Egészben sült vaj puha szaftos tarja forrólevegős sütőben Cosori

Тәжірибелік нұсқаулар және стиль

Fokhagymás tarja hozzávalói: 1500 g tarja, 1 fej fokhagyma, 5 - 6 cl étolaj, 2 teáskanál só, 1 félpúpos teáskanál roppantott színes bors, 1 csapott teáskanál Cayenne bors azaz chili paprika őrlemény, 2 teáskanálnyi fokhagymapor, 1 púpos teáskanál őrölt kömény, 1 púpos teáskanál édes nemes őrölt pirospaprika, 10 - 12 tekerés koriander mag. A fokhagymával tűzdelt és bepácolt tarját érdemes minimum 1 éjszakára a hűtőbe tenni és pihentetni azt, ez az idő lehet akár 3 nap is, vaj puha tartalom fog születni. A tarja sütése: Nem szükséges elő melegíteni a forrólevegős sütőt ennél a receptnél, azaz a kosárba helyezés után 150 C fokon el kell indítani és 60 percig kell sütni. Miután ez az idő eltelt a hőfokot növelni kell 170 C fokra és tovább kell sütni a húst még minimum 5 percig. Ezen utolsó szakasz meg is lehet növelni akár 10 - 15 percig is ha valaki az erősebb, sültebb kérget kedveli a húson, azonban itt már több alkalommal rá kell nézni meg ne égjen a kéreg! Aki nem gyakorlott a húsok sütésében, érdemes maghőmérővel megmérni a hús belső hőmérsékletét, az alábbi leírásban találjátok a különböző húsoknál az érdemesként betartandó maghőfokokat.
Sertéshús: 70 -80 C fok, Szárnyas: 75 - 78 C fok, Marha vesepecsenye esetében : Rare módban 50 - 53 C fok, Médium módban 55 - 58 C fok, Well - done azaz majdnem átsült és teljesen átsült módban 65 - 70 C fok. Hal: 60 - 70 C fok. Egészben sült zöldségek kb 90 C fok. Főleg az egészben készült húsokat / tömbhússütés ) érdemes sütés után 10 - 15 percet pihentetni, úgy sokkal jobb végeredményt értek el. cosori.hu/forrolevegos-suto?u...
Az összes eddigi videót itt tudod megtekinteni : / mrszoky68
Szoky webshop - Könyvrendelés ~ vágódeszkák : szoky.hu/
Ajándék ötletek : bit.ly/szoky-termekek
Lejátszási listák : / mrszoky68
Névjegy csatorna támogatás: / mrszoky68
www.paypal.me/szokykonyhaja?p...
Instagram: szokykonyha...
#Szokykonyhája #Reklám

Пікірлер: 84

  • @zsoltrepas2585
    @zsoltrepas2585 Жыл бұрын

    Annyira megtetszett ez a gép, hogy mi is vettünk egy ilyet és nagyon imádunk mindent, ami benne készül. Ezt is ki fogjuk próbálni. Mi már át is kereszteltük a gépet Szokorinak😉

  • @karolykassai1891
    @karolykassai18913 ай бұрын

    Nagyon titàn bevezetés egy titàn recepthez! Nagy gratula!🙏😎

  • @rezagyu
    @rezagyu3 ай бұрын

    Megcsináltam. Csak szuperlatívuszokban lehet róla nyilatkozni! Ez valami fantasztikus! Ízes, zamatos, omlós.

  • @beavarady8824
    @beavarady8824 Жыл бұрын

    Hálásan köszönöm ezt a finom ételt, miattad vettem ilyen gépet nagyon szeretek vele főzni sütni. Esetleg kenyérsütést is mutatsz benne egyszer, az is nagyon érdekelne ilyen kenyér árak mellett. Szép napot, és mégegyszer köszönöm.

  • @marcsiszabone
    @marcsiszabone Жыл бұрын

    Szia drága Zolikám! Fantasztikusat alkottál a jóságos tarjából! 👌😊 Nagyon köszönöm a sok jótanácsot is!🙏 További jó egészséget, nagyon kellemes hétvégét kívánok nektek! Sok-sok puszi!M. ❤🤍❤

  • @zoltannagy6573
    @zoltannagy6573 Жыл бұрын

    Szervusz Mester! Tegnap elkészítettem! Fantasztikusan finom lett!!! Köszönöm a receptet!!! Üdv. Nagy Zoltán

  • @zoltanvarga200
    @zoltanvarga200 Жыл бұрын

    Szia Szoky! Nagyon köszönöm a receptet, kis módosításokkal elkészítettem / más gépem van / és nagyon finom lett 🙂

  • @fortiska1
    @fortiska1 Жыл бұрын

    Ma elkeszitettuk, elotte 2 nap pac, nagyon finom lett. Koszi, tovabbi sok jo receptet

  • @davidvarga7614
    @davidvarga7614 Жыл бұрын

    Szoky Te vagy a legjobb! 1,5 éve néztem meg az első videód. Ex szakácsként írom egy új világot nyitottál nálam!

  • @laszlon.285
    @laszlon.285 Жыл бұрын

    BUEK ❤️ En ipari/ nagykonyhai sutovel dolgoztam, 4 is volt belole, nagyon hatekony sutok, mind idokben mind performanceban. Egy a baj veluk hogy leegyszerusittik a fozes muveszetet, digitalizalas, keves fantazia.😀🙋❤️

  • @GBWagner1
    @GBWagner1 Жыл бұрын

    Looks fine. Tarja forever! And fokhagyma too. Kösz az egészet, mostanában kezdtünk forró levegőssel, jó tudni, hogy 150 fok az optimális a tarjához. A legjobbakat, sok üd:wr !

  • @gerykov
    @gerykov Жыл бұрын

    Frankó lett. 👋👍😃Én már igazi mágus lettem a forrólevegős kajákat illetően. Igaz, nekem Klarstein Vitair van, de ezek már mind tudják amit kell. Tetszik ez a gép is.. 😃 Csak hát még bírja a strapát. Hajrá Szoky!! Még több ilyen receptet!! 🐷😉

  • @mariamarton5013
    @mariamarton5013 Жыл бұрын

    Köszönöm.💚💚💙💛

  • @erikamolnar1204
    @erikamolnar1204 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen ezt a remek receptet is Mindkettőtöknek! ♥

  • @josti631222
    @josti631222 Жыл бұрын

    Szoky bàttya köszönöm!!

  • @timeanikolettkatona4296
    @timeanikolettkatona4296 Жыл бұрын

    🥰 gratulálok nagyon jók a receptek! Az is tetszik hogy mindent meg lehet érteni.:) Boldog új évet kívánok az egész családodnak üdvözlettel Tímea! 🙂

  • @sagimagdolnakonczgyulane4824

    @sagimagdolnakonczgyulane4824

    Жыл бұрын

    Köszönöm. Boldog újévet!

  • @nariammariann802
    @nariammariann802 Жыл бұрын

    Szia, Este màr tudtam, nem lesz idôm sokat a konyhàban ténykedni. Kérdezem férjem, mit fôzzek. Jött is a vàlasz, kérdezd meg Szokyt. 😂🤣😂 Megkérdeztelek. Ezt ajàlnottad. Isteni finom lett. Köszönet ezért is. ❤

  • @peterszabo49
    @peterszabo49 Жыл бұрын

    Szoky a legkomolyabb , ő tud főzni!Én is szeretek,meg azért tudok is,de bármit csinálok megnézem, hogy csinálja!👍 Eredeti gengszter a konyha területén,Szilviket is pusziljuk!♥️

  • @istvannevarga6536
    @istvannevarga6536 Жыл бұрын

    🌷Zolikám❤Szilvikém🎀 most elkészíttem tarját igaz 4 óra pihenést utánna sűtés 💯köszi szép napot Családodnak is 🌺Kaposvárról

  • @harierika
    @harierika Жыл бұрын

    Kedves Zoli és Szilvike! Nekem is ilyen COSORI sütőm van. Nagyon örülök hogy több fajta receptet mutatsz, így mindenféle ételt kipróbálhatok. Már én is sok mindent sütöttem benne és valóban szuper a gép. A tarja fenségesen néz ki, kipróbálom így is. Én csak szeletben sütöttem eddig. További minden jót, imádom a receptjeidet! Köszönettel: Erika 😀👍🏻

  • @desza72
    @desza72 Жыл бұрын

    Ohhh, fantasztikus

  • @varhegyiistvan2742
    @varhegyiistvan2742 Жыл бұрын

    Köszönöm szépen ezt a csodás receptet,öszintén én nem is tudtam hogy a sültet hogyan kell ,,pihentetni''.

  • @erzsebetpetho5696
    @erzsebetpetho5696 Жыл бұрын

    Kedves Szoky. Kérdezném, hogy egész sertés lapockából is meg lehet ezt csinálni? Köszönöm a segítséget. Utólag is nagyon Boldog Névnapot kívánok.

  • @andrasneforizs151
    @andrasneforizs151 Жыл бұрын

    Nagyon guszta,biztosan finom is.Kösszi.

  • @evavargyai6970
    @evavargyai6970 Жыл бұрын

    Szia Zoli! Nagyon szeretem a videoidat és már több ételt kipróbáltam.Mar régóta megszerettem volna kérdezni, hogy mi az oka annak, hogy ha keményítővel sűrítek, de akár liszttel ,másnapra felhígul. Előre is köszönöm válaszod!

  • @noraottliczki8553
    @noraottliczki8553 Жыл бұрын

    Kedves Szoky és Szilvi! Nagyon szuper ételek készülnek mimdig, gratulálok! Azt szeretném megkérdezni, hogy a maghőmérő, az milyen márkájú? Sajnos sikerült egy bóvlit vennem! 😕

  • @rajmundgaborhajdu7500
    @rajmundgaborhajdu7500 Жыл бұрын

    Szuper lett a húsi nálunk is!Milyen húshőmérőt ajánl,esetleg ennek a linkjét elkérhetném?Köszönöm

  • @ginarita736
    @ginarita736 Жыл бұрын

    Jo reggelt kedves szoky csalad ♥️❤💋 Nagyon gusztan nez ki a sült tarja. Nekem meg nics ilyen sütöm. De kifogom probalni a gaz sütömbe. Szep hetveget es jo egeszseget kivanok nektek ❤ Puszi linzböl 💋♥️❤💋

  • @Simakutya1
    @Simakutya17 ай бұрын

    Finom lett nagyon! Ezt a szuper húscsipeszt, hol lehet kapni?

  • @krisztiantoth4617
    @krisztiantoth4617 Жыл бұрын

    Szia Zoli egy kérdésem lenne . Cosori Dual Blaze ről mi a véleményed ? Köszi a választ.

  • @agotakreisz8954
    @agotakreisz8954 Жыл бұрын

    Most pácolom a husit, holnap sütöm :) Mikor látunk Tőled egy szép pulled pork (tépett húsos) receptet ? :)

  • @MrDream159
    @MrDream1594 ай бұрын

    Szia. Én most találtam rá erre a videóra. Az lenne a kérdésem mint kezdő, hogy ha kevesebb húst rakok a sütőbe mivel kellene kompenzáljam? Ugyan annyi idő kevesebb hőfok vagy ugyan annyi hőfok kevesebb idő? Köszönöm ha válaszolsz

  • @istvankasza4996
    @istvankasza4996 Жыл бұрын

    Mit lehet mondani, ez megint egy tökéletes recept 🙂

  • @monikavarga2073
    @monikavarga20736 ай бұрын

    Szia azt szeretném kérdezni hogy gázsütöben hogyan kezdjek neki süsek kérget?vagy kéreg nélkül alufolia alatt aztán süsem pirosra??

  • @veronikafarkas432
    @veronikafarkas432 Жыл бұрын

    Koszonom.megint szuper!

  • @robagokidli
    @robagokidli Жыл бұрын

    Mit kellene változtatni, ha COSORI DUAL BLAZE-ben szeretném elkésziteni? Az ugye alul is süt. Köszönöm!

  • @ferencpecsi7974
    @ferencpecsi7974 Жыл бұрын

    Szia Zoli! Ha csak 2-3 szeletet szeretnék sütni, milyen arányban kell? Cosoriban sütöm.....köszi előre is...

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari Жыл бұрын

    Király lett a videó, ínycsiklandónak tűnik.😋🙂

  • @katalinjuditkiss5355
    @katalinjuditkiss5355 Жыл бұрын

    Jó reggelt! Ez (is) fantasztikus étek. Sütőben már sütöttem tűzdeltet, de az airfryerben eszembe se jutott. Pedig már 3 éve megvan a kütyüm. Azt szeretném kérdezni, hány Wattos a Tiéd? Mert gondolom, ez sem mindegy, hogy hány percig sül. Derűs hétvégét kívánok!

  • @jozanparasztpeti
    @jozanparasztpeti Жыл бұрын

    Épp most készítem, csak harmad ekkora hússal. :D Emiatt levittem 130 fokra és ugyanúgy 1 óra. Remélem, hogy így is jó lesz. Majd max rásütök még.

  • @rlevis19
    @rlevis19 Жыл бұрын

    Szoky: Egy steaket megtudnál mutatni air fryerben? Nem nagyon találok hozzá útmutatást, illetve érdekelne az a kis plusz... :)

  • @patrikhorvath285
    @patrikhorvath2857 ай бұрын

    Szia, 2150 wattos gépem (Lidl SmartHome) van ami úgy tudom ennél a cosorinál (ami 1700 watt) erősebb, a sütési időket meg a hőfokokat milyen mértékben kellene változtatnom a tiedhez képest, ha kell persze?

  • @f.h493
    @f.h493 Жыл бұрын

    Bombasztikus🧡Jó étvágyat hozzá

  • @laszlofoldvari8115
    @laszlofoldvari8115 Жыл бұрын

    Köszönöm! El lesz készítve!

  • @peterszabo49
    @peterszabo49 Жыл бұрын

    Nagy tag,megcsinálom,éhes lettem 😀😉

  • @ferencpecsi7974
    @ferencpecsi7974 Жыл бұрын

    Cosoriban milyen idő egységekkel dolgozzak??????? az alábbi 2-3 szelettel???

  • @belanemargitraska8161
    @belanemargitraska8161 Жыл бұрын

    Kedves Szoky ! Ebbe a pácba miért kell só ? A cigánypecsenyéhez, ami szinten pácolt, nem tettél sót.

  • @mariaancsin7153
    @mariaancsin7153 Жыл бұрын

    Hú, ez mennyei! No a napokban...

  • @zdog326
    @zdog326 Жыл бұрын

    Köszönjük, hogy leírta a maghőmérsékletek Szoky mester!

  • @sagimagdolnakonczgyulane4824
    @sagimagdolnakonczgyulane4824 Жыл бұрын

    Zoltán! Ha 1 kg- os a tarja, akkor is ennyi ideig kell sütni?

  • @bernadettkovacs6184

    @bernadettkovacs6184

    Жыл бұрын

    Erre én is kíváncsi lennék

  • @szilviasziszi5854

    @szilviasziszi5854

    Жыл бұрын

    Ha a tarja rövidebb és a magasság megegyezik ebben a súlyhatárban akkor mindenképpen ugyanennyi! Ha hosszabb a tarja nem ilyen magas a hús abban az esetben 150 C fokon 50 perc, 170 C fokon 5 perc. Érdemes minden esetben persze ha van maghőmérőt használni! Üdv Szilvi BUÉK🎉🎉🍾🍾

  • @bernadettkovacs6184

    @bernadettkovacs6184

    Жыл бұрын

    @@szilviasziszi5854 Köszönöm szépen! BÚÉK! 🎉🍀

  • @Hengelhoffer
    @Hengelhoffer Жыл бұрын

    Lapockával is működik ezekkel a paraméterekkel?

  • @katalinjuditkiss5355

    @katalinjuditkiss5355

    Жыл бұрын

    Szerintem igen. Mert az is hasonló, csak kicsit kevesebb zsír van a hús-szálak közt.

  • @norbertkarvai6615
    @norbertkarvai6615 Жыл бұрын

    Éhes is lettem.😊

  • @lajos87
    @lajos87 Жыл бұрын

    😋

  • @a-bela
    @a-bela Жыл бұрын

    Két kérdésem lenne: 1) Pihentetés: sok helyen "szabad levegőn" látom a pihentetést, itt azért fóliában hogy kevésbé száradjon ki? bár a tarja nem annyira száraz 2) A masina: ok, ne vegyünk 15e Ft-os játékszert mert csak megutáljuk és kidobjuk, de pl egy 4 fős családnál, milyen szempontokat lehet érdemes figyelembe venni? (bár ez a masina nagyon tetszik, de megmondom őszintén, nem szeretnék csupán ez alapján vásárolni. Mondjuk lehet ez marad. Ja: számíthat a hely, panelban lakunk, de..)

  • @bertalangavaller4665

    @bertalangavaller4665

    Жыл бұрын

    Szabò Bèla. Ajànlott ilyen gèpet venni. 4 tagù csalàdnàl meg plàne. Hùsokat többet lehet rakni a sütőkosàrba. pl.csirkecomb, cs.comb filè, fasìrt, nagyobb hùsok mint a videòban is làthatò. Èn egyedül vagyok, de nekem is ugyanilyen gèpem van karàcsony òta.

  • @_Gabor_
    @_Gabor_6 ай бұрын

    2 alkalommal tökéletes eredmény, harmadikra nagyobb darab hús, újra kellett ismételnem a procedúrát akkor lett csak jó. Közepe nem volt átsülve. Úgy látszik túl nagyot nem szabad.

  • @laszlogaspar1244
    @laszlogaspar1244 Жыл бұрын

    👍😊😊🍻🍻

  • @ghejjas7998
    @ghejjas7998 Жыл бұрын

    Jó reggelt! Ha már az olajszóróról is szó esett.. Honnan lehet beszereni egy normálisat, ami nem csíkot fúj, hanem "permetet"?

  • @Hengelhoffer

    @Hengelhoffer

    Жыл бұрын

    Sajnos az olajjal előre megtöltött spray-k nem utántölthetőek. Ha kifogy, mehet a kukába. Én találtam tölthető kókuszolajosat kb 1500 ft-ért a Sparban, de lehet, hogy más tipusú olajjal az is csíkot fog fújni. Amúgy az Auchanban láttam 3000+ -ért normálisnak látszó olajspray-t.

  • @katalinporlai5438

    @katalinporlai5438

    Жыл бұрын

    Én az egyszerű " Százforintos" boltban vettem. Üvegből van, jól működik, 1800 Ft volt.

  • @arvai76

    @arvai76

    Жыл бұрын

    Én a sugárban vettem tegnap 2750 ert. A sparos sugár bejáratnal balra kb.a 2.üzlet nagy konyafelszerelési bolt.

  • @ghejjas7998

    @ghejjas7998

    Жыл бұрын

    Köszönöm a jótanácsokat!

  • @katynemes4706
    @katynemes4706 Жыл бұрын

    🤔✍

  • @szucsago
    @szucsago Жыл бұрын

    A férjem, hallva a videót, csak annyit kérdezett " csak nem megint a Szoky"? 🙃

  • @Teawaykukac

    @Teawaykukac

    Жыл бұрын

    Iratkoztasd fel őt is a csatornára!

  • @juliantoth5873
    @juliantoth5873 Жыл бұрын

    Hallo Zoli bacsi,nekem is van egy ilyen gepem, mar egy eve kint van a garageba, meg nincs ki nyitva "nehogy elromoljon" Most,hogy neztem ezt a videot en is piszkosul ki akarnam probalni, vagy legalabb ki szedni a dobozbol. Azt szeretnem kerdezni, lehet suto papirt, vagy alu foliat a hus ala tenni, vagy lehet rantot hust is sutni vele????

  • @bertalangavaller4665

    @bertalangavaller4665

    Жыл бұрын

    Üdv Julian. Igaz hogy Zolinak cìmezted a kèrdèst, azèrt segìtek vàlaszolni. A gèp forrò levegővel működik. Van neki zsìrfogò tàlcàja, nem utolsò sorban a forrò levegő körbe kering a gèpben, tehàt alulròl is megsül a belerakott àru. Semmi szüksèg sütőpapìrra+alufòliàra. Hagyomànyos sütőbe valò ezek hasznàlata. Ha jòl tudom tiltva is van ezek hasznàlata a gèpben. Nèzd meg akàr Zoli, akàr màsok, nem hasznàlnak ilyen sütőben sütőpapìrt. Tessèk kivenni a dobozbòl, elolvasni a hasznàlati utasìtàst, ès hajrà tessèk dolgozni vele. Jò munkàt hozzà. Ui:Nèzd az ezzel kapcsolatos videòkat, ès hasznàld az ott làtottakat.

  • @zsuzsasamsomdi9124

    @zsuzsasamsomdi9124

    Жыл бұрын

    A lejátszási listában már 11 étel van fent ezzel a kütyüvel készítve!! Jó keresést!

  • @erikamolnar1204

    @erikamolnar1204

    Жыл бұрын

    Julian Toth igen, lehet a húsik alá sütőpapírt is és alufóliát is tenni.

  • @bertalangavaller4665

    @bertalangavaller4665

    Жыл бұрын

    @@erikamolnar1204 Meg tudod mondani mi a tùrònak tegyen a hùs alà papìrt???

  • @Teawaykukac

    @Teawaykukac

    Жыл бұрын

    @@erikamolnar1204 nem kell alá se papír, se fólia; minden lecsepegő nedvesség/zsiradék az edény aljában gyűlik össze, sütés után az tetszés szerint felhasználható.

  • @sandorpapay
    @sandorpapay Жыл бұрын

    Az élet nagy pillanatai : esküvő , gyermek születés , egy tökéletesen elkészített tarja . Ez mindent elmond a hitvallásodról ! Jó egészséget Zolikám ! Ez az áru is tényleg mosolyog !

  • @snx4044
    @snx4044 Жыл бұрын

    3 madik Like én adtam

  • @ZsuzsaHF
    @ZsuzsaHF Жыл бұрын

    Ezt nemn hittem volna, hogy egy ilyen nagy darab pecsenye átsül teljesen... nem is fordítod meg ?? Nagyon gondolkodom, megvenni, nem venni ?? Sokat fogyaszt... 🙊.... imàdom az egybensültet... aztán hidegen tálalva... 👌

  • @bertalangavaller4665

    @bertalangavaller4665

    Жыл бұрын

    Zuzana Fàbriovà. Èrdemes egy ilyen gèpre beruhàzni, megèri. Nekem is ugyanilyen gèpem van. A hagyomànyos sütő nem fogyaszt sokat? 😎😀

  • @Teawaykukac

    @Teawaykukac

    Жыл бұрын

    A forró levegő körüljárja a húst minden oldalon, alatta is! Nem kell forgatni.

  • @henriettazombori328

    @henriettazombori328

    Жыл бұрын

    Az elektromos sütő még többet fogyaszt, mire bemelegszik+megsül az étel. Nekem is van airfryer sütőm és azt szeretem benne, hogy 2-3 perc a bemelegedése és utána minden sokkal gyorsabban sül meg benne. Ha nem sütök sokat, mindig azt használom. Köszönjük ezeket a recepteket, van igény rá!

  • @mokka42

    @mokka42

    Жыл бұрын

    dee vedd meg

  • @mirelln6959
    @mirelln6959 Жыл бұрын

    Szia . A videódat látva mi is vettünk egy Cosori forrólevegőset. Bitang jó és használjuk. Fincsi ételeket sütünk benne. Imádom a csatornádat.🙏👍🙏

Келесі