Ungváry Krisztián: „Bayer Zsolt ennek a rendszernek az igazi arca és kulturális színvonala”

A podcastjeit nem a Megafon képzésének a hallgatói nézik, pedig írt már könyvet az Apró-villáról, de Horthyról és Mindszentyről is. Munkái szinte mindig tabukat döntenek, holott csak egy cél vezérli: az objektivitás. Nemrég Bayer Zsolt élethazugságairól készített műsort, amivel alaposan felkavarta a hazai közéletet. A frisshirek.hu Magyar Közöny című podcastjének a vendége Ungváry Krisztián történész, egyetemi tanár.

Пікірлер: 1 000

  • @lovaserzsebet670
    @lovaserzsebet6703 ай бұрын

    Emlékszem, szüleimet milyen mélyen érintette Bayer egy fröcsögése a prolikról. Mackónadrág, nejlon otthonka, stb. Az én szüleim mackónadrágban és neylon otthonkában is polgárok voltak: kőkemény munkával, állattenyésztéssel keresték a kenyerüket. Természetes intelligenciájuk lenyűgözte a tisztességes embereket. Bár nem politizáltunk, de egy vasárnapi ebédnél biztosítottam a szüleim, hogy nem ők, hanem Bayer a proli. Mindez kb. 2002-ben. Nekem Ungváry írása elégtétel a szüleim rossz érzése miatt, sajnálom, hogy nem korábban született meg. Megérdemelték volna a szüleim, hogy ezt olvashassák.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Ez a lényeg! Itt is írkálnak nulla történelmetudással,látens zsidózással,gyűlölve mindent ami nem fidesses "keresztényi". Prolinak nevezve olyan generációkat,akik kétkezi munka mellett is olvasottak,műveltek voltak. A bayert(igen kisbetű),mosdatók ,szellemi szinvonala,nem ér fel azokéhoz.

  • @angelushungaricus

    @angelushungaricus

    3 ай бұрын

    A szüleid nem attól lesznek prolik, mert valami okos ezt mondja

  • @annabus4788

    @annabus4788

    3 ай бұрын

    Nem Bayert akarom mentegetni, de Bayer a pesti prolikra gondolt. Van belőlük bőven. Ez egy szimbólum volt.

  • @katimatis4193

    @katimatis4193

    3 ай бұрын

    UGYANEZT éltem meg!!!Úgy éreztem,magányos vagyok ezzel a gondolkodással.Kosz,hogy feltarta az On tapasztalatait.Sok embernek "esett le a visszapillanto tükör " menet közben.

  • @jozsefnemeth2398

    @jozsefnemeth2398

    Күн бұрын

    Ne prolizzon senki ha nem tudja mit jelent ​@@annabus4788

  • @joepapa5693
    @joepapa56933 ай бұрын

    02:13 "Győzike mellett". Zseniális:-D

  • @balintnenacsa7664
    @balintnenacsa76643 ай бұрын

    Nekem igazából az fájt az elemzésbe, hogy szerinte Kelet-Magyarország nélkül jobb lenne az ország helyzete. Nézzünk vissza az u.n. rendszerváltozhoz. Az ország keleti részében csodálatosan működő mezőgazdasági üzemek működtek. Emlékszem, hogy még nyugati országokból is a csodájára jártak. A nagyobb városokban sikeres és neves ipari üzemek. Mérleggyár Hódmezővásárhelyen, egy a sok közül. Kedves Krisztián! Ezeket is érdemes lenne kutatni. Főleg azt, hogy lett szétverve, megsemmisítve. Millionyi ember pedig munkanélküli lett.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Egy szóval? Nem lehetett tovább gazdaságosan fenntartani őket. Ne érts félre,Hajdúsági vagyok. Konzervgyárak,varrodák..stb. Ha akkor olyan okosak lettek volna a dolgozók mint ma már,átvehették volna ezeket az üzemeket. De sajnos,nem ismerték a piacgazdaságot ,és ezt tényleg sajnálom.(89-92) között minden megszünt...

  • @rosbi12

    @rosbi12

    3 ай бұрын

    @@kolink77 te is beszoptad ezt az ócska propagandadumát? De! Föl lehetett volna gazdaságosan tartani, csak a gengszterváltó bagázs szándékosan rohasztotta le, kellett a "működő külföldi tőke", ami működött, csak nem a mi hasznunkra, ellenben adómentesek voltak, így lekörözték a magyar gazdasági ágazatokat.

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    ​@@kolink77 Ne beszélj butaságokat. Tudatos kifosztás volt és semmi piacgazdaság. Minimum 3 szor fosztottak ki minket tudatosan. 1920, 1945, 1990.

  • @uluszuki64

    @uluszuki64

    3 ай бұрын

    ​@@laszlovarga1046többször...Csak a török 7 szekérnyi arany, ezüst és dragaköveket vitt el , (a corvinakról meg ne is beszéljünk).. Amikor bejött a Szultán és meglátta Mátyás király trónját a drágakövekkel kirakva, elámult ..és azt mondta ..ilyen gazdagságot még Babilóniában sem látott!!😢😢😮

  • @uluszuki64

    @uluszuki64

    3 ай бұрын

    ​​@@laszlovarga1046 így igaz...1920- ban a szabadkőműves, magyarnak nem nevezhető kormány elrendezte az ország sorsát ,lecsatolták 2/3- át a nemzetiségekre hivatkozván,(mivel csak 1 magyar volt a Károlyi kormányban , a többiek bevándorló kazárzsidók, ahogy ez a fazon is az)... Ma miért nem csatolják le más országok földjét, hazáját pl.franciaknál a migránsok által elfoglalt no-go zónakban, hm?! Rajta, ott a lehetőség ma is...Jah,hogy ott kevés a kazárzsidó...A mostani israeli háború alatt , Szijjártó nyilatkozott,hogy 300 ezer magyarajkú kazárzsidó él ott, és a világon a legtöbb magyar honban ..Hogy is van ez akkor??!!😮😢... Betiltott könyvekben olvastam, több külföldre emigrált magyar vitte magával ezeket a kéziratokat, bújtatták, rejtegették évtizedeken át ,addig az időig amíg már nem voltak büntethetők az íróik, vagy meghaltak. Szóval ebben olvastam ,hogy a 2. Világháborúban 3 gazdag kazárzsidó család kimenekitéséért adták oda a magyar nemzeti vagyont a németeknek...a harmadik, '90- ben, szintén ezek az egész nemzeti vagyont lopták ki offshorba..ezt meg egy skandináv közgazdász páros vizsgálta,kutatta éveken át, mert érdekesnek találták a témát közgazdaságilag..és ők bebizonyították be,hogy kilopták a nemzeti vagyont ,240 ezer milliárd dollárt 😢😮 és ez tuti biztos így lehetett,mert emlékszem 92- ben ország csődöt akartak jelenteni ...

  • @Coyot0xx0
    @Coyot0xx03 ай бұрын

    Bayer nem történelmi tényeken szokott táncolni. Tények vannak,ez természetes. Ő azt szokta hangsúlyozni, hogy egyesek milyen arcátlan módon folytatják azt a családi vonalat hasonló körökben mint elődeik miközben tele torokból vizet prédikálnak.

  • @hanscastorp6079
    @hanscastorp60793 ай бұрын

    A Trianon fejtegetésben elfelejti megemlíteni, hogy hány millió magyar rekedt az utódállamokban, (Csallóköz, Székelyföld, stb,.).

  • @PaulusdeKenezy

    @PaulusdeKenezy

    3 ай бұрын

    Neki azok csak gójok.

  • @MrDxx7

    @MrDxx7

    3 ай бұрын

    Ezt megteszi sok más elemezés. Miért kéne ugyanazt ismételgetni?

  • @ernokiss405

    @ernokiss405

    3 ай бұрын

    Ez számára teljesen közömbös, sőt, még örül is neki.

  • @uluszuki64

    @uluszuki64

    3 ай бұрын

    Nem is fogja megemlíteni..ezek a sok 150-160 évvel ezelőtt az orosz sztyeppekről bevándorló kazárzsidók a legkárosabbak voltak és jelenleg is a legkárosabbak a magyarságra ..írtják és írtották a magyarságot innen, mert mindig sírnak és nemzetközi segítséggel mindent elérnek....hazug, lopós ,munkakerülő banda a legtöbbjük ( tisztelet a kivételnek) ...Van egy persze,hogy betiltott könyv , amiben 1910-ben egy vezetőjük felhívást tett közzé nekik újságokban,hogy el kell foglalni ezt a helyet, a magyar emberektől és ehhez ,ha nem megy nekik egyedül akkor nemzetközi segítséget kérhetnek a fajtarsaiktól ..Hát még lehet nézni mi folyik ma brüsselben ellenünk,és kik azok akik a momentumban és a dk- ban részt vesznek az országunk ellen

  • @janosbutora7300

    @janosbutora7300

    3 ай бұрын

    @@ernokiss405Te aztán tudod !

  • @tiborszalai8911
    @tiborszalai89113 ай бұрын

    Bayer úrra nagyon ráfért már hogy valaki jól eligazítsa úgy Istenigazából!!!!🙏

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    Az úr megnevezés egy alpári tetűre nem enyhe túlzás?

  • @szugro933

    @szugro933

    3 ай бұрын

    Ettől csak a dühe nő. Az Önreflexió képtelenség elvárás lett mára a kormányoldalon

  • @tihikallo8669

    @tihikallo8669

    3 ай бұрын

    ​@@Mite145És aki alpári tetűzik az vajon mi?

  • @user-xq8mp6pk2m

    @user-xq8mp6pk2m

    3 ай бұрын

    @@Mite145 De! Jerk, nem úr!

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    @@tihikallo8669 Jó emberismerő.

  • @Thomas_AAnderson
    @Thomas_AAnderson3 ай бұрын

    38:00 Nekem úgy rémlik Trianon kapcsán azt szokták mondogatni hogy a polgárság egy meghatározó részét vesztettük el, és ez súlyosabb mint az erőforrások elvesztése. Nem tudom ez mennyire helytálló.

  • @dezsoszalay1442

    @dezsoszalay1442

    3 ай бұрын

    Szerintem meg a polgárság menekült át legnagyobb részben. Az erőforrások meg ott maradtak idegen kézben, (magyar) polgárság nélkül. Az idegennek meg legalább kb 10 év amikorra képbe került, ha egyáltalán volt annyira képzett.

  • @luinemoluinemo4985

    @luinemoluinemo4985

    3 ай бұрын

    Nem Mi ! Az Osztrák-Magyar-Horváth-Szlovén Monarchia , Császárság vesztette el! SAJNÁLATOS, de ez a közemberektől távol áll. De hol van már ez? Etelköz stb amerre jöttünk.........ezek hol vannak már? Kérdezem fiataloktól mit szólnak ehhez, vonogatják a vállukat, őket aztán nem érdekli. Nyitva vannak a határok lehet jönni-menni........UNIÓ ez a jövő.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    A polgárság,csak műveltségi értelemben volt akkor is számottevő. Kasztrendeszer volt az a javából. Egy polgári lány ,nem mehetett hozzá egy zsellérhez(mást szántak neki),egy úri fiú,nem vehetett el egy polgári lányt!

  • @robertezsias

    @robertezsias

    3 ай бұрын

    @@dezsoszalay1442 , ez tévedés. A nemzetiség, az "elcsatolt területek" emberei semmivel nem voltak butábbak a magyaroknál.🙂

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    @@robertezsias igaz. Sőtt a szocializmusig,ugyanúgy éltek,mint az "őshazában". Tehát a gyermekeiket ,nyugaton(Bécs,Párizs) tanìtatták. Egészen addig mìg ott is "szocializmus" nem lett.

  • @evahorvath8135
    @evahorvath81353 ай бұрын

    Trianon szabadrablás volt, nem kellene szépíteni. Az ott élők is rosszabbul jártak, lásd a romániai, vagy ukrajnai állapotokat.

  • @kulcsarandras5406

    @kulcsarandras5406

    3 ай бұрын

    A burgenlandi meg a szlovéniai magyarok is biztos zokognak a fájdalomtol.

  • @MrDxx7

    @MrDxx7

    3 ай бұрын

    Erről azért kérdezd meg az ott élőket is. A Forbes szerint ma van román és szlovák milliárdos is. A Magyar Királyságban ilyen nem volt.

  • @gaborszadai1992

    @gaborszadai1992

    3 ай бұрын

    ​@@MrDxx7És a román királyságban volt milliárdos...?

  • @Helga921000

    @Helga921000

    3 ай бұрын

    @@MrDxx7 Ez komoly érv. Én erdélyi vagyok. Attól, hogy van román milliárdos, az elcsatolt magyarság jogfosztottan és elnyomásban él.

  • @MrDxx7

    @MrDxx7

    3 ай бұрын

    @@gaborszadai1992 Fogalmam sincs. De azt tudom, h a Magyar Királyságban az értelmiségi és pénzel kecsegető állások 95%-át (mint orvos, pap, tanár, bíró, jogász, katonatiszt, kereskedő, ügyvéd etc.) a magyarok, németek és a zsidók töltötték be. Hogy ott mutatóba nem láttál románt, ruszint, szerbet vagy szlovákot az fix.

  • @agneseodannemill5602
    @agneseodannemill56023 ай бұрын

    Hihetetlen és nagyon szomorú, hogy mivé fejlődhetett volna kis országunk, ha lett volna egy csekély esély is arra, hogy megértsük és átéljük a jó értelemben vett Demokrácia fogalmát viharos történelmünk során!😔

  • @user-ez7fb9bl1w

    @user-ez7fb9bl1w

    3 ай бұрын

    Kedves barátom, ha még nem vetted észre minden egyes civilizáció a penzparazitak uralma alatt tengeti az életét. Olyan hogy demokrácia csak egy pár ember képzeletében lévő messionisztikus hazugsagoknak megfelelő virtualitas amely olyan messze van a valóságtól mint Makó New Yorktól .Képzeletnek talán megfelel.

  • @hakapeszimaki8369

    @hakapeszimaki8369

    3 ай бұрын

    Nem a demokrácia számít, hanem az, hogy az adott politikai rendszer a közjót szolgálja vagy a politikai elit saját érdekét.

  • @user-ez7fb9bl1w

    @user-ez7fb9bl1w

    3 ай бұрын

    @@hakapeszimaki8369 az elitek soha de soha nem a közjót szolgálják. Éppen az a gond a civilizált társadalmakban hogy a vezető pozícióba csakis a parazita jellemű emberek kerülnek. Ez mindigbis így lesz ,és mivel a parazitizmus nem lehet irányadó egy társadalomban azért omlanak össze.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    @@hakapeszimaki8369 90 óta magunk válaszottunk.... Nem termelődött ki egy europeer gondolkodás. Az állam csöcsén lógva. Viktátor,ezt neg jól kihasználja

  • @agneseodannemill5602

    @agneseodannemill5602

    3 ай бұрын

    Számomra a ’demokrácia’ szó ellentéte az (önkény)uralom. Hogyan lehetne a közjót szolgálni anélkül, hogy a népnek is lenne beleszólása?@@hakapeszimaki8369

  • @js388
    @js3883 ай бұрын

    Bródy "Ezek ugyanazok "

  • @rosbi12

    @rosbi12

    3 ай бұрын

    Bródy önvallomása...igen, ők (azok) ugyanazok.

  • @jolkamonostori5449

    @jolkamonostori5449

    3 ай бұрын

    js388 Bródy is!!!!!

  • @krisztinabencze4726
    @krisztinabencze47263 ай бұрын

    Nagyon tisztelem Ungvári Krisztiánt a bátorságáért és elhivatottságáért!! Ideje volt, hogy valaki ilyen elegánsan, és mégis erőteljesen a helyére tegye ezt a bayer nevű figurát! Köszönet az alapos kutatómunkáért. Bayer olyan "ember" ,aki művelt értelmiséginek gondolja magát, úgy érzi "intelligenciája" mások fölé emeli őt. Egy valódi értelmiségi azonban nem használja a tudását és adottságait mások mocskolására, hazugságok leplezésére, az embertelenség védelmére. Egy igazi tudós vagy értelmiségi mindig humánus, mint Ungvári Krisztián... köszönjük a zseniális kutatást, az igazságot. ❤

  • @paologiusseppe4137

    @paologiusseppe4137

    3 ай бұрын

    Jaj honey, neked ez a frocsogo, hazug, nyalas satanista hanyadek a "humanus ertelmisegi" ? Szivbol sajnallak.

  • @sandorzsikla5800

    @sandorzsikla5800

    3 ай бұрын

    Önmagában, egy nyálkás kommunista féreg Ungváry elvtárs. Rólad Krisztina, nem tudok mit mondani. Engem még nem rántottál le, a wc-ben. De Zsolt, áradozott.

  • @joek9588

    @joek9588

    3 ай бұрын

    Itt a hatterben egy kicsivel tobbrol van szo mint Bayer Zsolt szemelye itt nemzeti lejaratasrol van szo ahol magyarok atgondolas nelkul egymas torkanak esnek , mas nemzetek szeme lattara . Az ellenseg latja ezt a borzalmat , fegyverek helyett fakanallal jonnek ellenunk.

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    Mit tisztelsz egy magyargyűlölőn?!

  • @joek9588

    @joek9588

    3 ай бұрын

    Az ellenseget is megilleti a tisztelet meg ha az eletet kell is elvennunk . En sem vallom magam Bayer rajongonak de a szarvari Ur becstelen szemet nem kellene magyarnak mondani .O mindenkivel csak gyulolkodik valogatas nelkul, igy tanitja a jovo nemzedeket.

  • @OK-de8vi
    @OK-de8vi3 ай бұрын

    Igen,kompromisszumot kötöttek a franciák és a szomszédos népek,vagyis a területrablókkal.

  • @martonsc2226

    @martonsc2226

    3 ай бұрын

    talán nem kellett volna hadatüzenni boldog boldogtalannak, és nem kellett volna utolsó csatlósnak lenni, ahogy most is a ruszkik utolsó csatlósai vagyunk, szóval érik a következő trianon, de a hozzátok hasonló ostobák nem látják az összefüggéseket

  • @OK-de8vi

    @OK-de8vi

    3 ай бұрын

    @@martonsc2226 Az osztrákoknak(germánoknak) semmi köze nem volt a egészhez.

  • @KrisztianL-pj8wz
    @KrisztianL-pj8wz3 ай бұрын

    Tessék mondani, balodali kormányok idején miért nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat?

  • @ferenckiss7099

    @ferenckiss7099

    3 ай бұрын

    Mikor volt Magyarországon baloldali kormány?

  • @private_down

    @private_down

    3 ай бұрын

    Teljesen legitim kérdés. Ha valaki ma agyonüti a szomszédját, és nem kapják el a tettest, akkor az eredménytelen hatósági ténykedés ellen úgy érdemes kifogást emelni, hogy 14-22 évvel ezelőtt meglógott, más gyilkosok meglógását kérjük számon az akkori hatóság más tagjain. :D Eszes!

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    @@ferenckiss7099 szociálisan baloldali tényleg nem volt, csak libernyák komcsi, különböző köntösökben ...

  • @user-gs3gy3st2n

    @user-gs3gy3st2n

    3 ай бұрын

    Pontosan azért, amiért orbánkirályotok, a kedves vezető sem hozza nyilvánosságra

  • @balogh9015

    @balogh9015

    3 ай бұрын

    @@private_downLegitim - törvényes, jogszerű.

  • @hanscastorp6079
    @hanscastorp60793 ай бұрын

    Magyarországon nincs Horthy utca, emlékmű stb, ellenben van Horn Gyula sétány.

  • @uluszuki64

    @uluszuki64

    3 ай бұрын

    Mocskos pufajkás kazárzsidó...ezeknuraljak már magyar hont régóta és egyre jobban mindent bekebeleznek..azért van itt nyomor a magyarságnak..de meg kell nézni, hogy ők mennyiből élnek..mindegyiknek diplomája van, mert olyan zsíros állásokba veszik föl egymást,közben pedig hülye sok, mert pofára osztják egymásnak a diplomát is...ezek fölismerik egymást ..Ezt én saját tapasztalatból mondom, nekem eltörött az orrom gyerekkoromban és érdekes helyzetekben találtam magam sokszor😮..de ezt a mocskossagot amit ezek csinálnak az undorító... hogyha kampósorrú vagy,kinyílnak a kapuk..a többi pedig rohadjon meg!! Ezért van nyomorban a lakosság javarésze 😢😢

  • @cso57rgowww

    @cso57rgowww

    3 ай бұрын

    Egyik sem kell.

  • @albertnebirgany4675

    @albertnebirgany4675

    2 ай бұрын

    Tényleg na ez a baj.A halottat gyűlölni kell.

  • @belagyanta7

    @belagyanta7

    Күн бұрын

    Herr Hanscastorp! Még Hitlerről se nincs emlékmű... képzelje el!

  • @minimalsoundbox5375
    @minimalsoundbox53753 ай бұрын

    Egy csőcselékünk van. Ebben van valami. És/de van egy sajátos világpolgár elitünk is. Ami szintén elég régi. Szerintem így kerek a mesénk. A népről csőcselékként beszélni egy művelt embernek szinte kötelező. A másik téma pedig tilos. Így nem lehet továbblépni elvtársak.

  • @krisztina6180
    @krisztina61803 ай бұрын

    Nem igazán értem: akkor vegyem úgy, hogy kaptam 20 pofont, de nyugi, mert kaphattam volna 30-at is???? Ember!!!!

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    3 ай бұрын

    Pontosan ez a valoság ....Drága szomszédaink már feldarabolták Magyarországot , már Budapest is szét volt osztva.....De azt már a franciák se az angolok nem engedték..A csehek megkapták Kárpátalját igy határosak lettek a nagy román barát nemzettel...Szrették volna megkapni Nyugat Magyarországot mág határosak lettek volna Szerbiával.De ezt nem kapták meg... Ez van ismerni kell a történelmet.., de ezt iskolában nem tanitották a szociban söt ma sem ... Szeressűk egymást es kész..

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    28 күн бұрын

    Beszélni már lehet Trinonrol , de változtatni rajta nem lehet . , csak elfogadni lehet.. Ungváry nem érzeleg Ö tényeket , eseményeket közöl pontosan , tényszerűen... Talán egyeseket ez zavarja Kis ország kis nemzet vagyunk ez a baj , nem félnek tölűnk..

  • @hunorkovacs154
    @hunorkovacs1543 ай бұрын

    Mi a fszom van már Pesty Laci listájával a fszom bele...

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    A Pesty is inkább prosti Laci már.

  • @szugro933

    @szugro933

    3 ай бұрын

    Egy Unicumos üvegbe rejtette, de véletlenül megitta egy zavaros hajnalon

  • @johndeer4545

    @johndeer4545

    3 ай бұрын

    az van rajta hogy, 1 kg cukor, 1 kg liszt, 1 liter étolaj, 2 liter pálinka..... stb.

  • @PeterMatola

    @PeterMatola

    3 ай бұрын

    @@szugro933 😂🤣😂

  • @ilonakiss9020

    @ilonakiss9020

    3 ай бұрын

    Azt mondta, nem volt támogatója ebben a jobboldali konzervatív szennyesmosásban. Egyedül maradt, így nem folytatja.😄

  • @vilmosprima1861
    @vilmosprima18613 ай бұрын

    A hadijog létezhet már nagyon régóta, de mindig is csak a vesztesekre vonatkozott.

  • @janospeto831

    @janospeto831

    3 ай бұрын

    Nem! 🥴 🤦🏻🤪

  • @vilmosprima1861

    @vilmosprima1861

    3 ай бұрын

    @@janospeto831 Na? Mikor nem?

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    3 ай бұрын

    Nem árt olvasni: A hadijog célja a háborúk, fegyveres konfliktusok ártó hatásainak csökkentése, tekintet nélkül arra, hogy a felek közük kinek van „igaza” az adott konfliktusban. A hadviselés módjaira és eszközeire vonatkozó szabályokat elsősorban a hágai egyezmények és nyilatkozatok tartalmazzák, ezért a hadijognak ezt a részét hágai jognak is nevezik. A hadijog másik része a háború áldozatainak védelmére vonatkozó (humanitárius) szabályozás, amelyeket genfi jognak neveznek.

  • @Kristof_Kertesz

    @Kristof_Kertesz

    3 ай бұрын

    Nem árt olvasni: A hadijog célja a háborúk, fegyveres konfliktusok ártó hatásainak csökkentése, tekintet nélkül arra, hogy a felek közük kinek van „igaza” az adott konfliktusban. A hadviselés módjaira és eszközeire vonatkozó szabályokat elsősorban a hágai egyezmények és nyilatkozatok tartalmazzák, ezért a hadijognak ezt a részét hágai jognak is nevezik. A hadijog másik része a háború áldozatainak védelmére vonatkozó (humanitárius) szabályozás, amelyeket genfi jognak neveznek.

  • @vilmosprima1861

    @vilmosprima1861

    3 ай бұрын

    @@Kristof_Kertesz Nem tudom, hogy nekem szól-e ez a hozzászólás, de ha igen, akkor hogy kapcsolódik a véleményemhez?

  • @zoligregus20
    @zoligregus203 ай бұрын

    Komoly csalódás ennek az interjúnak a sokat hivatkozott része. Logika tehát az, hogy adjuk akár most oda a Tiszántúlt (is) a románoknak, mondván az úgyis fejletlenebb, mint Budapest/Dunántúl. Németország is könnyebben kijönne a bajból, ha ismét lenne DDR, igaz? Olaszország szabaduljon meg a déli területeitől, mert az északi nem tud jobban fejlődni, ugye? Kár, hogy Benes nem adta oda a keleti területeket is (mondjuk Kassa, Eperjes vonaltól, nem csak Kárpátalját) a Szovjetuniónak, mert az elmaradottabb régió, nem? Súlyos tévedés, hogy Trianon (és egyébként a II.vh-t lezáró Párizsi békeszerződés) csak és kizárólag területvesztésről szólt. A baj sokkal inkább az volt, ahogyan! a területeket leválasztották - a gyűrűs hálózati infrastruktúra elemei (vasút, közút, elektromos, telefon) szándékosan mind a környező országokhoz kerültek - a Budapest vízfej így lett Magyarország örökletes problémája. A szétszabdalt településekről ne beszéljünk, mert azok még rosszabbul jártak. Háborús jóvátétel pedig bagatell?! Kivitt termékeink, műszaki eszközeink, gyáraink eszközparkja, mozdonyaink, hajóink, leszerelt hadseregünk az semmi? Magyarokat felelőssé tenni azért, hogy kevesen maradtak a tatár/a török pusztítás és a bizonyíthatóan szándékos idegen nyelvű népcsoportok betelepítése után (százalékos arányban), továbbmenve, hogy a magyarság örüljön és minősítse Trianont kompromisszumos/racionális döntésnek - hogy csak ennyi területet vettek el - az felvet kérdéseket az interjúalany hazaszeretetével kapcsolatosan. "És nekünk együtt kell élnünk a szlovák és román szomszédainkkal": Megpróbáltuk, megtettük. Ők viszont finoman szólva ezt nem így gondolták és komolyan tettek/tesznek! is a közös együttélés ellen. Az ellenszenv és a nem szeretet alakul ki azok iránt, akiktől valamit (lakhelyet, ingóságot, területet) elveszünk... Szerencse az, hogy Ungváry Krisztián egy komoly történész, mert politikusnak borzasztóan hitvány lenne.

  • @ATuzmester
    @ATuzmester3 ай бұрын

    Ú, eddig csak félig volt lenyomva a gázpedál. Most padlóig taposta 🙂

  • @mikerenton5808
    @mikerenton58083 ай бұрын

    Köszönjük szépen zsoltira rá fért már hogy helyre igazítsák

  • @Kounomura

    @Kounomura

    3 ай бұрын

    Csak várd meg, hogy mi fog kiderülni Ungváryról. Ezek kivül széplelkek, belül meg morális hullák.

  • @mikerenton5808

    @mikerenton5808

    3 ай бұрын

    @@Kounomura Őt még nem hallottam mocskolódni zsoltit már annál inkább

  • @hoestermeloe

    @hoestermeloe

    3 ай бұрын

    Nem lenne jó, ha ennyivel megúszná.

  • @ilonakiss9020

    @ilonakiss9020

    3 ай бұрын

    ​@@KounomuraTe nem vagy az?

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    @@ilonakiss9020 Dehogynem az, de ide küldte a rogányművek, hogy hülyeségeket irogasson, ezért fizetik.

  • @gezajakab5364
    @gezajakab53643 ай бұрын

    Azt monta a csávó, hogy Trianon fifti-fifti! Most akkor mit gondoljak róla?

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    pont azt, amit megérdemel...

  • @robertezsias

    @robertezsias

    3 ай бұрын

    Próbálj utána olvasni, és akkor megérted.

  • @PaperBarbie

    @PaperBarbie

    3 ай бұрын

    ​@@robertezsiasne kérj tőle lehetetlen dolgokat. Plusz olvasni se nagyon tud

  • @szucsmiklos9051

    @szucsmiklos9051

    3 ай бұрын

    Neki nem fáj Trianon. csak a hatmillió fáj.

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    @@szucsmiklos9051 az a 6, ami csak a papíron hat ... 😀

  • @aladin-jf5sy
    @aladin-jf5sy2 ай бұрын

    Ha nem jelenti fel Bayer Zsoltot a márc. 10-én reggel Hirfm-ben általam hallott kijelentései miatt, akkor hiteltelennek tartom. Üdv Ádám

  • @anikodrcsikos5633
    @anikodrcsikos56333 ай бұрын

    Ennél a kérdezőnél még én is értelmesebben kérdeznék és jobban kapcsolódnék a riportalany mondandójához

  • @cyberpalko
    @cyberpalko3 ай бұрын

    Amikor lovagkeresztet megkapta bayerzsóti akkor 100+ visszadta a saját lovagkeresztjét vagy ha már meghalt a családjaik visszaküldték:(

  • @csabaszucs1363
    @csabaszucs13633 ай бұрын

    Igen, szembe kell nézni a múlttal..

  • @imreferenczy7536

    @imreferenczy7536

    3 ай бұрын

    ok de miért csak neki ?

  • @csabaszucs1363

    @csabaszucs1363

    3 ай бұрын

    erről kérdezd a parlamentet. .kiknek érdeke még ma is az ügynök akták titkosítása.. néha felbugyog a szar ..ezt csak mi tartjuk fent.. @@imreferenczy7536

  • @G16Vi17K

    @G16Vi17K

    3 ай бұрын

    Volt két SS katona a családomban. Mit mond ez el rólam? Semmit.

  • @csabaszucs1363

    @csabaszucs1363

    3 ай бұрын

    @@G16Vi17K semmit nem te vagy..

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    @@G16Vi17K Ha te nem zsidózol, akkor semmit.

  • @generonam
    @generonam3 ай бұрын

    Jobb híján a nagyapába rúgunk bele, hogy az unoka ne tudjon visszarúgni. Siralmas.

  • @tamaskovacs4791

    @tamaskovacs4791

    3 ай бұрын

    Nem rúgott a nagyapába. Az unokába rúgott, de jobban kifejező ha azt mondjuk, hogy lekevert neki egy nagy büdös pofont, ami már időtlen idők óta kijárt neki. Aki egyébként rugdalózik visszafelé a Magyar Nemzetben, mert ahhoz hogy magába szálljon és elgondolkozzon az eddigi életén, nincs elég emberi tartása.

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    A történész a történelmet kutassa és ne mással foglalkozzon vagy akkor ne hivatkozzon arra, hogy ő történész. A hadijog meg olyan, mint amikor a Wagneresek elkapták a lengyel önkéntest. Azt mondta a lengyel, hogy akkor most a Genfi egyezmény alapján bánjanak vele. Úgy is lett. A helyszínen lelőtték. Hadijogról csak az beszél aki soha nem volt katona vagy nem vett részt háborúban.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Az unoka évek óta rugdos mindenkit,a felmenői miatt,mìg a sajátjáról hazudik. Ez nállatok igy rendben van? Persze,hiszen ti vagytok a nemzet felkent megmondóemberei!

  • @generonam

    @generonam

    3 ай бұрын

    @@kolink77 Nállatok? Ez milyen nyelven van, tahó polgártárs?

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    @@generonam Náci polgártárs,csak hogy megértsd!

  • @arpadfarkas407
    @arpadfarkas4073 ай бұрын

    Bayer Zsolt valóban vállalhatatlan stílusú ember, de én Ungváry úr oldalán is találok elég megmondó embert, aki szintén vállalhatatlan.

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    Kizárt. Ennyi mocsok (embernek nem nevezném őket) csak a fidesznyikek és a migatyánk párt oldalán található.

  • @johndeer4545

    @johndeer4545

    3 ай бұрын

    egyrészt másrészt.......

  • @irenrezmuves4071

    @irenrezmuves4071

    3 ай бұрын

    Bayer Zsolt személyével kapcsolatos vélemény mellé odatenni azt,hogy "de "..... Szerintem,jobb nem megszólalni ! Az az ember,annyiga gáz, (emberségből) hogy szégyen egyetlen felmentő, mosdató szót kiejteni a védelmében.! Emberként,utolsó !

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    @@irenrezmuves4071 Ha megnézed közelebbről kiírta a hozzászólást, nem lepődnél meg. Nem is értem mit keres ezen az oldalon, mert ez nem az újfasiszták gyülekező helye.

  • @evahalasz5530

    @evahalasz5530

    3 ай бұрын

    @@Mite145 Azt keresi, hogy plusz házi feladatot kaptak. 🙂

  • @Otto-kt2ro
    @Otto-kt2ro3 ай бұрын

    Ismerni kell Ungvári munkásságát, és előéletét. Sosem volt Magyar! Orbánt nemszeretem. De azokat sem, akiket ő képvisel. A súlyos politikai gondok terén igaza van. A hozzáértés teljes hiánya.,a nem választott vezetők döntenek fejünk felett. Lehetne folytatni, de semmi értelme.

  • @zsuzsajuranyi3392

    @zsuzsajuranyi3392

    Ай бұрын

    Mibôl vonta azt le, hogy sosem volt magyar?

  • @Otto-kt2ro

    @Otto-kt2ro

    27 күн бұрын

    @@zsuzsajuranyi3392 Nézd meg a munkásságát.

  • @tiboralfoldi814
    @tiboralfoldi8143 ай бұрын

    Magyarok társadalmában Ungváry el van tévedve .

  • @attilaszabo553
    @attilaszabo5533 ай бұрын

    Amit Trianonról mond, az merő rövidlátó érzelmetlen, értelmetlen eszmefuttatás. Nem csak gazdasági alapon kellene szemlélni Trianont.

  • @vegyesz89

    @vegyesz89

    3 ай бұрын

    Oké, nézzük más szempontból! Az elcsatolt területek lakosságainak hány %-a volt NEM magyar? Milyen volt pl a szlovák, román, ruszin kisebbség helyzete az Osztrák-Magyar-Monarchiában?

  • @robertezsias

    @robertezsias

    3 ай бұрын

    Egyáltalán nem. Teljesen logikus.

  • @TheGToni

    @TheGToni

    3 ай бұрын

    Gazdasági alapon is marhaságokat beszél. Már bocsánat a szóhasználatért.

  • @user-vo4nl6eu2u

    @user-vo4nl6eu2u

    3 ай бұрын

    @@vegyesz89 És milyen a magyar kisebbség helyzete a utóbbi 100 évben?

  • @vegyesz89

    @vegyesz89

    3 ай бұрын

    @@user-vo4nl6eu2u Lényegesen jobb, mint az előbb említett népek helyzete volt Magyarországon. Van például magyar nyelvű egyetem Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában? Bizony van. És nem Magyarország finanszírozza a működésüket. Volt Magyarországon lehetősége a román, szlovák, ruszin kisebbségnek az anyanyelvén egyetemet/főiskolát végezni? Nem volt. Tudtommal még középiskolai képzés is csak magyarul/németül volt Magyarországon a morarchia idején.

  • @apollourhajo
    @apollourhajo3 ай бұрын

    Huhú, várjál, amúgy teljesen igaza van Ungvári Krisztiánnak, de egy dolog feltűnt.A műsor előtt se reklám se semmi egyből bele az arcodba, háromszor próbáltam ki és ugyanaz jött ki, se reklám, se semmi, egyből bele, azért itt vannak kérdések!

  • @nixontrukkos1417

    @nixontrukkos1417

    3 ай бұрын

    Jó észrevétel a második mondat. Én egy másik történészt akartam ma nézni, és 21 perc alatt hét (7) reklám volt. De kérdések nincsenek : a you tube nem független, nem pártatlan, és nem korrekt. Ugyan ez igaz a face-ra is. És ugyan ez volt a twitteren is, Musk megszüntette : rögtön meg is támadták, mocskolják, fenyegetik. Liberális világrend alapja : aki nem ért egyet annak kuss.

  • @laszlovarga1046
    @laszlovarga10463 ай бұрын

    Tehát amikor a baloldal nyer választást az azért van, mert a szavazók okosak, intelligensek és jól tájékozódnak. Amikor pedig a jobboldal akkor gombák és nácik. Jaj, ezt a hülyét!

  • @juditszakacs943

    @juditszakacs943

    3 ай бұрын

    👍👍👍

  • @belagyanta7

    @belagyanta7

    Күн бұрын

    Csak a Magyarországi helyzetről van szó. Más országban már nem úgy van!

  • @imreferenczy7536
    @imreferenczy75363 ай бұрын

    magyar közöny

  • @gpeti76
    @gpeti763 ай бұрын

    Ungváry Krisztiánnak igaza van a “Bayer-ügyben”, de a beszélgetés végi Trianon-értelmezés öngól volt.

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    3 ай бұрын

    Nem mondanam sajnos kell a konpromissszum a belenyugvás , nincs , nem lessz jobb megoldás Az egyűttműködés a szomszéd orszégokkal csak a jó megoldás az ottani magyarok erdekében is ..............

  • @1gykakukk

    @1gykakukk

    3 ай бұрын

    @@laszlonagy4329 Te Kádár tanácsadója voltál?

  • @albertnebirgany4675

    @albertnebirgany4675

    2 ай бұрын

    Sokkal jobban élnek Romániában az erdélyi magyarok.Nyugodtabbak nem anyázzák egymást mert más a politikai nézettségük.Itt meg marják egymást anyázzák a kisemberek az oligarchák már a jóléttől kidurrannak.Ha nem lopják el a pénzt itt Magyarország Európa gyöngyszeme lehetett volna. Értelmiségek miért engedik ezt a gyalázatot,Boldog karácsonyt.

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    2 ай бұрын

    @@albertnebirgany4675 Az Erdelyieknek vanegy közös nagy ellenségűk a Románok.....

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    2 ай бұрын

    @@albertnebirgany4675 Ott van egy nagy közös ellenség ........a Románok....

  • @annaarlando959
    @annaarlando9593 ай бұрын

    🌏🤔 Jó lenne önnök fizetet "dollármédia" lakájai - mindig kihangsúlyoznák mások érdekét képviselői?!

  • @R1t2u3a4l

    @R1t2u3a4l

    3 ай бұрын

    Jaj, megszólalt a lumpenproli kommunista, aki a guruló kopejkák után kapkod! 😂

  • @balazshorvath8829
    @balazshorvath88293 ай бұрын

    Ungváry lakását osszák fel szomszédai egymás között, gondolom örülne neki! 👌

  • @szucsmiklos9051

    @szucsmiklos9051

    3 ай бұрын

    Ő ezt soha nem érti meg és ezt komolyan gondolom.

  • @bogarricsi6188
    @bogarricsi61883 ай бұрын

    23:53 de ez tekinthető ÁLLAMFÉRFI tettnek?!

  • @karolykatai2324
    @karolykatai23243 ай бұрын

    Az elcsatolt területek, mentesűltek a rettenetes jóvátételi terhektől.

  • @Helga921000

    @Helga921000

    3 ай бұрын

    Hűű, de jó volt nekik. Elvettek minden magyartól házat, vagyont, szekeret, haszonállatot. Anyanyelvüket nem használhatták, vallásukat nem gyakorolhatták, papjaikat börtönbe vetették. Biztos azért menekült el több, mint két millió magyar az elcsatolt területekről, mert jó volt nekik.

  • @taurivendor8994
    @taurivendor89943 ай бұрын

    Mekkora pondró ez az Ungváry. Ti beszéltek kettős mércéről? :D A pofám leszakad...

  • @tothmihaly8066
    @tothmihaly80663 ай бұрын

    Trianon. Neked le kene vagni mind a ket kezed hogy ne legyen tobet problemad a koromvagassal! Omg

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi64823 ай бұрын

    Ungváryt remélem megvédi a hírközlés újszerű formája - az internet. Meg az RTL, az ATV.

  • @evahalasz5530

    @evahalasz5530

    3 ай бұрын

    És a közvélemény, mi.

  • @G16Vi17K

    @G16Vi17K

    3 ай бұрын

    Aztán vajon mitől kell megvédeni az Ungváryt? Önmagatok paródiája vagytok! :D

  • @ilonakiss9020

    @ilonakiss9020

    3 ай бұрын

    ​@@G16Vi17KAttól, nehogy miniferi legyen belőle. 😉

  • @lattmanntamas

    @lattmanntamas

    3 ай бұрын

    Pont úgy fogja " megmenteni", mint engem. De hát semmi gond, majd elmegy ő is egy normális országba, és kb. ötszörös fizetésért dolgozik majd. Ez az egész meg szépen elsüllyed majd, ahogy van.

  • @abc-fo1fp

    @abc-fo1fp

    3 ай бұрын

    ​@@lattmanntamas :D derult egbol a koztarsasagi elnok ur is elobujt panaszkodni.

  • @belahuber5848
    @belahuber58483 ай бұрын

    Apja fia!

  • @pancelmihaly4662

    @pancelmihaly4662

    3 ай бұрын

    A gének benne vannak.

  • @evasolymosi5404

    @evasolymosi5404

    3 ай бұрын

    Úgy látszik, hogy fogalmad sincs, hogy Bayer Zsoltnak ki volt, mert nem régen halt meg az apja. Mirr-Murr, A legkisebb ugrifüles...operatőr volt. Őt is gyalázza Ungváry. Vagy a véresszájú, gyűlölködő Ungváry Rudolfra gondoltál?

  • @istvantorma4301

    @istvantorma4301

    4 күн бұрын

    Apja mérnököknek tanult, 56 után internálták, esztergályos lett, később dolgozott katolikus lapnak, könyvtáros volt stb. stb. Jobb a pedigréje mint Bayernak vagy Sulyoknak 😅

  • @KrisztianL-pj8wz
    @KrisztianL-pj8wz3 ай бұрын

    Azért én óvatosságra inteném Ungváry urat: Váradi András, Ferenczi Krisztina, Welsz Tamás.

  • @melchizedekful

    @melchizedekful

    3 ай бұрын

    Ezek is szart hányva becsmérelnek mindenkit, kedves megafonos elvtárs?

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    ​@@melchizedekfulHagyd,neki ez a napi szesztencia... Mivel imádja a szart,fel sem tűnik hogy a nyilastestvére szájából évek óta az ömlik.

  • @Helga921000
    @Helga9210003 ай бұрын

    Ungváry lesz az új Makizaj. Akinek feladata, hogy átállítsa Gyurcsány oldalára a fideszes szavazókat. Nem gondolnám, hogy kincses Kolozsvár a palotáival, Operettszínházzal, Arad, Marosvásárhely fejletlen vidék lett volna. A gyárak, a vasúthálózat, az ipar Erdélyben virágzott, mert volt hozzá nyersanyag.

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    28 күн бұрын

    Helga ez volt ,nem ilyen szépen .... De elmult ,lehet jajgatni ,de felesleges Változtani lehetetlen..Véleményed nagyrészt hűlyeség

  • @kataokos4103
    @kataokos41033 ай бұрын

    Megafon hirdetés: Mocskológiai szakújságíró képzés! *_"Mi megtanítjuk profi módon gyűlölködni"_* Kitűnő csapatmunka a Megafonnál! Elvárások: - Befejezett 8. osztály (nem kötelező) - Keresztségi bizonyítvány (nem kötelező) - Arcbőrvastagsági igazolvány - Min. 10 m köpéstávolság - Felkarra tetovált kereszt előnyben - 100 kg. élősúly - Orosz felmenőkkel előnyben

  • @andorsagi
    @andorsagi3 ай бұрын

    Ha az apádat időben elcsatolták volna az anyádtól akkor most nem mondanál baromságokat és mi tényleg jobban járunk. + mennyi pénzt meg időt takarítottál volna meg a szüleidnek és a környezetet sem szennyezted volna.

  • @amalialakatos8497
    @amalialakatos84973 ай бұрын

    Miert fontos Bajer Zsolt nagyapja mit csinalt, de Dobrev Klara nagyapjanak tevekenysege nem szamit? Csak kerdezem, kedves Krisztian ez nem kettos merce? Jarjon utana Dobrev nagyapjanak is azt is kommentalja es ugy hitelesebb a temahoz valo hozzaallasa. Gyerekkoromban ezeknek a kitelepiteseknek en is tanuja voltam, es meg kell mondani akikkel talalkoztam kedves emberek voltak. Edesapammal egyik egyutt vagtak a kendert- mindkettonek a vegzettsege mas volt. Haboru alatt ez az ur ezredesi rsngban szolgalt. Krisztian hozzaallasa ehhez a temahoz nem szimpatikus, nagyon szemelyeskedo es ez a kommunizmusban egyaltalan nem volt megengedheto, de most nincs semmi kovetkezmenye igy igazabol veszelytelen munka.

  • @vegyesz89

    @vegyesz89

    3 ай бұрын

    Ki mondta, hogy nem számít Dobrev Klára nagyapjának tevékenysége? Épp úgy elítélendő, mint Bayer nagyapjának tevékenysége.

  • @amalialakatos8497

    @amalialakatos8497

    3 ай бұрын

    ​Igen, nem ugy nez ki. Amennyiben igaz lenne, Dobrev Klaranak most nem lenne alkalma miniszterelnoki baberokra pajazni. Ez azert magasabb poszt, mint Bajer Zsolt helye a tarsadalomban. Ez az ember olyanokat mond, ami az o agyaban szuletik meg, de nem a valosag. Orban Viktor nem Putyin utjat koveti, de ez " jol hangzik" sok ember fulenek.

  • @tamaskovacs4791

    @tamaskovacs4791

    3 ай бұрын

    Bayer Zsolt önmagában, saját jogon, a nagyapjától függetlenül egy aljas ember, egy bűnös lélek. Az egyik bűne az volt, hogy rendszeresen gyalázta a vele ellentétes oldalon állók felmenőit. Holott - elvileg - közmegegyezés van abban, hogy a gyerek nem felelős a felmenői tetteiért. Erre most kiderült, hogy az ő felmenői között is van egy nálánál még sokkal aljasabb ember. (Megjegyzem, Bayer Zsolt eddigi megnyilvánulásai alapján semmi kétségem afelől, hogy abban a történelmi korban ő maga is élen járt volna az emberiség elleni bűntettek végrehajtásában.) Ezért itt volt az ideje - jobb későn, mint soha - hogy valaki pofán verje az igazsággal. Ön amikor Dobrev Kláráról és Apró Antalról kezd el értekezni, akkor relativizálja a Bayer jelenséget. Még Ungváryt vonná felelősségre, amiért nem kiegyensúlyozott. Egyáltalán ismeri a teljes munkásságát, tudja, hogy mi mindent kutatott és dolgozott fel élete során? Én pl. nem. De a műsorban is elmondta, hogy az Apró/Gyurcsány-villa történetét ő dolgozta fel, és írta meg.

  • @balazsegressy3788

    @balazsegressy3788

    3 ай бұрын

    Az egyik nem menti fel a másikat kedves fideszesek. Nem Dobrev volt a téma. Annak már utána lett járva. Nehéz lenyelni a pirulát az agyhalottaknak.

  • @SuzyMetzi-ym2ln

    @SuzyMetzi-ym2ln

    3 ай бұрын

    Itt a Bayer a konzervatív hagyományőrző. Ha liberális demokrata lenne senki nem kritizálná, csak az Bayer féle identitás, maga a Fidesz. Ciki

  • @pistahorvath
    @pistahorvath3 ай бұрын

    Nyugalom,nyugalom.Az Andràssy út villanyoszlopai nem mennek sehovà😊

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    Mindig lesz bíróság. Aki villanyoszlopban gondolkozik az nem különb a náciknál és a komcsiknál.

  • @somogyi12

    @somogyi12

    3 ай бұрын

    Pista....rád várnak?? Ki kardot ragad, kard által vész el! Ne feledd!

  • @lenaskk9629
    @lenaskk96293 ай бұрын

    Sunyi a nézésed?

  • @tamasbrulik
    @tamasbrulik3 ай бұрын

    Csak hát kit lehet felelőssé tenni nagyszűlei tetteiért?

  • @kukucs6016

    @kukucs6016

    3 ай бұрын

    Egészen addig senki, amíg ő maga nem kezd el mások felmenőivel szitkozódni. Bayer elkezdte ezt és a fagyi visszanyalt. Ungváry Úr erre hívta fel a figyelmünket.

  • @cso57rgowww

    @cso57rgowww

    3 ай бұрын

    Senkit,de akkor A Bayern sem tegye.

  • @tamasbrulik

    @tamasbrulik

    3 ай бұрын

    @@cso57rgowww jogos. A fagyi visszanyalt.

  • @zoltanpadi9908
    @zoltanpadi99083 ай бұрын

    "Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra" így szól a közmondáás, és Bayer Zsoltnak bizony nem kevés vaj van a fején, tehát felmenő ügyben jobb lenne csendben maradni. Bár a magam részéről azt sem bánnám, ha egyéb ügyekben is csendben maradna.

  • @user-cj3vg4ux4x

    @user-cj3vg4ux4x

    3 ай бұрын

    Saját ügyeiben is nagyon " vajas".

  • @laszloantal158
    @laszloantal1583 ай бұрын

    Ungvary egy tetü.vagy 😭😭😭😭😭

  • @maxvalbircahang
    @maxvalbircahang3 ай бұрын

    Pofára esett Ungváry, most magyarázkodik.

  • @krisztarostas8077

    @krisztarostas8077

    3 ай бұрын

    Sőt! Ungváry nyilas egyenruhát, német egyenruhát gyűjtött, és árult hasonló szenvedélyű gyűjtőknek. Ez meg mi? Beteg ez az ember. A saját sikertelenségének az áldozata. Szegény Romváry!

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Miért is? Ő hazudik a nagyapóról? Nektek fidessesknek falra hányt borsó,ha tényekkel találkoztok.

  • @endregyenese6937
    @endregyenese69373 ай бұрын

    Szívesen megszabadítjuk a kolonctól szegény szomszédainkat.

  • @janosszakal2427
    @janosszakal24273 ай бұрын

    Krisztiant komolyan vettem a trianon megfejteseig.

  • @robertdochnal8461

    @robertdochnal8461

    3 ай бұрын

    Dettó. Ott pedig kibújt a szőg a zsákból. Megmutatta a valódi arcát, azt, hogy valójában kicsoda, miféle. Eddig kiváncsi voltam mondandójára, innentől kezdve már nem érdekel.

  • @generonam
    @generonam3 ай бұрын

    Kitörés, 1945, Bethlen és kora, Budapest ostroma, Elhallgatott múlt, ezeket is Ungváry írta. Akkor tehát ezt a nagyapás szemetet egyszer szégyellni fogja. Azt kívánom neki, hogy így legyen, ne a szemét takarja el a színvonalas ismeretterjesztést. Tudományt ne emlegessünk azért.

  • @laszlokovacs108
    @laszlokovacs10814 күн бұрын

    Ungvári úr legalább akkora simlis mint Nògrády úr. Jó pénzt lehet ebből a bulibòl lehúzni

  • @kristofnagy2222
    @kristofnagy22223 ай бұрын

    Jó beszélgetés volt, de ez a Trianon értelmezés nekem elég meredeknek tűnik...

  • @tibormeszaros1452
    @tibormeszaros14523 ай бұрын

    Ez t a redszert újfeudalizmusnak iehet leginkább nevezni.

  • @palandraszleszik3057
    @palandraszleszik30573 ай бұрын

    Elővette megint a "propagandagyár", "propagandista" közhely! Apukám, jobb lenne visszavonulni az Apró-villába!

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    28 күн бұрын

    Fiatal lehetsz .....ez butaság ez lényegtelen Apro nem volt egy gonosz ,rosszab mint a többi vgy bárki

  • @laszloszabados775
    @laszloszabados7753 ай бұрын

    Az egyik, celeb/ divattortenesz nyilatkozik...👍 Ami Bayert illeti, igaz...

  • @borzalom111
    @borzalom1113 ай бұрын

    Szarhàzi

  • @agibagi6742
    @agibagi67423 ай бұрын

    Az ország kultúrális szinvonalát - amelyet az egymásnak adott elvtársi kritikátlan kitüntetések, elismerések zuhanórepülésbe vitték/viszik/ melyet tökéletesen mutat az ungvári Trianon értelmezése.

  • @andorsagi
    @andorsagi3 ай бұрын

    Ganaj

  • @ivancsapod
    @ivancsapod3 ай бұрын

    39:49 - Oké, de bizonyítékot kérünk!!! Mármint erre a "proxipárt" kérdésre. Mert ezt már rengetegen szajkózták és szajkózzák most is, de mondani bármit lehet, tessék bizonyítani!!! Eddig semmi bizonyítékot nem láttam és hallottam erre vonatkozóan, csupán kijelentéseket. No de bemondásra már csak ne higgyük el...

  • @koronka57
    @koronka573 ай бұрын

    Az utólagos értékelés helyesen , szinte lehetetlen, ezért érdemes a még élő , öszinte szemtanukat kifaggatni és igy meglepő dolgokra derülhet fény.

  • @mihalytiborvidovenyecz816
    @mihalytiborvidovenyecz8163 ай бұрын

    Ungvári az ürgebőrbe vart jó elvtárs. Éljen örökké .

  • @arpadfarkas407
    @arpadfarkas4073 ай бұрын

    Győzike mellett általánosít a történész úr. Az egy dolog, hogy Győzike oldalt váltott, de az ugye megvan, hogy Győzikét a liberális RTL Klub építette fel a show műsorával.

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    Már akinek felépítette. A tanulatlan bunkók minden csatorna nézői között megtalálhatók, mert minden szabadidejüket a televízió előtt töltik.

  • @ildikototh6124

    @ildikototh6124

    3 ай бұрын

    😂

  • @jolkamonostori5449

    @jolkamonostori5449

    3 ай бұрын

    Miért Győzike fel van épitve??????

  • @puzzleblack8390

    @puzzleblack8390

    3 ай бұрын

    A Bayer gyoker/okadek “tartalmai” ala meg tartod a szadat!.. mit trollkodsz itt? Faj az igazsag??😄😄

  • @arpadfarkas407

    @arpadfarkas407

    3 ай бұрын

    @@jolkamonostori5449 Jó az részben színészkedés, de igen alacsony szellemi színvonalat képviselt. Győzike együttese a Romantic révén lett ismert, de az együttesében a két hölgy vitte a prímet, Győzike rappelt.

  • @kertresz
    @kertresz3 ай бұрын

    28:00 33:50

  • @evapalmai3249
    @evapalmai32492 ай бұрын

    🎉kedves Ungváry Krisztián!Törteneszi dzemlelé

  • @istvanszekely1422
    @istvanszekely14223 ай бұрын

    A bolgár nőről nem csinál podcastot?

  • @Tiborlivemusic
    @Tiborlivemusic3 ай бұрын

    Történész aki magyar anyából pottyant erre a világra ilyeneket Trianonról nem mondhat.

  • @vegyesz89

    @vegyesz89

    3 ай бұрын

    Miért is nem?

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    mert akkor nem magyar ... magyarnak lenni nem pusztán genetika ...

  • @somogyi12

    @somogyi12

    3 ай бұрын

    ​@@vegyesz89sajnalatos, ha ezt neked el kell magyarazni!!!!!!!!!!

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    ​@@somogyi12 Nem magyar csak beszéli a nyelvet.

  • @Tiborlivemusic

    @Tiborlivemusic

    3 ай бұрын

    @@msmajmia7896 nem csupán, egy lelki szellemi minőség. Gondolj bele ősödet hány mongol, tatár, francia, német orosz birtokolta..

  • @haroldlloyd8621
    @haroldlloyd86213 ай бұрын

    Hellinger: családállítás!

  • @injuhasz
    @injuhasz3 ай бұрын

    Azért, a címben szereplő idézet után egyből elhangzó kiegészítéssel igaz ez a mondat... :-D

  • @SuperAtuti
    @SuperAtuti3 ай бұрын

    Igazi hazaarulo!

  • @zsoltkatona4223
    @zsoltkatona42233 ай бұрын

    Intelligens stílus, kíváló retorika, hiteles ember! Ideje volt, hogy Bayert pengellére állítsák

  • @G16Vi17K

    @G16Vi17K

    3 ай бұрын

    Volt két SS katona a családomban. Mit mond ez el rólam? Semmit.

  • @ilonakiss9020

    @ilonakiss9020

    3 ай бұрын

    ​@@G16Vi17KNem volt! A magyar nem volt SS-tag. Legfeljebb nyilas lehetett. Mit hazudozol?

  • @sternerregnix6524

    @sternerregnix6524

    3 ай бұрын

    @@G16Vi17K De ha hazudnál róla és másokat pedig a családjuk alapján ítélnél el, akkor mondana.

  • @johndeer4545

    @johndeer4545

    3 ай бұрын

    ​@@G16Vi17K hát itt kurvára nem erről van szó

  • @jolkamonostori5449

    @jolkamonostori5449

    3 ай бұрын

    ​@@G16Vi17K Még kell hallgatni Bayert.....össze vissza kamuzik. A történész Úr józanul tényekkel.igazolt történéseket mond el....válaszul Bayer közönséges, szánalmas kirohanásaira.

  • @user-gd8jq2ex8u
    @user-gd8jq2ex8u3 ай бұрын

    Az ilyen daganatot előbb utobb kiveti magábol a rendszer

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    Csak nem ez a rendszer. Ez a fidesznyikeknél rendszerszintű, egy zászló alatt a fasiszták és a volt komcsik.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Sajnos eléggé elburjánzott már.

  • 3 ай бұрын

    Ungváry Krisztián a szakma csótánya.

  • @evahorvath8135
    @evahorvath81353 ай бұрын

    Bayer útszéli stílusa az, ami elfogadhatatlan, nem a nagyapja.

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    akkor miért nem áll ki BZs-tal ez a tehetségtelen niemand szépírói versenyre ... mert tudja, hogy lemaradna!!!

  • @user-fi8sf8dt4q
    @user-fi8sf8dt4q3 ай бұрын

    Az apák is fiúk utódai is elvégezték a szembenézést (anno Csurka-dolgozat)?

  • @engriust9166
    @engriust91663 ай бұрын

    VÉR VÍZÉ NEM VÁLIK!!! MINDENKI HETEDÍZIGLEN FELELŐS GYILKOS FELMENŐIÉRT!!!

  • @sarkanytibor9770
    @sarkanytibor97703 ай бұрын

    Ocsmány ember

  • @szucsmiklos9051
    @szucsmiklos90513 ай бұрын

    Ungvári úr. A mazsihisz átlett világítva?

  • @martonsc2226

    @martonsc2226

    3 ай бұрын

    az a mazsihisz, amelyik a fidesznek dolgozik már 13 éve? majd biztos sorra kerül az is

  • @Pekka.Pekka.1296

    @Pekka.Pekka.1296

    3 ай бұрын

    Szia nácikám 😂

  • @szucsmiklos9051

    @szucsmiklos9051

    3 ай бұрын

    "Aki embernek hitvány, Az magyarnak alkalmatlan" Tamási Áron@@Pekka.Pekka.1296

  • @ivancsapod
    @ivancsapod3 ай бұрын

    Magyar Közöny - jó a cím! 😄

  • @lupus4977
    @lupus49773 ай бұрын

    (Kötelező a podcast elnevezés? Ez egy riport!)

  • @istvanhegedus1875
    @istvanhegedus18753 ай бұрын

    Respect👍

  • @frx00001
    @frx000013 ай бұрын

    A trianoni elemzés annyira gáz, hogy innentől kezdve minden más is hitelét vesztette amit Ungváry előtte mondott .

  • @laszlonagy4329

    @laszlonagy4329

    28 күн бұрын

    mert ennyire egyszerű volt ...

  • @istvantorma4301

    @istvantorma4301

    4 күн бұрын

    Ha pl. a csehek nem tudták megtartani a szlovákokat, vagy a szerbek a horvátokat, egy Horthynak hogy sikerülhetett volna?

  • @remember9152
    @remember9152Ай бұрын

    A prolikat nem.kell mentegetni, a proli, a csürhe,.a csőcselék .....lapozzunk. hallgassuk tovább!

  • @user-vo4nl6eu2u
    @user-vo4nl6eu2u3 ай бұрын

    Ügynökszakma? Kockázatos....

  • @sandorjaszik8193
    @sandorjaszik81933 ай бұрын

    Titeket mindig elnyom valaki.Ungvári vajon te tiszta vagy???

  • @balazsegressy3788

    @balazsegressy3788

    3 ай бұрын

    Ha már nyílvánosan írsz kedves agyhalott akkor figyelj oda a helyesírásra Ungváry ipszilonnal.

  • @totyaatya

    @totyaatya

    3 ай бұрын

    Külsőleg lehet ha használ szappant,belsőleg rohadt hitvány korcs születése óta.

  • @szilviabereznaine

    @szilviabereznaine

    3 ай бұрын

    A ti számokba is szappan kéne! Na mi van vissza nyalt a fagyi. Kiderült a Bayer nagypofájú haverotok egy komcsi gyökér!!😂😂

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    ​@@totyaatya Egy magyargyűlölő zsidó. Innen indulunk.

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Nem úgy min ti ugye ,jóérzésű igazi "hazzaffyak"?

  • @belatorma5978
    @belatorma59783 ай бұрын

    Kedves Krisztián ! Magyarország egyik legbátrabb embere vagy ! Nem hallgathatunk !

  • @-dorkoka2104

    @-dorkoka2104

    3 ай бұрын

    Így van! De azért inkább basszátok meg az anyátokat.Amúgy propagandista hazug ember.

  • @atilanimrod8872

    @atilanimrod8872

    3 ай бұрын

    Valakinek a kommentje már eltünt, így megpróbálom YT, vagy csatorna cenzúrát figyelembe véve kommentálni. 1. A magam részéről fogalmam sincs, hogy nagyszüleim követtek-e el bármi törvénytelent!? 2. Amennyiben egy beteg, kretén mégis rászánná magát ezután szaglászni, magasról tennék rá! 3. Eddig nem tudtam ki a fene borja maga és ennek nagyon örülök, a sors kegye, hogy eddig nem került a látóterembe!! 4. Javasolnék magának egy mély önvizsgálatot, de ez teljesen reménytelen a maga esetében!

  • @Mite145

    @Mite145

    3 ай бұрын

    @@atilanimrod8872 Neked nem kell az őseidet vizslatni, mert te magadtól is aljas gazember lehetsz. Önvizsgálatra talán neked lenne okod, de mint minden tanulatlan bunkó, ezt magadra nézve nem tartod kötelezőnek.

  • @sandorzsikla5800

    @sandorzsikla5800

    3 ай бұрын

    Krisztián pénzért, az anyja koporsójáról is, le lopná a szemfedőt.

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    ​@@atilanimrod8872 Cenzúráznak rendesen. Ha ez vagy bárki elmenne és szaglászna a családom múltjában másnap nem tudna már járni.

  • @evapalmai3249
    @evapalmai32492 ай бұрын

    Mèlységesen egxetertekaz elhangzottakkal!

  • @user-li4oz6pp1w
    @user-li4oz6pp1w3 ай бұрын

    25:37

  • @MrMutius
    @MrMutius3 ай бұрын

    8.általánossal,köszönöm tanár úr,eddig is útáltam a Bayer embert de ön segít nekem a vitáimban, itt lent a kékgallérnál

  • @msmajmia7896

    @msmajmia7896

    3 ай бұрын

    nem biztos, hogy itt kellene továbbképeznie magát ...

  • @rekadrsomogyi3242

    @rekadrsomogyi3242

    3 ай бұрын

    " itt lent a kékgallérnál " mi az hogy lent ? Ne már ! A kékgallér dícsérő szó kell legyen és fent a színvonal !. Gyakorlatiasság, alkotás ami nekem erről eszembe jut. Ezen kívül én szeretem Bayert, van benne egy gyermeki őszinteség és sok sok szeretet , pont olyan nagypofájú mint én. Félreismeritek. Ez a bácsi, jajj, ismerem a fajtáját, rettentően vetít.

  • @MrMutius

    @MrMutius

    3 ай бұрын

    nekem nehéz a szarkazmus, mire itt lent elmagyarázom@@rekadrsomogyi3242

  • @MrMutius

    @MrMutius

    3 ай бұрын

    nehéz a szarkazmus,de érteni vélem, tudja jól 8.ált. az alany állítmány keverés,.....szarkazmus?.......@@rekadrsomogyi3242

  • @MrMutius

    @MrMutius

    3 ай бұрын

    hát szeresse,a szarkazmust csak vélem érteni,azt ne nálam erőltesse@@rekadrsomogyi3242

  • @LaszloBinder-pz6kq
    @LaszloBinder-pz6kq3 ай бұрын

    Nyasgem U.K.

  • @zsuzsakertesz6921
    @zsuzsakertesz69213 ай бұрын

  • @laszlocsabi4117
    @laszlocsabi41173 ай бұрын

    Ezt lényt vajon ki fizeti? Vajon milyen pénznemben? Gyanítom $-ban. Meg kéne keresni a múltadban ki ki volt? Arra nem feketsz energiát, ja azért nem fizetnek?

  • @kolink77

    @kolink77

    3 ай бұрын

    Tudod,létezik még mindig(a fiddessen) kívűl olyan,hogy igazságkeresés,objektivitás,netalán tán szolidarítás. De ezt te meg a bayer haverod nem tudja értelmezni.....

  • @laszlovarga1046

    @laszlovarga1046

    3 ай бұрын

    ​@@kolink77Objektivitás és a CEU-n az előadások. Hogy van ez?

  • @whistle194

    @whistle194

    3 ай бұрын

    Ehhj, de unalmas már ez a kamu profilos propaganda. Találjatok ki már valami újat. Amúgy te miben kapod a pénzed a fidesztől? Rubelben? :) Az ország az importot nyugati valutában veszi, ejró, guruló dollár, ilyesmi. Nyomorék troll, szép karrier. :)

  • @tamasszombati128

    @tamasszombati128

    3 ай бұрын

    Megkeresheted, beszél is róluk Ungváry. A nagyapja huszár tiszt volt, ezért politikai okok miatt ült is az ÁVH börtönében. Az apja foglalkozását nem tudom, de ő is ült politikai okok miatt az ÁVH börtönében. Nem váltak besúgókká, mint Bayer Zsolti felmenői.

  • @Helga921000

    @Helga921000

    3 ай бұрын

    Most jött meg a dollárküldemény a FOS-nak is. Ő is kapott, meg egy régi jól bevált ügynököt is társnak. Meg a célpont is megvolt. Bayer Zsolt és Trianon. Bayer régi ellensége a ballibnek, az elcsatolt magyarság ellen nemrég hirdette meg az osztályharcot a bolsevik banda.

  • @viktorvarga1577
    @viktorvarga15773 ай бұрын

    Megy már a HAKNIKA Krisztina... :)

  • @radobalint6942
    @radobalint69423 ай бұрын

    Senki ez az Ungár.

Келесі