www.varga-agota.hupont.hu
E címen Németországban sokan megszólaltak az egykori nemzetiszocialista vezetők, magas rangú SS- és Gestapo-tisztek gyermekei és unokái közül. Felmenőjük - apjuk, nagyapjuk - egykori tetteinek emlékével valamennyien nehezen élnek együtt, mert a tettek elborzasztják őket, ám él bennük az apa vagy a nagyapa szeretete, sőt akár tisztelete is.
Magyarországon hasonló nyilatkozattal, interjúval, dokumentumfilmmel mindezidáig nem találkozhattunk. Most Endre László Magyarországon élő fia, valamint két unokája szólal meg. Endre László 1944-ben belügyi államtitkárként egyik felelőse volt a hazai zsidók gettóba zárásának, majd német koncentrációs táborokba szállításának és meggyilkolásának.
A történet visszfénye másként tükröződik a fiú, Endre Zsigmond, és egészen másként a két unoka szemében. Az előbbi egész életét annak szentelte, hogy apját minden ellene felhozott vád alól tisztázza, a második generáció viszont hallgatásba menekül, hacsak lehet, nem beszél róla, sőt legszívesebben el is felejtené. Nem teheti. A múlt így vagy úgy, tovább él. Adott esetben: gyötör.
magyar.film.hu/filmhu/magazin...
2019 júniusában jelent meg Németországban
A Kelet-európai film klasszikusai kiadványsorozat magyar vonatkozású kötete a cseh és szlovák, valamint a lengyel után. Magyar és nemzetközi filmkritikusokat kértek fel a válogatásra.
A 25 magyar filmklasszikusok között egyedüli dokumentumfilmesként szerepelek a kötetben a Leszármazottak c. filmemmel, Pócsik Andrea tanulmányában ezen kívül megemlítődnek A tartótiszt(2013), a Bokros jelentések (2017) és a Porrajmos (2001-2002) c. filmjeim, mint a késleltetett emlékezés filmjei.
www.schueren-verlag.de/progra...
A nemzetközi érdeklődésen túl, a Leszármazottak c. filmemért 2005-ben a 36. Magyar Filmszemlén rendezői díjban részesített a zsűri, amelyet Sára Sándor adott át.
Részlet Pócsik Andrea tanulmányából:
"Nos, Varga Ágotánál egy sajátos helyzet áll elő: Endre Zsigmond ugyanis úgy tekint magára, mint a tudás birtokosára, és csak ebben a hitben hajlandó kamera elé állni. Ez azonban egy antiszemita, cigányellenes és holokauszttagadó nézeteknek helyet adó filmet eredményezne, ezért a szerző a „vélt igazságainak” a képződését, annak lélektani hátterét kutatja. Grindon az interjúpoétika egyik kategóriájaként a polivalenciát nevezi meg, amely nem a beszélgetés egyik összetevőjére, hanem annak egészére vonatkozik, és tartalmazhat konfliktusokat, ambivalenciákat, többféle „igazságot”. Bár igaz, hogy az alkotó nem gerjeszt konfliktust sem a párbeszédben, sem filmes eszközökkel (nem mond ellent, s az archívhasználat is inkább illusztrációs, mint ellenpontozó funkcióval bír). Figyelemre méltó azonban a film térkezelése és dramaturgiai íve.
A múltfilmekben különösen nagy szerepe van a helyszínválasztásnak, hiszen az emlékezet térhez és időhöz kötöttsége jól ismert tény . Claude Lanzmann, a holokausztábrázolás örök vonatkoztatási pontja, erre alapozta filmes esztétikáját. Hozzá hasonlóan,Varga Ágota döntése, miszerint a beszélgetés egy részét a volt családi birtokon rögzítik, kiváló döntésnek bizonyult. Az omladozó, üres kúria nemcsak szimbolikus tér. Itt válik az is nyilvánvalóvá, hogy Endre hamis tudatának táplálója annak a ténynek a feldolgozatlansága, hogy a kommunista hatalomátvételnek köszönhetően nem csak emigrációba kényszerült, hanem elveszítette a háború előtti társadalmi helyzetét (politikai úton szerzett felsőosztálybeli pozícióját) és az azzal járó vagyont és presztízst. Ez a homályos érzésünk abban a jelenetben élesedik ki, amikor próbál kedélyesen nosztalgiázni az egykori cseléd lányával, s felidézik az idősebb Endre Zsigmond, a nagyapa alakját (aki 1945-ben öngyilkos lett, hogy ne a kommunisták végezzenek vele). A beszélgetés valójában a film első, burkolt szembesítése, mert az elejtett szavakból („férfias természete volt”, „kemény ember volt”, „azt mondja anyukának, asszony te gyere, mert nagyon kívánlak”) úgy tűnik, Mariska anyja (az akkori szokások szerint) nem csak cselédként volt kénytelen a nagyapát szolgálni. Talán nem véletlen, hogy az akkor tizenhárom éves lányát az egyház szolgálatába ajánlotta, az idős asszony azóta is a pálos szerzeteseknél él és dolgozik.
E fölött a hatalmi hierarchiában betöltött hely elvesztése fölött érzett fájdalom az, ami Endre Zsigmond megingathatatlannak tűnő ártalmas nézeteit táplálja. A film tartogat azonban egy meglepetést, a második szembesítést. Endre Argentínában élő felnőtt lánya és fia nem akarnak szerepelni a filmben, de hajlandóak egy telefonbeszélgetésre: ezt halljuk, miközben látjuk erkölcsileg megsemmisülni, érzelmileg összeroppanni a főhőst, hiszen a gyermekei nemcsak határozottan elutasítják az általa képviselt ideológiát és múltszemléletet, de hangsúlyozzák is annak ellenkezőjét."