Karády Katalin emigrációs évei
"Karády Katalin 1951. február 19-én hagyta el Magyarországot. Az első állomás Ausztria volt, majd Brüsszelbe költöztek. 1952 szeptember 9-én Genovából hajóra szálltak, Frank Irma, Mohácsi Ilona és Karády Katalin, így érkeztek meg Brazíliába. Több évet kellett várniuk, mire végre eljuthattak Amerikába, ahol már Frank Irma nővére, Rózsi várta őket, hiszen ő már ott élt."
Egy ózdi kiállítástól a New York-i lakóházig - Karády Katalin emigrációs évei elevenednek meg.
Az ózdi Filmtörténeti Élménypark Karády Katalin életét és művészetét bemutató kiállításán többek között a New York-i otthonából származó karosszékeket és asztalát is láthatjuk.
New Yorkban pedig annak jártam utána, hogy ott hogyan él tovább a Karády-kultusz. Felkerestem emléktábláját egykori otthonának udvarán, és találkoztam olyanokkal is, akik még személyesen ismerték őt.
Megszólalók:
- Péter Zsolt, színháztörténész, szakmai referens, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
- Bollok Barbara
- B. Nagy Péter, magyar diaszpóráért felelős diplomata
- Halász Mihály, házmester
- Szulák Andrea
- Jules Apatini
- Kovács Károly
Filmrészletek:
- Halálos tavasz (1939) Rendezte: Kalmár László.
- Külvárosi őrszoba (1942) Rendezte: Hamza D. Ákos.
- Karády Katalin - Holdvilágos éjszakán (1943)
Készítette: Oláh Olívia
Köszönet a film- és fotóanyagokért:
- Nemzeti Filmtörténeti Élménypark
- Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
Az összeállítás az Öt kontinens - egy nemzet című műsor számra készült (MTVA-Duna Tv).
Пікірлер: 58
Javor Pal az egyik legnagyobb kedvenc , nem tudok hozza hasonlot a mai M.orszagi muveszek kozul!
Milyen sok meghurcoltatáson ment itthon keresztül mielőtt disszidált! Nem csodálom, hogy nem jött többet haza! Csodálatos színésznő volt, talán a legnagyobb!
@Ndora666
10 ай бұрын
😲
@lajosnebalogh5663
11 күн бұрын
Igen csodálatos színésznő volt. Különösen a Halálos tavasz filmben. A filmgyar ugyanis megvette az akkor az Ág utcai kis házat ahol Édesapám is lakott egy rokon családdal. 1939- 1940 ben.
Szeleczkyt szeretem legjobban, de Karády egy ikon volt.
Csodálatos összeállítás! Köszönöm.
Minden tiszteletem Karády Katalinak!
Köszönöm szépen!
Köszönöm ❤
Köszönöm a feltöltést!!!!Megnézem az emléktáblát és aMagyarházat egy hètvégén!!!!!
Ismertem azt a hölgyet aki a Halálos tavaszban Karády lábának volt a dublőrje egy snittben😅😅😅😅😊😊😂😂❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
A legnagyobb sztár!
pont ez a tetü ávós vitrai beszélt karádival telefonon vagyis neufeld tamás
Mindig akkor apoljak a hiret mikor mar meghalt.
Nagyon szép
Volt stílusa ebben a szürke világban!
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
a komcsik elött jobb volt az átkosba senkinek nemhagytak stílust egykaptafa
Szégyen ,akkor becsülik ,amikor már meghalt ?????Szégyen !!!!!
@delidobo886
Жыл бұрын
Sajnos ez így van az életben... Szomorú
@Ndora666
11 ай бұрын
Miért is kéne becsülni? Szentté avatni a sok diszidens sztárt nagyon nem kéne. Maradjon inkább a megbecsülés azoknak a művészeinknek (is), akiket ebben a romos kis országban marasztott MAGYAR szívük. Nem tetszett a rendszer, pénzt akartak, úri életet. Lenne most .....Magyarország, ha mindenki úgy elhúzza a seggét, ahogy ezek (is) tették? Cserbenhagyták hazájukat, ez van.
@watchmanofGod
10 ай бұрын
Tipikus
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
ezt csinálták a vörösök egész európában minden nemzettel
@brozjoszip6401
6 ай бұрын
@@istvanjordan3858major tamással az élen. Aljas kommunisták letiporták Jávorral együtt.
❤
Karády Katalin egy csoda. Kár hogy ki vándorolt.
@MsCollin11
Жыл бұрын
Kiüldözték
👏💚🙏🙏🙏
Karadi Katalin csodalatos tehetseg volt egyedi enekhangjaval! Sajnalatos, hogy mar csak halala utan hoztak vissza szulofoldjere!
@Ndora666
10 ай бұрын
Ha nem akart visszajönni, bakker! Nem akarta, hogy lássák vén szarosként, legenda kívánt maradni. Csak tudnám, minek hozzák haza az ilyeneket. Több, mint fél életüket szülőföldjükön kívül töltötték. Eszükbe jutott az anyaföld, mert máshol benőtte volna őket az aljnövényzet...
Legszebb nő volt,Jávor Pál pedig a legszebb férfi.
@sziauram560
8 ай бұрын
A legszebb férfi én vagyok héj!
Jól tette.
💝💝💝🧚♀️🧚♀️🧚♀️🧚♀️
Hogyan sikerült '51-ben lelépnie ? Nem volt aknazár ? Tudja valaki ?
@dezsosoher7296
Жыл бұрын
Volt aknazár, de voltak helyi lakosok is, akik talán ismerték az aknák helyét. Valószínű hogy határsáv még nem volt. 1976-ban azért lettem "fiatalkorú bűnöző" mert Budapestről elutaztam Szombathelyre. Ez már tiltott határátlépési kísérletnek minősült, amiért elítéltek. A határt megközelíteni sem lehetett. Lehet hogy 1951-ben még lazább volt a helyzet. Amúgy Karády és társai fellépni mentek Szombathelyre.
@brozjoszip6401
6 ай бұрын
A rendszer akarta hogy menjen el, mert az "úri világra" emlékeztette volna a "munkásosztályt", a dolgozó népet. Kommunisták, major tamás, péter gábor s társaik
Míg élt ,hányszór emlékeztek róla ?
@frankfarago2825
Жыл бұрын
Magyarországon talán soha. Ő mindig is csak egy disszidens maradt.
@andrasnecsoti9692
10 ай бұрын
Lehangolo, amiert M.orszagrol a leg legnagyobb tehetsegeknek menekulnie kellett es kell! Csodalatos egyeniseg volt, kulonosen szep hangja volt, szomoru, hogy eleteben a sok megalaztatasert senkinek nem jutott eszebe minimum bocsanatot kerni!
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
@@andrasnecsoti9692 kádárék üldözték ki a tudást hogy buta maradjon a nép nagyrészt be is jött
@brozjoszip6401
6 ай бұрын
@@istvanjordan3858nem csak kádàr bűne, rákosi is benne volt s főleg major tamás (kisbetűvel) az avh, péter gábor, meg gobbi hilda.
@istvanjordan3858
6 ай бұрын
@@brozjoszip6401 igen és förtelmes buták sokan akik azokat is támadják akiket a régi rendszer üldözött
A bolsi- libsi kultúrába nem fért bele, ahogy sajnos sok más, nagyszerű színész, és más művészek. Gyalázat, amit a háború után a kommunista “kultúra” művelt!
@alexkovacs9870
11 ай бұрын
A jelenlegi nagynemzethy, nagymagyar érában sem játsszák a filmjeit. Gondolom azért, mert kommunisták a vezetői ugyanúgy, mint a háború után...
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
igen ráadásul major és gobby voltak az árulók nemcsoda partizántársak voltak
@Ndora666
10 ай бұрын
@@istvanjordan3858 Aha. Gyalázat, hogy Gobbi Hilda megalapította a színészotthont és ott segített, ahol tudott - csodadisszidenseink meg letojták az itthoniakat magasról. Kalapszalon. Na pont oda való volt🥱
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
@@Ndora666 kiűzték az országból abba bennevolt gobbi major stb vitrai ipper komlós ávósok itt rémuralmat tartott kádár csomó öngyilkos itthonmaradt szinész akasztatott focista te hol éltél a holdon
@istvanjordan3858
10 ай бұрын
@@Ndora666 gobby vén fejére megjött az esze vagy bűntudatból tette hogy mennyi szinésztársa életét tette tönkre major tamással együtt aki partizántársa volt remélem pokolra jutottak
Jó hogy elment...éleb kelet volna elmenyen mert csak szenvedet..!!!
@aribenzo5430
Жыл бұрын
Hol van a sirja,illetve hol van eltemetve??? Köszönöm a választ
@agnesbiro7364
Жыл бұрын
@@aribenzo5430 Farkaréti temetőben van a sírja.Már csak halála után jött haza
@aribenzo5430
Жыл бұрын
@@agnesbiro7364 köszönöm szépen
@klaraungar5154
Жыл бұрын
"Búgó démon", ahogy nevezték. Megtisztelő , mivel csodás búgó hangja egyedi és elbűvölő volt.