Nos, kirakta a videót, menjétek, nézzétek meg @Dodorshow csatornáján. Rosszul tippeltem, nem a kormány bontotta le a bordáit, de innentől még inkább igaz, hogy egy légzsákos mellény sokat javított volna a helyzeten. Abban is biztos vagyok, hogy a kulcscsontot viszont a sisak álla törte meg, lassításban lehet is látni, hogy megnézi a családi ékszert. Plusz egy pont a mellénynek. Amit nem értek, hogy a bal bokája hogyan maradt egyben (adjanak el sokat ebből a csizmából!). Én nem nézem meg többször, mert konkrétan fáj. Hogy mi volt a "baj", azt nyilvánosan nem szeretném elemezni, akikkel beszéltem négyszemközt, azokkal többnyire egyetértettünk.
@6903asАй бұрын
Utólag én is tudom mit kellett volna...Szerintem , a legolcsóbb ha figyelmesebben vezetünk ! Másik dolog meg az , hogy az élethez szerencse is kell . Ha az elfogy , akkor lehet akármilyen felszerelésem ! A zászló mindenkinek áll .
@cybilisationАй бұрын
Amint megtehettem első befektetesem volt a Tech-Air 5 légzsákos mellény. Nyáron 40 fokban nem élvezem h rajtam van, de mindig megnyugtat a tudat, h este ha hazaérek leveszem és lezuhanyozok, míg ha esetleg megserulok (isten ments) akkor törött csontokat rögzítő szarokat nem tudnám levenni és lezuhanyozni. Úgyhogy inkább a mellény! :)
@Koko-nh6kzАй бұрын
Jobbulást Dodor.
@bertazsolt3884Ай бұрын
Szia, az egyik videóban elmondja hogy, az oldalára esett. Ezért törtek el a bordái. Neked a hondával a baleseted hogy végződött? A biztosítos videó utolsó része még nem került ki.
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Még dolgozom rajta, júliusban már csak meg kellene csinálni.
@fiszti9162Ай бұрын
Van tapasztalatod a szerviz/karbantartassal? Kicsit megijesztett, hogy techair5-ot 2evente vagy 500orankent kell bevinni 100€ felulvizsgalasra, 500ora kevésnek tunik, ha akar egész szezonban melozni is jarok
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Nincs tapasztalat, tavaly vettem, a két éves szerviz még nem esedékes, nyitás pedig nem volt. 229 óránál tartok az applikáció szerint, ez alatt 10.000 km ment a motorba (most szombaton fordult).
@julescousteauАй бұрын
Ennek nagyon reklám szaga van.Tess, nem mondták hogy más kárán nem szabad nyerészkedni?
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Ha kaptam érte akár egy kockacukrot is, akkor reklám. De mivel nem, nem is árusítok ilyeneket, sőt még a megtekintések után sem kértem pénzt a KZread-tól, ezért szerintem nem az, ha felsorolok néhány alternatívát (amik között döntöttem).
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
De ha megmondod hol vettem a légzsákos mellényem, meghívlak egy sörre!
@julescousteau
Ай бұрын
@@bobmastermotovlog lehet mondani hogy "nem kaptam érte egy fillért sem" de hogy nyomod az első perctől a márka neveket, má' bocs de nekem ez jött le, és lehet nem vagyok egyedül ezzel
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
@@julescousteau elhangzik 5 márkanév, ez pontosan ugyanennyi importőr, akik egymás versenytársai. Mindenki ilyen reklámban szeretne szerepelni, gondolom. És senkitől még csak kérést sem kaptam, hogy említsem meg, tehát egy büdös buznyákot nem kaptam érte, és később sem fogok. Megtekintések után sem kapok pénzt. Ez meg egy kurvanagy 0, nem nyerészkedés.
@123phobia123
24 күн бұрын
Reklám, nem reklám, a video megnézése nélkül is arra a következtetésre jutottam, hogy Dodor rohadtul kisebbet sérült volna egy légzsák mellénnyel
@nondermotovlog466Ай бұрын
Jobbulást kívánok neki
@zsk2820Ай бұрын
Remélem tényleg meggyógyul.Minden jót neki.
@WagoSanyibarkacsolАй бұрын
Egyszerűbb,ha beruházol egy Subarura❤❤❤
@jozsefpinter6516
21 күн бұрын
Abból még ki is kell vágjon a tűzoltó🤷♂️
@istvankollar735Ай бұрын
Nem ismeretlen neki a folyamat összetörte már párszor magát.
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Ennyire még nem
@TheOctabrainАй бұрын
3:26 de nem ilyen kormányú motorral ment. Azért kattintottam a videódra mert azt igérte hogy fontos tanulságokkal szolgál. Nos az, hogy öltözött volna fel jobban, ehez a megállapításhoz nem kell atomfizikusnak lenni a többi meg roszindulat...
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Az XR-nek elég széles túrakormánya van. Ha nem találtál megfontolandó gondolatot, sajnálom.
@janosgaspar5676
10 күн бұрын
Az én “megfontolandó gondolatom” sem hízelgő egy ilyen videó készítőjére. Más hátán felkapaszkodni a nézettség létrájára sose szül jó szájízt. Ha pedig még az is átjön, hogy mennyire irigy vagy Dodorra, az már totál gáz. Baszki, te pedig ezzel a videóval nem csak irigy vagy Dodorra, hanem konkrétan a balesetét használod arra, hogy árts neki! Nem tudom, ki a tököm vagy, de veled soha, semmilyen körülmények között nem szeretnék személyes kapcsolatba kerülni.
@griffin-zl2bdАй бұрын
Én senkinek nem kívánom amit Dodor kapott! Jobbulást neki!👍
@gyulaakosturi6353Ай бұрын
Ha én 80-ál kiszállok az autóból... Ottmaradok! Ő csak 71-el ment!😢
@kt.3405Ай бұрын
nem kell menőzni. ennyi
@zoltancsorba7499Ай бұрын
Ez nem volt sértő csak kicsit csipett.
@Koko-nh6kzАй бұрын
Csapó Zolihoz kérnék szépen kontaktot. Köszi.
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
www.motorosbiztositas.hu
@imreabraham8815Ай бұрын
Te akarod tanítani motorozni Dodort??? Naaaaaaa
@rebel_ltz
28 күн бұрын
Mondjuk fordítva is vicces kicsit.
@djvoyagerhu
27 күн бұрын
Hát tudna mit tanítani neki ..
@krisztian3909Ай бұрын
Megint taknyolt a mester? Ezuttal ki a hibas?
@MajerLaco
Ай бұрын
Ezuttal a köcsög bmw, mert egy 200+ lóerős sor4-es 1000 sportmotor motorját bele építették egy gólyalábakon közlekedő "sport" túraenduróba, és ez egy olyan köcsög motor, ami alulról is úgy tol, mint három gőzmozdony, de nem ám valami kis csettegő, minimum ilyen : en.wikipedia.org/wiki/2BB2_400 Szóval ennyi, most az M1000XR-t kifejlesztő mérnökök hibája volt, hogy ilyen kezelhetetlenül erős motort építettek, és hagyták hogy kikapcsolhatóak legyenek a menetbiztonsági elektronikák!!!!!!!!!!!!!!!
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
Az hogy ki volt a hibás és hol/miben hibázott, azt majd akkor lehet bármilyen szinten elemezni hogyha látjuk az erről készült videót. Jelenleg csak annyit tudunk hogy ment előtte egy motor, ami viszont nem esett el (ugyanúgy, mint a Nikennél)
@rebel_ltz
28 күн бұрын
@@MajerLaco Ennyi.
@kornelbogdan7817Ай бұрын
Agyban kellene neki meggyógyulni, az a nehezebb...
@WagoSanyibarkacsolАй бұрын
Ki az a Dodor?
@dutrasbence
Ай бұрын
Ez a video nem neked szòl…
@kisbaza
Ай бұрын
Egy fasz. :D
@krisz_1150gsАй бұрын
5:08-tól 5:46 ig van az igazság . Akinek nem volt ilyen a "repertoárban" , nem tudja . Tüsszentenie , köhögnie ne kelljen ! Az kegyetlen .... Gyógyuljon meg , épüljön fel !
@tircsigabor3687Ай бұрын
pici?lófaszt, gumi törvény, példát fognak vele statuálni, ne legyen igazam.
@bobmastermotovlog
Ай бұрын
A területileg illetékes rendőrök ismerik, együtt pingálták a “halálkanyart”, szóval nem hiszem, hogy direkt betartanának neki.
@tircsigabor3687
Ай бұрын
@@bobmastermotovlog bírságot biztos fog kapni, a baleset miatt
@rasszistaarja289518 күн бұрын
Nem kell jamoiskodni.
@peterbukor9571Ай бұрын
Érett neki, ennyi.
@MBHJ22
Ай бұрын
Gratulálok az építő kommentedhez. Megtapsolhatod magad
@unnf9971
20 күн бұрын
Ez igen. Mert nem érik bárkinek egy potenciális esés valamilyen hibából, aki motorra ül.
@XelielStudioАй бұрын
na meg ha nem lenne egy lágytestű alak. Nézd, lehet engem fikázni így meg úgy de fontos ha van rajtad elég izom na meg plusz egy ilyen mellény. Dodor ezek után csak inkább hallgasson, ha egy ekkora motorra ül valaki akkor illik erős testalkattal rácuppanni mert úgy jársz mint Donor😂😂❤
@zoli921
Ай бұрын
Hát a Man tt győztese sincs kikűdve mint hulk ,szóval ez a logika bukott részben , illetve bizonyos tempó felett tök mindegy hogy van rajtad "body", vagy van rajtad felesleg mint rajtam ,vagy szikárabb alkat vagy , Én lassú tempónál kb 40-0 2 méter alatt vetődtem oldalra előre a motorról 2 méter magasról , két fő mázli : A nem teli oldalra esés, és a tenyérrel tompítás , fájt , szétment a kesztyű de nem tört semmi , és a fejem se csapódott aszfaltra érkezéskor . illetve az hogy fullbőrben voltam , a pocak is tompított mire a csípőm leért . Túl sok az összetevő hogy ezt így fix1-re ki lehessen jelentened.
@XelielStudio
Ай бұрын
@@zoli921 tesó ha akkora drasztikus baleset lett volna ott döglik meg. továbbra az sem mindegy hogy feltudod e emelni a motort amire ráülsz vagy sem. hidd el hogy hasznos ha van rajtad izom, mégha az esésbe nem is segit 100%ba de legalabb konyebben kontroll alatt tartod a motort
@KillerMonk71
Ай бұрын
Semmiben nincsen igazad. Full-contact küzdősportokkal foglalkozok 20+ éve. A nagyobb izomtömeg sokkal sérülékenyebb, mint a szikárabb izomtömeg, sőt a nagyobb zsírtömeg az nagyobb biopajzs/testpajzs, mint a nagyobb izomtömeg. Hatalmas tévedés, hogy a nagy kinetikai erőhatásokkal szemben a nagy izomtömeg a jobb/erősebb pajzs.
@XelielStudio
Ай бұрын
@@KillerMonk71 tesi, ejts már 5 méter magasrol a válladra egy 50 kilót és most ezt csináld meg ugyanazzal aki kb 150 kilos izomban. miröl beszélsz te gyerek? az izom akkor véd ha kemény és geci sok van rajtad, megvéd attol hogy a csontod ne szenvedjen sérülést. szerinted miért van kitalálva rajtunk az izom? disznek?
@gyuszika9139
Ай бұрын
uh te szegény :D téged sem az eszedért szeretnek :D de sebaj végülis csak elmondtad a véleményed, szóval nincs ezzel baj
Пікірлер: 82