Geszti Péter: Tiszta elmebaj, amiben élünk
Ойын-сауық
Énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, szinkronszínész és előadóművész. Olyan sokoldalú, hogy alighanem estig ülhetnénk a képernyők előtt, hogy mindent megtudjunk róla, de ehhez persze már reggel el kellene kezdeni nézni a műsort. A Sunday Brunch mai adásában így is sok dolog kiderül Geszti Péterről. Az például, hogy ma már nem írná meg a Magyarország című dalt, viszont hamarosan új musicallel jelentkezik. Csiby Gergelynek el is mondja, miért.
Olvasd el a híreket! index.hu/
Lájkolj be Facebookon! / indexhu
Kövess minket az Instagramon is! / index.hu
A videó 2022.10.09-én jelent meg az Index.hu oldalán.
Пікірлер: 74
Gondterhelt, a jó utat kereső, független, hátszél nélküli művész, hazaszerető ember. Léleképítő, mély szövegek, versek. Akinél az ego már rég a hátsó sorban ül. Aki bármikor lemond az Őt akár minden pillanatban megillető színpadról, fényről, nyilvánosságról. Aki nem jár vissza rendszeresen mint egy kísértet, a múlt kísértete. Aki a legjobb dalokat veszi külföldről nekünk, a csőcseléknek.
Geszti Peterrek egykorukent vegigkiserhettem a palyajat. Csapoltunk az Elso Emelet koncerteken. Fantasztikusak a szovegei. A dzsungel konyve zsenialis. A Magyarorszag nekem a magyar himnusz. A magyarsagunk a kulturaban rejlik, a mondokaktol, nepmesektol, gyerekdaloktol a regenyekig, operakig, filmekig, musicelekig. Ezeket kell megorizni es tovabbadni. A sajat kulturajat az tudja tisztelni, aki a masoket is tiszteli. Ugyhogy nem kellene felni a sokszinusegtol, de a sekelyessegtol es gyulolkodestol igen. Mondjuk jellemzo a magyarorszagi politikai oruletre, hogy en sosem nezek es olvasok indexet, miota nem a regi garda csinalja. Ezt most hogy rakjam ossze magamban, Peter?
@Ezustliliom
Жыл бұрын
Szívemből szóltál.
Köszönöm, hogy elkészült ez a felvétel. Számomra eddig Geszti Péter a Geszti volt, aki innen a GESZTI lett.
Peti teljesen igazad van, őrület, hogy ma Magyarországon, magyarként harmadrangú polgárnak érzem magam, akin negyedrangú tetü ingyenélő léhűtők köszörülik a nyelvüket.
Kedves Péter köszönetem a gondolataidért, helyettem szóltál!
"Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait."
@dalmavarga3869
Жыл бұрын
Mennyire találó a vers-idézet! Örülök, hogy eszedbe jutottak eme sorok Geszti kapcsán. Nagyon kifejező!
@agneskozma2181
Жыл бұрын
Ez nagyon találó!
❤️
Nagyon jól lát dolgokat, igaza van mert a politikusok megosztóvá tették Magyarországot, a mi meg hagyjuk, ezt kell megszüntetni, összefogással, megértéssel.
Csiby Gergely visszatért, nagyon boldogok vagyunk! 🙂
Gesztit csak szeretni és csodálni tudom. Annyira szerethető jellem! A tehetsége pedig csodás ráadás egy nagybetűs Emberre. Sok Gesztit ennek a szerencsétlen hazának...
A haza a Foldunk. Ha valaki ezt még mindig nem vette észre, akkor még mindig a 19. századi gyulolkodo gondolkodásmódot tanulta meg amive csak a politikusok oszd meg és uralkodj taktikáját segíti.
Az Alegríát kár volt megszégyeníteni (míg élek, nem felejtem el azt a mérhetetle dühöt és haragot, ami elöntött, amikor először meghallottam Pécsett egy rádióból azt a szánalmas, hányingerkeltő borzalmat oláh ibolya előadásában), és még most is azt mondja, hogy ő írta azt a DALT, nem csak a magyarkodó szövegét. Soha nem írta azt a DALT. Az a DAL egész másról is szól, az országok, nemzetek, ilyetén, megosztó gonndolatok fölött áll, és neki nem sikerült ezt megértenie, sajnos.
Nem élhetunk szabadon. Ilyen nem létezik. Uralkodnak rajtunk és a vérunket szívják az ebben tehetséges vezetoink, akik nem véletlen, hogy tudatosan felkuzdotték magukat a vezetoi posztra. Tudták, hogy mások pénzét felhasznílni mindig haszonnal jár.
Aki ad magára, annak nincs hazája, egy haza nem egyéb, mint csapda. A nemzet szörny E. Cioran
„Én ma nem tudnám megírni a „Magyarországról” című dalt, ami egy álomról szólt. Szolidáris, egymáshoz nyitottan forduló emberekből álló közösség, egy nemzet legyünk. Az az álom számomra talán valahol még létezik… azt szerettem volna, hogy mindenkié legyen… biztos vagyok benne, hogy egyszer … amikor ez az ország egy kicsit megnyugszik, amikor valahogy magára talál, akkor szerintem az is megtalálja a helyét...” hangzik el. Erről Fábry azon anekdotája jut eszembe, amit a bal és jobb oldal szembenállása kapcsán egyszer analógiás jelleggel mesélt: az anekdota szerint egyszer megkérdezte egy barátnőjét, hogy mitől ilyen jó a segge, mire a válasz úgy hangzott, hogy attól, hogy sok munka van benne. Látni kell, hogy az össztársadalmi szolidaritás aláásásába, az egymástól elzárkózás, egyes esetekben az egymással való szembefordulás fokozásába volt idő, amikor GP bizony komoly elszántsággal sok-sok munkát fektetett, mint az SZDSZ kampány korifeusa. Ebben a fénytörésben szemlélve az elmondottak - hitelességi szempontból - legalábbis aggályosak.
@bodza889
Жыл бұрын
Pontosan. A libsik sirnak most mi van, es elotte mi volt? Tan nem kellett volna a jobboldal ellen haborut folytatni evtizedekig es akkor az inga nem lengene ki.
@kisasszonylopokroc5397
Жыл бұрын
Az ország megosztása, ez, ami ma van, nem az SZDSZ műve. SZDSZ már nincs 12 éve. Szóval nem ebben az irányban kéne követni az elkövetőt.
@rm-fh2et
Жыл бұрын
Az alapállítással az SZDSZ léte/nemléte nem mutat összefüggést; az alany iparkodik magát mint a Nemzet Nagy Összekovácsolóját bemutatni, ami a fentiek nyomán visszás, ekképpen hiteltelen. Az "irányok" a szélrózsa minden "irányában" követhetőek annak, akinek ehhez kedve szottyan, hiszen közös és súlyos felelősség terheli a probléma kapcsán a közéletet formáló valamennyi érintett aktort (így az alanyt is). (Megjegyzem, hogy a leírtakat nem szekértábor logika szerinti elköteleződés indukálta, hanem a tényekre való szorítkozás.)
Kérem mez nem tiszta elme baj! Ez valami zavaros rém állom!
Ez nagyszerű! Az elmúlt években megtapasztalhattuk a "művész" úr megnyilatkozásaiból, hogy az Ő élet és jövőképe zsákutca. Ez biztosít minket arról, hogy jó irányba megy Magyarország. Ami neki nem tetszik, az csak jó lehet. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki, már csak 6 év. Reményeink szerint Havas "tanár úrral" szemben befizette a költségvetésbe a keresete utáni nyugdíjjárulékot...
@gfrst1695
Жыл бұрын
Beteg vagy
@clydegriffith
Жыл бұрын
ugyan, ez egy tolvaj bolsevik ivadek, aki parazita libsive babozodott az evek alatt
@zsuzsannatoth8211
Жыл бұрын
Rettenetes a sok elfojtott indulatos válasz erre tehetséges elettortenetre,
@karolinklara9583
Жыл бұрын
Magyarország a szakadék felé halad! Egy dilettáns bűnszervezet vezeti hazánkat és bár az élet minden területén érezhető ennek jelei, de van egy széles réteg, akik még minding hagyják a kormány propaganda hazugságába beleringatni magukat. Ha nem ébrednek fel, hatalmas bajban leszünk!
@Ezustliliom
Жыл бұрын
Mekkora szarevő gomba vagy! Remélem, a mosoly természetes lesz az arcodon, mikor befizeted a rezsiszámlákat.:D
Nem mi és az országunk van elveszve Péter, hanem a világ. Nem elengedni kéne hazánkat , de magadhoz szorítani. A klímabullshitet meg ne keverd ide, a fák köszönik szépen szeretik a co2-őt...
@karolinklara9583
Жыл бұрын
aki a klímabullshitet terjeszti nem akar szembesülni a valósággal és valószínű avval sem, hogy az akiket a nemzetünk megmentőjének hitt, az árulja el legjobban ezt a hazát.
@Ezustliliom
Жыл бұрын
Szerintem meg húzd ki a fejed a hátsódból! Ez az ország a szakadék szélén táncol. A világ jó része viszont köszöni szépen, megvan. A klímaválságról meg csak annyit: nem tudom, feltűnt-e, hogy az ország nagyrészén nyáron három hónapig egy csepp eső sem esett, és a termés java tönkrement.
Nem bírom az ilyen megmondó okoskodókat!
@karolinklara9583
Жыл бұрын
Tisztelettel, megértéssel beszélt. Mi az ami nem tetszett benne? Viktor demagóg, ostoba, arrogáns, gunyoros propagandája az bejön?
@MrVeronika60
Жыл бұрын
nincs ebben semmi okoskodás, kevés vagy
@zajzonjudit
Жыл бұрын
Mást kell nézni!
11:14 - azt a ripacskodós, modoros mindenségit, nézzétek mit tol ez a tündöklő középszer (se) csiby... te jó ég 😄
Szánalmas a KATA-s sztorija. Riporter kerestetik. Naiv gondolatok.
Mond jókat a Geszti, csak általánosságok. Egy híres ember a hirreségén középszerű. Kedves, ahogy mentegetőzik a külföldi karrier lehetőség el kapcsolatban de nyilván érzi, hogy ő sem egy Bobby Mcferrin, vagy egy Jacob Collier.
Szegény elnyomott ballib, aki Balira megy nyaralni.
@balogh9015
Жыл бұрын
Balin nyugodtan affektálhat, szerepelhet. Jót akar tenni, de már nem megy neki. Nyilván nem tudja magáról, hogy milyen hatást kelt ezen a videón, különben töröltetné.
@istvannagy246
Жыл бұрын
a politikai elnyomás, és az állandó gyűlöletkeltés a fidesz állampárttól, az érzelmi, pszichés elnyomással is jár. de ezt azok, akik csak a pénzt nézik az életben nem fogkák megérteni . + Legutóbb nem nyaralni ment, janem a covid elől költözött oda a családjával. Nézde meg a friderikusz interjút és gondolkozz el rajta.. bár van egy érzésem, hogy nem fogod megérteni .. hisz ezt a riportot sem értetted
@istvannagy246
Жыл бұрын
@@balogh9015 milyen hatást kelt?? leírnád, légyszi ?? Kíváncsi lennek az érzéseidre vele kapcsolatban ..?!
@eg4514
Жыл бұрын
Látom nem nagyon érted.😌
@istvannagy246
Жыл бұрын
@@eg4514 tőlem kérded ??
Nem kötelező itt élni!Gondolom már a rezsire sem futja!
@kisasszonylopokroc5397
Жыл бұрын
Jól levette a lényeget a bácsi.
@zoltanhumicsko7493
Жыл бұрын
@@kisasszonylopokroc5397 Ostoba!!!
Azért nem megy sehová, mert volt egy szövege régen, "Moszkvában gazdag, idehaza szegény" most ez megfordult, "itthon gazdag, külföldön szegény" és ezt nem az anyagiakra értem, hanem külföldön senki lenne, mert se kapcsolata, se lehetősége, mert az Ő tehetsége csak Magyarországra elég...
@8justbecause
Жыл бұрын
Jó meglátás!