Aggódhatnak a fehérgallérosok: befellegzik a bullshit munkahelyeknek | 24.hu

Fordulatnak látja a magyar iparpolitikában a Mesterséges Intelligencia alkalmazásának kormányzati programmá emelését Trautmann László, a Neumann János Egyetem docense. A Della vendége szerint jelentős, de ma még nem becsülhető mértékű változást hoz a technológiai váltás a munkaerőpiacon, illetve a társadalomban: szükségtelenné válnak például azok a fehérgalléros munkakörök, amelyeket a szakirodalom már ma is a bullshit jelzővel illet. A társadalmi változást pedig egy új középosztály létrejötte fogja jelenteni, amelynek egyik sajátossága a tudatos karrierépítés lesz.
Az Európai Unió globális versenyhátránya - melynek gyökerei a múlt század közepéig nyúlnak vissza - a Mesterséges Intelligencia alkalmazásában is tetten érhető, a szakértő szerint az uniós vállalatok mindössze 8 százaléka használja az AI-t. Ahhoz, hogy ez a mutató érdemben javuljon, szoros technológiai együttműködésre lesz szükség a tagországok között - miközben politikai síkon éppen széttart a közösség. Trautmann László nem aggódik emiatt, szerinte az unió politikai egysége meg fog maradni.
Kínával megegyezést vár az uniós kereskedelmi vitában, az állóháború felé haladó orosz-ukrán konfliktusból pedig csak úgy lehet szerinte kijönni, ha Oroszországnak gazdasági perspektívát kínál a Nyugat, segítve megtalálni Moszkvának azokat a technológiai, ipari területeket, amelyek fejlődésével képes lesz „középosztályosítani” a társadalmát. Ebben mintaadóként a közép-kelet-európai térségnek is lesz szerepe - mondja a műsorban. Azt is állítja, hogy a nyugat-európai - kiemelten a német - autóipar szerepe háttérbe fog szorulni a régió gazdaságában. Az orosz hadigazdaság pedig olyan alkalmazkodásra kényszeríti az EU-t, amelynek az egyik haszonélvezője a mezőgazdaság lehet.
Iratkozz fel, és ne maradj le további videóinkról sem 👉 bit.ly/2HWKkJo
Olvasd a legfrissebb sztorijainkat 👉 24.hu/
Kövess minket Facebookon 👉 / 24ponthu
Kövess minket Instagramon 👉 / 24ponthu
Kövess minket TikTokon 👉 / 24ponthu
Értesülj az elmúlt 24 óra legfontosabb híreiről és olvasd a legjobb cikkeinket hetente összegyűjtve 👉 24.hu/hirlevel-feliratkozas/
Töltsd le a 24.hu appot:
Androidra 📲 play.google.com/store/apps/de...
iOS-re 📲 apps.apple.com/hu/app/24-hu-f...
A 24.hu Magyarország egyik legolvasottabb híroldala. Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás. Az a lényeg, hogy kérdezzünk, hogy megmutassuk, hogy ott legyünk, hogy segítsünk, elgondolkoztassunk, szórakoztassunk, és ha kell, leleplezzünk. Értetek: az olvasók, a nézők, a hallgatók miatt.
Legyél te is 24.hu támogató 👉 24.hu/tamogatas/
#24ponthu #della #podcast #24hu

Пікірлер: 47

  • @KingSek80
    @KingSek80Ай бұрын

    Akkor Trautmann László munkahelye is meg fog szünni?

  • @EinsZweiPolizei12
    @EinsZweiPolizei12Ай бұрын

    Azoknak veszi el az AI a munkájukat, akik nem tudják használni.

  • @szabobence8764
    @szabobence8764Ай бұрын

    Ez a riogatás álságos, több mint 200 éve van gőzgép, azt valahogy még mindig kell ember a gyárakba, holott akkor épp azzal riogattak meg fognak szűnni a munkahelyek. Igen lesz átalakulás, de az hogy most a fehérgallérosokat lemossa a pályáról az AI ordas nagy túlzás.

  • @vikelodeon

    @vikelodeon

    Ай бұрын

    Nem mondta, hogy az összes fehérgallérost. De sok olyan pozició szünhet meg, amit egyébként is nehéz már feltölteni sokszor. Akár minőségileg is. Sőt...

  • @bthomyka

    @bthomyka

    Ай бұрын

    @@vikelodeon nem osztom a véleményt, ugyanis országszerte számtalan helyen elérhető sok szellemi pozícióba ember, csak miután nagyobb részük nem szeretné (és/vagy nem is tudná) lakóhelyét feladni, albérletet pedig nem tud fenntartani máshol lévő munkahelye körül, a munkáltatót pedig NEM ÉRDEKLI a szállásprobléma, ezért a munkáltatói szektor kb a sült galambot várja amikor hirdet, hogy majd megterem a számára szükséges és szimpatikus munkaerő helyben. Németországban nagyon sokan hétközben 200-300-400 km-rel távolabb dolgoznak a a lakóhelyüktől, hétvégére mennek haza, miközben a lakhatás ott sem olcsó, igaz ugyan hogy a miénkhez képest magasabb bérek vannak ott, de arányaiban többe kerülhet a lakhatás mint nálunk. Érdekes módon abban az országban sok cég támogatja a dolgozóját a szállásprobléma leküzdésére, akár egy irodaépületben kialakított "legénylakás", akár albérleti hozzájárulás formájában. Magyarországon a munkáltatói szektort még mindig nem érdekli, milyen problémával küzdesz mondjuk Zalaegerszegiként ha megpályázol egy pesti vagy akár pécsi munkahelyet. Sajnos kevés példát tudok hozni, amikor pesti cég eleve szálláslehetőséggel vár szakmunkást, szellemi pozíció esetében még nem láttam ilyet, pedig sasolom a profession-t, bizonyos területen belül több mint 50 jelentkezést dobtam vidékről pesti cégek felé. Összességében elmondható, hogy ha munkáltatóként hajlandó vagy az egész országból meríteni (ami hozza magával a szállásprobléma leküzdésére adott segítséget is) amikor munkaerőt keresel, egyrészt jóval nagyobb lehet a jelentkezők száma, másrészt jóval több potencionális (képzett, gyakorlott) jelentkezőből választhatsz ahhoz képest, ha csak a környékbeliekből szeretnél válogatni.

  • @istvancsanyi8974

    @istvancsanyi8974

    Ай бұрын

    Nem biztos, hogy jó a gőzgép példa. Teljesen más a környezet, más a társadalom. Biztosan ki kell vezetni a "munka alapú társadalom" modelljét. Túlhaladta az idő. Az AI+robotizáció már most képes lenne az élő fizikai munka több mint felét kiváltani. Egy nem régi tanulmány megállapítása szerint 10 éven belül technikailag az emberek 2/3 része nélkülözhetővé válik a munka frontján... De itt jön a másik dolog, az emberek megélhetésének kérdése... Ez pedig visszavezet az első ponthoz: A munka alapú társadalom idejétmúltságához... Magyarország katasztrófája, hogy Orbánék most tesznek fel mindent a munka alapú, a segédmunka alapú társadalom kiépítésére! 😢

  • @susrev88

    @susrev88

    Ай бұрын

    @@bthomyka a munkáltatók viszonya a dolgozókhoz pont olyan, mint a máv viszonya az utasokhoz: ellenség. a mobilitás miatt a megrosszabb megoldás ez a hibrid munkavégzés, h 2-3 napot legyél bent, de egy pesti munkahelyért vegyél ki egy albit. frissenvgézett, huszonéves, kosztümös HR kislányok orra meg karcolja a plafont. kicsit kevesebb bullshitelő középvezető kéne, meg nem kéne a rekordbevételből kifigzetett rekordosztalák után előadni, h a fizetés reálértéken tartására nincs pénz. meg amúgyis, ne a cégen kérjük számon a kormány gazdaságpolitikáját (miközben a cég árat emel a megnövekedett költségekre hivatkozva...). magyarországon munka meg vezetői kultúra sincs.

  • @Erisen.
    @Erisen.Ай бұрын

    IT-ban dolgozok,kb.napi szinten használom. Rohadtul nem fogja elvenni a munkát (talán 1-2 terület amit teljesen kiválthat) mert legalább annyi feladatot generál mint amennyit megold. Jól kell tudni használni és amit visszaad eredményül azt EMBERI szűrőn át kell engedni. Ez a szűrő amihez kell a tapasztalat és szaktudás. De ha mégis elvenné akkor se lennék szomorú, legalább pihenhetnék amíg dolgozna. :-)

  • @peterperenyi2880
    @peterperenyi2880Ай бұрын

    Amikor egy akademista elemzi a piacot... Mindig egy klasszikus szuletik.

  • @bthomyka

    @bthomyka

    Ай бұрын

    "Elmélet és gyakorlat között elméletileg nincs különbség. Gyakorlatilag meg van." - népi bölcsesség

  • @krisztinabencze4726

    @krisztinabencze4726

    Ай бұрын

    Súlyos tévedésben van az UBI tekintetében!!

  • @user-rt3cn2jd6i
    @user-rt3cn2jd6iАй бұрын

    úgy látszik, magyarországon az megy oktatni, aki a versenypiacról kiesett, így sokat nem ér nem véletlen a nagy külföldi elit egyetemeken miliomos tanárok, előadók vannak, akik a versenypiacon gazdagodtak meg és próbálják átadni a tudást

  • @bthomyka

    @bthomyka

    Ай бұрын

    barátom, mifelénk azt mondják, aki tudja csinálja, aki nem tudja az oktatja... (sofőrszakma)

  • @krisztinabencze4726

    @krisztinabencze4726

    Ай бұрын

    Ráadásul súlyos tévedésben van az UBI tekintetében , egy csomó téves információt osztott meg. Megbuktatnám, ha kollokvium lenne.

  • @huNeville91
    @huNeville91Ай бұрын

    Az a baj ezzel az okfejtéssel, hogy a valódi bullshit munkahelyek jelenleg sem azért léteznek, mert szükség van rájuk, most ha még egy okból nem lesz, hát istenem. Amelyikre meg bármilyen okból mégis szükség van, az nem bullshit.

  • @Alaverzum
    @AlaverzumАй бұрын

    A helyzet totális félreismerésének tűnik, hogy Oroszországnak az erős középosztály felépítése lenne a kiút. Az országnak ez lenne az érdeke, de ez nem esik egybe a Kreml törekvéseivel.

  • @zsuzsannapocsi7953
    @zsuzsannapocsi7953Ай бұрын

    Fegyvergyártók leszünk,adjuk majd Keletre-Nyugatra,nemzethy jövőkép😓

  • @bthomyka

    @bthomyka

    Ай бұрын

    Nekem mindegy, hogy miből dagad a kassza, amíg a termék amivel kereskedünk, legális (tehát nem drog, nem embercsempészet és így tovább). Lehetnénk buszgyártók ha egy modern IKARUS nem kerülne annyiba mint egy MB Citaro, lehetnék mozdony- és vasúti kocsi gyártók ha nem kerülne többe mint bármelyik másik vásárlása. Lehetnénk, ha nem lopnák ki a qrvaistent is az ilyen projektekből.

  • @luke19841
    @luke19841Ай бұрын

    szóval kinyirják az oktatást és aztán AI-t akarnak fejleszteni lol

  • @krisztinabencze4726
    @krisztinabencze4726Ай бұрын

    Ez a szakértő rossz. Súlyos tévedésben van az UBI tekintetében , egy csomó téves információt osztott meg. Megbuktatnám, ha kollokvium lenne.

  • @ilonamulab5109
    @ilonamulab5109Ай бұрын

    A helyesírásellenőrző funkció a szövegszerkesztőkben nem mesterséges intelligencia? Mert akkor nem csak 8% használ AI-t.

  • @karamcsand
    @karamcsandАй бұрын

    Kár volt a bullshit munkahelyek könyvre utalgatni, pláne a címben. Az a könyv nem bizonyítja a megnevezett állások haszontalanságát. Azt bizonyítja, hogy a szerző nem érti, hogy az üzlet (még a szigorú értelemben vett technológiai világ is) szenved, ha nincsenek beépítve olyan elemek, olyan emberek, akik magával a folyamattal foglalkoznak (menedzsment, quality, hr stb) és nem a szigorú értelemben vett vezetéssel (felsővezetők) vagy végrahajtással (szakemberek, blue collar dolgozók). Valójában a Bullshit Jobs az egyszeri ember frusztrációját jeleníti meg, aki nemhogy a gyerekének, de lassan magának se tudja megmagyarázni, hogy pontosan hogyan illeszkedik az ő munkája a nagy egészbe. Van egy trend a vállalatokban, hogy próbálnak szabadulni a túl összetett struktúráktól, fókuszálni a legfontosabb tevékenységre - és emiatt szabadulnak pár pozíciótól. De ez még nem AI, ez csak a szimpla digitalizáció következménye. Messze több adattal és eléréssel tud dolgozni egy vezető ma, mint ötven éve. A vicces dolog az, hogy maga az AI nem csökkenteni, hanem NÖVELNI fogja az ilyen pozíciók számát. Az AI folyamatos humán szupervíziót igényel: az emberi igényeket le kell fordítani, strukturálni kell az AI számára (erre próbálták a prompt engineering fogalmát bevezetni, ami sajnos szintén félrevezető), majd az eredményeket ellenőrizni kell. És ekkor ez most csak a GPT vonal volt, aminél az AI messze szélesebb téma. Valójában mindez visszavezet a klasszikus mérnöki és a programozói tudásra: emberi igényeket kell modellezni, a kielégítésükre terveket csinálni, ezt az egész struktúrát aztán lépésenként végrehajtani-hajtatni. Tehát még mindig ott tartunk, hogy jó közoktatás kell, jó kommunikációs készség, jó problémamegoldási készség, mérnöki és menedzsment szaktudás. Az ún "bullshit jobok" voltak, vannak és lesznek. Merthogy nem feleslegesek, csak idegesítőek.

  • @rak4486
    @rak4486Ай бұрын

    nem létezik még mesterséges intelligencia, jelenlegi mesterséges neurális hálózatokat programoznak fel adatokkal ai olyan, mint a kvantumszámítógép, mindenki várja, fél tőle, de még nem létezik

  • @tonda2zu

    @tonda2zu

    Ай бұрын

    De létezik, te az általános mesterséges intelligenciáról beszélsz. (AGI) De narrow Ai már van

  • @r4nd760

    @r4nd760

    Ай бұрын

    @@tonda2zu Mindkettőtöknek igaza van, viszont konyhanyelven az emberek többsége félrehasználja az ai szót, ez olyan mint az aszociális és antiszociális szavakon vitatkozni. MIndkét esetben fájdalmat élek át mert 99% szarul használja, de így legalább a maradék 1%-ból 0.5 beleköthet abba a másik 0.5-be aki a konformista értelemben referál.

  • @tonda2zu

    @tonda2zu

    Ай бұрын

    @@r4nd760 haha :)

  • @g.gyorgyhorvath6634
    @g.gyorgyhorvath6634Ай бұрын

    Alapvetően egy jó beszélgetés volt - de Trautmann szájára csaptam volna, amikor bullshit munkahelyekről beszél. Ugyanis jelenleg ott emberek vannak...

  • @laszlomolnar7962

    @laszlomolnar7962

    Ай бұрын

    Léhűtő senkiházi ingyenélők. Gondtalan nyugodt élettel. A többinek meg vadkapitalizmus. Aki nem dógozik ne is egyék...igaz?

  • @r4nd760

    @r4nd760

    Ай бұрын

    És? Tanultak volna értéket teremteni inkább. :D

  • @g.gyorgyhorvath6634

    @g.gyorgyhorvath6634

    Ай бұрын

    @@r4nd760 Menj oda hozzájuk, s mondd a szemükbe. Hisz látod, neked sem sikerült mindent megtanulnod...

  • @Magnamanus

    @Magnamanus

    Ай бұрын

    Nem is ez a fő probléma, hanem az általa hivatkozott Graeber-könyv logikája alapján pont hogy nem a bullshit munkahelyek fognak megszűnni, mert az AI ugyan lehet hatékonyabb, de hogy a Nagyember nagyságát kiemelő kíséretet, ajtónállók, titkárok, étekfogók és egyéb talpnyalók tömegét nem lesz képes helyettesíteni, mert nem ez a funkciója, az biztos.

  • @r4nd760

    @r4nd760

    Ай бұрын

    @@g.gyorgyhorvath6634 Akarmilyen hihetetlen, szokasom, bar eleg eletszerutlen amit kersz. Kikhez "menjek oda"? Hiszen ahhoz, hogy tudjam, egyaltalan bullshit munkat vegez-e valaki, eloszor tudnom kell, mit dolgozik egyaltalan. Ertelmetlen, hangulatkelto komment amit irtal.

  • @CarKiller92
    @CarKiller92Ай бұрын

    Pont az ilyen tanári/egyetemi pozíciók szűnhetnének meg leginkább az AI-tól. Információban lényegesen naprakészebb, mint a tanárok, beszélni már tud, kérdezni lehet tőle. Gyakorlatilag az iskolák átmehetnek gyerekmegőrzőnek (nem mintha most sokkal többet csinálnának), a kölykök tanulnak a géptől oszt jóvan. Lényegesen egyszerűbb lesz az ilyen repetitív fehérgalléros munkákat helyettesíteni, mint az olyanokat mint a programozók, akiknek a kódírás csak 20-25%át teszi ki a munkának.

  • @attilakiss9971

    @attilakiss9971

    Ай бұрын

    Nem is azt kérdezem, hogy látott- e mostanában iskolát, hanem inkább hogy látott- e gyereket? Ma is le lehetne nyomni az előadásokat a projektoron keresztül, csak attól nem történik meg semmi. Tanár vagyok, és nem a munkahelyem az, ami miatt aggódom.

  • @CarKiller92

    @CarKiller92

    Ай бұрын

    @@attilakiss9971 az összes iskolai élményemből merítve mondom, h a tanárok tökéletesen helyettesíthetők, bőven leszarják h valaki tanul-e v nem, főleg egyetemen ahol gyakorlatilag 4 év kimerült abban, hogy felolvasták a diákon levő szöveget, majd próbáltak minél kevesebb olyan kérdést tenni a vizsgákra, amiről szó volt ;) Ha tanár lennék, én se aggódnék a munkahelyemért.. mondjuk menekülnék arról a pályáról azokért a fizetésekért, dehát nem mindenki akar jól élni.

  • @zoltan206
    @zoltan206Ай бұрын

    Rengeteg a kitartott, el tartott, ingyen elő ember aki a társadalmon lóg,mindenféle valós leadott teljesítményt nélkül! A francba velük!

  • @tiborpallag6400

    @tiborpallag6400

    Ай бұрын

    Dolgozni a hülye is tud. Olyan ez, mint a női combok, meg a felső tizezer. Nem kritizálni, hanem közéjük kerülni!

  • @bthomyka

    @bthomyka

    Ай бұрын

    a felosztó / kirovó rendszer átka, de kérlek ne legyél általános gondolkodással a témában, ugyanis ahogy Magyar Péter is mondta, 900ezer nyugdíjas él a létminimum alatt. Amikor azt mondod, hogy "francba velük", akkor remélem az ingyenélő, munkakerülő gyökerekre gondolsz, nem pedig általánosságban minden "eltartottra".

  • @susrev88

    @susrev88

    Ай бұрын

    tegyük őket táborba, mint régen! akkor is nagyon jól sült el! nem kell ám a világba szolidaritás, mert már kimaxoltuk.

  • @krisztinabencze4726

    @krisztinabencze4726

    Ай бұрын

    Ez a szakértő rossz. Súlyos tévedésben van az UBI tekintetében , egy csomó téves információt osztott meg. Megbuktatnám, ha kollokvium lenne. Te pedig semmit sem tudsz szociális kérdésekről, empátiaszinted pedig zéró. Remélhetőleg sose szorulsz majd segítségre, idős korodban sem. Hajrá 😂

  • @mikimordy3446
    @mikimordy3446Ай бұрын

    Es honnan veszik majd a AI-t? Az oroszoktol? Nyugat ellenesseggel ketlem hogy kaptok AI-t.

  • @jozsefcsaszar963

    @jozsefcsaszar963

    Ай бұрын

    Ja, a világ 'teli van' a globális piacot meghatározó orosz high-tech cégekkel.... Még a drónokhoz is Irán és Kína szállítja nekik a chipeket, vagy a komplett drónt. A nyugati gyártók kivonulása után le kellett vinni az Or.-ban gyártott új autókkal szemben támasztott műszaki követelményeket, mert még ABS-t sem tudnak önállóan fejleszteni, gyártani...

Келесі