évekig a BBC esti világhíradójának szignálja volt. Ezt egyébként a Magyar Televízió is használta - jogtalanul.
(Forrás: HVG)
If you want to download the music, you can find here:
www.damien-white.com/d_angel_b...

Пікірлер: 108

  • @j.s.3349
    @j.s.33493 жыл бұрын

    Még mindig össze szorul a szívem , ha ezt a zenét hallgatom. Ennyi év után is. Malév már nincs, de egy legenda lett belőle. És egy legenda örökké él!!

  • @violetfekete2885

    @violetfekete2885

    3 жыл бұрын

    Remelem ujra repul

  • 2 жыл бұрын

    @@violetfekete2885 jó lenne.

  • @Captain_Kornel

    @Captain_Kornel

    2 жыл бұрын

    Ezt én is pont így gondolom... És nagyon remélem hogy lesz még... MALÉV ❤️

  • @mariaildikopiko4649

    @mariaildikopiko4649

    2 жыл бұрын

    Borzongás... imádom

  • @jozefnagy6348

    @jozefnagy6348

    7 ай бұрын

    Igen sajnos ! "igazszívű" mocskos kommunisták eladták

  • @borsos94
    @borsos9413 жыл бұрын

    Nagyon jó lett a videó, tetszik, hogy van egy ilyen hosszabb is, amiben lehet gyönyörködni. Amikor hallgatom, komolyan bőgés környékez, annyira vágyok oda fölfele:') A Malév zene mindig felelevenítik a repülés emlékeit, ami nálam az egyik legszebb! Köszönöm!

  • @Chevygirl477
    @Chevygirl47712 жыл бұрын

    A reptér mellet lakom és minden 7végén kijártam nézni a gépeket és most hatalmas szomorúság van bennem,hogy nem láthatom ezeket a repülőket... :( Hiányzol Malév! :,(

  • @dezsi1000
    @dezsi10009 жыл бұрын

    Akár hova is szálltak ezek a szépségek,..mindig hazánkat képviselték! S talán az hogy így emlékszünk vissza rájuk,..nem marad messze az a nap,..mikor újra FERIHEGYRŐL száll majd föl Magyar felségjelű gép, melynek az új neve.: MALÉV lesz!! Szuper a videó!! Mega Lájk!

  • @szilardzsargo9361

    @szilardzsargo9361

    7 жыл бұрын

    csak már ott tartanánk. kisgyerekként hallottam először és azóta is ugyanazt az érzést hozza fel. a repülés és a repülőterek semmihez nem hasonlítható hangulata, a felhők, a végtelen kék ég, az utazás/elindulás izgalma, a távolság és a honvágy érdekes keveréke. ez a sajátunk volt, remélem egyszer (és mihamarabb) újraéled...

  • @sagartzoli

    @sagartzoli

    4 жыл бұрын

    Liszt Ferencnek hívják. Amíg egy idiótának ott fenn baja nem lesz a zeneszerzővel.

  • @Tamasmiskolc

    @Tamasmiskolc

    2 жыл бұрын

    És úgy néz ki, nemsokára sikerül!

  • @GG-tj4tl

    @GG-tj4tl

    2 жыл бұрын

    @@Tamasmiskolc Miért néz ki úgy?

  • @Misscica1024
    @Misscica102412 жыл бұрын

    akik hatalmon vannak, azok mindent tönkre tesznek, lásd cukorgyár, szerencsi csokigyár, hollóházi porcelángyár, csakhogy nekik minél több pénz legyen a zsebükbe, tök mindegy ki mit mond, de őszintén mindenki magának bevallhatja, hogy lassan az ország teljesen tönkre megy a sok kapzsi szemétládától.

  • @1061001
    @106100111 жыл бұрын

    A csengőhangom. Még mindig a hideg futkos a hátamon, ha meghallom. MALÉV Hungarian Airlines ///

  • @pordanszilvia8046

    @pordanszilvia8046

    2 жыл бұрын

    Hogy tudnam letölteni en is szilvia vagyok tudnal segiteni.

  • @XXLVenom999
    @XXLVenom99912 жыл бұрын

    dögöljön meg aki tönkrette a Malévet... szerettünk Malév, és örökké szeretni fogunk! mindörökké az igazi magyar légitárasaság!! remélem egyszer feltámad.. :(( Rest in Peace

  • @kissdani1911

    @kissdani1911

    Жыл бұрын

    Orbán tette tönkre az oligarcháival

  • @kopaszeb
    @kopaszeb14 жыл бұрын

    Régebben sokat utaztam MALÉV gépekkel. Felszállás után adták be ezt a zenét és ha az idő is ugy akarta akkor éppen a felhők alól elóbukannó nap pont akkor ragyogott be az ablakon amikor indult a zene. Mindig libabőrös lettem...... Nagyon jó!

  • @BenoitCroatinsky
    @BenoitCroatinsky12 жыл бұрын

    Ide születtem, Magyarországra. Büszke vagyok rá, de tényleg. Szerintem jó magyarnak lenni. De egyszerűen sz*r nézni, ahogy tönkretesznek mindent (álmokat, családokat, törénelmet etc.) és csak azt tudják mondani, hogy "el lehet innen menni". Minek? meg Hova? Ide születtem, itt szeretnék élni, majd meghalni, A hazámat gazdagítani, gyarapítani, építeni, És ha jön a vég, akkor ebben a Földben nyugodni. Valószínű, hogy az én értékrendemmel van a probléma! "A hiba, az Ön készülékében van!" :-) )

  • @gezakardos7085
    @gezakardos70855 жыл бұрын

    "A légitársaság mára kultikussá vált reklámzenéjét Presser Gábor írta 1988-ban. „Annak idején kaptam egy felkérést a Malévtól. Először kihátráltam a dologból, de újra megkerestek. Ezt követte egy nagyon inspiratív megbeszélés, és aznap este elkészült az első vázlatom” - mesélte a hvg.hu-nak Presser Gábor, hozzátéve, hogy ehhez az arculati zenéhez illesztették később a reklámfilmeket. Az első változat évekig hallható volt. „Azóta sokszor kérte a Malév ennek az újabb és újabb variációját - filmekhez is készült külön hangszerelés -, körülbelül 20-30 változat készült az elmúlt 23 évben.”

  • @kukapotyi1980
    @kukapotyi19806 жыл бұрын

    Az egyetlen magyar légitársaság megszünt köszönhetjük ezt a magyar politikának akik nem védték meg és nem támogatták csak így tovább,de a stadionok azok kellenek meg felesleges dolgokra elpazarolni a pénzt nem hogy ezt támogatták volna.

  • @EasyJeta320
    @EasyJeta32012 жыл бұрын

    Őszintén: ez a szám sose tetszett, de most nézem a radart ezt a zenét hallgatom és sírok a gépek után :((( Isten veled Malév. Örökké bennem élsz.

  • @Nyuli21
    @Nyuli2114 жыл бұрын

    Gyönyörű zene, emlékeket ébresző képek

  • @Kendyke86
    @Kendyke8614 жыл бұрын

    Imádom! Egyszerűen imádom a zenéjét!!! *.* Jó lett a videó is! :)

  • @beataruttkay
    @beataruttkay2 жыл бұрын

    Vannak akik ezt a zenét már-már magyar himnusz 2-nek hívják.

  • @Bandita330
    @Bandita33010 жыл бұрын

    Szép összeállítás.Köszönöm,hogy feltöltötted.

  • @PUDER01
    @PUDER0111 жыл бұрын

    Majdnem 1 év telt el úgy,hogy az meber mikor nosztalgiából is meg hallja ezt a csodállatos zenét.Még most is beleborzong abba,hogy 2 kormány hogy szétbarmolta ezt a csodálatos HUNGARIKUMOT (MALÉV ).Maga az hogy volt egy légitársaságunk,ami nem fogható semmihez,még is a mienk volt! Good by MALÉV!

  • @zoltanbarna7719
    @zoltanbarna77193 жыл бұрын

    Örök és megunhatatlan

  • @Kendyke86
    @Kendyke8614 жыл бұрын

    Imádom! Egyszerűen megunhatatlan. *.* Szép lett a videó is. :) Grat!

  • @batkizoltan
    @batkizoltan10 жыл бұрын

    Nagyon jó mix....

  • @ritakallay8850
    @ritakallay885011 жыл бұрын

    Én most konkrétan végigbőgtem az egész klipet :( kint voltam, mikor elrepültek a Duna felett anno, na meg sokat is repültem velük... nem nosztalgiázni akarok, hanem őket vissza!

  • @malnaszem333
    @malnaszem33312 жыл бұрын

    szivszorító video.fantasztikus! gratula! R.I.P. MALÉV

  • @Mshildi66
    @Mshildi6611 жыл бұрын

    Imádom ezt a zenét! :) Csodálatos dolog a repülés! Gyönyörű képek! De sajnos mindez a múltté.....csak a zene örök!

  • @OkosPala
    @OkosPala14 жыл бұрын

    Zseniális, ahogy összehoztad a fúvós verziót a zongorással.

  • @borsos94
    @borsos9413 жыл бұрын

    Én csodálkozok a rakat Malév remixeken, meg ilyen-olyan feldolgozott változatokon...Minek???Itt nem kell remix, semmilyen változtatás ez az a zene ami így jó eredetiben és sehogy máshogy szerintem, úgyhogy ez nagyon tetszik!:)Gratulálok hozzá és köszönöm, hogy feltöltötted:)

  • @Tompyracing
    @Tompyracing14 жыл бұрын

    Presser Gábor is óriásit alkotott ezzel a muzsikával, de ez a videó simán méltó ehhez a megkezdett színvonalhoz! Gratulálok, csodás videó! A MALÉV nem jelentkezett még érte? :)

  • @Globeball92
    @Globeball9214 жыл бұрын

    imádom ezt a számot! nagyon jó lett a videó is! Köszi a feltöltést! :)

  • @Sachermester
    @Sachermester11 жыл бұрын

    én is ezt a zenét hallom ha csöng a telefonom.2x-esen is MAGYAR!

  • @Lantosgyuri
    @Lantosgyuri11 жыл бұрын

    Én is sírok, nagyon hiányzik ! Hátha !

  • @kovacsmatedjduck6080
    @kovacsmatedjduck60802 ай бұрын

    Malév 🙏🙏

  • @DellQuorra
    @DellQuorra12 жыл бұрын

    Mára emlék! :)

  • @Don_palomo_007
    @Don_palomo_0074 жыл бұрын

    The best Malév

  • @galvolgyiistvan2547
    @galvolgyiistvan254710 жыл бұрын

    nagyon jó szerinte és a képek is (köszi)

  • @eletjel
    @eletjel14 жыл бұрын

    Nagyon szép videó!!! Megkérdezhetem, milyen videóvágóval készítetted?

  • @Mafiathegame123
    @Mafiathegame12312 жыл бұрын

    Nice Video!!!!!

  • @matedanielopoczki7139
    @matedanielopoczki71399 жыл бұрын

    R.I.P Malév most boldoguljon mindenki az angolal meg a többi nyelvel.Amúgy jo video.

  • @PUDER01
    @PUDER0112 жыл бұрын

    Eddig is a kedvencem volt a Malév csengőhang,de hogy így elkótyavetyélték azt ami a kezdetek óta magyar volt.Szégyen és gyalázat!!Vegyük azt hogy én is Vas Megyei vagyok,és anno itt is leszállt a Malév belföldi gépe.Most meg csak a könnyeim hullnak,mert több mint egy fél évszázadot repkedtek ezek a csodállatos madarak.

  • @wpetya

    @wpetya

    Жыл бұрын

    Nem volt a kezdetektől magyar. A MASZOVLETBŐL (Magyar Szovjet légitársaság) alakult át.

  • @BESZARTAMBAZDMEG
    @BESZARTAMBAZDMEG14 жыл бұрын

    ennek a zenének van 1 dnb változata, hol találom és milyen néven ?????

  • @zoltandomjan4764
    @zoltandomjan4764 Жыл бұрын

    MASZOVLET-MALÉV!!! MALÉV!!! VILÁG MÁRKA-BREND!!! KULTIKUS!!!IKON!!! MÉRFÖLDKŐ!!! FUTURE!!!

  • @forzamicha46
    @forzamicha4612 жыл бұрын

    :( so sad , sajnalom Malev

  • @Don_palomo_007
    @Don_palomo_0074 жыл бұрын

    Malev 😍

  • @MrPoczok
    @MrPoczok12 жыл бұрын

    Isten Veled, Malév. :(((

  • @MrsKatalin48
    @MrsKatalin4812 жыл бұрын

    @Mafiathegame123 Very nice! I agree.

  • @Kezdoharcos
    @Kezdoharcos12 жыл бұрын

    Igen tényleg egy újabb Magyar jelképet téptek ki a szívünkből! És én is úgy gondolom,hogy ezután a BKV és a Máv jön! És akkor kapunk majd észbe mikor minden tömegközlekedést más más külföldi nép fog kontrollálni. És mikor jön majd a Magyar nyelv?

  • @MidRace888
    @MidRace88813 жыл бұрын

    Üdv... Nem tudnál valami letöltési linket adni? leszeretném tölteni. Am nagyon szépen megcsináltad :) Minden elismerésem!!!!! Szia

  • @home99877
    @home9987712 жыл бұрын

    R.I.P. :(((

  • 11 жыл бұрын

    Ha Foxot vagy Chrome-ot használsz, telepítsed a Video Downloader plugint (ingyenes), és *ezt* a videót tudod letölteni vele pl. és sok mást is.

  • @danihiv
    @danihiv12 жыл бұрын

    what is the name of this song pls?

  • @borsos94
    @borsos9413 жыл бұрын

    Amúgy 2:06 -nál az a felhős kép az nagyon ott van...;)

  • @ngaborca
    @ngaborca12 жыл бұрын

    R.I.P. Ezt is megértük :( Mi jön még ezután?

  • @andrasbalatoni6818
    @andrasbalatoni68185 жыл бұрын

    Eredeti: Presser Gábor - Japan

  • @kecskegyerekecske
    @kecskegyerekecske11 жыл бұрын

    Ez a csengőhangom és ha csörög a telefon nem veszem fel :$ By Malév :S

  • @marianneros6398

    @marianneros6398

    4 жыл бұрын

    Szia! Nekem is ez volt kb. 8 èvig ! Most új telom van ès nem tudom rá tenni ,mint csengőhangot ,tudnál segíteni hogy tegyem! Egy nagymama

  • @pordanszilvia8046

    @pordanszilvia8046

    2 жыл бұрын

    Szeretnem en is csengöhangnak

  • @Ikaruszaki
    @Ikaruszaki14 жыл бұрын

    Talán a Malév szignál az, amelyikhez a legerősebben kötődik az az életérzés, amit képvisel... Egyébként a képek (a Budapest airshowról) honnan vannak?

  • @v4xr
    @v4xr12 жыл бұрын

    A Malév indulásakor egy tiszta lelkület vezette ezt a céget. Ez a zene is erőt sugároz, jó érezni azt amit ad a hallgatónak. Közben pedig napjainkra a vezetőink bennünket megtévesztve, egymásra mutogatva, de a háttérben érzésem szerint összekacsintva "engedték" tönkre menni. Gondoljátok csak végig az utóbbi évek jelentős veszteséggel járó tranzakcióit. Alaposan kifacsarták azt, ami a Malévban volt. A mostani elitünk csak befejezte azt a művet, amit elvbarátaik megkezdtek.

  • @vajnaigabi
    @vajnaigabi12 жыл бұрын

    Bízzunk benne hogy évtizedek múlva is úgy fogunk a Malévre emlékezni mint a többi tönkretett világhírű nagyvállalatunkra:Ganz-MÁVAG,Hódgép,Rába...stb.Nem maradt itt már semmi.

  • @zoltandomjan4764
    @zoltandomjan4764 Жыл бұрын

    MALÉV NÉLKÜL A MAGYARORSZÁG SEM LÉTEZIK!!!

  • @ruslime4821
    @ruslime48219 жыл бұрын

    Meg lesz MALEV. Putyin fog segiteni.

  • @VasyaTransport980
    @VasyaTransport9803 жыл бұрын

    HIÁNYZIK!!

  • @technoking93
    @technoking9311 жыл бұрын

    na majd most jön a Sólyom mutyi XD

  • @BenoitCroatinsky
    @BenoitCroatinsky12 жыл бұрын

    @Shkl01 "Let's go TESCO! Vásárolni jóóóó, Vásrolni jóóóó, ha van akció."

  • @Tomee202020
    @Tomee20202012 жыл бұрын

    Nem szabad feladni ! Az Ikarus cég is becsődölt anno és most teljesen korrekt üzemel a cég az már egy másik fájdalmas dolog hogy a buszokat viszik ki amerikába mi meg vesszük a nyugati szemetet dupla áron ... Nagyon bízom benne hogy a Malév is csak egy kis időre leáll és amikor már egy picivel jobb lesz a gazdaság akkor újra futhatnak a kifutókról a Malév járatok ...Mellesleg tényleg nem a kormány a hibás hanem a wizzair...

  • @TheCalach
    @TheCalach11 жыл бұрын

    Igen Ő írta de nincs egyik albumon sem ezt csak a reklám miatt írta.

  • @borsos94
    @borsos9413 жыл бұрын

    ha már itt tatunk valaki meg tudná nekem mondani, hogy miért van az, hogy valamikor az utasok ilyen folyosón jönnek le a gépről valamikor meg lépcsővel.Ez mitől függ?

  • @zilmankoo
    @zilmankoo12 жыл бұрын

    Lehet, hogy hülyeséget kérdezek...de mit jelent a címe a videónak? A zárójeles részt természetesen értem.(:

  • @DanTheCaptain
    @DanTheCaptain13 жыл бұрын

    @DamienWhiteMagic can you do the same with me? please? LOVE MALEV, LOVE THEME SONG!

  • @SuperCooper19961
    @SuperCooper1996112 жыл бұрын

    Hiányzik a Malév itt lakom a reptér mellett és sokkal kevesebb repülő hangot hallok mióta nincs malév:(

  • @Gardista8
    @Gardista812 жыл бұрын

    @zilmankoo Kék Ég

  • @csuriz77
    @csuriz7712 жыл бұрын

    @ngaborca Nem szeretnék belegondolni, de úgyis meglátjuk... :/

  • @zilmankoo
    @zilmankoo12 жыл бұрын

    Konkrétan a D Angel részt nem vágom...:/

  • @DellQuorra
    @DellQuorra12 жыл бұрын

    Azt látod Én sem! :S Állítólag Presser írta. Több infó pedig sehol...

  • @Tompyracing
    @Tompyracing14 жыл бұрын

    @kocurikGA Nincs neki 747-ese.

  • 2 жыл бұрын

    Már ne is haragudj, de te hol láttál 747-est?

  • @jomapoma
    @jomapoma12 жыл бұрын

    D angyal - kék ég

  • @laszlopuspoki7968
    @laszlopuspoki79685 жыл бұрын

    Jajj, ekkor még nem tudhattál semmiről! (2009.szept.1. feltöltve)

  • @TheDjspyker
    @TheDjspyker12 жыл бұрын

    @XXLVenom999 Az oroszok...az oroszok aki tonkretettek...szerintem van benne valami, hogy azert vasaroltak fel, hogy tonkre tegyek...

  • @domhoek
    @domhoek12 жыл бұрын

    Malévnak is annyi :(

  • @kocurikGA
    @kocurikGA14 жыл бұрын

    ja ja 1;30 es ugy megis ki vagta ossze ezt a videot??? miota van a malevnak b747???kandur voltam szlovakiarol aki valoszinuleg jobban ismerem a magyar tarsasagot ;-)

  • @Gezukaful
    @Gezukaful Жыл бұрын

    Miért nem alakult át fapadossá mint a British Airways? Szégyen és gyalázat, hogy minden ország tud megoldást találni a problémákra, csak a magyar emberek állnak tehetetlenül egy helyben mint a bálám szamara. 😢😢😢

  • @Kerli087
    @Kerli08712 жыл бұрын

    @95Norbee Nem a kormány hibája, elhiheted. A kormány ott próbálta védeni és menteni a Malévot, ahol tudta. Mindenki tudja jól, hogy kik tették tönkre...

  • 2 жыл бұрын

    Gyúrcsányék, igen.

  • @v4xr
    @v4xr12 жыл бұрын

    Érzésem szerint a repülési jog egy gumicsont, amin el lehet vitázgatni, leplezve és terelve ezzel is valódi cselekedetüket. Ez a magánvéleményem, amit remélem a fennálló "demokratikus" fundamentumaink engednek, hogy el is mondjam ezen komment kereteiben. Lehet túl absztrakt, ahogy látom, de én így gondolom!

  • @teton75yA
    @teton75yA12 жыл бұрын

    Csodás a zene,hiszen mi a zenével együtt "fiatalodtunk meg". Sajnos,most a zene és annak tárgya a homályba tűnt! Igen,miért? Ki tette? Ez szinte érthetetlen,hogy végül,itt már semmi nem lesz,nem, marad! Mi marad? Emlékek,emlékképek? Ha,így haladunk,akkor még az sem! Ezt,meddig tehetik velünk?????????????????

  • @Shkl01
    @Shkl0112 жыл бұрын

    Lassacskán semmi nem marad,csak a teszkó

  • @11szm
    @11szm4 жыл бұрын

    a zenéje jó, de az maga Isten áldása volt, hogy megszűnt ez a csődtömeg

  • @mumtaz1977

    @mumtaz1977

    4 жыл бұрын

    Miért is?

Келесі