Ágnes MR2 akusztik a MÜPÁból

Музыка

A karizmatikus személyiségéről, spirituális, lélekemelő dalairól, egyedi énekhangjáról, mélyreható mondanivalójáról és különleges hangszereléseiről egyaránt ismert dalszerző-énekes igazi kuriózum és hiteles útmutató a szellemi tartalomra vágyó ember számára. Ágnes a Férfiszóval (József Attila) és A lélek aljából (Radnóti) című dupla albumával kultúrforradalmat indított el, bekerült a köznevelésbe, s munkáit egyetemeken is tanítják. A húsztagú zenekarával és a Honvéd Férfikar közreműködésével legutóbb a Müpa színpadára állított, telt házas koncertjéről készült felvételt tavaly ötször tűzte műsorára a Magyar Televízió.
Ezen az estén Ágnes és zenekara, valamint a közreműködő gyermekkórusa akusztikus zenei köntösben, intim és meghitt zenei hangulatban tárja elénk azt a világot, amely igazi oxigénpalackja lehet a ma emberének. Autentikus és különleges hangszerekkel, lélekemelő ismert és új dalokkal, meglepetés duettel, lelki és zenei kölcsönhatásban egymással és a természettel az archaikus magyar népi imádságtól József Attilán át a Pál apostoli Szeretet himnuszáig megszületik a lelki közösség, az egyedülből az együtt.
Épít, felemel, gyógyít, reményt ad és hitet ébreszt. Ágnes zenéje felnyitja érzékeinket a három dimenzión túlra irányítva, oda, ahol megszűnnek a különbségek ember és ember, ember és természet között, ahol belső vívódásaink gyümölcsöt teremnek, ahol éjszaka is tisztán láthatunk, ahol leomlanak a falak ember és Isten között. Élmény, ami lélekre szól.

Пікірлер: 100

  • @zizizaza1
    @zizizaza15 ай бұрын

    Hát nem hiszem el Ágnes, hogy nem hiányzik ez neked :) Most is ugyanúgy imádnak mint 10 évvel ezelőtt! Kellesz a Magyar zenei életnek!

  • @peterkrizsan9098
    @peterkrizsan9098 Жыл бұрын

    Ajánlom Tóht Gabi figyelmébe ezt a csodás előadást!

  • @Aranykor12

    @Aranykor12

    9 күн бұрын

    Ne sértsd meg. tóth gabik és egyvelegük, sehol nincsenek, csak az igénytelenek csípik

  • @966csabi
    @966csabi28 күн бұрын

    Az utolsó magyar énekesnő a magyar pop zenében aki értéket adott és ezért őszinte megbecsülést kap mind a mai napig.

  • @akoshartl6617
    @akoshartl66175 ай бұрын

    Ágnes! Ezt nem teheted velünk! Az életem,gyötrelem a hangod nélkül! Kérlek! Még1szer utoljára adj esélyt rá, hogy jobb legyen! Nagyon hiányzol! Nekem te vagy a gyógyszer!

  • @Kriszta615

    @Kriszta615

    3 ай бұрын

    Én is pont hasonló gondolatokkal nézem most újra...hova tűnt Ágnes?

  • @Oraveczattila

    @Oraveczattila

    12 күн бұрын

    Egyetértek, de a világ már annyira sem érdemli, mint akkor

  • @kritimpet
    @kritimpet8 жыл бұрын

    Igényes zene, fantasztikus hangszerelés, különleges, tiszta énekhang, és nem csak azért mondom, mert a húgom és büszke vagyok arra, amit letett az asztalra, hanem mert így is gondolom és érzem. Mindig megkönnyezem és beleborzongok...ha hallom!

  • @szira75

    @szira75

    7 жыл бұрын

    Kár hogy ritkán hallat magáról, a legjobb hangú magyar énekesnö. Hiányzik a hangja.

  • @polgarjozsef

    @polgarjozsef

    6 жыл бұрын

    Büszke lehet Rá, kedves Krisztina. Hozzám hasonlóan biztosan mások is nagyon hiányolják az újabb adag “értékcsomagokat” Ágnestől. Sajnálom, hogy nem halljuk, látjuk Őt újabban. De remélem jó egészségnek örvend és minden rendben van vele. Addig maradnak Nekünk a youtube-on fellelhető darabkák.

  • @echtnetterjunge

    @echtnetterjunge

    6 жыл бұрын

    Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal újra........

  • @segitoangyal7892

    @segitoangyal7892

    5 жыл бұрын

    Nagyon szeretem, és ritka kincs. Sajnos méltánytalanul nélkülözik, bezzeg a sok silány, celebes, semmitmondókat ajnározzák. Ilyen fordított lett a világunk.

  • @gezafile5935

    @gezafile5935

    4 жыл бұрын

    Ritkán könnyezem és örülök, hogy még ríni tudok. Amit Ágnes tud...

  • @holdfia
    @holdfia Жыл бұрын

    Újra és újra hallgatva, látva megélve, szívem és torkom szorul egybe. Nézem a bejegyzéseket és egy kiáltást érzek mély sóhajba burkolózva. Hol van Ő Művészetének nagyságával, annak minden mélységeivel, melyek az Istenig emelnek?

  • @doemehunatt
    @doemehunatt Жыл бұрын

    0:11 Sem emlék, sem varázslat 6:20 Rejtettelek 11:28 Szeretők lázadása 21:32 Varázsolj a szívemmel 30:06 Két karodban 37:40 Óh szív nyugodj 46:50 Ahogy nem lehet 53:10 Indulj el egy úton 1:01:10 Beteg a föld 1:07:46 Maradj hű 1:14:19 Ígéret

  • @janosvarga1167
    @janosvarga11673 ай бұрын

    mindenkinek, mindennek figyelmébe ajánlom.!

  • @AA-kr9jd
    @AA-kr9jd Жыл бұрын

    Teljesen megbabonáz. Mágikus

  • @eszterbuzas8408
    @eszterbuzas84083 жыл бұрын

    Ágnes egy csoda!!! 2000-es évektől, akkor még gyerekként nőttem fel a zenéjén... Rengetek szép emlék fűz hozzá (fellépések, koncertek). Felemelő! Ágnes, kérlek gyere vissza, állj újra a színpadra! Rengetegen szeretnek! Te nem tűnhetsz el a süllyesztőben, Te nem!!! Szeretettel gondolok Rád!

  • @gezanemolnar8716
    @gezanemolnar87162 жыл бұрын

    Csodás! Fehér boszorkány! Ő nem evilági! 🙏

  • @Aranykor12

    @Aranykor12

    4 күн бұрын

    Pontosan, közvetítit, mint a Sólyom (Turul) túrlról

  • @tamaspinter3604
    @tamaspinter3604 Жыл бұрын

    Meghatoan szép dal meg elégszik tőle az ember lelke klara

  • @specialisteherszallitokft5615
    @specialisteherszallitokft56153 жыл бұрын

    Rengetegszer hallgattam meg, igazi élmény számba megy. Legnagyobb költőnk egy igazi művésznő előadásában, profi képzett zenészekkel....ennél több nem kell a mai világban. Csak azt nem értem, hogy mindenféle tehetségkutatón keresik azt aki képviseli az országot külföldön, pedig nem kéne messzire menni. Igaz a külföldi publikum a szöveget nem értené, viszont az itthoni emberek megismernék ezt a csodát így mindenki nyerne vele.

  • @mothernorth64
    @mothernorth647 жыл бұрын

    Csodálatosan tudja előadni a bánatot, a reményt, a vágyódást, a szerelmet.. igazi unikum Ágnes, egyedülálló hazánkban. Nekem ő a kedvenc énekesnőm..

  • @Sherillla11
    @Sherillla113 жыл бұрын

    Nekem nagyon hiányzik Ágnes! 💔😔

  • @zsuzsannagyovai1744

    @zsuzsannagyovai1744

    3 жыл бұрын

    Nekem is!

  • @joeamigo5832
    @joeamigo58322 жыл бұрын

    Egyszerre 3 hang szintet hallok a torkából. .Mély.Közép. Magas.Ez nem földönkívüli hang.? Végülis mindegy.Nekem gyönyörű hang.

  • @Oraveczattila
    @Oraveczattila12 күн бұрын

    Én is tudom, hogy a legtöbb ember nem érdemel, de vagyunk kevesek, akiknek te vagy az élet hangja, a só a király lányának asztalánál

  • @tibornyikos7174
    @tibornyikos71742 жыл бұрын

    ..engem elvarázsolt! "mert érzem a szíved!" Köszönöm!

  • @attilafuredi5224
    @attilafuredi52243 жыл бұрын

    Na ez a hangszerelés méltó ehhez a gyönyörű hanghoz.

  • @eclipse6645
    @eclipse66454 жыл бұрын

    Ö egy igazi ikon Magyarországnak imádom a hangját a szépséget egy igazi nö !!!!!!!!!

  • @Sasa1984hun
    @Sasa1984hun7 жыл бұрын

    Ez a zene az en menedekem a mindennapok montot egyhangusaga elol

  • @Aranykor12
    @Aranykor124 жыл бұрын

    A sok sok igénytelen celeb tanulhatna profizmust Ágnestől.... a zenekartól.

  • @SM-pr9bt
    @SM-pr9bt5 жыл бұрын

    Ezt a csodát nem lehet utánozni ezek szívből jönnek.Nincs még egy tehetség kutató ahol egy ilyen csodát találnak mint Ágnes. Bravo!!

  • @agnesk.8907
    @agnesk.890710 жыл бұрын

    Egyedi és elvarázsoló.a zene és Ágnes! Köszönet az élményért!

  • @sziszi9114
    @sziszi91149 ай бұрын

    Csodálatos Ágnes és ez az egész koncert❤Már tucatszor nézem/hallgatom úgy,hogy egyetlen egy számot sem lépek át. Hálás köszönet a feltöltésért!

  • @rosszcsillag79
    @rosszcsillag796 жыл бұрын

    Kb sokezredszer hallgatom, mindig vissza- visszaterek ra es .... megunhatatlan. Remelem egyszer eljutok egy ilyen koncertre ❣️ Imadom ❤️

  • @dobosne76
    @dobosne769 жыл бұрын

    A művészet itt kezdődik!!!!Köszönöm...Ágnesnek is hogy énekel,és Benjáminnak is hogy feltöltötte.......Ez egy csoda!!!!

  • @nyuszo71
    @nyuszo7110 жыл бұрын

    Ez gyönyörűen varázslatos zene.

  • @Profi-Munkavedelem
    @Profi-Munkavedelem4 жыл бұрын

    Meg most is hiányzol!🙏

  • @6002matula
    @6002matula9 жыл бұрын

    Félelmetes profizmus, játszi könnyedséggel! Engem is elvarázsol! Luca hegedűjátéka fantasztikus.(lásd.Varga János Project )

  • @enikohalasz7858
    @enikohalasz78587 жыл бұрын

    Tökéletes! Ez az egész így egyben! Köszönöm Ágnes, hogy ezt létrehoztad nekünk, velük!

  • @tothricsi13
    @tothricsi137 жыл бұрын

    Elbűvölő és meditatív a személyisége, imádom!!:)

  • @Aranykor12
    @Aranykor125 жыл бұрын

    Sokkal több elismerést érdemelne, főleg, hogy nagy költőinket kelti életre..... Akikre méltán lehetünk büszkék. Ágnes csodálatos ahogy adsz.

  • @rengel68
    @rengel686 ай бұрын

    ez egy kulturális orgazmus hallgatni... egy életen át sajnálni fogom, hogy nem hallhattam élőben ♥️

  • @Modorka
    @Modorka7 жыл бұрын

    Csodálatos! Várjuk vissza Ágnest a színpadra, cd-re! ❤️

  • @mosonyiferihungary
    @mosonyiferihungary9 жыл бұрын

    Minden nap hallgatlak. Igazi lelki táplálékot adsz mindazoknak,akik hallgatnak. Ajándék vagy

  • @vali8892
    @vali88923 жыл бұрын

    Gyerekkoromat nagyon meghatározó személy,még most is gyönyörű és legnagyobb örömmel gondolok arra mikor kiskoromban találkozhattam vele.

  • @gergelyp01

    @gergelyp01

    3 жыл бұрын

    De jó Neked, hogy találkozhattál vele! :) Bárcsak én is találkozhatnék vele...

  • @vali8892

    @vali8892

    3 жыл бұрын

    @@gergelyp01 kislány voltam, csak arra emlékszem, hogy nagyon kedves volt. Adtam neki egy köves bőrláncot.Kecskeméten volt.

  • @ildikopecsi1339
    @ildikopecsi1339 Жыл бұрын

    Nagyon szeretlek❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @sunkooo
    @sunkooo10 жыл бұрын

    Sok szép emlék fűződik a hangjához!!! Nagyon szeretem! Köszönöm!

  • @klaudiafekete7042
    @klaudiafekete70422 ай бұрын

    ❤❤❤❤❤❤❤

  • @cipollycipolly9670
    @cipollycipolly96702 ай бұрын

    Számomra IKON!

  • @ildikopecsi1339
    @ildikopecsi1339 Жыл бұрын

    Anya mell vagy ❤

  • @karcsula
    @karcsula10 жыл бұрын

    Gyonyoru zene, koszonom szepen!

  • @moferemofeco
    @moferemofeco5 жыл бұрын

    Annyira szép hangja van, nagyon jó hallgatni őt. Hjajjjjj 💜

  • @Gordoserik
    @Gordoserik10 жыл бұрын

    Köszönöm a feltöltést. Nagyon tetszik.

  • @mlinarlaszlo7594
    @mlinarlaszlo75942 жыл бұрын

    Ebből a felvételből kellene 1 cd trackelve, hogy lehessen a nagy kedvencekre visszalépni

  • @ildikopecsi1339
    @ildikopecsi1339 Жыл бұрын

    Ez mű………………..kőszonöm❤

  • @balazsdzsenifer8526
    @balazsdzsenifer852610 жыл бұрын

    Nagyon köszönöm vanilla hogy veled dolgozhattam és azóta nagyon szeretem azenédet

  • @Szadeli
    @Szadeli10 жыл бұрын

    Magával ragadó! Köszönöm!

  • @laszlopeterborda2007
    @laszlopeterborda20078 жыл бұрын

    Zseniális!

  • Жыл бұрын

    Sem emlék sem varázslat 0:05 Rejtettelek 06:22 Szeretők lázadása 11:47 Varázsolj a szivemmel 21:32 Két karodban 30:06 Bujdosó 32:32 Óh szív nyugodj 37:39 Intermezzo 44:20 Ahogy nem lehet 46:52 Indúlj el egy úton 53:10 Beteg a föld 1:01:10 Születésnapodra 1:07:45 Ígéret 1:14:20

  • @cseriagota
    @cseriagota9 жыл бұрын

    imádom.

  • @robertcrisztof3275
    @robertcrisztof327510 жыл бұрын

    Fantasztikus!!!

  • @ildikopecsi1339
    @ildikopecsi1339 Жыл бұрын

    ❤ez oda bassz❤

  • @roberthoffmann3697
    @roberthoffmann36973 жыл бұрын

    zseniális, egy csoda :)

  • @istvanmakacs4534
    @istvanmakacs45346 жыл бұрын

    ŐRŐK,Örök szerelem

  • @janosvarga1167
    @janosvarga11673 жыл бұрын

    köszönöm.! csak is köszönet, amit adtál, megmutattál.

  • @arthurkiss-borlase8032
    @arthurkiss-borlase80325 жыл бұрын

    Kàr, hogy Àgnes stìlust vàltott. Hétköznapi lett. Ezeknek a verseknek a megzenésìtése nagy érzèkenységròl tesz tanubizonysàgot. Zene és a mondanivalò harmòniàja, ugyanakkor modernizàlàsa is. Remélem, a mostani Àgnes csak eltévelyedés. Reménykedem egy ehhez hasonlò ùjabb album megjelenésében. (csak egy ötlet: Tòth Àrpàd)

  • @lapro1

    @lapro1

    5 жыл бұрын

    Szia! Hogyan érted, hogy stílust váltott? Te ismersz új dalokat Ágnestől? Nekem az utolsó infó, amit tudok róla az kb. ez a felvétel. Facebook oldalán 2014-es az utolsó poszt. Mi történt vele? (Pedig még üzenetet is írtam neki, de arra sem jött válasz.)

  • @kritimpet

    @kritimpet

    3 ай бұрын

    Ágnes stílust váltott? Mire gondolsz, többet tudsz, mint én, a nővére? Na, erre kíváncsi vagyok.😉😊 Ő, egy Örök Hang. Bízom a visszatérésében!🥰

  • @hajni579
    @hajni5794 жыл бұрын

    Mi van vele mostanaban? Annyira hianyzik ez a hang.,

  • @janoskecskes5265
    @janoskecskes52654 ай бұрын

    Olvasás közben zenét hallgatok, de most nem megy. Most csak ez A ZENE van, másra lehetetlen koncentrálni.Beleborzongok csak a gondolatába is, hogy milyen lehetett élőben részese lenni ennek a csodálatos előadásnak.

  • @baggio1060
    @baggio10606 жыл бұрын

    Kérlek gyere vissza és varázsolj a szívemmel! Hiszen így senki nem fogja azt gondolni, hogy idegenek vagyunk és ott ahol összegyűlünk, csak mi ketten szeretkezünk!

  • @petertuz4715
    @petertuz47153 жыл бұрын

    Nézd 2013 !!!!!!!!!!!!!

  • @attilajambor4385
    @attilajambor43857 жыл бұрын

    Magas fokú kultúra.

  • @Aranykor12
    @Aranykor1210 ай бұрын

    Ez a Vanilla Istenadta tehetség, méltatlanul nem ismerik el igazán. Hálás vagyok, hogy "rátaláltam"

  • @CHCMusic2013
    @CHCMusic20133 жыл бұрын

    Csak szeep, de nagyon

  • @Dorottyam
    @Dorottyam8 жыл бұрын

    Hová tűnt 2015-ben Ágnes? Mostanában is ad koncerteket?

  • @erikapotyok9891

    @erikapotyok9891

    8 жыл бұрын

    +Dorottyam Ez engem is érdekelne...

  • @erikapotyok9891
    @erikapotyok98918 жыл бұрын

    Hová tűnt Ágnes? Vagy valamit lehet hallani felőle?

  • @erikapotyok9891

    @erikapotyok9891

    8 жыл бұрын

    +Krisztina Frenyó Köszönöm szépen a választ, s mielőbbi gyógyulást kívánok Neki!

  • @ildikopecsi1339
    @ildikopecsi1339 Жыл бұрын

    Hát nem❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @fosbicigli
    @fosbicigli2 жыл бұрын

    Nagyon szeretem Ágnest, de ezután a koncertz után, biztosan köpködtem volna. Rendben van az énekhang, rendben van a zene, rendben van a mondanivaló. De az egész olyan, mint egy lassú agonizálás.

  • @gezanemolnar8716

    @gezanemolnar8716

    2 жыл бұрын

    Hülye!

  • @erzsebetpreizler5294
    @erzsebetpreizler52946 жыл бұрын

    Zseniális!

Келесі