Lányi András: Orbán elszalasztotta a kivételes lehetőséget, ez megbocsáthatatlan bűn - Kultúrtáj
Az Orbán-kormány a dackorszakát éli, de még kinőheti - mondta a Kultúrtáj műsorában Lányi András író, filozófus, akinek Menekülés a győztesek táborából (tinyurl.com/tj25bj4d) címmel jelent meg esszéit, publicisztikáit egybegyűjtő új kötete a Magyar Hang kiadásában. - Ahol a kormány ellenállásba ütközik, ott bekeményít, a konfliktusok éltetik a rendszert - fogalmazott lapunk állandó szerzője. Lányi András szerint ez a mentalitás vezeti ki Magyarországot Európából. - A kompország teljes sebességgel halad a Türk Tanács felé, ahol külön gratulálunk az azerieknek, amiért lerohanták végre Hegyi-Karabahot. Lesül a pofámról a bőr.
A műsorből kiderül az is, hogy:
• Mit nem tett Orbán Viktor?
• Mi az ő megbocsáthatatlan bűne?
• Miért fontos a kormánynak, hogy egy gazdag dubaji üzletember felhőkarcolót építsen Budapesten?
• Mi az egyetlen magyarázat a NER sikerére, és miért ért véget mégis az Orbán-rendszer?
• Mit akart felírni Lányi András a Karikó Katalint ábrázoló falfestményre?
• Hogyan lehet leváltani Gyurcsány Ferencet az ellenzék éléről?
• Orbán Viktor melyik külföldi látogatásából lesz idővel érettségi tétel?
• Miért lesz ipari temető hamarosan az akkumulátorgyárakból?
Műsorvezető: Ficsor Benedek és Wekerle Szabolcs.
Lányi András könyvét itt vásárolhatja meg: tinyurl.com/tj25bj4d
A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Donably: www.donably.com/magyar-hang
Paypal: bit.ly/2RjYnBE
Bankszámla: Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120
Ha nem szeretne lemaradni a következő epizódokról, iratkozzon fel KZread-csatornánkra: bit.ly/2NbBeeV
Nem csak nézné műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot?
Legyen előfizetőnk! hang.hu/elofizetes
Пікірлер: 209
Ez egy nagyon fontos, őszinte és szókimondó interjú, amit minden kétkedőnek látnia kellene... 💯💣👍 Hajrá Magyar Hang ❤
Begondolok hogy idős egyetemi oktatókent, talán még borzasztóbb lehet látni, hogy egy jobb sorsra méltó országot hogy rohasztanak szét, hogy űzik el a lehetséges jövőjét... és tudni hogy ebben a velejéig romlott rendszerben kell majd elmennie... búsan, szomorúan , kiábrándultan...😭
@daniforrai5158
7 ай бұрын
talán kevesebbet kellett volna gyurcsányoznia, akkor talán nem lett volna meg az első kétharmad, és nem tudják megváltoztatni a választás törvényt....most is csak károgásra tellett tőle
@editannaracz2825
7 ай бұрын
Abszurdisztan
@editannaracz2825
7 ай бұрын
Át éltem ,ötvenhatot ott volt onfel aldozas és batorsag
@istvanmeszaros5106
7 ай бұрын
@@daniforrai5158 szia azt azért illik tudni a kedves Ferkó se különb politikus mint Viktor barátunk.A 2/3 meg nem hiszem hogy egy ember károgása miatt történt
@istvanpesti5758
7 ай бұрын
Ön annyira okos, hogy nem is értem, miért nem ön a miniszterelnök.
"Mi hiányzik a társadalomból, hogy ez ellen tegyünk valamit?" - A társadalom hiányzik! Elfogyott. Elment külföldre megélni, elfogyott szellemileg lelekileg mindenhogy. Akármerre mész meg vannak bolondulva az emberek. 😔
@miklosmiklos5941
8 ай бұрын
Elég ehhez a kommenteket áttekinteni...
@Cassandra5518
8 ай бұрын
Szerintem a természetes kíváncsiság, a kiállás bátorsága, az igény a változásra és az igényesség az önálló érdekérvényesítésre. Igen, aki képes volt önállóan működni, szakképzetten v. anélkül akart és tudott dolgozni, haladni, elment külföldre, mert ez gyorsabbnak, egyszerűbbnek tűnik, mint itthon görcsölni, akadályokkal szembenézni. Nem sírom vissza a 30 évvel ezelőtti brutalitást, a robbantásokat, tüntetéseket stb., de megöregedett az a korosztály, amelyik még itthon akart tenni egy jobb, önállóbb életért. Sokat változott a világszemlélet. Mára már nem csak az járja, hogy kaparj kurta neked is jut, hanem az is, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is... Itt és most lenne szerepe az ellenzéki pártoknak, ha nem viselkednének úgy, mint azok a tyúkok a baromfiudvarban, ahová beszökött a róka. Márpedig, ha azok sem mozdulnak érdemben, nagy pofáncsapás lesz a jutalmuk, mert hamarosan alóluk is kirúgja a rendszer a széket. Nem lesz rájuk szükség, ugrik a mesés ingyen jövedelem. Akkor lesz még igazán sírás rívás fogcsikorgatás! Akkor lehet megcsodálni a munkanélküliségi rátát.
@viliamsinka34
7 ай бұрын
Mindenki hülye csak én vagyok géniusz....
@czuczoreva3477
7 ай бұрын
@@viliamsinka34 Jó neked! 🫣
@viliamsinka34
7 ай бұрын
@@czuczoreva3477 Ez nem az én, hanem a Lányi attitüdje...valójában nem is szeretnék géniusz lenni, akiket annak tartanak, azok általában igen szerencsétlen és boldogtalan emberek.
Vágyom azt a szikrát, ami kirántja a népet ebből a lápból!
@user-li4oz6pp1w
8 ай бұрын
NÉZED A KOVAKÖVET ÖLBE TETT KÉZZEL.....?????
No és az lesz a legszebb, amikor visszaszállítják hozzánk az összes tönkrement akkumulátort, amit nálunk gyártottak. Mert vissza kell majd 'fogadnunk' azokat. Szeméttelep lesz az ország, veszélyes hulladékok szeméttelepe ... :(
@adavada5394
7 ай бұрын
Ezt nem pontosan értem, ha veszek egy Teszlát, 20 év múlva majd visszaküldöm Detroitba, ahol gyártották? Szdkadt ruha megy vissza Kínába? Jól ki fog ürülni aznország
Az általános demokrácia-deficit mellett kulcskérdés az információhiány, a sajtó megszállása, a cinikus félrevezetés.
Aki könyvet olvas ezer életet él, aki nem csak egyet. Nagyon egyetértek Lányi Andrással. Az olvasás megmozgatja, fejleszti a képzeletet. A képernyő (akár TV, akár net) ezt erősen visszafejleszti.
@adamnagy6808
7 ай бұрын
szerintem meg ez régimódi. nagyon lemaradott. olvasni lehet neten is, művelődni lehet videóból, filmből is, kreativitáshoz nem "kell" olvasni, és semmivel nem érzékenyebbek szociálisan a "nagy" olvasók, legfőképp nem empatikusabbak. persze ez saját élettapasztalatom..de életet csak az élet megéléséből lehet tanulni.
@viliamsinka34
7 ай бұрын
@@adamnagy6808 Igaz, sok tudálékos könyvmoly hiszi magáról, hogy "kulturált"...
@istvanpesti5758
7 ай бұрын
Ezer életemet elcserélném egy jóra !
Szomorú, hogy az ifjúság beleszorult az internet világába. Nagyra értékelem, hogy a nagy gondolkodóink mint Lányi András a könyveikkel próbálkoznak felrázni a népet. Valahogy össze kéne hozni a kettőt, ebben látom a megoldást.
@zoltantoth6318
8 ай бұрын
Akkor lehet hogy podcastet kellene csinálnia Lányinak. Tudom, hogy az nem igazán az ő műfaja de szerintem csak így lehetne összehozni a kettőt.
Köszönöm a beszélgetést! Elgondolkodtató.
@lajoshorvath "Miért Mo. lett a legnagyobb mértékben . . .?" Mert volt (és még mindig van!) egy idegenszívű, kiváltságokat élvező, érinthetetlen réteg, amelyik parazitaként síbolta ki offshore a nemzet GDP-jét (IMPEX-ek kora). Ajánlom Borvendég Zsuzsanna munkásságát.
Az öregek és pláne ha gondolkodók meglátásaira szükség van. A nagyobb áttekintés mindíg kell. A tanácsosok sokasága által áll meg az ország.
Feketeruhás nővérel is elbánt a hatalom.Jó pár részt újra néztem nem találok hozzá szavakat.
@robertnagy6125
8 ай бұрын
Nem csak a hatalom,a kollégai is hátbaszúrták.
@ibolyajakabne1123
8 ай бұрын
Fájdalmas volt látni, hogy magára hagyták a kollégai és az össztársadalom. Ma meg még rosszabb a helyzet, egyre mélyebbre süllyedünk.
@istvanpesti5758
7 ай бұрын
János bácsi szót keres a vakerhez...
Jó interjú.Áprilisban nézem, azóta történt egy s más. Jó hallani néha igaz szót.
Ennek a kormánynak érdeke a megosztottság, így tudja az akaratát véghez vinni. A gensztervártás idején rosszul indítottak a politikusok, engedték az ország kifosztását, ami azóta is tart.
Fú de jó volt!
Nagyon érdekes. 👍
Nagyok jó!
Azt üzenem neked.Hogy ez az én hazám,és itt akarok boldog lenni.Nincs joga egy politikusnak sem,hogy ezt önös érdekből akadályozza.A politikus kozszolga,nem kell ficsurat játszom.Koreat neked ajánlom,ott nem kell gondolkozz!!!!
Micsoda naivitás... 1989-ben azt mondtam az egyetemi hallgatóimnak akik lelkesedtek, hogy OV-nak nincs igazán baja a rendszerrel, hanem csak ő szeretne lenni a vezér. Nem sokan hittek nekem, pedig pontosan átláttam a szitán... Sajnálom azokat, akiket ilyen könnyű megvezetni...
@minarikede9833
8 ай бұрын
Kéri ugyanezt mondta pár napja...
Most jött meg a könyve!!!!!!🫂🫂
Az elmult 80 ev tortenetet kene gorcso ala venni, akkor jobban ertenenk a pornepet....a gyermekeink azert "egyre kukabbak" mert 24ben nyomjak az Internettett,...tiktok and co
@user-li4oz6pp1w
8 ай бұрын
TUD HELYETTE JOBB TEVÉKENYSÉGET? A GYERMEK BÁRMIT KEZDEMÉNYEZ? AZONNAL MEGKAPJA A VISSZACSATOLÁST: "NE CSINÁLD:" / "HAGYD ABBA!".....!!!!! / EZT GONDOLJÁK NEVELÉSNEK.....
Van a külföldre szakadt hazánk fia, meg a szakadt hazánk fia. Úgy is lehet mondani, hogy a magyar ember vagy fel van háborodva, vagy meg.
Minden intezmeñy dolgozói csendesen megvannak felemlitve.
Aki eddig nem gondolkodott el, az Lányitól most erős ösztönzést kapott erre. Hátha lesz valami hasznunk belőle. Ki tudja?
@istvanpesti5758
7 ай бұрын
Nem fog megártani a hirtelen gondolkodás ?
@balogh9015
7 ай бұрын
@@istvanpesti5758 Neked biztosan nem. Ha ugyan.
Tetszik, amit mond: 2010-ban hitevesztettek voltunk a Gyurcsány-brancs miatt, úgy volt a társadalom, jöjjön bárki, csak ne ez maradjon tovább. És jött Orbán Viktor brancsa, meglovagolva a kedvező történelmi hullámjárást. A lendület kitartott még az 5. Orbán kormányig, mert olyanok voltak a nemzetközi hullámjárások: dögeszre lehetett lenyúlni mindent és hűbéri társadalmat építeni egy korszerű, szakmai alapokon működő helyett: 2022-ben Covid és háború, megint hitevesztettek lettünk. És ismét jött Orbán Viktor és szintén meglovagolta az új idők új hullámait. De mivel beválik az a tény, hogy 4 éves ciklusokban gondolkodik egy u.n. "mainstream" kormány és addig kell a brancsnak gazdagodnia, mert utána nem tudni mi lesz, folyamatos volt a mutyizás, közpénz-lenyúlás, a státusz állandósult. Hasonlatosságot vélek felfedezni ezen állapotnál a romániai Ceausescu-korszak állapotával. Mindamellett, hogy sok ponton nem hasonlítható össze a két államfő, hiszen Ceausescu egy valódi, a távolkeleti diktatúrákat meghonosítani akaró megalomán zsarnok volt, de a helyzetet mégis érezhetjük ugyanolyannak. Az ő, 25 éves rendszerét viszont egy gyors forradalom söpörte el és itt is ez történhet meg, hogyha ez az állapot "bebetonozódik".
@tibro876
7 ай бұрын
Ceausescu rendszerét egy jól szervezett, kívülről (Moszkva, Washington) támogatott belső puccs döntötte meg. A vezér bukott - a rendszer haszonélvezőinek többsége túlélte. Sőt, valódi politikai és gazdasági hatalomra tett szert, ami addig nem volt nekik.
@arpadlukacs3657
7 ай бұрын
@@tibro876 Nem vitatkozok, igaz. De ahhoz, hogy egy belső puccs szerveződjön, kellett az a belpolitikai idiotizmus, ami már nem volt tartható. Ha ügyesen csinálja a hatalom itt minálunk a húzd meg-ereszd meg-et, akkor nem járhat úgy Orbán, mint Ceausescu.
“Jaaj a legyőzötteknek”
Lányi Andrást rendkívül nagyra tartom, szavait kőbe lehet vésni!
@karolinklara9583
8 ай бұрын
Azért kőbe nevéssünk olyan ember szavait, aki utálja a magyarokat a magyarságot, aki nem tartja magát magyarnak. Amit mond, teli van fél igazságokkal, sokan pedig azért szavaznak ezelre a hazaárulókra, mert a másik oldalt még undorítóbbnak találja. Valahol, ugyan az az érdeke, mind Orbán és érdekkörének, mind a Lányi féléknek. Tönkre tenni indentitásunkat, utáljuk meg saját magunkat, sőt szégyeljük a kultúránkat, lejáratni a magyarságot és lehetőleg takarodjon mindenki innen. Erre buzdít mind az Orbán, mind az ellenzéki kommentelők.
@istvanpesti5758
7 ай бұрын
Mutasson példát !
@Cassandra5518
7 ай бұрын
Ki? A kormány? A kővel, betonnal kapcsolatos munkák a NER-ben a legkifizetőbbek.@@istvanpesti5758
Mindaddig nagyon egyetértettem Lányi András gondolataival, amíg azt nem mondta, hogy a Gyurcsány-hívők nem számítanak. Hogy az ország 15%-ról azt mondani, ők nem számítanak...?! Nem esett jól ezt így hallani. Fogjunk össze értelmiségiek, mert mi számítunk, aki meg (ebben a politikailag ínséges időben) nem azt látja ideálisnak, amit én, az nem számít. Nem így gondolkodik az uralkodó rendszer is?
@minarikede9833
8 ай бұрын
A dk mikor indult utoljára önállóan és mennyit ért el? Na? Ma sem nagyobb, bőven 10% alatti, csak jól leplezi összefogásosos trükközéssel, általa jól fizetett közvéleménykutatókkal.
@agnesdienes8287
3 ай бұрын
Mindenképpen értse félre, ha teheti... Olyan értelemben nem számítanak, hogy nem mozdíthatóak a tömbjükből, ily módon nem motorjai a ner lebontásának.
Ez egészen jó riport. Nem számítottam rá.
Azt kérdezte Lányi András “mondj valamit mikor fogott össze egy emberként a Magyar társadalom?” hát az 56-os forradalomban.
@matyasbelik766
8 ай бұрын
Internet adó taxis blokád 😂😂😂😂 Magyar az nem lázad Nem csoda hallva a himnuszt😂🎉
Az nagyon sok és nagyon okos ember miért nem tud összefogni? Volt idejük épp elég. Ja, mert semmiben nem értenek egyet, mindegyik csak a tökéletest fogadja el. De egy jobbágy társadalomtól elvárná hogy fogjon össze. Ja, és Gyurcsány nélkül. Na ez pont nem a lék betömése, hanem azon való vitatkozás hogy ki ne legyen a kapitány.
@irenhorvath2652
8 ай бұрын
Hol van itt a sok okos ember???😂
@gaborl6837
8 ай бұрын
Nem Messiás kell, hanem olyan, aki feltörli Orbánnal a padlót... Nem szende "komrpomisszumos" politikusra van szükség... nem keresztényi izét valló politikusra, aki a "szavazz rám" miatt játssza a jófiút... Olyan politikus kell, aki képes nekimenni és akár fel is pofozni Orbánt... Olyan politikus, aki nem fél a konfrontációtól, és olyan helyzetbe hozza Orbánt, hogy annak magyarázkodnia kell, nyüszíteni fog, és még tíz év múlva is köpköd, hogy vele milyen méltánytalanul bántak... Orbán mai napig nyüszít, ha a 2002-es választás szóba kerül, és azóta is mantrázza, hogy a szocik emelik a gáz árát... pedig hát a fidesz csinálta azt a választás előtt, és a szocik estek neki ennek a problémának... és ugye ennek már húsz éve, de a rezsicsök annak köszönhető, hogy akkor páros lábbal ugrottak bele Orbán gyomrába.... Aztán 2006-ban Gyurcsány felmosta Orbánnal a padlót a tévé vita során, és ez annyira megviselte Orbánt, hogy azóta se mer vitázni, de még újságíró sem kerülhet a közelébe, csak felszopóember... Orbán nyüszít, és nyüszítenek a fideszesek is.... hát csak nyüszítsenek, mert ha nem képesek az ellenzéki politikusok ilyen "aljasságokra", akkor Orbánék fognak röhögni, ahogy Dajcstompika is csinálta tegnap.... Ennyi!... Nem Gyurcsány miatt töketlen az ellenzék... Ha Gyurcsány eltűnne a színről, akkor éppen olyan töketlen lenne az ellenzék, mint eddig... és ugyanez lenne az eredmény... Ahogy mondani szokás: ha valaki rántottát akar csinálni, ahhoz pár tojást fel kell törnie....
@miklosmiklos5941
8 ай бұрын
@@irenhorvath2652 (otthon könyvet ír...)
@viliamsinka34
7 ай бұрын
Érdekes, mikor a cseh és a szlovák médiát figyelem a progresszív oldal ugyanazon sanyalog, hogy a választók buták, juhok , jobbágyok, stb. Nem marad más konklúzió tehát, hogy az igazán "tudományos világnézet" (nekünk annak idején a marxizmus leninizmust nyilvánították ennek) csak a liberális és a progresszív lehet, s azok ekik ezt nem látják meg a fentebb felsorolt lelki szegények közé sorolandók...nahát....
Szürkeállomány export ?! Agyelszívás...
Sajnos ez nem csak Magyar jelenseg. A fiatalsag nem olvas, nem tanul, es dolgozni sincs kedvuek. Mär a gyerekek is naponta csueggnek a neten.
Lányi András könyvbemutatója 2023. november 30-án, csütörtökön lesz 17 órától Budapesten, az Írók boltjában. Többi kiadványunkkal együtt megrendelhető a szerkesztőségben, illetve kapható a jobb könyvesboltokban. hang.hu/elofizetes/lanyi-andras-menekules-a-gyoztesek-taborabol-29
Csath magdolna hasonloan nyilatkozik
Lányi Andrással egyetértek ! Sajnos itt oszd meg és uralkodj el van !
Mindent Vissza
Dicsoseg az Osoknek
Vesz avokádót ? Mert a brazil őserdők helyére avokádó ültetvények kerülnek.
💖💗💝
Egyetértek Szalay
Agymosotta vált a tarsadalom,felháborító ami itt folyik👎
@robertnoir8605
8 ай бұрын
Menj el Észak-Koreába, ott minden szép, jó, és táncolnak a boldogságtól.
Végre egy felhőkarcoló! Ezen kívül van már minden, csak ez hiányzik. Ahová rohanunk, az a szakadék.
@VladiFx
8 ай бұрын
az alföldre elférne még pár. A víz se zavarná már...
@endreneroka8211
8 ай бұрын
Kell is építeni egy "trambulint", máskülönben honnan ugrálnának majd ki a hűtlen harcostársak!🤣
@robicsizi4938
8 ай бұрын
Itt minden probléma ha stadion épül akkor az, ha akugyár, akkor az, ha felhőkarcoló akkor az! Aztán a stadionok megtelnek, az akugyárakban majd több ezren dolgoznak és a felhőkarcolókban több százan laknak. És nem lesz ebből se semmi gond! Csak semmi pánik! De főleg semmi pánikkeltés!
@VladiFx
8 ай бұрын
@@robicsizi4938 aranyapám ha ennyit értesz meg az egészből inkább ne gondolkozzál...
@irenhorvath2652
8 ай бұрын
@@VladiFxNem tud, mert annyi esze nincs!!!
♥♥♥
Három alakuló demokratikus pártról tudok: 1. Ujhelyi István dr. - Esély, 2. Vilcsek Ernő és Alpár György - Politikai Hontalanok Szövetsége, 3. Ujhelyi Sándor - Új Alternatíva Párt (Nem tévesztendő össze a jobboldali "Alternatíva Párt"-tal.)
@gaborl6837
8 ай бұрын
ezek csak kamupártok, amelyek azt szolgálják, hogy méginkább megosszák az ellenzéki tábort
👍
Lányi András politikai nézetei kártékonyak.
Mit Tudna meg a Benedek hozzafuzni?!nnm??
Jó lenne ,ha Gyurcsány történelmi bűneit felsorolná már végre valaki , figyelembe véve a koalíciót ill az egyéni mozgásteret
@endrekrasznai1389
8 ай бұрын
Orbán környékén mindenki milliárdos, és már csak Bulgária szegényebb nálunk! Gyurcsány sokkal kisebb baj.
@evahorvath8135
8 ай бұрын
Gyurcsány is katasztrófa, csak az érthetetlen, hogy hol volt egy normális, valóban a magyar érdekekkel foglalkozó vezető?
@balogh9015
8 ай бұрын
Menj rá az őszödi beszédre, aztán a következményeire. Akkor is hazudnak sajna, amikor nem.
@zsuzsannaszilagyi537
8 ай бұрын
@@balogh9015 az a beszéd a dolgok vége. Mi történt előtte?
@balogh9015
8 ай бұрын
@@zsuzsannaszilagyi537 Nem a vége, az összegzése. Tulajdonképpen ugyanaz, ami most, csak moderálva.
Ez a ficsor a ficsor adam rokona????? Marmint a datad.at magyarorszag elleni figurajanak???? Aki a szigetvari Viktorral es a bajnaival egyutt alaassa magyarorszag erdekeit???
@1.1sidvicious97
8 ай бұрын
Nem tudjuk. És ha igen akkor mi a fasz van? Te a helyesírásoddal ásod alá a magyarságodat!
@magyarhang
8 ай бұрын
Nem.
@huiwei2190
8 ай бұрын
@@magyarhang de
Rugo meg doglik most
Nem biztos, hogy neki ugyanaz a "lehetőség", a cél, mint Lányinak, vagy úgy általában egy normálisan gondolkodó embernek!
@user-li4oz6pp1w
8 ай бұрын
ÉHSÉGLÁZADÁSKOR MI A CÉL?
Nem jona Greta????? Vagy mikor..???????
@tamastoth4153
8 ай бұрын
Mi baj, hüvely?
Mitől elviselhetetlen a tanárok. élete ? Konkrétan. !!!!
@gaborl6837
8 ай бұрын
alacsony fizetés, embertelen munkamennyiség
@miklosmiklos5941
8 ай бұрын
Kreativ kibontakozás hiánya, lehetőség hiánya, ezek igényének hiánya...
@zsuzsanna5947
8 ай бұрын
@@gaborl6837 Ugyan! Ezt bárki mondhatja . A sok kedvezményről nem beszélnek ./ könyvesbolt ,múzeumi belépő , iskolai étkezés stb /
@hajnalkapales4736
8 ай бұрын
A kreatív tanárok jobban keresnek? Ha elhagyják a pályát, akkor igen.
@miklosmiklos5941
8 ай бұрын
@@zsuzsanna5947 ... sőt, a Tescoban is válthatnak törzsvásárlói kedvezményt... Zsuzsanna! kiskegyed nagyon fiatal. Én még átéltem a "demokratikus centralizmust". (Magunk szintjén pofázhatunk, felfelé kuss. Ennek felelőse ma, a kinevezett igazgató.) 10 évre békén kéne hagyni az iskolarendszert, és kitermelődne sok és változatos, valós magyar igényeknek megfelelő oktatás.
Ki u😮2😢😊1
Süket duma .
@laszloseres5282
7 ай бұрын
Neki az a jó egyetem ahol szabadon lehet hergelni a kormány ellen .
Szerintem az a baj, hogy Magyarországon a hatalom mindig rendkivül durván reagált a lázadásra.
@adambazso9207
8 ай бұрын
A hatalom és a hatalmaskodók mindig és mindenhol erőszakkal reagáltak az elnyomás elleni lázadásra. Ha Magyarországon felkelne egy igazán jelentős tömeg a maffiakormány ellen, itt is vér folyna és emberek halnának meg. Nézd meg például a sárgamellényeseket Franciaországban, ott is halálesetek történtek. Itt nálunk még rosszabb lenne. Eddig még nem érezték magukat eléggé sarokba szorítva, azért nem reagáltak még így.
@laszlonekoszar18
8 ай бұрын
Ez az igazán lázadónak doppigszer
@laszlotallodi
8 ай бұрын
@laszlonekoszar18 Hogy felakasztják?
@user-li4oz6pp1w
8 ай бұрын
BÖRTÖN KÍNZÁS SZOBORAVATÁS
Azert veszesen hasonlit a TGMre...meg temaban is olykor...
@gyulasomogyi2698
8 ай бұрын
TGM szellemes volt és sokkal szélesebb látókörű. Lányi egy sértődött, unalmas alak, aki már 20 éves korában vénemberként károgott.
A Magyar Isten Nepe
!!! EZEK "Ugyanazok" !!! Ön nagyon tiszteletreméltó HAZAFI !!! De az ön által említett "piacirést" stb , szerintem csak a MIHAZÁNK /Torockai/ képes betölteni , mérsékelni...!
@gaborl6837
8 ай бұрын
toroczkai fideszbérenc
@ibolyajakabne1123
8 ай бұрын
Majd viselve ismerszik meg Ő is. Szerintem sunyi módon a fideszhez dörgölődik.
Lányi András okos ember, de ez a paranoid gyurcsányozása valami egészen elképesztő.
@endreneroka8211
8 ай бұрын
Ahogy a földnek szüksége van a holdra - hogy a pályáján tudjon maradni -, úgy van szüksége Orbánnak Gyurcsányra! Az, hogy erre Gyurcsány nem jön rá, azt jelzi, hogy alkalmatlan az objektív helyzetértékelésre, és abszolút nem érdekli az ország sorsa! Ha nekem ekkora vagyonom lenne, és még az ellenzékiek nagy része is utálna, minimum visszavonulnék, és nem "toporzékolnék" mint egy óvodás bizonygatva, hogy vagyok valaki!
@adambazso9207
8 ай бұрын
Mi? Aki nem kártékony féregnek látja a kártékony férget, az egy szándékosan vak és önbecsapó valóságtagadó. Gy.F. Orbán akart volna lenni kicsiben, van annyira sunyi, aljas és lelkileg romlott. De még ez sem jött össze ennek a féregnek, mert még ahhoz is tehetségtelen és hülye. A magyar nemzet egyik hóhéra a te hőn szeretett Gy.F.-ed. Eltakarodhatna már és befoghatná a pofáját. Orbán sokszorosan rosszabb, de ugyanarról az ördögi tőről metszett morális véglény, aki örömét leli az ország rombolásában és a magyarság jövőjének meggyilkolásában. A politika valószínűleg mindenhol pöcegödör és élősködő pondrók gyűjtőhelye, de itt Magyarországon ez még hatványozottabban igaz.
@kellermihaly8353
8 ай бұрын
@@adambazso9207 És mindenki gondolja át mi történne, ha ebbe az önkényuralomra optimalizált jogrendszerbe beülhetne egy Gyurcsány! Mert mindig csak a hatalomátvételről megy a polémia, a jogszabályok átalakításáról soha!
@gaborl6837
8 ай бұрын
@@kellermihaly8353 Gyurcsány próbált egyedül olyan társadalmi struktúrát létrehozni, hogy itthon is legyenek olyan kis és közepes cégek, amelyek az európai vagy világpiacra termelnek magas színvonalú, saját fejlesztésű termékeket. Ehhez ugye kiművelt, kreatív emberekre van szükség... másrészt meg olyan piaci környezetre, amely segíti őket, nem pedig gátolja, vagy egyszerűen a NER lovagok által lenyúlja a dolgot. Ha lenne nálunk 300-400 ilyen közepes cég, akkor már rá is fordultunk volna a célegyenesre, hogy utol érjük a fejlettebb nyugatot... Jelen pillanatban még száz sincs... Ez van!... Nem beszállítói, vagy összeszerelő gazdaságnak kellene lennünk, hanem kihasználni a meglévő magyar kreativitást... Ugyanez a helyzet a mezőgazdasággal. Az ezerholdas agrárhercegek totál lenyomják a kisebb termelőket, és egyszerűen csak búzát, kukoricát és ilyesmit termelnek, amit nagyban el lehet adni... vagy sertés és baromfi telepeket létesítenek a hozzá való vágóhidakkal... Számukra a borászat csak hobbi, amely viszi a pénzt, de éppen olyan kellék, mint a több tízmilliós BMW... Egyszerűen rátelepednek az országra, és alacsony hatásfokú, de nagy kiterjedésű üzleteket csinálnak, amivel elveszik a teret mindenki más elől... aztán az így összejött milliárdokból urizálnak... Köpedelem ez az ország!... Ami a rendszerváltás óta történt, az valami rémálom!... A fene se hitte volna, hogy a Kádár-rendszer bukása után visszatér a Horthy-rendszer gazdasági szisztémája is...
@miklosmiklos5941
8 ай бұрын
Paranoid az, aki Gyurcsány bűneinek bármi felemlítését személyes sértésnek veszi ..