Karády Katalin énekli a Valahol Oroszországban c.dalát.

Музыка

Néhány éve játszotta le az MTV1 ezt a rég elfeledett,soha be nem mutatott felvételt.
Fellelhető adatok szerint Karádi többször is járt a fronton,"felvidítani" a katonákat, valószínű hogy ez adta az ötletet ahhoz,hogy elkészüljön ez a film .
A maga korában azért nem mutatták be mert Karádyt 1944-ben letartóztatták.
A háború után pedig eredeti jelentőségét elvesztette,ezért lapult évtizedeken át az archívumban.
Azt hiszem nem található itt a KZread-on,ezért osztottam meg,ezt a ritkaság számba menő felvételt!
Remélem tudok ujjat mutatni mindazoknak akik szeretik Karádyt.
Egy kis kortörténeti adalék Karádyról.
A német bevonulást követően Karádyt fokozatosan ellehetetlenítették. Dalait letiltották a Magyar Rádióból. Machita című filmjét levették a műsorról, és az elkezdett Gazdátlan asszony című, új filmjének forgatása is leállt (később helyette Simor Erzsivel forgatták le a filmet). 1944. április 18-án, a szövetségeseknek való kémkedés vádjával tartóztatta le a Gestapo.[1] Három hónapig tartották fogva, megkínozták, kis híján agyonverték. A fogságból Ujszászy vezérőrnagy barátai szabadították ki. Lakását kifosztva találta, fizikailag és lelkileg egyaránt rendkívül megviselték ezek a hónapok; szinte csak vőlegénye viszontlátásának reménye tartotta életben.
Az énekesnő szörnyű egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni: a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva a Duna-parton egy egész gyerekcsapatot mentett meg a kivégzéstől. A gyerekeket (köztük Gömöri Jánost) a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket.

Пікірлер: 240

  • @MrNicoArt
    @MrNicoArt11 жыл бұрын

    Nem tudom mi az igazság,de abban a műsorban amiben lejátszották az M1-en,az információ szerepelt hogy járt a fronton.. Mint azt már Mati7912 is megemlítette ezt hozzászólásában,ez nem egy dokumentum film,hanem Karády egyik rövidfilmjéből származó részlet.Tehát lehetséges ugyan hogy nem járt a fronton,de ez a dal értékéből,és Karády egyéniségéből,egyediségéből,mű­vészetéből nem von le semmit! Bárhogy is van,sokan szeretik,és ezt a nézettsége is alátámasztja! :)

  • @bodnar10261

    @bodnar10261

    6 жыл бұрын

    MrNicoArt a Rövid film címe Hangod elkísér

  • @moricfeldbauer9435

    @moricfeldbauer9435

    6 жыл бұрын

    Nem az a lényeg Karády járt-e ott hanem a Hősök,akik ott haltak meg az a lényeg ! Akikről évtizedekig beszélni sem volt szabad ! Jankó és bandájának még az írmagját is vesse ki a Haza földje !

  • @PalmaBanfy333

    @PalmaBanfy333

    5 жыл бұрын

    Ne haragudj Kedves @MrNicoArt. Már régóta látni szerettem volna ezt a filmet. De ugyebár nincs fent sehol. Az archívum nem adja ki. Ha megvan Kérlek küld el nekem E-mailben. Nagyon de nagyon hálás lennék ^w^

  • @tamas411

    @tamas411

    5 жыл бұрын

    @@bodnar10261 Ez két különböző rövid film: Valahol Oroszországban (1943), Hangod elkísér (1944).A két film fent volt a Yt.-on, /egy videón/ de sajnos törölték.

  • @kintverbal6513

    @kintverbal6513

    4 жыл бұрын

    @@moricfeldbauer9435 Úgy legyen...

  • @lajosnekisgergely3612
    @lajosnekisgergely361210 ай бұрын

    Szivszorító ez a dal ! Csodás , különleges hang !

  • @KatalinGLakat
    @KatalinGLakat6 жыл бұрын

    Legenda övezte Karády Katalint... Szerencsére azon kevesek közé tartoztunk, akik a negyvenes években már rádiók mellett nőttünk fel és a Szüleink is énekelték dalait a tiltások ellenére. Behajtott zsaluk, lehalkított macskaszemű adások, Szabad Európa, zene, zene. Szép volt.

  • @volzsuzsa
    @volzsuzsa6 жыл бұрын

    Fontosak ezek a szép régi dalok és emlékek! Bár csak ne merülnének feledésbe! Köszönöm Karády Katalin emberi oldalának méltatását, ismertetését! Jó ezeket is tudni!

  • @laciesevasimon2568
    @laciesevasimon25682 жыл бұрын

    Az egyik legszebb dal a világon!Ma különösen aktuális!

  • @TIBORLACZHAZY
    @TIBORLACZHAZY Жыл бұрын

    Nagy...nagy magyar szineszno es enekes csoda onallo hangja

  • @laciesevasimon2568
    @laciesevasimon25682 жыл бұрын

    Csodálatos hangja volt, Minden nő rá akart hasonlítani, mindenki ilyen frizurát akart!

  • @Timea919
    @Timea9192 ай бұрын

    Csodálatos szép ❤

  • @albertonaidich686
    @albertonaidich6864 жыл бұрын

    Mi abuela y mi madre q nacieron en hungria tenian discos de pasta de 78 RPM de èsta artista q la reconozco x la voz q siempre me gustò lamentablemente nunca supe hablar hungaro pero reconozco el idioma de inmediato..q recuerdos....

  • @margitlovas4970

    @margitlovas4970

    3 жыл бұрын

    Lo siento mucho!

  • @marthamariaescobar-hajdu6899

    @marthamariaescobar-hajdu6899

    4 ай бұрын

    Mi esposo es hungaro, he querido aprender hungaro pero es muy dificil entiendo algo pero no mucho.

  • @babbohacova4378
    @babbohacova43783 жыл бұрын

    Apusomra emlekezem konnyes szemmel .Harom evig volt orosz fogsagba. De hazatert hala Istennek . Engem onnan hozott .1949 12 22 en megszulettem . Koszonom draga szuleim

  • @kalmannevidovits4168
    @kalmannevidovits41682 жыл бұрын

    Gyönyörűség volt ismét hallgatni

  • @jozsefnebed6018
    @jozsefnebed60184 жыл бұрын

    Istenem ! mennyire gyönyörűséges búgó hangja van Karády Katalinnak , teljesen áthatja a szívemet , drága Édesapám is harcolt a Don - kanyarban - Megható ! ***** Bédné Marika - Székesfehérvár

  • @miklosferenc5974

    @miklosferenc5974

    2 ай бұрын

    Tisztelet a hõsöknek!!! ❤

  • @spiderman82
    @spiderman82 Жыл бұрын

    🌬❤"Minden percben Ràd gondolok szàzszor valahol Magyarorszàgon "❤

  • @Judrma
    @Judrma10 жыл бұрын

    Az édesapám is ott volt a Don kanyarba a II.magyar kir.hadseregben-o is visszajott.Szerette a Karády Katalin dalait,az édes anyámnak kottában is megvoltak.Szokott zongorázni otthon.Szeretettel Drenka Gyorgy Felvidékrol-Lévából

  • @gabormagistral1402

    @gabormagistral1402

    4 жыл бұрын

    Juraj Drenka-Ďuripapa szerencsés volt hogy ő haza tudott jönni...

  • @annamariadomotor6414

    @annamariadomotor6414

    4 жыл бұрын

    az én papám is kint volt és ő is szerette Karády dalait :)

  • @roberthorvat442

    @roberthorvat442

    3 жыл бұрын

    @@annamariadomotor6414 nagyapám is ott volt! 1979-ben ment el! Király volt! Emberségböl!

  • @annamariadomotor6414

    @annamariadomotor6414

    3 жыл бұрын

    @@roberthorvat442 :)

  • @gyorgytamas4084

    @gyorgytamas4084

    3 жыл бұрын

    Feleségem nagyapja ott pusztult a donkanyarban. Még dececemberben is levelet küldött onnan. Nagyon megrázó olvasni még most is!

  • @Coldwinddd
    @Coldwinddd5 ай бұрын

    Она прекрасна. Эта песня произведение искусства...

  • @zsunagy684
    @zsunagy6847 жыл бұрын

    Nagyapám is kint volt hadifogoly táborban Oroszországban. (1946-1950). TISZTELET NEKIK!!!!!!!!

  • @konservativ99
    @konservativ9910 жыл бұрын

    Danke! Mir kommen die Tränen, als kleine Mädchen sang meine Schwester und wir warteten auf ein Lebenszeichen aus Sibirien. K Köszönök

  • @GoldieCharley
    @GoldieCharley Жыл бұрын

    ❤️szegény mamám..mert Papa ne ért haza a háborúból..

  • @csabanevancsa9963
    @csabanevancsa9963 Жыл бұрын

    I.ten nyugosztalja a 2oo ezer magyar katonát és 5o ezer munkaszolgálatost.,akik a Keleti Fronton estek el.

  • @viktoriareger3757
    @viktoriareger37573 жыл бұрын

    Ez gyönyörű.

  • @janoshujber1204
    @janoshujber120429 күн бұрын

    Nagyon szép ❤

  • @erzsebethorvath226
    @erzsebethorvath226 Жыл бұрын

    Nagyon szép !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @Letitsia100
    @Letitsia10011 жыл бұрын

    Из самой глубины души, из сердца... Ничего лучшего не может быть...

  • @gyorgykiss6440
    @gyorgykiss64409 жыл бұрын

    Gyermekként a negyvenes ötvenes évek fordulóján, apám a fogság után sokszor énekelte nekünk a 3 személyes szalmazsákos vaságyon hajnalba, mikor ment dolgozni

  • @katalinr9617
    @katalinr96179 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztottad...Ma is aktuális, soha többé háborút...

  • @bullogh
    @bullogh10 жыл бұрын

    Megsirattam, köszönöm szépen...

  • @Jobbikos1000

    @Jobbikos1000

    4 жыл бұрын

    Én is.

  • @mariatothbagi8315
    @mariatothbagi8315 Жыл бұрын

    Rendkivul gyonyoru szivszorito fajo szomoru meghato alomszep csodalatos dal. Halasan koszonom😔😔😢

  • @botondpatocs5959
    @botondpatocs59594 жыл бұрын

    Köszönöm! Ez gyönyörű volt!

  • @dr.viktoriakerekes8886
    @dr.viktoriakerekes88865 жыл бұрын

    A szépségét nem vitatom el de nagyon ráül az ember mellkasára. Tele van nehézséggel keserüséggel. A haza talán sosem érkezett fiak bátyak férjek keserhimnusza. Nagyon súlyos.

  • @demariaist
    @demariaist11 жыл бұрын

    Valahol hallottam ezt a dalt.Mindig szomorú leszek tőle.

  • @AnnaKóborló
    @AnnaKóborló10 жыл бұрын

    Akár járt,akár nem a fronton...IMÁDOM ŐT! Hozzá hasonló,gyönyörűségesen búgó hangú énekesnőnk nem volt soha....nem tudom, ha lesz e valamikor!!! Érdekes ,hogy a magyarországi nézőközönség általában az énekesek,művészek magánéletéről többet beszél a videók alatt, mint arról amiről kellene.Tisztelet a kivételnek!!!

  • @PalmaBanfy333

    @PalmaBanfy333

    5 жыл бұрын

    Szerintem TELJESEN IGAZAD VAN! Karády Katalin a LEGJOBB!!! Viszont minden előadónak FONTOS a magán élete amivel csak IGAZOLNI tudjuk hogy az előadó bizony magából is adott a dalaiba ÉS Karádynál így van! Minden egyes Dalban Ő található meg. A Tangolitát SENKI sem énekli úgy mint ő! A Mindig az a percet Cserháti Zsuzsa is elénekelte NAGYON szépen VISSZONT... Karády abba a dalba is magát adta és FELEDHETETLENT alkotott! Csodás Szeretem! Nyugodjék Békében!

  • @katiando2414

    @katiando2414

    4 жыл бұрын

    Ez az inteligencia hianya,amit sajnos a butasag potol.

  • @gyorgyzarai

    @gyorgyzarai

    2 жыл бұрын

    Ott a gülű szemű jewish Hernádi.

  • @mariaromencsak5088

    @mariaromencsak5088

    2 жыл бұрын

    FELEJTHETETLEN❤🌹

  • @borokaagnesszekeres3323
    @borokaagnesszekeres33239 жыл бұрын

    Köszi,aki feltette ide.Nagyon szép ez a dal is!!:)

  • @VSandor44
    @VSandor445 жыл бұрын

    Köszönöm a tájékoztatást...

  • @idahonorits656
    @idahonorits656 Жыл бұрын

    Karady Katalin a masik nagy kedvenc!🥰

  • @82goblin8282
    @82goblin828212 жыл бұрын

    Gyönyörű! Köszönöm!

  • @zoltanpap7567
    @zoltanpap75673 жыл бұрын

    AMAZING, IMÁDOM, MÜVÉSZNŐ DRÁGA !!!!!

  • @ibolyakalman7959
    @ibolyakalman79594 жыл бұрын

    Csoda szép!

  • @LenoxSusan
    @LenoxSusan11 жыл бұрын

    Kedvelem Karádyt, és minden tiszteletem a rajongóknak, de Ő maga sohasem járt a fronton. Ezzel nem szeretnék csorbát ejteni a múltján, de a tény, az tény. Ettől függetlenül kivételes tehetség volt és embernek is kiváló lehetett. A hangja valóban egyedi, ezt a dalt pedig gyönyörűen énekli.

  • @oOVacskamatiOo
    @oOVacskamatiOo7 жыл бұрын

    Csodálatos nő volt , igazából a szüleim generációé , de annyi év után még engem is szíven üt ez a KARÁDY KATALIN , karizmatikus , kedves hölgy

  • @horvathnorbert9339
    @horvathnorbert93396 жыл бұрын

    Nagyon szép, még a XXI. században is.

  • @jozsefnehartmann8492
    @jozsefnehartmann84928 жыл бұрын

    Nagyon szép régi dal.Tetszik

  • @kojanka41
    @kojanka419 жыл бұрын

    Döbbenet.Karádi Katalin előadásában e szám szövegírója volt hajdan,Kovács Kálmán.Aki fogságban több verset is írt, de csak ezt a szerzeményét játszották leginkább.Korabeli kézírásai között voltak e szám javított skiccei..Sajnos a fekete bakelit hanglemeze ...pár éve semmisült meg...Apám nevét, a második nevemmel bizonyítom.... Tisztelettel: Kovács János Kálmán

  • @evanyary69
    @evanyary693 жыл бұрын

    köszönöm

  • @herbertjajo919
    @herbertjajo9196 жыл бұрын

    Csodálatos,köszönöm Kata!

  • @attilafarago4646
    @attilafarago46462 жыл бұрын

    felejthetetlen

  • @PalmaBanfy333
    @PalmaBanfy3334 жыл бұрын

    Gyönyörű 😭😍😍😍

  • @olahnoemi1163
    @olahnoemi11633 жыл бұрын

    Üzenet jött messze-messze földről, Halványzöldszín tábori levél. Aki írta, a szívével írta, Minden sora őszintén beszél. Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Oroszországban, Valahol Oroszországban. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot Te otthon Épp úgy láthatod… Mindig a Te leveledet várom, S csak terólad álmodom az álmom, Valahol Oroszországban, Valahol Oroszországban. 2. Muszka földre lassan jár a posta, S alig várják már a válaszom. Megkérem a rádiótól szépen, Közvetítsék kívánság-dalom! Refr.: Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Magyarországon, Valahol Magyarországon. S arra gondolok, mikor a csillag rám ragyog, Azt a csillagot Te ott künn, Épp úgy láthatod… Sokkal jobban szeretlek, mint máskor, Minden percben Rád gondolok százszor, Valahol Magyarországon, Valahol Magyarországon….

  • @robertapearson3507

    @robertapearson3507

    2 жыл бұрын

    Thank you for the lyrics. When I hit the “Translate to English” button, it gives me a pretty good idea of what she is singing. What a truly sad song. She interprets it beautifully - it makes a tear come to my eye. 👵🏻🐾💕🇨🇦

  • @macisifu
    @macisifu7 жыл бұрын

    Köszönöm, hogy megosztottad ezt a felvételt és a történetet is. Ezt korábban nem tudtam Karádi Katalinról. Nagyon szomorú, hogy ő is külföldön halt meg. :(

  • @MrNicoArt

    @MrNicoArt

    7 жыл бұрын

    A véletlennek volt köszönhető hogy meg tudtam osztani ezt a felvételt. Programozott felvételt készítettem Asztali DVD íróval.Ilyenkor az esetleges kezdésbeli csúszásokra számolva mindig ráhagytam egy keveset. Így esett meg hogy ez is rögzítésre került. Mivel ezt a felvételt nem találtam meg itt,ezért megszerkesztettem és feltöltöttem sokak örömére. A nézettsége bizonyítja hogy érdemes volt! :) ;)

  • @bardiiuliana8259
    @bardiiuliana82593 жыл бұрын

    Edesanyam kedvenc enekes noje volt az apam sziberiaba volt fksagba ❤️

  • @zsuzsahajdu4931
    @zsuzsahajdu49319 жыл бұрын

    Lehet, hogy apám is hallgatta ezt , valahol Oroszországban...

  • @lospadresapa6028

    @lospadresapa6028

    5 ай бұрын

    Hogyne... volt a táborokban gramofon, lemezek, főleg magyarok.

  • @zsuzsasimon1212
    @zsuzsasimon12124 жыл бұрын

    Női szemmel is gyönyörű!Borzongás...meghatódás....könny...

  • @szabadoseva9430
    @szabadoseva94303 жыл бұрын

    Csodálatos!

  • @ferencnesarkany862
    @ferencnesarkany8627 жыл бұрын

    csodás érzéki hangja volt, egy dal színészi teljesítményt is ad....

  • @freehugs8670
    @freehugs8670 Жыл бұрын

    rettentő 😭

  • @marimini7585
    @marimini75852 жыл бұрын

    GYÖNYÖRŰ

  • @istvanvollai8418
    @istvanvollai84186 жыл бұрын

    Mindig imádtam a búgó hangját! Még most is libabőrös leszek ha hallom a hangját!

  • @v_lena0601
    @v_lena06015 жыл бұрын

    Az én Apám 43.01.18-án esett el Don-kanyarban! R. I. P. ♥

  • @liziismeretlen2429

    @liziismeretlen2429

    5 жыл бұрын

    Részvétem😢Bár én 14 éves vagyok csak,mégis átérzem a fájdalmakat,amit a háború okozott😢

  • @jozsefkovacs1925

    @jozsefkovacs1925

    5 ай бұрын

    Az ÉN NAGYPAPÁM UGYANEZEZ A NAPON ESETELL VVOROZSENYI VASUTÁLLOMÁSON !😢

  • @v_lena0601

    @v_lena0601

    5 ай бұрын

    😥@@jozsefkovacs1925

  • @illesnekovesi924
    @illesnekovesi9245 жыл бұрын

    Köszönet.

  • @mikloslorant1550
    @mikloslorant15509 жыл бұрын

    A harmincas e'vekben tagja voltam a KKKK-nak. Kara'di Katalint Kedvelo"k Klubja'nak tagjai ku"lo"no"s szeretettel fogadtuk a filmjeit, viseltu"k a ne'gy K-s jelvenyu"nket. Ma is szivesen hallgatom "bu'go'" hangja't.

  • @miklosferenc5974

    @miklosferenc5974

    2 ай бұрын

    Üdvözletem! 😊

  • @Linkinkarcsi
    @Linkinkarcsi12 жыл бұрын

    Megbocsájtja nekem valaki, hogy nem tudtam férfi létemre sírás nélkül végighallgatni ezt?? Az anyai dédnagyapám a Donnál tűnt el, három árvát hagyott maga után.. Dédnagyanyám évtizedeken át várta haza... sajnos hiába.. :((

  • @sandorvarsanyi4133

    @sandorvarsanyi4133

    6 жыл бұрын

    Igen,azok zokogtak olyan őszintén,akiknek a férje,gyermeke a fronton volt harcolni'...harcolni,elpusztulni a semmiért!!Karádi-annak ellenére,hogy segitett emberek,gyermekek megmentésén,Ő a vezérkari ezredes úr miatt aggódott,aki valószinű ott sem volt! Ezt a lemezt-ODEON,vagy PÁTRIA 78-as fordulatú bakelit lemezen egy gyári munkatársam hozta be egy délutáni műszakba és az üzemi studióban felraktuk,lejátszottuk 1972.73'-ban! Vegyes volt a siker...Szerencse épp vacsora szünet volt. Volt aki eldobta a kanalat,volt,ki könnyezett,félre nemnyelt senki!

  • @konservativ99

    @konservativ99

    4 жыл бұрын

    @@sandorvarsanyi4133 honnan tudja hogy a vezerkari ezredes nem volt a fronton? Édesapàm is ott volt, egy sorban a katonàival, és tudtàk màr hogy vesztett ügyért harcolnak. Neki szerencséje volt, lefokoztàk és internàltàk, kiderült édesanyàm zsidó eredete. Sijerült menekülnie és rejtegették egy ideig,de ez màs ügy. Az oroszok ugy felszabaditottàk,hogy Szibériàból jött vissza. Nekünk ez a Karàdy dal reményt adott és aki àtélte a pokolt, nem marad közönyetlen. Közel a nyolcvan évhez, messze a magyarságtól még mindig gyermek leszek, ha ezt lejàtszom és vàrok arra, aki rég elment.

  • @zsuzsakarpatine3421

    @zsuzsakarpatine3421

    4 жыл бұрын

    @@sandorvarsanyi4133 akkor még talán indexen voltak a Karádi dalok

  • @viktoriareger3757

    @viktoriareger3757

    3 жыл бұрын

    😪

  • @lospadresapa6028

    @lospadresapa6028

    5 ай бұрын

    Bocsánat, konservativ, de nem azt akartad mondani, hogy: "nem marad k ö z ö n y ö s ? - (van egy kis különbség a kettő között) - @@konservativ99

  • @erzsebethorvath226
    @erzsebethorvath2269 жыл бұрын

    Nagyon régi felvétel de nagyon szép

  • @Fejespeter771
    @Fejespeter7719 жыл бұрын

    Nagyon szép ! :-(

  • @tiborrozs5938
    @tiborrozs59384 жыл бұрын

    Nagyon szep kosz.

  • @sarabottyanszeli2751
    @sarabottyanszeli27519 жыл бұрын

    Nagyapám és Nagybátyám emlékére....

  • @kadurim
    @kadurim6 жыл бұрын

    Beautiful and sad

  • @ginamakula7449
    @ginamakula74496 жыл бұрын

    Szeretem

  • @Jozsi-nm6ll
    @Jozsi-nm6ll7 ай бұрын

  • @elinapongracz9961
    @elinapongracz996110 жыл бұрын

    Anyukam kedvence volt

  • 11 жыл бұрын

    Az en edesanyam is Karadit szereti legjobban, en is szeretem.

  • @jenonekovacs7599
    @jenonekovacs75999 жыл бұрын

    Mindíg megkönnyezem ezt a dalt.Édesapám orosz hadifogságban halt meg 1945-ben.Én még1-éves voltam akkor,őt nem is ismerhettem.

  • @mariagrace8770

    @mariagrace8770

    9 жыл бұрын

    Jenőné Kovács - az én dràga édesapàm is 4 évig volt hadifogoly amikor 47-ben hazatért alig lehetett megismerni, egyetlen foga sem volt pedig csak 31 éves volt. Egy évvel késöbb születtem én. Nem nagyon mesélt a hàborurol, csak néha néha halottunk tölle valamit ami nagyon félelmetes volt. Kevesen voltak akik a Donkanyarbol hazajöttek. Jövöre lenne 100 éves, de màr 35 évvel ezelött elvesztettük öt..dràga kis apàcskàmat.

  • @KatalinGLakat

    @KatalinGLakat

    6 жыл бұрын

    Az enyém ejtőernyős volt, hatvan évesen ment el, negyven éve. Az Édesanyámtól tanultam a Karády dalokat......... Ő 58 és fél éves volt, egy év múlva Apu után.

  • @attilakovacs2231

    @attilakovacs2231

    5 жыл бұрын

    Dicsőség a haza mártírjainak! ...Itt és az Örök Királyságban egyaránt.

  • @luvvserenxx

    @luvvserenxx

    3 жыл бұрын

    @Maria Burai-Kiss nagyapám szintén hazatért a Don-kanyarból, '48 oktoberében. 31 évvel napra pontosan megszülettem én. Sokat nem beszélt nekünk az ottani helyzetről, bár öregkorában is azt mondta, hogy szinte minden éjjel álmában átéli azt a borzalmat.

  • @vojtechmolnar4042

    @vojtechmolnar4042

    Жыл бұрын

    @@luvvserenxx Nagyapám mesélte nagyanyámnak : A szomszéd falubeli barátja a Donnál aknatalálatot kapott, a belei ki voltak fordulva, könyörgött neki, hogy lőjje agyon, képtelen volt rá..haláláig ezen rágódott.

  • @Homa890612
    @Homa89061211 жыл бұрын

    Mese szép! Az én Dédnagyapám is harcolt a donnál de szerencsére hazatért de rá nem sokra elhunyt kár hogy én már nem ismerhettem :(

  • @Hubaharcos42
    @Hubaharcos426 жыл бұрын

    Ezt a lemezt még a hetvenes évek elején vettem meg New Yorkban, a magyar negyedben. Azóta is ezerszer lejátszottuk otthonukban, ami kis Magyarország volt az idegenben. Akkor még mi tartottuk a lelket a komunista-orosz elnyomás alatt szenvedő otthoni Magyarságban.

  • @joesila3105

    @joesila3105

    5 жыл бұрын

    s most mi maradt a magyar neyedből New YOrkban ?

  • @balazskiss9174
    @balazskiss91747 жыл бұрын

    Csodaszép!

  • @Mati7912
    @Mati791211 жыл бұрын

    Tudtommal Karády ténylegesen is járt a fronton, 1943-ban. Láttam egyszer a TV-ben egy korabeli filmhíradót, ami arról tudósít, hogy Karády Katalin (a kor többi nagy sztárjával együtt) kívánsághangversenyt adott a fronton a sebesült katonáknak. A filmhíradóból azt a részletet mutatták, amikor Karády a "Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány" című dalt énekli. Sajnos nincs birtokomban a felvétel, ha jól emlékszem, talán a Muzsikál a mozi című sorozatban mutatták ezt a részletet.

  • @lospadresapa6028

    @lospadresapa6028

    5 ай бұрын

    A filmhíradók mindig is a propaganda szócsövei voltak, (ma is azok) egy kis hamisításért nem mentek a szomszédba.

  • @mightymaiden5044
    @mightymaiden50444 жыл бұрын

    Such a beautiful voice! I want to know the actor's name who appeared at 1:07

  • @renataboros6910
    @renataboros69105 жыл бұрын

    💕

  • @Ildus177
    @Ildus1777 жыл бұрын

    csodálatos, érzelmes dalokat énekelt, és csak olyat ami ő volt.

  • @Mati7912
    @Mati791212 жыл бұрын

    Ez nem dokumentumfilm, nem is korabeli filmhíradó, hanem egyike Karády rövidfilmjeinek. A 40-es években 4 rövid játékfilmet forgatott Karády: Tábori levelezőlap (1942), az itt látható Valahol Oroszországban (1942), A hangod elkísér (1944), Betlehemi királyok (1947). Ezek közül talán csak a Betlehemi királyok az, amit időnként karácsonykor levetít valamelyik TV (nemsokára megint aktuális lesz!), sajnos a többit még egyik TV sem vetítette teljes hosszában.

  • @PalmaBanfy333

    @PalmaBanfy333

    4 жыл бұрын

    Nekem meg van a Valahol Oroszországban teljes hosszúságban. Ha gondolja Privátban információt cserélhetünk

  • @miklosneocskosos8970
    @miklosneocskosos89705 жыл бұрын

    Édesanyám emlékei,megörökítem!

  • @jozseftakacs3375
    @jozseftakacs33755 жыл бұрын

    Drága jó Apáinknak mit kellett átélni .

  • @boglarkanemeth6324
    @boglarkanemeth63244 жыл бұрын

    le a kalappal a Művésznő élete és zenéje előtt!

  • @elizberhenyedy3808
    @elizberhenyedy38086 жыл бұрын

    ,,,,állítólag , soha nem járt a fronton,,,,,,,nagyon szeretem Karádit,,,,,,,,,

  • @istvanneboger1105
    @istvanneboger11053 жыл бұрын

    A nagyapám is a Don kanyarba esett el. Isten áldja meg minden magyar elesett és munkatáborba hurcolt honvédünket.

  • @andreaallinabern2041
    @andreaallinabern204111 жыл бұрын

    A budapesti vezérkar szervezett művészhaknikat a keleti frontra, még a voronyesi áttörés előtt, hogy lelket öntsön a kinn harcoló katonákba. Ez a felvétel azonban stúdióban készült, amennyire tudom, s csak az első néhány képkocka korabeli frontfelvétel. Ez azonban tényleg semmit nem csorbít Karády művészetén, egészen egyedien szép hangján.

  • @gyongyierdelyi8149
    @gyongyierdelyi81497 жыл бұрын

    érdekes egyéniségnek tartottam. mindig, volt egypár irigylője.. nagyon sokat szenvedett a németektől .. Diszídált kalapos szakmát megtanulta. és híres kalapokat gyártott, de lelke soha nem gyógyult meg. szeretem.....

  • @magdolnapriskin3872
    @magdolnapriskin38723 жыл бұрын

    Imádott színésznőm. Édesapám is ott harcolt Orosz fronton.

  • @jozsefgulyas8763
    @jozsefgulyas87633 жыл бұрын

    én csak azt tudom hogy ilyen emberek kelenek nekünk ilyen szinészek stb.

  • @laszlonedomokos8645
    @laszlonedomokos86454 жыл бұрын

    Én is igy tudom hogy jârt a fronton a katonáknál! Régi kedves dalom 90 es évektöl megvettem kazettajat megtanultam

  • @bodnar10261
    @bodnar102617 жыл бұрын

    Karády Katalin nem járt a fronton, ez egy rövid filmben volt benne. Hangod elkísér címmel, abban volt 2 dal a Hangod elkisér illetve ez a Valahol Oroszországban. Sajnálattal olvasom könyvekben mily is volt az amikor ő élt. 24 évesen nehéz ilyen dolgokat elfogadni sajnos. Karády Katalin Filmjei dalai felejdhetetlenek örök és hallhatatlan.

  • @jozsefsoos6796
    @jozsefsoos67964 жыл бұрын

    ❤️❤️❤️❤️❤️ Igaz hazafi , !! ❤️❤️ hmmm. , a celebek ...... is megtennék .?

  • @istvannevarga6536
    @istvannevarga6536 Жыл бұрын

    🌺Nekem még van gramofon lemezem csak nem tudom lejátszani 78 as

  • @zsuzsavarga8776
    @zsuzsavarga87767 жыл бұрын

    Meghatóan énekel a művésznő.

  • @erzsebetkovacs899
    @erzsebetkovacs899 Жыл бұрын

    ❤❤❤😂😊😊

  • @collateralizeddebtobligati2932
    @collateralizeddebtobligati29322 жыл бұрын

    Johan Van Oldenbarnevelt

  • @gyulaugron3379
    @gyulaugron33794 жыл бұрын

    Az én édesapám négy évig ott üdült - fogságban, és hála Istennek, hazatért.

  • @LenoxSusan
    @LenoxSusan11 жыл бұрын

    Sándor Pál 1973-ban készített vele interjút New Yorkban. Akkor arra a kérdésre, hogy járt-e a fronton, azt válaszolta: Sohasem jártam. Talán ez az igazság, mert miért tagadta volna le. De nagyon is egyet értünk abban, hogy ez sem a dal, sem Karády értékéből nem von le semmit. Méltán szeretik Őt ma is sokan.

  • @mariaremenyi3878

    @mariaremenyi3878

    7 жыл бұрын

    LenoxSusan y

  • @zoltanilles8974
    @zoltanilles89745 жыл бұрын

    Nagypapám ottvolt A DONNÁL, ÉS hazajőtt

  • @vargaladislav9958

    @vargaladislav9958

    3 жыл бұрын

    enyém is

  • @TschongorAttila
    @TschongorAttila9 жыл бұрын

    Karády Katalin igen is járt a fronton és énekelte a dalt ott ... gondolkozzatok és járjatok utána ...

  • @janosbalog9949

    @janosbalog9949

    6 жыл бұрын

    a nagy apam lata meselt rola

  • @PalmaBanfy333

    @PalmaBanfy333

    4 жыл бұрын

    Karády Azt nyilatkozta hogy sosem járt a fronton

  • @andyvasvari4874

    @andyvasvari4874

    4 жыл бұрын

    Anyám kedvelt müvésze volt. A háboru végén Kéthly Anna elôl Amerikába emigrált, öcsém ott volt a halált s ágyánâl- egy newyorki korházban halt meg magányosan de emberi méltóságában KARÁDY KATALIN.

  • @laci5653

    @laci5653

    Жыл бұрын

    Karády Katalin sosem járt a fronton!!!!

  • @LenoxSusan
    @LenoxSusan11 жыл бұрын

    Nem tudom, magyar művészek közül kik vettek részt a fronton ilyen céllal, de Karády maga említi, hogy sosem járt ott. Tisztelem Őt, mint ahogy azokat is, akik kint jártak. Csupán a tárgyi tévedésre hívtam föl a figyelmet. S való igaz: Karády varázsán mindez mit sem változtat. Ez a hang ma is szíven üt. A ma felkapott celebekre ugyan ki fog emlékezni 70 év múlva?

  • @janosposa2223
    @janosposa22232 жыл бұрын

    Dayka M is énekelhet.

Келесі