Kijön az ember, és hozza magával a keseredettséget

A Londonba költözés és a munkavállalás elsőre senkinek se könnyű. Volt, aki tíz másik magyarral élt együtt az elején, és oda is elvitte magával a keseredettségét és a negativizmusát. Aztán rájött, hogy ezen túl kell lépnie. Sokan nem bírták ezt és hazajöttek. A londoni magyarokkal foglalkozó pszichológus azt mondja: aki két-három éve Londonban van, és összehasonlítja magát a helybeliekkel, sokszor az elkeseredhet, pedig ez már önmagában nagyon nagy teljesítmény.
Az Index.hu-n megjelent: 2018.05.15-én
index.hu/video/2018/05/15/kul...

Пікірлер: 390

  • @f.ferenc88
    @f.ferenc884 жыл бұрын

    Dolgoztam 1 évet németben (baden württemberg) meg 1 évet Osztrákban (felső ausztria). Tavaszal tervezem németet újra hátha bejön valami tartósabb. Mindkét alkalommal ugyaz azt a hibát követtem el hogy magammal vittem a negatív mentalitásom. Aztán osztrák munkatársam kezdett viccelődni hogy ti magyarok mindíg szomorkodtok meg elégedetlenek vagytok mindennel. Erre gondolhatjátok pipa is lettem, mondtam neki élnél ott ahol én nem így beszélnél. Erre mondta "de most itt élsz." Így rájöttem hogy bármit csinálsz az életben hátra kell hagynod minden személyes gondod, bajod, és tiszta lappal kezdeni. Még akkor is ha az lap egy álca.

  • @dianaburger6263
    @dianaburger62633 жыл бұрын

    A magyar gyerekeket már az iskolában is elnyomják, megalázkodásra kényszerítik, fenyítik. Nem lehetett saját gondolatod, véleményed. Sokszor otthon sem. Külföldön pedig az önálló gondolkodást és önálló problémamegoldást már gyermekkorban tanítják. Ezért nagyon nehéz kinn a kezdés. 20 éve kinn élek, sok tapasztalatot szereztem, kitartónak kellett lennem, sikeres lettem.

  • @dianatoth6854

    @dianatoth6854

    Жыл бұрын

    Fenyitik . ? Nem a szocializmusban elunk atya ég. Nem fenyithetik. Épp ellenkezőleg. Angliaban annyi bunkó, szemetelő igénytelen nepet/gyereket láttam. Semmivel nem tudnak ott sem többet az oktatásban. A gyerek olyan mint a szulo. Nem az iskolában fog megtanulni viselkedni. Hagyjuk mar a sztereotípiák Ezek nem ország függő dolgok. Történtek itthon is változások. Már ovodaban is nyelvtsnulas Kötelező napi egy torna ora( kormanyrendelet) Olvass és tájékozódj. ( egy londonban elő magyar akinek itthon jobb az élet) Miért? Vannak gyerekeim. A nagyi vigyaz rájuk. Pozitívak vagyunk. Nem fikázunk semmit. Ugye érted hol kezdődik a boldogság Nem ország fuggo

  • @Gyuszo81
    @Gyuszo814 жыл бұрын

    Én 5 évet éltem Írországban, és Angliában vegyesen. Volt kb. 15 féle állásom (rövidebbek, hosszabbak) több cégnél. Kerestem óránként 6,5 Fonttól, akár 11,5 EUR-ig, mégis most már 8 éve hazaköltöztem. Hogy mit nem mondanak el ezek az emberek a videoban? Felsorolom - Mindig másodállampolgár leszel, kicsit kinéznek a munkahelyen, a moziban, az adóhivatalban (van történetem mindről) - Jól beszélem az angolt, mégis sokszor kifigurázták az angolok, de mikor a főnökömmel közöltem egy nem túl rózsás megbeszélés közepette, hogy ha gondolja, akkor folytathatjuk a beszélgetést, németül, esetleg magyarul is akkor meg húzta a száját - Sokat lehet keresni, többet lehet félretenni, de többet is költesz. Az autó biztosítás, a lakásbérlés, drágább mint idehaza, bár tény, hogy sok esetben jobb minőségű is (pl. ugyanabban az árban sokkal korrektebb autókat kapsz ott, mint idehaza a lehasznált szarok). Szóval többet teszel félre, de manapság már nem olyan nagy különbséggel, azaz felmerül a kérdés, hogy havi plusz 50 ezer Forint eltett pénz kompenzálja-e az ott másodállampolgári titulust, azt, hogy a munkahelyeden külföldiként el kell viselned, hogy veled végeztetik el a legszarabb munkákat, annak ellenére is, hogy esetleg iskolázottabb, vagy rátermetebb vagy még a főnököd melójára is. Megéri-e elviselni a sokszor rosszabb időjárást, a családod, barátaid, kedvenc helyeidtől való elszigetelt életet? (Én kb. 2 évente jártam csak itthon, hogy spóroljak.) - Sokszor az ember csak ideiglenes szerződéses munkákat tud megcsípni, aki állandót szeretne, annak keményen meg kell érte dolgoznia, vagy jókor, jó helyen kell lennie Szép, és jó amit ezek az emberek a videoban felsorolnak, de van egy sötét / árny oldala is ennek a "vándorcigány" életnek. Ugyanakkor akinek lehetősége van, annak ajánlom, hogy menjen, mert megismerhet több kultúrát, és gondolkodásmódot, amitől mindenki csak több lesz. Én sok tapasztalatot szereztem, és másképp látom a világot. Azóta itthon is igyekszem érvényesíteni, és kiharcolni a jogaimat, mert odaát láttam, hogy a helyieket mennyire védik a törvények, és mennyire szabadabb gondolkodásmódot képviselnek. Gondoltam jobb, ha az ember leírja a véleményét, remélem kicsit tágabbra nyitja mindenki szemét a kommentem. Mindenkinek további szép napot!

  • @londontrucker6804

    @londontrucker6804

    4 жыл бұрын

    Ma kereken 8 éve élek Londonban. Szívemből szóltál és csak alátámasztani tudom amit mondasz.

  • @sevenhorse8563

    @sevenhorse8563

    4 жыл бұрын

    Közel 4 évet melóztam nyugat európa szinte mindegyik országában. Hát én ki hagynám a lehetőséget hogy bár hová ki menjek élni. Angliában pont nem jártam ,de több mint valószínű hogy ott is köpedelem a helyzet.

  • @patrikhadhazi4677

    @patrikhadhazi4677

    4 жыл бұрын

    Szabad megkerdezni hogy milyen munkakat vallaltal?

  • @katalinbera3425

    @katalinbera3425

    4 жыл бұрын

    En nem ertek veled egyet, soha nem fogadtak el annyira Magyaroszagon mint itt Angliaban. Teljesen egyenlonek erzem magamat az angolok soha egy pelda nem volt , hogy nem ereztem volna azt hogy befogadtak. Sokszor erzem azt, hogy ez csak a magyarok fejeben van hogy masodrenduek vagyunk. Biztosan vannak negativ peldak, de en nyitottsagot es elfogadast tapasztaltam. Cambridgben elek osszehasonlitaskepp

  • @85etranger

    @85etranger

    4 жыл бұрын

    New York szemelyi edő bejelentve évi 120ezer$ otthon ezt nem hiszem meg fogod keresni..senki nem figuraz ki lehet rosz helyen voltál akkor tovább kell lépni ;)

  • @ubul8616
    @ubul86164 жыл бұрын

    Ez a videó azt akarja bemutatni, hogy nyugaton kolbászból van a kerítés. Ez pedig csak arra jó, hogy lejárassa Magyarországot. Kétségtelen, hogy vannak, akiknek tényleg bejön a nyugat. De higgyük el, hogy nem mindenkinek. Most jött haza egy ismerős, akinek nem jött be. Ő úgy kapott kint albérletet, hogy kicsi volt a szoba és sokan laktak egy lakásban és így sem volt annyira olcsó. Valaki kérdezte tőle, hogy ott miért vállal be olyat, amit itthon eszébe sem jutna bevállalni. Ezt sokaktól megkérdezhetnénk. Ha itthon is elfeleznénk minden szobát gipszkartonnal és beköltöztetnénk 8 embert egy panellakásba, akkor itthon is olcsó lenne a bérleti díj. De itthon ezt senki sem vállalja be. Itthon és külföldön is az él meg és az viszi előre, aki tud valamit, aki hajlandó dolgozni. Ha pedig sok embernek nem tetszik az itthoni légkör, akkor meg kell változtatni a légkört. Változzunk mi magunk. Adjuk ezt tovább a környezetünknek, és akkor talán lesz szélesebb körű változás is.

  • @bacsomail

    @bacsomail

    4 жыл бұрын

    Nem mintha nem a negatívumokkal és a lemorzsolódással kezdte volna a videó... De nosza, akkor mutasd be te is egy videóban őket

  • @Patrick_H

    @Patrick_H

    4 жыл бұрын

    A pszichológus is elmondta h van aki hazamegy és nem mindenkinek való.

  • @palszatmari2825

    @palszatmari2825

    4 жыл бұрын

    @@Patrick_H Ez igaz, de nem csak Angliára érvényes. A többi Nyugat-Európa országaira is vonatkozik, amikor a magyar nem akarja, vagy nem tudja felfogni, hogy más országban más szabályok vannak.

  • @gabivege4264

    @gabivege4264

    4 жыл бұрын

    Ubul861 kolbaszbol van a kerittés es magyarba meg roszdás,sajnos es szerencsére tudom es szlovakiaba is nagyon rozsdas

  • @Csakbetksszmok

    @Csakbetksszmok

    4 жыл бұрын

    Nme kolbászból van, de virsliből. Én otthon csak a virsli bőrét nyalogathattam…

  • @CharlieVIDEOK
    @CharlieVIDEOK4 жыл бұрын

    sajnálom aki magával hozza ide a keseredettségét , úgy nehéz újrakezdeni . és sokat halottam a közvetítőkről meg hogy mennyit kaszálnak, és ,hogy vannak helyek ahová másképp nem kapsz munkát... de a 15évem alatt egyszer be nem tettem a lábam ügynökségbe , és mindig volt munkám :) Londonból kiköltöztem 10évig szépen éltem ott :) bár egy mocsár...munka...utazás alvás ,és még otthon is vannak kötelezettségeid... annyi szép-hely van Angliában kerestem a nekem valót , és megtaláltam . itt is élnek magyarok de a mentalitásuk teljesen más mint a Londoniaknak és a londoni Magyaroknak .barátságosabbak , mosolygósabbak , Londonban találkozol egy magyarral ...."mennyit keresel ? tudsz be ajánlani " oh...én nem végzek ám el akármilyen munkát, oh én bla...bla...bla... "... stb meg a irigység...lássuk be megy a vetítés és a nagyzolás azt egy nagy senkik :) meg a panaszkodás az megy :) ha néha felmegyek havi egyszer Londonba ,már iszonyodom ...mindenhol a autó és a tömeg moraja és a sok megfásult arc ... viszont bárhol is élsz Angliában és ha dolgozol ,fizetsz adót és amit kell az életed mented meg vele, , és a legfontosabb a egészség és annak támogatása mert ha egyszer lebetegszel itt életed végéig támogatnak segítenek ! én csak köszönhetek ennek a Országnak mert Magyarországon már meghaltam volna öt éve ! engem csúnyán átvertek úgy jöttem ki , de nem akartam azok táborát bővíteni akik vesztesként haza kúsznak... és sem keserűséget sem bánatot nem érzetem mikor Angliába jöttem .hihetetlen boldog voltam ,hisz az egész fiatalságom szinte végig kalandorkodtam :)és nem ijedek meg a új lehetőségektől sem, tudtam mennyit érek és mihez értek ... igaz ,hogy haldoklom de iszonyú boldog vagyok ,hogy itt élhetek ahol élek és mindennap mikor kinyitom a szemem örülök meg egy napnak ... és azt üzenem a fiatalságnak ,hogy a munka nem mindig boldogít ha olyan helyre mész haza ahol nem vagy boldog ! tessék megkeresni azt a helyet munka mindenhol van !

  • @cjw1968
    @cjw19684 жыл бұрын

    Én nem voltam kint sokat Angliában,mármint azokhoz képest akik 4-5-6 éve nyomják.Én kb 7-8 hónapig húztam mint szakács,vagy legalábbis becézzük annak amit "szakácskodás" címszó alatt csináltam. Kezdeném a negatívumokkal: Magyarok........engem nagyon elszomorított kint h mi magyarok mennyire nem szeretünk összetartani,rengeteg lenygel,brazil,spanyol,olasz,portugál munkatársam volt,és akárhányszor találkoztak egy-egy idegennel a hazájukból barátként rokonként fogadták egymást.Míg mi: Méregetés,meggyőződésed arról a másik csak a helyedre jött és ártani akar stb stb....engem elszomorított ez a hozzáállás.Pont erről beszélgettem is egy jót hazafele a manchesteri reptérről egy ír taxisofőrrel. Általánosítani persze nem akarok.Voltak akiknek örültem h megismerhettem,akiknek én is szívesen segítettem és ők is nekem.ÁPPPPPROPÓ angol tudás......ez a másik amin ki voltam akadva.Részben kicsit magamra is dühös vok mert sok kollégám annyit nem tudott angolul h bemutatkozzon,és én mai napig értetlenül állok ezek előtt mert lehet a melóhelyeden sok lesz a maygar de ha bankba kell menni ott a magyar nyelv nem lesz jó,meg egyéb dolgok intézéséhez, egy ponton ki is használtak én hülye meg segítettem nekik bár volt bennem némi sajnálat irántuk h őszinte legyek, h egy tv-t nem tudnak megvenni,azért egy köszi jól esett volna....nah mind1. Ha jót akarsz olyan helyen ne dolgozz kint ahol 5-nél több magyar van. Pozitívumok: Jó érzés volt egyszerűen egy olyan országban élni ahol szinte minden pontosan és jól működik.Magyarország után legalábbis nekem az volt. Az igaz h az angolok kicsit nagyképűek de mindig nagyon segítőkészek és rendesek voltak velem,és elfogadtak úgy ahogy vagyok és amilyen vagyok.Volt egy két lakhelyem mert költöznöm kellett mivel egyik étteremből helyeztek át a másikba és többnyire angol lakótársaim voltak,de önmagában élmény volt más országból,kultúrából megismerni embereket.Ez valahogy kellett nekem úgy érzem továbbá a Főbérlőim Dave és Corrina hatalmas nagy arcok voltak és nagyon jószívű emberek.Persze angol football rajongóként nem kellett feltétlen kábel tv sem :D Kijutottam pár meccsre ami gyerekkori álmom volt.Viszont amit feltétlen javaslok mindenkinek ha dolgozni megy ha csak pihenni. Vegyetek pár vonatjegyet keresztül-kasul Angilán és VONATOZZATOK. Azokra a hosszú utakra mindig szívesen emlékszem. Szóval voltak dolgok amik rosszul estek, de örülök h sok pozitív dologgal gazdagodtam még ha kint létem nem is volt hosszú túlságosan.

  • @evaolah7621

    @evaolah7621

    4 ай бұрын

    Ezért jó ha fiatalok külföldre mennek és hoznak haza érzelmeket ,, lehet tanulni és jobban harcolni a magyar tulajdon ért!!!

  • @matyaslambek3926
    @matyaslambek39264 жыл бұрын

    Ha valaki nem ért semmihez annak mindegy hova megy sehol nemjut egyről a kettőre

  • @aav_n

    @aav_n

    3 жыл бұрын

    Ha vki nem ért semmihez de *akar* dolgozni az rengeteg mindent megtanulhat.

  • @klementinai

    @klementinai

    3 жыл бұрын

    Ezzel nem értek egyet… Angliában nagyon sok emberrel találkoztam, akik papíron nem értenek semmihez, de van munkamoráljuk és ezért megbecsülik őket… és itt minimálbéren is megkeres 4x annyit egy hét alatt, mint MO-n.

  • @gezagezageza7250
    @gezagezageza72504 жыл бұрын

    Mindenki munkát keres,nekem elég volna csak a pénz.

  • @zsoltd1004

    @zsoltd1004

    4 жыл бұрын

    Pénzt keresni teeeeee😂😂😂

  • @udvarrenata
    @udvarrenata4 жыл бұрын

    Akárhol is vagy, a hozzáállásod az nagyon sokat számít :)

  • @geralddamien4887

    @geralddamien4887

    2 жыл бұрын

    instablaster...

  • @user-xx6fv4tu2q
    @user-xx6fv4tu2q4 жыл бұрын

    Én Németországban születtem ott nőttem fel és már több mint 10 éve élek Magyarországon... A "nagy" nyugat nem az ami régen volt...

  • @ferencdoczi9913
    @ferencdoczi99134 жыл бұрын

    Ne higgyetek nekik! Nyugodtan gyertek ki Angliába dolgozni. Én kint vagyok és csak ajánlani tudom. Nagyon jó kint több pénz és megbecsűlés. Gyertek ki! Aki teheti meneküljön el magyarországból! Ott már nincs jővője senkinek.

  • @rehakmate

    @rehakmate

    Жыл бұрын

    megy a tököm abba a pioderma késelős városba

  • @cashier6

    @cashier6

    Жыл бұрын

    @@rehakmate Anglia az nem város, ugye tudod?! Kevesebbet nézz híreket és többet utazz a világban. Megnyílik előtted egy új élet.

  • @zoltanfoldi1564

    @zoltanfoldi1564

    Жыл бұрын

    Ferenc doczi ha tudsz melot en mennek xdd

  • @sherekhan90

    @sherekhan90

    Жыл бұрын

    Neked lejött az a hír hogy lezajlott egy esemény amit úgy hívnak hogy Brexit? Hogy jönne Nagy Britanniába bárki Európából a Brexit után?

  • @dianatoth6854

    @dianatoth6854

    Жыл бұрын

    Tudod. Itthon is lehet boldognak lenni. Hozzaallas kérdése szó szerint. Pesszimista ember mindenhol van. Sokat hallottam Angliában. Igen a másik bevandorlo szoba áll veled. Az angol a szemedbe mosolyog a legtobb hátad mögött még mondja fuj lelet európai..... Hagyjuk ezt. Itthon is lehet pozitívan élni. Aki így el boldog itthon is.

  • @zoltankemp
    @zoltankemp4 жыл бұрын

    Az index szokasos eletmorzsakat kiragado fantasztikus videoja... london az almok varosa.. oke

  • @ferenckovacs2249
    @ferenckovacs2249 Жыл бұрын

    Egyszer voltam nyaralni a tesómnál Londonban. Azthittem Bangladesbe vagyok ahogy körülnéztem. Ha épp nem a Costában ültünk, taszított a látvány. Nem értem miért teszi ezt magával a tesóm. Rendszeresen megalázzák a munkahelyén, és láthatóan túlterhelt, de ő bizonygatja hogy minden rendben, meghogy csak ideiglenes... 8 éve kint él bakker. Diplomás, tökéletesen beszél angolul. De ez láthatóan nem számít. Sőt, szerintem egy jó szaki ezerszer többet ér el ott, mint egy diplomás, de ehz magánvélemény. Egyszer elmentünk szórakozni, buli után le akartam vágni az utat egy utcán, azt mondta ide inkább ne menjünk, mert itt írek vannak, jobb a békesség. Bazki, tényleg ilyen helyen akarsz élni? Nem akarok álszent lenni, én sem dolgozom otthon, Ausztriába járok, de bazki minden hétvégén otthon vagyok, kurvajól élek, fele ennyi megkülönböztetés nem ér, és ahhoz képest hogy a tesóm a hőn Angliában él és dolgozik, tőlem kér kölcsön általában. Akkor minek van kint? Pedig nem szórja a pénzt. Szeretem a tesóm, de ennek így semmi értelme. Természetesen neki is megmondtam arcba, de hiába mondod a vaknak hogy virrad. Lehet hőbörögni, csak értelme nincs mert leszarom :D Amúgy van olyan ismerősöm akinek bejött az élet. Hozzáment egy angolhoz. Csajok csak mondom... Akinek mása nincs, az akár el is adhatja magát. Persze szigorúan csak mert "szerelmes".

  • @guskakornel4544
    @guskakornel45444 жыл бұрын

    "Meg tudok venni bármilyen autót,,"Annyi ,hogy az albérletem ablaka tűzfalra néz.xDDD

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    És kit érdekel, hogy hova néz az ablakom. Baszhatod a jó kilátást ha ha másod meg nincsen!

  • @KRoyalE10

    @KRoyalE10

    4 жыл бұрын

    @@laszlojuhos4638 Eredeti nincstelen birka vagy...

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@KRoyalE10 Ez alatt mit értesz, te hamisított csökkent képességű micimackó!?

  • @KRoyalE10

    @KRoyalE10

    4 жыл бұрын

    @@laszlojuhos4638 Na ezen nem tudom,hogy mit nem értesz

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@KRoyalE10 Mert te azt hiszed, hogy van valamid? Úgy sem viszel a sírba magaddal semmit, vagy?

  • @peternagy6866
    @peternagy68664 жыл бұрын

    En csak azt nem fogom soha megerteni, hogy miert kezdenek el az emberek vitatkozni szinte minden egyes ilyen vagy ehhez hasonlo temaju video utan. Valoszinuleg mindenkinek masok a tapasztalatai es velemenye Londonrol vagy mas angliai varosrol vagy mas orszagokrol. Mindenkinek mas az elete, hattere, munkaja, felfogasa es es az igenyei. Mindenki ott el es azt csinalja amit eppen jonak lat. Otthon is nehez valamiert es itt is nehez valamiert. En is tudnek meselni 14 ev kulfoldi tapasztalattal, de feleslegesnek tartom mivel az en eletem es nekem ugy alakultak a dolgaim ahogy alakultak, de az ben feltetlen jelenti, hogy masnak is ugy fog. A kulfoldi elet mindig is egy nehez kerdes volt es az is lesz. Valaki otthon is szepen megtud elni, valaki nem es ez ugya ugy igaz Angliaban vagy USA-ban vagy akarhol. Mindenki elje az eletet ahogy tudja es hozza ki belole a legjobbat, mert csak egy eletunk van!

  • @somogyilevente2677
    @somogyilevente26774 жыл бұрын

    London-ban nem éltem, máshol külföldön igen, bár annak is már 10-12 éve (hónapokra csak, szezonális melókra mentem ki), azóta itthon vagyok. Meggyőződésem, hogy aki kellően talpraesett, az kiválóan tud itthon is boldogulni, nekem legalábbis sikerült felépítenem az életemet, viszont olyan vállalkozással (kb. a legalacsonyabb szinten vagyok amúgy a vállalkozók között), ahol egyedül dolgozhatok. A magyar kollégák "tanítottak" meg" arra 2009-ben, hogy főnököt, kollégát soha többé, undorító volt az "egymás alá tevés" kultúrája. Ha nem tudsz 9nállóan dolgozni és ebbena közegben kell érvényesülni, simán megértem, hogy inkább kimész külföldre, igenis nagyon más a mentalitás tőlünk nyugatabbra. Magyarul nincs ebben a kérdésben sem fekete-fehér igazság, csak mindenkinek a sajátja. Más kérdés maga Lonon: most augusztusban voltam először ott 5-6 napra, hát engem nagyon nem fogott meg a város semmilyen tekintetben, sőt: kifejezetten örültem, hogy jöhetek haza...

  • @jozseftakacs3951

    @jozseftakacs3951

    3 жыл бұрын

    Hasonlóan latom! Voltam Houston Montreal London 3-3-3 heteket London a legutolsó ahova mennek!! Meg magyarnak születtem itt kell tudni boldogulni szüleim sem mentek semmikor el és eltek élünk jobban mint a londoni szobában nyomorgó mérnök 150 font hetente Van családi ház udvar állatok nincsen idegen felnőttkorban a házamban nem kell fel kelni 5 kor hogy 8 ra odaerjek stb

  • @21szazalek
    @21szazalek4 жыл бұрын

    Minden embernek mást jelent a boldogság.Aki nem tud hálás lenni azért amije van az nagy eséllyel boldogtalan életet él le.Itt M.O-on is lehet jól és boldogan élni és Londonban is lehet depressziósan.A lényeg hogy tényleg tanuld meg szeretni önmagad és tégy azért hogy folyamatosan fejlődj a szakmádban és emberileg...és természetesen tegyél érte hogy pénzügyileg is legyen tudásod....ha rosszul kezeljük a megkeresett pénzt akkor sajna megint csak szegénység vár ránk.Zseniális könyvek vannak "szaré-hugyé" amikből szinte mindent meg lehet tanulni és profitálni.A másik az egészség...ha nincs akkor mindent "semminek" fogsz érezni...joggal.Nem titok a megoldás erre sem....nem kell infarktust kapni és nem kell hogy 50 évesen mindenhol fájjon.

  • @tamasszakallas1209

    @tamasszakallas1209

    4 жыл бұрын

    +1000

  • @nagyeszter92

    @nagyeszter92

    11 ай бұрын

    Tudnál ajánlani pár olyan könyvet a tenabz, ami tényleg hasznos tudást adott és nem csak bullshiteket puffogtatott?

  • @21szazalek

    @21szazalek

    11 ай бұрын

    @@nagyeszter92 Az egyik legegyszerűbb de bitangul hasznos dolgokra nevel az T.Harv Eker: A milliomos elme titkai. Ez nagyobb részt a pénzzel való helyes bánásmódra nevel. Egy éven át havonta olvasd ki.

  • @Gabensy
    @Gabensy4 жыл бұрын

    Jo mese volt Kar hogy engem nem kerdeztek meg , 12 eve vagyok itt

  • @lajostuza824

    @lajostuza824

    4 жыл бұрын

    Ha nem érzed jól magad itt, nem vagy boldog és nem is látsz erre lehetőséget akkor lehet valamin változtatnod kéne. Én megkérdezlek. Mi a te történeted?

  • @zsoltd1004

    @zsoltd1004

    4 жыл бұрын

    @@lajostuza824 Az ,hogy nincs otthon és kikényszerült gürizni !Mindig is idegenek fogja érezni magát!

  • @lajostuza824

    @lajostuza824

    4 жыл бұрын

    @@zsoltd1004 Neked ez?

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@zsoltd1004 Én miért nem érzem magamat idegennek Tirolba 4év után?

  • @gregorgerzson1767

    @gregorgerzson1767

    4 жыл бұрын

    @@laszlojuhos4638 Mert magyarnak se érezted magad soha igazán?

  • @Coyot0xx0
    @Coyot0xx04 жыл бұрын

    13 év után nem ajánlom senkinek, hogy Londonban egyedül vállalkozzon. Társulni kell, de azt is úgy, hogy egyikőtök se jöjjön ki vesztesen. Könnyűnek hangzik, ugye? Van úgy, hogy az ész érv és a tudás nem elég. Gyomor kell az emberekhez szinte mindenütt. A törvények szigorodnak, a helyek szűkülnek. Lehetsz egyre okosabb és erősebb, de van úgy, hogy egyedül nem megy és mégsem találsz társat, mert csalódtál és túl óvatos vagy. Ennyire egyszerű lehet az ok az összeomláshoz.

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    @E-Media 2019 mán melyik ?...mán ...melyik ?...melyik nem az ?

  • @horvathadam3976

    @horvathadam3976

    4 жыл бұрын

    Egyetértek!!!! ( kicsivel kevesebb mint 5 év Bristolban)....

  • @andreajosvai7435
    @andreajosvai74354 жыл бұрын

    En marciusban koltoztem haza es nem erzem egyaltalan az embereken az orrhuzogatast stb...en szeretek itthon elni es egyaltalan nem vagyodom el sehova....es anglia sem ugy koszon vissza a fejemben h mennyire jo volt es jujj de nagyon vagyok vissza a redvas londonba

  • @Martibussey

    @Martibussey

    4 жыл бұрын

    Andrea Josvai szerintem akkor jobb is ha otthon tetszik maradni!!! Nekem bejött London 18 évig éltem ott szép helyen laktam beutaztam a világot és még sporolni is tudtam ,én szívessen visszamennék bármikor😊.

  • @edgymofo4834

    @edgymofo4834

    4 жыл бұрын

    @@Martibussey jolvan te loser

  • @janosgabor3462
    @janosgabor34624 жыл бұрын

    Soha nem mennék Angliába.. nem tudott soha lázba hozni...

  • @SulcIsHere

    @SulcIsHere

    4 жыл бұрын

    Nem üdülni jöttünk.

  • @29goodvibes

    @29goodvibes

    4 жыл бұрын

    Menjel akkor szenegalba ott tuti lazba josz majd 🤣🤣

  • @janosgabor3462

    @janosgabor3462

    4 жыл бұрын

    @@29goodvibes látszik régóta szenvedsz ott kint.. még a humorod is eltűnt 😂😂😂

  • @Martibussey

    @Martibussey

    4 жыл бұрын

    Janos Gabor szerintem Joe nem szenved kint!Még az iskolázatlan segédmunkások is jobban élnek mint Mországon egy orvos

  • @janosgabor3462

    @janosgabor3462

    4 жыл бұрын

    @@Martibussey annak örülök ha jól keres..elmehet belőle nyaralni Tel-Aviv ba (B. G. C.)... 😂

  • @melindasuli333
    @melindasuli3334 жыл бұрын

    Mese,mese,mákos!!!!

  • @udvarrenata
    @udvarrenata4 жыл бұрын

    Valljuk be. Magyaroszág sem az az ország, ahova 2004-ben bevándoroltam. Akkor a lehetőségek hazájának tűnt, buszokkal jöttek a vendégmunkások, mert jó volt a Ft.árfolyam. Én nem tudok megítélni senkit, aki megy, sem azt, aki marad. Kicsit zavar, h a hozzászólásokban a sok negatív impulzus jelenik meg. Nem kellene így nézni egymásra :)

  • @arpxdagoodone
    @arpxdagoodone4 жыл бұрын

    "Mindenki idejön...." Megy a f@szom, eddig sem vágytam oda, ezután sem fogok.

  • @LEK-we2hh

    @LEK-we2hh

    Ай бұрын

    Rad ott van szukseg. Nem mered be vallani hogy felsz .....se nyelv, se penz kezdeskor.

  • @arpxdagoodone

    @arpxdagoodone

    Ай бұрын

    @@LEK-we2hh hogyne...

  • @FCVP71
    @FCVP714 жыл бұрын

    Milyen szép tűzfalra néz az ablak. Én elhiszem, hogy jó a pénz, de mégis csak egy ipari forradalomból ott maradt sorházban éldegélnek. Persze ott már az is nagy szó egy magyarnak, hogy nem egy szobán osztozik 5 másik emberrel.

  • @MU-ey3jt
    @MU-ey3jt4 жыл бұрын

    Nem zavarja Önöket,hogy idegenek között vannak ? Nem otthon vannak Önök!! Nekem ebből lett Ausztriában 17 évig elegem. S vissza jöttem haza,s jól étzem magam itthon!! Kevés pénzzel is. Hivatásom van.

  • @johny.tayl.7325

    @johny.tayl.7325

    4 жыл бұрын

    Idegen földön csak az érzi jól magát,aki itthon is idegennek érezte magát..

  • @klementinai

    @klementinai

    3 жыл бұрын

    Idegenek között?? Mind csak emberek vagyunk… mind csak próbálunk szépen élni… ha már idegeneknek nevezzük a másik nemzetet, had mondjam el, hogy a buszon végignéztem Magyarországon, ahol a ‘saját embereim’ leköpik a barátnőmet, mert annak a magyarnak éppen nem tetszett, ahogy a barátnőm mosolygott… azok az ‘idegenek’ sokkal jobban bánnak velünk, mint a saját vérünk… persze nem minden ilyen fekete és fehér, biztosan van rossz példa itt Angliában is, én csak azt mondom h mindenki csak ember, nincs olyan h ‘idegen’… valamint, nem én választottam, hogy melyik országba szülessek…

  • @laistvan2

    @laistvan2

    Жыл бұрын

    ​@@klementinai Szemét emberek vannak mindenhol. Napolyban atkopdostek a vonaton. Londonban munka kozben kopott le egy iskolaslany en meg az arcaba töröltem a sajat kopeset! "Csapasokat adunk es csapasokat kapunk", ahogy a klasszikus mondja. Kinek ez jön be, kinek az.

  • @molnarriki4876
    @molnarriki48764 жыл бұрын

    14 eve vagyok itt.maszlagot tolják rendesen

  • @legenyd

    @legenyd

    4 жыл бұрын

    Azert megis kint vagy 14 eve :D :D

  • @londontrucker6804

    @londontrucker6804

    4 жыл бұрын

    Én ma vagyok itt 8 éve. Én is ezt véltem felfedezni.

  • @VeeFTeeS

    @VeeFTeeS

    4 жыл бұрын

    Személyesen ismerem a párost. Milyen maszlagot tolnak? Végigkövettem a kb 8 évüket amit Londonban töltöttek. Pontosan úgy történt ahogy elmondják. Nem kell megragadni a mosogatótálnál, meg a seprűnél és lehet haladni. ;)

  • @smithrock876

    @smithrock876

    4 жыл бұрын

    Én 2006-ban jöttem. Az az Anglia már nem létezik. Igaz én vidéken, Cornwall-ban vagyok. El kellett volna mennem innen valamelyik városba. Egyébként, velem magyarok szarakodtak a legtöbbet.

  • @andorszen

    @andorszen

    3 жыл бұрын

    Index....

  • @truffle_and_sony
    @truffle_and_sony5 жыл бұрын

    Ogi a magyar informatikus, Oginak üzenem, hogyha lenne esze itthon is szarrá kereshetné magát informatikusként.

  • @Buci206

    @Buci206

    4 жыл бұрын

    @Balage78Szfvar Biztos, hogy Önt a kora miatt nem alkalmazták? Nem lehet hogy valami más ok volt?

  • @Mr.M9323

    @Mr.M9323

    4 жыл бұрын

    @@Buci206 Biztos "csak" A kora miatt. XD

  • @pcrolandhu

    @pcrolandhu

    4 жыл бұрын

    @Balage78Szfvar Lehet azért nem alkalmaznak mert írni sem tudsz.

  • @nanami-san1116

    @nanami-san1116

    4 жыл бұрын

    @@pcrolandhu Egyre valószínűbb...

  • @bulldogorange7852

    @bulldogorange7852

    4 жыл бұрын

    @Balage78Szfvar Te szerencsétlen, hányattatott sorsú, nehéz életű honfitársam. Mi lehet a baj? Szeretnél dolgozni, de nem vesznek fel? Először is, határozd meg, hogy mit szeretnél dolgozni, utána nézd meg, hogy hol van erre igény! Nézz körül a logisztikai cégek körül, ott mindig van munka. Ott a Lidl logisztikai központ, nézz utána. Angol, német nyelv tudás sokat segít, de a dolgozni akarás még többet.

  • @renatokiprich3707
    @renatokiprich37073 жыл бұрын

    Hol tudom a "Londoni magyarokkal foglalkozó pszichológus" szakmát kitanulni ? Köszönöm előre is!

  • @evaolah7621

    @evaolah7621

    4 ай бұрын

    Ott arra nincs idő ?? Munkát talalni és a diplomat elfogadni nem tudom ?? Vannak szabályok

  • @dr.balazs8298
    @dr.balazs82985 жыл бұрын

    Külföldön dolgozni már nem kiváltság és nem teljesítmény. Angliába semmi kép nem mennék dolgozni mert messze van és annyival többet nem keres az ember. Ha külföldön szeretnék dolgozni akkor már inkább osztrák vagy német mert ott többet keres az ember mint Angliában és közelebb is van.Arról nem is beszélve hogy Anglia az egyik legdrágább ország. Amit meg keresel kint azt el is tapsolod az alapvető dolgokra

  • @istvanliberal9985

    @istvanliberal9985

    5 жыл бұрын

    @@bicyclerepairman6090 Jaja, a közlekedés, a lakás bérlés, a szolgáltatások, mind hasonló árban vannak, mint Mo-n... Ja, nem!

  • @istvanliberal9985

    @istvanliberal9985

    5 жыл бұрын

    @@bicyclerepairman6090 Fizetésről szó nem volt, azt írtad, ott semmi nem drágább jóval ott, mint itthon, ami baromság.

  • @dr.balazs8298

    @dr.balazs8298

    5 жыл бұрын

    Bicycle Repair Man igen megmondom mert voltam kint . Igaz csak nyaralni de voltam. Plussz több ismerősöm is kint él . Sokkal drágább London

  • @dr.balazs8298

    @dr.balazs8298

    5 жыл бұрын

    Bicycle Repair Man akkor te a gettósabb , putrisabb részén élhettél ha Nem észleltél árbeni különbséget. Ha kukából eszel akkor nem észleled a pénzbeni különbségeket. Miért van az hogy 10 ből 9 ember azt mondja hogy drágább mint MO de te meg itt kukacoskodsz?

  • @zoltanpatonai862

    @zoltanpatonai862

    5 жыл бұрын

    @@dr.balazs8298 Viszont sokkal több rá az esély arra hogy előrébb juss becsületesen.. Ja hogy ehhez nagyon jól kell beszélni angolul... Nos igen,de valamit valamiért,ez csakis rajtad áll.. Mígnem Mo.-on inkább "uram-bátyám-sógorom" ls egyéb ismeretség ill. seggnyalási alapon jutsz előrébb,ott meg tudással,szorgalommal. Na ez egy óriási különbség.Tehát ha elég kitartó vagy,akkor fogsz úgy keresni és élet színvonalon élni hogy azt mond "na ez tényleg megérte",csupán hosszú évek kérdése idáig eljutni.

  • @hegelmucika8961
    @hegelmucika89614 жыл бұрын

    Ezért nem kell elmenni nyugatra, itthon is kitartás kell a munkakezdéshez majd ha kevés a pénz a munka melletti tanulással és utána az uj többet fizetö állásváltáshoz.És ezt mi is igy csináltuk a 60 as évektöl kb 20 évesen nekünk se pottyant az ölünkbe minden.Söt akkori technikát tekintve napi 2-4h utaztunk a munkába és haza. Utközben lehet tanulni meditálni és állva a tömegben aludni.

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    Az akko vót ...a kádár rendszeri fizetésből meg lehetett élni , 8òrás melóval ..próbálnád most....akár huszonéves energiával is ....ok.mióta kihúzott v. fél milla magyar egy kicsit emberségesebb a hajtás

  • @bulldogorange7852

    @bulldogorange7852

    4 жыл бұрын

    @@mikloskerekgyarto2228 Meséld már el, hogy hogyan lehetett megélni? Ne keverd össze, a túléléssel. A 8 órás munka arra volt elég, pályakezdő villanyszerelőként az első fizetésem 4450 forint volt, egy doboz Marboro meg 50 forint, 1liter benzin meg 45 forint, tehát nem kaptam 100 liter benzint a fizetésemért, de egy kis panellakás akár 700000 ezerből volt elérhető. Szeretnél még síránkozni? Ja, és kötelező volt dolgozni, ha elkapott a rendőr, vittek, közveszélyes munka kerülésre hivatkozva, a minimum, hogy megvertek az örsön, és mehettél az ombudsmanhoz sírni, ja nem.

  • @bulldogorange7852

    @bulldogorange7852

    4 жыл бұрын

    @Flórián Szekeres Ratyi, a 4, az 5. Emlékszel, nem Pest, Csepel, ide hivalak amikor a hazaáruló Voncsíta Gabika ide jött, nem mertél ide jönni, komcsi! Akarsz arról mesélni, hogy kivel szövetkezik a pártod?

  • @bulldogorange7852

    @bulldogorange7852

    4 жыл бұрын

    @Flórián Szekeres Hülyegyerek azért mert akkor hazudnék, de az a te feladatod! Megaláztál? Talán akkor ha a hívásomra eljössz, és bizonyítasz, de te nem jöttél, te szájhős!

  • @bulldogorange7852

    @bulldogorange7852

    4 жыл бұрын

    @Flórián Szekeres Ratyi, ez kevés lesz, bizonyítani kell, de a kislányok nem bizonyítanak! Egy rakás szerencsétlenség vagy, szájhős! Írjad csak, rajtad röhögni szórakoztató! Amúgy meg ki szövetkezik a baloldali pártokkal, te kis kommunista?😂

  • @egyresztmasreszt4292
    @egyresztmasreszt42924 жыл бұрын

    Berlinben dettó. De miért szinte csak kockák meg aktakukacok adnak riportot ? Kérdezhettek volna egy hegesztőt vagy asztalost

  • 4 жыл бұрын

    a kertész az mi volt szerinted?

  • @egyresztmasreszt4292

    @egyresztmasreszt4292

    4 жыл бұрын

    @ ja, az egy . A többi már sajnos nem

  • @puffadt123

    @puffadt123

    4 жыл бұрын

    Ezt en is hianyolom..

  • @bakkecske91

    @bakkecske91

    4 жыл бұрын

    miert milyen berlin? rossz?

  • @egyresztmasreszt4292

    @egyresztmasreszt4292

    4 жыл бұрын

    @@bakkecske91 hát ridegek . De valszeg általános ,nem szîvesen látnak. Az ilyesmit azoknak ajánlom akik csak a pénzért mennek S nem vesznek tudomást az ottani empátia megvetésröl

  • @Megintdclelelel
    @Megintdclelelel4 жыл бұрын

    Az itthoni és a külföldi kis emberek nyomorát ugyanolyan szar nézni.

  • @viktorsvoboda1203

    @viktorsvoboda1203

    4 жыл бұрын

    ez asztán az optimizmus. :-) A legtöbb külföldre költözött ismerősömnek igez gáz a családja, de nem ezt indokolják meg a kiköltözés okának...

  • @peterpwn4311

    @peterpwn4311

    4 жыл бұрын

    @@viktorsvoboda1203 ha karakterében nyomorult akkor mindegy hova és kik közé megy, sőt rosszabb nézni ahogy más emberek által teremtett közegtől reméli hogy jobb lesz neki is

  • @viktorsvoboda1203

    @viktorsvoboda1203

    4 жыл бұрын

    @@peterpwn4311 Pontosan, sőt szerény véleményem szerint akkor fejlődhetünk érdemileg a jellemünkben/karakterünkben, ha tükörbe nézünk és helytállunk ott, ahol felelősségünk van családunk, embertársaink iránt.

  • @airgaborpara3824
    @airgaborpara38244 жыл бұрын

    London nagyon gaaz. Baromi draga. A fiatal nok nem neznek a szemedbe inkabb az aszfaltot lesik. Tomegnyomor. A metroban is giga tomeg. Az arak pofatlanul magasak. Belvarosban berelt egy kollegam draga lakast ahol patkanyok rohangaltak a padlo alatt. Kozbiztonsag , keruld a treningruhas junkiekat. Szerencsere en Guildfordba koltoztem ahol messze jobb volt az elet. Utana Irorszagba koltoztem ahol az emberek sokkal nyitottabbak es kedvesebbek a humorrol nem is beszelve. Ott a nok a szemedbe neznek, hidd el sok mindent elarul az emberekrol. Hiaba keresel tobbet Londonban ha aranyaban tobb penz fogy mindenre effektive nem sporolsz tobbet csak helyben vegetalsz. Sok ember kenyszerusegbol van kinnt es megrekedt mint Dante poklaban. Na amit az arabok muvelnek Londonban az csucs. Lutonba mar ne is menj csak a repterre. Szerencsere otthagytam a zord szigetvilagot. Hat a jo genmanipulalt szojas kenyer na az nagyon hianyzik. Sok jo emlekem is van persze de az eltorpul a Londoni szenny mellett.

  • @laistvan2

    @laistvan2

    Жыл бұрын

    Az meg hagyjak hogy elneznek, de altalaban le is néznek. Nem csak minket, de egy gazdag foszert is. Jobb helyeken csak padlot surolnanak. De a videk azért más.

  • @tekashithetwin8413
    @tekashithetwin84134 жыл бұрын

    "Bármilyen autót meg tudok venni!" Na, Lamborghini Veneno, hajrá! Nevetséges... :D

  • @krisztiansomogyi3867

    @krisztiansomogyi3867

    4 жыл бұрын

    Autorol volt szo 😂

  • @andrasmeszaros6845

    @andrasmeszaros6845

    4 жыл бұрын

    Segítek bár nem biztos hogy érteni fogod a kommentedből ítélve. Ha én tévednék akkor elnézést. Először is igazad van a Lombo is egy autó bár az angolban van rá és a vele egy kategóriás ,, autókra” egy külön kifejezés. Míg az auto=car addig az álltalad említett Lambo= super car. De hogy mire is gondolt a forma a videóban? Mí otthon egy minimálbéres keresetből bemész a használtautó kereskedésbe és kihozol egy 6-8 éves suzkát vagy ha kicsit rajnak érzed magad egy 12-15 éves bömbit. Addig angliában kihozod ugyanezt újban és nem vág haza egy életre a törlesztő. Vagy megfordíthatjuk. Míg otthon hitelre hozod a 6-8 éves suzkát ha minimálbéres vagy addig itt 3 havi fizudból amit félre raksz megveszed kp-ra. És nincs 3-4 éves hiteled.

  • @hajnalkaczombos2948

    @hajnalkaczombos2948

    4 жыл бұрын

    @@andrasmeszaros6845 Remelem,hogy senki nem hiszi el amit irtal.

  • @firtosl
    @firtosl4 жыл бұрын

    tobb mint 10 eve elunk Londonba apolokent dolgozunk ,rengeteget kell dolgozni ,itt sem fizetik meg nagyon ,draga az elet ,ennyi

  • @firtosl

    @firtosl

    4 жыл бұрын

    @@aronhalasz1485 gyerekeink mar itt jarnak iskolaba ,nehez a visszateres ,de nem lehetetlen...

  • @Kate-ds6ds

    @Kate-ds6ds

    2 жыл бұрын

    @@aronhalasz1485 Okoska🤣🤣🤣🤢

  • @peterhavas5437
    @peterhavas54374 жыл бұрын

    hello!! mi 1985 ben leptunk le!! elso hely: GENEVA volt de kirugtak bennunket rugtun kertuk a CANADAI IMMIGRATIOT kozben dolgoztunk kemenyen , 6 honap mulva a keres utan ide juttunk OTTAWA fovarosa az orszagnak, nemvolt angol tudasunk de perfect beszeltunk franciaul, UGYE Geneva AZTAN 6 HONAP NYELV ISKOLA ITT es mentunk dolgozni, en otthon fogaszati aszisztens voltam de meg volt a noveri diplomam , mondtak; menjek iskolaba, nincs penzem mondtam adunk kolcsont, no thank you.takaritasal kezdtem masodik evbe ma ment az angol es meg kaptam 7 napra egy heten allando ejszakai NOVERI munkat meg takaritottam cegnek nappal aztan 8 ev utan meg vettuk az elso sajat hazunkat es a kov, 7 evbe meg 4 masik hazat elsobe meg az 5, be mi lakunk tubbit kiadtuk es 1998 ba ki volt fizetve a sajat hazunk es azota nem kell dolgoznom , van 3 YORKIE kutyink azokal vagyok ja es a hazakba; 35 ezertul 58 ezeri $ tettunk le, ferjem nek sajat bussnise van ma 22 eve, tehat nekunk meg erte kijunni anno 2 baratnem ferjestul gyerekestul plus sajat hugom mondta kijuvunk, meg adtunk nekik minden cimet es indulas elot szoltak; maradunk mer meg szunik a komcsi rendszer, azota sirnak de ma tul keso kijuninuk, sok siker annak aki kijun !! THANK YOU ; IRENE

  • @utasmasodik7726
    @utasmasodik77264 жыл бұрын

    10 éve vagyok kint németben

  • @zagyvaarmin
    @zagyvaarmin4 жыл бұрын

    2:37 nél nagy igazság(sajnos)

  • @noxvilll19890331
    @noxvilll198903314 жыл бұрын

    Habár Angliában élel a párommal de Londonba sose költöznék...

  • @gabekonya796
    @gabekonya7964 жыл бұрын

    Istenem... tipikus indexes prolihergelő video.

  • @viktorsvoboda1203

    @viktorsvoboda1203

    4 жыл бұрын

    Az index egyre szélsőségesebben Magyar-ellenes és burkoltan arra buzdítja a fiatalokat, hogy hagyják el a hazájukat. Nagyon ócska ez a média... A fiatalok elvándorlása (egész kelet Európában) igen nagy probléma és a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet érdemelne. Azonban sokan nem gondolnak bele abba a ténybe, hogy a Gyurcsányék 2010-től tovább regnáltak volna, akkor a fiatalok elvándorlásának mértéke, az az életszínvonal ma sokkal rosszabb lenne Magyarországon.

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@viktorsvoboda1203 Mert te nem vagy proli azt hiszed? A rendszerváltás után 30 évvel csak itt tartunk! Ez szégyen!!! Nem gondolod?

  • @viktorsvoboda1203

    @viktorsvoboda1203

    4 жыл бұрын

    @@laszlojuhos4638 Nos, semmivel nem tartom magam jobbnak másoknál. Ez nem tudom miért írtad...

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@viktorsvoboda1203 A római korban is nagyon sokan vándoroltak a provinciákról Rómába a központba a jobblét reményébe. A történelem mindig megismétli önmagát, ennyi.

  • @laszlojuhos4638

    @laszlojuhos4638

    4 жыл бұрын

    @@viktorsvoboda1203 Akkor viselkedj is úgy, hogy ne adj rá okot!!!

  • @zonermvm
    @zonermvm4 жыл бұрын

    Igazi londonit megérteni nehéz? Próbáljatok meg liverpoolival 😄

  • @juhaszpeter6392

    @juhaszpeter6392

    4 жыл бұрын

    Na az elég komoly😂

  • @user-ju5hm3ho7b
    @user-ju5hm3ho7b4 жыл бұрын

    Szerintem jobb az élet itthon, Magyarországon. Itthon is jól meg lehet élni, ha akar valaki dolgozni, és nem arra vágyik, hogy a sült hal a szájába repüljön.

  • @dianaszamosszegi7677
    @dianaszamosszegi76773 жыл бұрын

    3.15-nel ott a lenyeg, es nagyon aranyos resz

  • @laszlofazekas9732
    @laszlofazekas97324 жыл бұрын

    nem egyszerű, nekem már megvan az állampolgárságom, lakás, évi 70ezer font felett van a fizum és mégis egyre kevésbé érzem magam jól a UK-ban, az angolok egy erőszakos, forrófejű népség (a közhelye ellenére) persze ennyi idő után hogy itt van a szakmai háttér, ismerettség már elképzelhetetlen hazamenni...

  • @mariaduzmath9401
    @mariaduzmath94012 жыл бұрын

    Tetszik a videó.

  • @TheJorgeb
    @TheJorgeb4 жыл бұрын

    Már ott elrontották, hogy magyar közösségbe mentek. Az nem London. Pozitívnak Magyarországban is lehet lenni, ha tudsz élni lesz mindened. Ezalatt azt értem, hogy ha nem tetszik egy meló a próbaidő alatt kereshetsz másikat ahol emberszámba vesznek, aztán elég havi 5 ezret félrerakni és olyan hitelkereted lesz amiből befektethetsz és ha azt okosan teszed pár év és tényleg akármilyen kocsit vehetsz. De ha bűzlik a munka és nincs eszed akkor sehol sem lesz jobb neked.

  • @klementinai

    @klementinai

    3 жыл бұрын

    Hàt igaz, ha az a cèlod, hogy hitelre vegyél mindent😂 az a baj, hogy fel sem tudod fogni, hogy mennyire jó lehet az élet általánosságban. Neked a jó az, ha hitelre veszed a dolgokat….😅 havi 5 ezer megtakarítás😅 ok😅 én csak minimálbéren Angliában meg tudtam takarítani 150ezret forintban havonta😅 ne nevettesd már ki magad 5ezer ft-tal🤣 gondold át az értékeid…

  • @Kate-ds6ds

    @Kate-ds6ds

    2 жыл бұрын

    @@klementinai Így igaz!👍🏽💪

  • @bogdanistvan6190
    @bogdanistvan61904 жыл бұрын

    Én is londonban élek, és leszek is, vagyis szeretnék még sokáig maradni akár végleg is! Sok mindent szeretek itt, igazából mindent, ... De nem vagyok még boldog, keresem önmagam, az élet értelmét! ❤😀😬

  • @cigokormos4679
    @cigokormos46794 жыл бұрын

    Lázár Jánost ANGLIABA (Bécsben már volt)

  • @istvanliberal9985
    @istvanliberal99855 жыл бұрын

    4:10 nem kár érte, előbb kellett volna ! :)

  • @Plazma83

    @Plazma83

    4 жыл бұрын

    paraszt

  • @mateiungur-naghi7095
    @mateiungur-naghi70955 жыл бұрын

    valaki adjon mar tippet, hogy talalok melot Angliaba :)) 2 agencyhez jelenkeztem, van erettsegim, egyetemem, tapasztalatom, de meg a mekibe se vesznek fel :))) eleg lehangolo, mar szinte 1 eve itt vagyok..

  • @waifuracer6516

    @waifuracer6516

    4 жыл бұрын

    menj másik városba ha tudsz. Én is így vagyok, Northamptonban élek, van GCSE-m meg minden és agency is alig ad munkát, rohanni kell a munka után állandóan és így se elég

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    A tesóm "ASDA"-zik ..tudod mi az ? ..valamit segìt ((

  • @GSA20235.

    @GSA20235.

    4 жыл бұрын

    @@mikloskerekgyarto2228 as ASDA egy uzlet lanc olyan mint a Tesco :)

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    @@GSA20235. tudom ..arra céloztam hogy brutál leárazások vannak , a szavatossági idő lejártakor ...tudom mert látam , Edinbourgh..nincs neki semmi baja ! ....sajna dojcsban ilyen nincs...az is merősöm kaja kiadása 100 £ alatt havonta ...a karácsonyi kajánk 1500 Ft körül volt , hallal , beiglivel ,piával együtt ..oszt degeszre ettem.magam ..

  • @captaincrunch380

    @captaincrunch380

    4 жыл бұрын

    @@mikloskerekgyarto2228 alacsonyabb magyarorszagon a gdp ezert amig a szolgaltatasok termekek helyiek ezert az aruk is joval alacsonyabbak

  • @nyulkecske1802
    @nyulkecske18024 жыл бұрын

    Enis itt vagyok Angliába 17 évesen :D

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    @@WoodlandChill Ich möchte DIR gratulieren !

  • @pevfrontreman4608

    @pevfrontreman4608

    4 жыл бұрын

    Gyere haza pls

  • @nyulkecske1802

    @nyulkecske1802

    4 жыл бұрын

    Pev Frontreman mert?

  • @captaincrunch380

    @captaincrunch380

    4 жыл бұрын

    @@nyulkecske1802 sokat nez m1-et, az apja egy kioregedett rocker aki kormoran es karpatia fan

  • @patrikhorvath2011

    @patrikhorvath2011

    4 жыл бұрын

    @@WoodlandChill baszki :D baro a zene, u just gained a new subscriber ;)

  • @lajosnagy8062
    @lajosnagy80628 ай бұрын

    Előbb utóbb mindenki hazajön, ez csak idő kérdése, hogy miért is ? Ez nagyon egyszerű mert mindenhol jó de legjobb otthon ,a szülőföld az ember vérében van .

  • @evaolah7621
    @evaolah76214 ай бұрын

    Ezért nincs jövő mert az okosak le lépnek és nincs ész !!!!!

  • @csaba850320
    @csaba8503204 жыл бұрын

    Maradjál már !

  • @tnelly90
    @tnelly904 жыл бұрын

    Pyre soundtrack wow

  • @iray6167
    @iray61679 ай бұрын

    7 éve élek Angliában, már állampolgár vagyok. Nekem összejött, de nem egyszerű elindulni.

  • @engine2013
    @engine20132 жыл бұрын

    Nem is az a baj, hogy Londonban, vagy akárhol máshol kinéznek... Hanem az, hogy a saját hazánkból túrnak ki, ezáltal mi is kitúrjuk a célország lakosait. Nem szó szerint, hanem lerontjuk a fizetéseket azzal, hogy mindent elvállalunk bármennyiért. Engem ki túrt ki magyarból? A szülővárosom melletti faluba jártam a második 4 évet ált.iskolába majdnem 30 éve.. Akkor 200 gyerekből 50-60 volt cigány. Most 130 gyerekből 3 magyar. No comment! Igaz?

  • @siemaya7381

    @siemaya7381

    2 жыл бұрын

    Nem értem a célországra vonatkozó mondatot, hiszen Londonban több a fekete mint a fehér, rengeteg indiai, orosz, lengyel, német, román, portugál, spanyol, szlovák, magyar...stb.van. Meg a Britek (ők a gyarmatosítók) Az eredeti lakosok a skótok és a Walesiek.

  • @istvankovacs2759
    @istvankovacs27594 жыл бұрын

    A nemzeti tudat többet ér a pénznél...

  • @parkorpitor5456

    @parkorpitor5456

    4 жыл бұрын

    Kösz, hogy mondod, már jól is laktam vele és a villanyt is befizettem belőle! :D

  • @zoltannagy8677
    @zoltannagy86774 жыл бұрын

    Ezért fizetnek? n+1-ik eu polírozás.

  • @websterhp
    @websterhp4 жыл бұрын

    Inkább München

  • @deutschland2207

    @deutschland2207

    4 жыл бұрын

    websterhp vagy Berlin vagy a legjobbak Hamburg.düsseldorf Köln stb...

  • @szlaci8644
    @szlaci86444 жыл бұрын

    Azért a Left4Dead2 zene befigyel..xdd

  • @Syldoriel
    @Syldoriel2 жыл бұрын

    A kommentszekcio tokeletesen bemutatja azt a fajta embert akik elol menekulok kulfoldre ✌🏼

  • @zekli419
    @zekli4194 жыл бұрын

    Anglia a világ korrupt nyomora. szia. :)

  • @gaborszabo7392

    @gaborszabo7392

    4 жыл бұрын

    Magyarország az! 332 HUF az Euró! Magas rezsi! Magas ingatlan árak folyamatosan emelkednek (még ha ki is veszed albérletbe)! Alacsony életszintvonal! Nem nagyon tudsz elmenni sehova még nyaralni is nagyon nehéz! A munkáért amit itthon kapsz a német vagy angol azért fel sem kellne! Most hogy jól bedölt a forint az árak majd emelkkedni fognak a fizetések pedig már 1 éve stagnálnak! A multik csalnak pl. szlovákiából jönnek át munkavállalók magyarba és nem jelentik be őket azért mert Szlovákiában Nem olyan magasak az adók, nem kell Tb-t fizetni így jól megvannak a bérek! Magyarországot teljesen elrontották!

  • @Gooo1000

    @Gooo1000

    4 жыл бұрын

    Gábor Szabó@Lehet,hogy ez igaz...sőt! Viszont akkor nem értem a Facebookon azt a sok sikeres kommentelőt Profil fotóst,mindent felrakó=nyaralás itt,főzés ott!!!Akkor ez mind hazugság lenne???😂😁😁 Természetesen csak vicceltem!!! De még is érdekes... valahogy nem??Már mint ha olyan rossz!?

  • @gaborszabo7392

    @gaborszabo7392

    4 жыл бұрын

    @@Gooo1000 Arra nem godolsz hogy azért is hitelt vesznek fel vagy csak egy hétvégére mennek vagy mert azért túlóráztak egész évben!

  • @gaborszabo7392

    @gaborszabo7392

    4 жыл бұрын

    @@Gooo1000 Vagy a Soros fizette a nyaralásunkat :D Nektek az Orbán nem fizet nyaralára csak 10 ezrest karácsonyra a jézuskától :DDD

  • @Gooo1000

    @Gooo1000

    4 жыл бұрын

    @@gaborszabo7392 @Megjegyzem én inkább az emberek "álarcárol" irtam,mint Politikai megközelitésről!A szoc.médiában mindenki "boldognak,sikeresnek és legfőképpen szépnek mutatkoznak!

  • @ludo7967
    @ludo79674 жыл бұрын

    🤦🏻‍♀️💆🏻‍♀️

  • @havatomi7721
    @havatomi77214 жыл бұрын

    Azt megkérdezhetem, hogy az otthon hagyott nyugdíjas rokonoknak kinek a befizetett járulékaiból viszi ki a nyugdíjat a postás?

  • @SulcIsHere

    @SulcIsHere

    4 жыл бұрын

    A nyugdíjas élete alatt dolgozott adójából, egyértelmű.

  • @havatomi7721

    @havatomi7721

    4 жыл бұрын

    @@SulcIsHere Tévedés! Ez nem így működik. Mindig a dolgozó generáció járulékaiból fizetik a nyugdíjakat. Ezért nem lesz már nekünk nyugdíjunk, mert nem lesz ki kitermelje. Szóval az itthon dolgozók tartják el a kint élők nyugdíjas rokonait. De semmi gáz, ezért vagyunk.

  • @miklostamas4457

    @miklostamas4457

    4 жыл бұрын

    @@havatomi7721 Erdekes, hogy ezt nem a vezetes szemere hanyod hanem a hetkoznapi emberekere. Ok pedig azert vannak hogy nyugdijjakat termeljenek habar nekik sose lesz. Anyamnak annyi a nyugdija hogy a testverem lassan nem keres annyit munkaval.

  • @havatomi7721

    @havatomi7721

    4 жыл бұрын

    @@miklostamas4457 Mi van a hétköznapi emberek szemére hányva??? És kik a "hétköznapi" emberek? Akik kimentek vagy akik maradtak?

  • @miklostamas4457

    @miklostamas4457

    4 жыл бұрын

    @@havatomi7721 Nem ok a kivalasztottak a csoda megtestesitoi. Fiatalok nehogy korulnezzetek a vilagban es esetleg uj latasmodot szerezzetek amit akar vissza is vihettek magatokkal. Huzzatok a gyarba lapatolni amint kiestek az iskolapadbol. Igy egyszeru nem kell kockazatot vallalni azt kezelni megtanulni. Nem mindenki extra 50 rugoert megy am mint ahogy ezt egymas kozt hiresztelitek. Nem lattam a videot nem erdekel a suketeles meg a propaganda hogy ennyire jo meg annyira kontra szar. Ha fiatal vagy nezz korul a vilagban par evet es majd eldontod mit akarsz es meg a nyugdijravalot is lapatolhatod meg kedvedre utana.

  • @killerdream6539
    @killerdream6539 Жыл бұрын

    egyetlen gond van hogy egy szót nem lehet érteni a britt angolból

  • @popcult
    @popcult4 жыл бұрын

    Nem ertem mi a cel ilyen felig sult felig nyers mozaik videokkal? En sajnalkozva neztem ezeket az embereket-aztan rajottem, hogy ok buszkek az eletukre.

  • @hunattilathehun4471
    @hunattilathehun44712 жыл бұрын

    Kimenni nyomorogni külföldre....

  • @elviraanyalai7947
    @elviraanyalai79474 жыл бұрын

    That it who can get lucky so going to easy everything

  • @DaViD950602

    @DaViD950602

    4 жыл бұрын

    elvira ayodeji Ige ez milyen nyelven íródott? :)

  • @elviraanyalai7947

    @elviraanyalai7947

    4 жыл бұрын

    Heyyy mit beszelsz angel vagy???? Te hannan JOTTEL!!!!!!

  • @rolandhatta574

    @rolandhatta574

    4 жыл бұрын

    @@elviraanyalai7947 Inkább magyarul, az talán megy.

  • @elviraanyalai7947

    @elviraanyalai7947

    4 жыл бұрын

    Fuck of

  • @rolandhatta574

    @rolandhatta574

    4 жыл бұрын

    @@elviraanyalai7947 Ostoba szuka. Nem tudsz helyesen írni.

  • @lotr-oldmoviegame8626
    @lotr-oldmoviegame86265 жыл бұрын

    Akinek van esze meg él itt is

  • @lucas-ch7op

    @lucas-ch7op

    4 жыл бұрын

    @Balage78Szfvar Ott az igazság ! Itt kb csak azok beszélnek könnyű munkáról meg jó megélhetésről, akik legalább egy picit átlagon felüli életbe születtek és a család anyagi helyzetének köszönhetően csak a tanulásra kellet koncentrálni cserébe tele tömött zseb pénzzel , jó ruhákkal hétvégi bulik stb. Az ilyenek mondják mindig, hogy nem nehéz... itthon sem.

  • @b.kristof4506

    @b.kristof4506

    4 жыл бұрын

    @Balage78Szfvar Ja Merrt Az angol foiskolak egyyetemek Olyan Olcsok

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    Mi van ? hivatásos ÁFA visszaigényló vagy ,"tranzit" árùban nyomod ...nem fogytak még el a használható hajléktalanok ?

  • @badmotherfucker

    @badmotherfucker

    4 жыл бұрын

    @@lucas-ch7op na a hétvégi bulikat sem olvastam még ilyen kontextusban. Mint a jólét megtestesítője.

  • @lucas-ch7op

    @lucas-ch7op

    4 жыл бұрын

    @@badmotherfucker Igazából csak arra akartam rá világítani , hogy országunkban sajnos az átlagos annyit jelent hogy tablettás bor haverokkal utcán , egy 6 ezres victory márkájú cipő egy 5 ezres farmer 2-3 ezer forintos póló jut, míg az átlagot kissé elhagyó 20 ezres nike-adidas lépő, 10-12 ezres smoke nadrág, 10 ezres lacoste ing és egy hétvégi bulin minimum 20 ezer költő pénz amiből lehet whisky kólázni. Ezeket a dolgokat arra vonatkozóan írtam , hogy miként is számít az hova születsz mert amennyit adott az élet aszerint fogsz egy kasztba be kerülni mint barátok mint társaság szintjén és erre a gyerek kor adja az alapokat. Így gondolom már érted mit szerettem volna kifejteni.

  • @aron6449
    @aron64494 жыл бұрын

    reused cutaways much

  • @Viktor_Orban
    @Viktor_Orban4 жыл бұрын

    Jók ezek a "köpködő" kommentek :D Na ezért kerülöm a sok okos magyart a világban...

  • @pescecanella4742
    @pescecanella47424 жыл бұрын

    8.00 A főnöknek nem az a dolga, hogy a szakmát jobban ismerje, mint az alkalmazottja...

  • @arpadmajoros1748
    @arpadmajoros1748 Жыл бұрын

    Gyerekek! Én dolgoztam több országban! Az egyik nép unalmasabb, mint a másik! Az ételeikről ne is beszéljünk! A munkájuk 0! Én az igazat írtam! Árpi a bölcs....

  • @kertresz
    @kertresz4 жыл бұрын

    Köszönöm, nagyon érdekes sorozat. Klassz és tanulságos.

  • @problemas48
    @problemas484 жыл бұрын

    Stricik élnek ottis jol:))))

  • @istvanliberal9985
    @istvanliberal99855 жыл бұрын

    1:47 húúúú, mááárr ezér megéri menni a londonba, 1 perc alattt kivésikkk ! :)))))

  • @mateiungur-naghi7095

    @mateiungur-naghi7095

    5 жыл бұрын

    Romaniarol beszel abban a peldaban am

  • @laszlofedor3463
    @laszlofedor34634 жыл бұрын

    Durván az első 20 mp-ben összefoglalja London lényegét. London mindenhonnan elszívja a legjobb emberi erőforrásokat. Ahelyett, hogy azok a "hottentották" a saját országukat építenék egy jobb hellyé, inkább elmennek külföldre. Ezeket hívják hazaárulóknak.

  • @markusz444

    @markusz444

    4 жыл бұрын

    Had legyen már mindenki sajat döntése ,hogy hol akar élni.Nem akar a hülyék paradicsomaban agymosottá válni itthon

  • @laszlofedor3463

    @laszlofedor3463

    4 жыл бұрын

    @@markusz444 Igen, mindenki saját maga dönti el, hogy hol akar élni. Ha jól értem, akkor most saját magadat is lehülyézted?

  • @markusz444

    @markusz444

    4 жыл бұрын

    @@laszlofedor3463 ha ez neked élvezetet okoz akkor igen.egyébként egyszerűen csak rohadt kitartó vagyok ha érted mire gondolok

  • @viktorsvoboda1203

    @viktorsvoboda1203

    4 жыл бұрын

    A fiatalok elvándorlása (egész kelet Európában) igen nagy probléma és a jelenleginél jóval nagyobb figyelmet érdemelne. Azonban sokan nem gondolnak bele abba a ténybe, hogy a Gyurcsányék 2010-től tovább regnáltak volna, akkor a fiatalok elvándorlásának mértéke, az az életszínvonal ma sokkal rosszabb lenne Magyarországon.

  • @laszlofedor3463

    @laszlofedor3463

    4 жыл бұрын

    @@viktorsvoboda1203 Valóban. Azt a kérdést senki nem veszi figyelembe, hogy Nyugat Európának miért van szüksége ennyi emberre az egész világról? Hogyan lehet, hogy Londonban nincs elég "bennszülött" munkavállaló, ami elég lenne a gazdaság igényeinek a kielégítésére?

  • @Karolypekala
    @KarolypekalaАй бұрын

    Sajnos a Magyar lelek televan pesszimizmussal.

  • @paltomori4625
    @paltomori46254 жыл бұрын

    Londonnal alapvetően nem lenne semmi gond, ha nem lenne ilyen jelentős a főleg feketéknek köszönhető bűnözés, valamint az iszlám terror. London lépésről lépésre egy harmadik világbeli shithole-á fog változni, mint az történt pl. Detroit-al.

  • @passzivmilliomos1066
    @passzivmilliomos10664 жыл бұрын

    Vegyetek bitcoint bolondok! Akkor nem kell kimenni londonba! Jókedvet bőséget kivánnok!

  • @hiphopbass5860

    @hiphopbass5860

    4 жыл бұрын

    Passzív Milliomos Ha ebben utazol akkor privatba adhatnal par tanacsot hogy hogyan is kezdjen hozza az ember es mennyibol. Azert halas lennek. Nezegetem egy ideje hogy el kene indulni a Bitcoinba. Elore is koszi barmi is a valaszod.

  • @gusztibodi3069
    @gusztibodi30692 жыл бұрын

    Teszik magukat hogy neszelnek angolul... Pfff

  • @mocskoskukorica
    @mocskoskukorica4 жыл бұрын

    ...mindegy, csak dolgozni ne kelljen. La la la la laa :D A magyar nem egy munkasnep, hoborogni azt viszont nagyon tud.

  • @barbykam
    @barbykam4 жыл бұрын

    Ciganyelet. Egy baratnom lakott hajon a kanalison, igazi csoves lett sajnos. Telen alig volt futes a hajon, furodni is alig alig lehetett, fozesrol mar nem is beszelek. Kinek mi ugye.

  • @tibororban5559
    @tibororban55594 жыл бұрын

    A mérnök és az informatikus itthon is nagyon jól keres, a kivándorlók 95 százaléka kalandvagybol megy ki és a haza viszonyokra fogják, a többi meg irtózatos művész és fantasztikus zseni aki kintmajd biztos kiteljesedik 🤣 senkinek sem könnyű itthon, de ez a hazád, ki kell tartani, szégyellheted magad mind

  • @tamply3

    @tamply3

    3 жыл бұрын

    Miert kene kitartani egy olyan nemzet mellett aki sajat maganak se tud kiharcolni semmit es minimalis osszetartas vagy nemzettudat sincs es nyilvanvalo hogy kilopjak a szemunket is es senki nem tesz ellene semmit? Mivel lesz jobb ha kollektivan szopunk minthogy a sajat erdekeidet nezve kijossz egy masik orszagban mert ugy erzed hogy a sajatod elarult?

  • @lajosbakk3317
    @lajosbakk33174 жыл бұрын

    Az, hogy negatív vagy az nem az ország hibája, hanem a tiéd. Anglia is tele van negatív emberekkel.

  • @irengibiszer6692
    @irengibiszer66925 жыл бұрын

    aki csoró az csóró is marad !!!!!

  • @belagabanyi6036

    @belagabanyi6036

    4 жыл бұрын

    Aki hülye az kint ist hülye és nem jut nagyra. De kevés ilyen van azok közül akik kint vannak.

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    @@belagabanyi6036 ENNYI !!

  • @mikloskerekgyarto2228

    @mikloskerekgyarto2228

    4 жыл бұрын

    te vagy Döbrögi v. Mágnás Miska ? ..ja te a totál 0-ról lettêl a száz leggazdagabb magyar egyike ...AKKO.nézd má' meg mivel húz haza avlegtöbb kis idő után a sváboktól !....ha meg arra értetett hogy aki hülye az az is marad , mé nem azt írtad ?..azok itt gyorsan elsûlyednek...oszt coki vidsza orbanisztánba !

  • @zoltanverseczy3663
    @zoltanverseczy36634 жыл бұрын

    Eljön az idő, amikor tömegesen fogtok Haza menekülni, itthon pedig megélhetésért kuncsorogni. Nem inkább a Hazátokat kéne építeni, jobbítani?!

  • @zoltanverseczy3663

    @zoltanverseczy3663

    4 жыл бұрын

    @@deutschland2207 Hülyeségeket beszélsz, ráadásul úgy tűnik, te nem is kint élsz, hanem Magyarországon. ("Nem jönnék...") Jobb mindenkinek, ha kiköltözöl, "kimenekülsz"!

  • @tamply3

    @tamply3

    3 жыл бұрын

    Ez az ido meg nem jott el, valoszinuleg nem is fog soha :D viszont azt mar megeltuk hogy a sajat hazankbol el kelljen menekulnunk. En is szivesebben epitenem a sajat Hazamat, ha latnam hogy van ertelme, de egyelore se megelhetes, se egeszsegugy, se oktatas...nem latom ertelmet hogy otthon szopjak harmadannyi penzert nulla jovokeppel, pedig van ott penz csak nem jo helyen....

  • @zoltanverseczy3663

    @zoltanverseczy3663

    3 жыл бұрын

    @@deutschland2207 Letűnt időkben élsz! Úgy látom, semmi valóság képed nincs! Nyugat-Európának nem túl sok van már hátra a háború óta megszokott nyugalmából! Haza fognak menekülni a magyarok mindenhonnan a világból, ha még lesz rá módjuk! Mindegy, te miket szeretnél a jövőtől, a tendenciák világosan mutatják a nyugati világ süllyedését.

  • @zoltanverseczy3663

    @zoltanverseczy3663

    3 жыл бұрын

    @Zoltan Santha Ahol te élsz, ott nem lopnak???!!!

  • @zoltanlanyi2024
    @zoltanlanyi20243 жыл бұрын

    Szivet csereljen, aki hazat cserel. Nem minden az anyagiakon mulik. Hol van a csalad, hol vannak a gyerekek? Barhova mentek, mindig masodrendu allampolgarok lesztek. Vigyazzatok, hogy ne hasznaljon ki senki titeket.

  • @tamply3

    @tamply3

    3 жыл бұрын

    En lassan a sajat orszagomban ereztem magam masodrendu allampolgarnak a kilatastalan helyzet miatt es amiota kint elek sokkal boldogabb vagyok, mert megbecsulnek es tudom tervezgetni a jovomet.