No video

Karantén a kanapén - Nádasdy Ádám és Patczai Márk

Folytatjuk a karantént, mi mást is tehetnénk, de a beszélgetéseket is!
Ezen a héten Nádasdy Ádámmal és - ahogy ő írja a Márk-változatban- “szívének orvosával”, Patczai Márkkal beszélgettünk szombaton este. Ádám itt ragadt Budapesten, Márk pedig Londonban, hiszen ő orvosként évek óta ott dolgozik.
Márk közelről látja, hogyan kezeli az brit egészségügy a koronavírust, hogy milyenek kihaltan a londoni utcák, és beszélgettünk arról is, hogy Boris Johnson betegségét felhasználta - e a politika, téma volt-e az egymással beszélgető, és őt nem kedvelő szavazók között.
Ádám verseskötete a Jól láthatóan lógok itt éppen esélyes az AEGON díjra- és ez a nagyon személyes költészet sok sok témát vet fel. Például azt, hogy Ádám számvetésében miért olyan hangsúlyos az önzés/kevélység feletti szégyen. Meg azt is, hogyan áll az ember a világméretű vírushoz, ha pár hónappal korábban kiderült, hogy rákos, és azt a betegséget legyőzte.
Kiderül továbbá, honnan ered a “karantén” szavunk, és mi az az operatív törzs.
Nézzétek, mi nagyon szeretjük ezt a két embert, igazán. Szeressétek őket ti is:-)
#karanténakanapén #nádasdyádám #patczaimárk #jólláthatóanlógokitt #AEGONdíj #milyennyelvamagyar #karantén

Пікірлер: 10

  • @emokepeter1616
    @emokepeter16164 жыл бұрын

    Oh, évekkel ezelőtt hallottam beszélgetni ezt a társaságot egy Illaberek előadás után. Illaberek a karantén idején. Köszi, jól esett.😊

  • @palnebereczki2713
    @palnebereczki27134 жыл бұрын

    Köszönöm!!!

  • @ildiko1216
    @ildiko12164 жыл бұрын

    Köszönöm.

  • @juliasimonne2352
    @juliasimonne23524 жыл бұрын

    Megint nagyon jo volt ez a beszelgetes. Koszonjuk!

  • @pityunebrad8909
    @pityunebrad89093 жыл бұрын

    Alinda olyan brilliáns kèrdező, hogy öröm volt hallgatni amilyen èrdekes dolgokat hozott elő a riportalanyaiból!

  • @TheTerke
    @TheTerke4 жыл бұрын

    értem.

  • @TheTerke
    @TheTerke4 жыл бұрын

    az nem önhittség, hogy ha már meghaltam, ajkkor Isten nincs? Addig miért kell legyen?

  • @MonteSlider
    @MonteSlider2 жыл бұрын

    Operatív Törzs = Műveleti Törzs.

Келесі