Hová tűnt az úriemberség és az intelligencia klasszikus karakterisztikája a párbeszédekből?
@alatomalbeth39474 ай бұрын
Amúgy Teller sokkal humorosabb,mint a legtöbb sztendápp komikus…😂🤣😁😄😃😀👍🏻👍🏻👍🏻👏🏻👏🏻
@laszlobarany53685 ай бұрын
Teller beszél, vádaskodik magzatelhajtásról, aki két japán városban tízezreket párologtatott el 1945-ben. Nagyon durva ez a fajta Teller show. A sok hülye, meg vihorászik hozzá. Azon a show-n röhörésznek, ahol úgy beszélnek a Csernobil miatt meghalt ezrekről, mint ahogy a piacon szoktak alkudozni a krumpli kilójáról. Szégyenletes komcsi vihorászó csőcselék. Hofira kellett volna inkább elmenniük.
@laszlobarany53685 ай бұрын
Azt kellett volna még megkérdezni tőle, hogy ők, mint a világ legerősebb fegyverének kifejlesztői, ami amerikát ezáltal a világ legerősebb katonai hatalmává is tette 1945-re, miért nem lobbiztak Truman-nál azért, hogy Magyarországot - ugyan úgy mint pl Ausztriát is - az USA érdekeltségi köreihez csatolják és ne engedjék át a Szovjeteknek, hogy kommunista gyarmatot csinálhassonak belőle? Ennyire gyűlölték a magyarokat Tellerék, hogy ezt eltűrték, vagy talán így akarták megbüntetni az itt élőket?
@erikatoth4895 ай бұрын
Köszönöm....
@balazsszoke21386 ай бұрын
Antikrisztusi embrió, a genocídiumokat túlélők őstípusa. Ők azok, akik azt állítják, hogy a gyilkosság előjog kérdése, lévén a mindenkori áldozatuk valójában potenciális gyilkosok.
@zsoltfarkas98188 ай бұрын
Imádom az embert iszom szavait. Az olyanok meg mint a lila-zöld nőszemély egy kicsit több tisztelettel beszélhetne egy ilyen professzorral mert a kisujja körme alatt is több tudás volt mint amennyi az ő buflák fejébe 1000 év alatt belefért volna.
@ara-kovacsbela18738 ай бұрын
Mely szavait, ha szabad kérdezni, javasolja ivásra? (Illetve melyeket evésre?) Bár ez frivolnak hangzik, de szívesen belekostólnék abba, hogy mi ízlik másnak, de főleg, hogy milyen körítéssel.
@zsoltfarkas98188 ай бұрын
@@ara-kovacsbela1873 Ha megnézte a videót és nem érti, akkor sajnálattal közlöm, hogy én vagy bárki más sem tudja elmagyarázni. De lehet, hogy csak az ízlése szar. Mindenesetre bármit is válaszolnék Maga nyilván belekötne (ha más nem egy kurva gyenge szóviccel) A leghíresebb magyar fizikusunk gondolatai nem érték el az Ön inger küszöbét, nyilván arról lehet csak szó, hogy Ön Teller Edéhez képest is jóval magasabb értelmi szintet képvisel. (de lehet, hogy csak arról, hogy egy okoskodó megkeseredett divatsznob) Szebb jövőt!
@ara-kovacsbela18738 ай бұрын
@@zsoltfarkas9818 - Nem sikerült mondania semmit, észrevette? Azon felül, hogy megvillantotta az inzultus-képességét. Én ezt nem nevezném intelligenciának, ha nem haragszik. (Hogy "úgy is" belekötnék, ha venné a fáradságot és mutatna egy helyet, amit esetleg kommunikációra érdemesnek tekint (ez itt valamilyen "közösségi csatorna" vagy lgalábbis az próbál lenni, nem?) : Hát persze, hogy "belekötnék", de ez csak az ön szava; talán azt lehetne inkább mondani, hogy "kommentálnám", végül is ez egy "komment szekció", - az én értelmezésemben egy komment szekció, melybe a kommentek valamiféle kommunikáció felé optálnak.) Az, hogy valaki híres, nem szül az ember agyában semmilyen gondolatot...
@TAD1hu10 ай бұрын
A felvétel az ELTE jogi karán készült, 1991. január 25-én, pénteken.
@zlatarics10 ай бұрын
Kószpont!
@SajtPanda11 ай бұрын
szolgálja az amerikai imperializmust
@THEHUNGARY7811 ай бұрын
Többször megnéztem az előadásait Teller Edének. Olyan nagyon jó lenne ha valamilyen úton módon a ma aktuális zöldpárti őrületre reagálna. Pl a német erőművek bezárása az elektromos autók kényszerítése mellett stb... Vajon mit gondolhat amikor fentről látja ezt a mai őrült zöldpárti intézkedéseket és "nagyszerű" ötleteket.
@arthurgoethe610911 ай бұрын
Kétségtelenül óriási elme és intelligenciája meghaladja a kérdezőkét, sőt szerintem a teljes emberiség 99.9%-áét, de ez a "zöld fóbia" kicsit már túlzó. Ez kb olyan mint a "vallásfóbia", akik a középkori keresztes hadjáratokért meg a mai dzsihadisták robbantásaiért az egyszerű vallásgyakorlót teszik felelőssé. Kellemesebb lenne hallgatni, ha a tudományra fókuszálna és nem politizálna. Persze tudom, más "zöldfóbiások" szerint meg nem. Mondom ezt úgy hogy amúgy nem "zöldpárti" vagyok. Nem értem a szakmai zsenik miért kezdenek el öregkorukra poliziálni és rombolni saját imidzsüket...itthon ma annyi példa van erre minden párt irányában...
@ara-kovacsbela18738 ай бұрын
Teller egész élete a politikában (propagandában) telt, nemcsak "öregkorára". A "zöld mozgalom" teljes egészében propaganda, - sajnálatos, hogy ezt külön említeni kell, - s nemcsak úgy, hogy, mondjuk, egy spontán mozgalmat "hijack-eltek". És a többi "mozgalommal" is ez a helyzet, amiket említ. Kissé előrehaladott már az idő, hogy a személyes spontaneitás organizálhatóságában hinni lehessen! Nem kell úgy tennünk, mintha hinnénk benne...
@Janos-zc8ms11 ай бұрын
Azöldek maradjanak a zöldeknél....
@mockermuris11 ай бұрын
szaddamnak semmiféle fegyvere nem volt. sima hazudozás
@henrikkabai938211 ай бұрын
Biztos egy zseniális elme de résztvett egy polgári célok elleni háborus búnök elkövetésében
@oromdulo11 ай бұрын
Szánalmas és elborzasztó, hogy ilyen emberek voltak, vannak döntési pozícióban, mint a Teller Ede.
@MASTUD1O7 ай бұрын
Szánalmas, hogy olyan senkik ítélkeznek Teller Ede és társai felett, akiknek a az egész élete műve keevsebbet ér, mint a fent említett professzorok körme alatt lévő piszok.
@melindaevahalasz33856 ай бұрын
Jaheleg agresszív, rendreutasító. Ez vajon oke?
@MASTUD1O6 ай бұрын
Hát ha hülye kérdésekkel fordulnak hozzá, sőt aki támadólag lép fel ellene, jól teszi ha rendre utasítja Őket @@melindaevahalasz3385
@katisoos5811 ай бұрын
Nem ítélkezni akarok,de lehet nagy tudású ember,tisztelheted ahogy akarod,de ha ördögöt gyárt, és tisztába van vele ,hogy mit ér,a tiszteletre méltó,a maga védelmére is gondolva,nem engedhette volna el az ,, ördögöt ".
@HakapesziM11 ай бұрын
Szekunder szégyenérzetet okoznak a kérdezők. Teller Ede minden idők egy legokosabb tudósa volt. Külön tisztelt azért, hogy zsidó emberként, élete nagy részét külföldön leélve is kifogástalan, akcentus nélküli magyarsággal beszélt.
@pedrosastre309111 ай бұрын
nos akkor kellenek az atomfegyverek?
@MegaSamail11 ай бұрын
Micsoda ? A válasz "Nem"? Husszeinnel példálózik mikor a Yenkik több mint 1000.000 ártatlan embert legyilkoltak ? Kiderült az is azóta régen hogy színtiszta hazúgság volt az ok aminek ürügyén mészárszéket csinált Irakból az ebben érdekelt amerikai és nyugati elit !!!! B Ü N T E T L E N Ü L..
@dr.kollozsolt220611 ай бұрын
Örülök, hogy hallhattam. Zseniális ember.
@samisami-qb5tl10 ай бұрын
Az. Es 90 evesen toretlen tiszta vilagos tudattal
@SwoleDoge11 ай бұрын
A kérdezők büdös prolik! Nem is szabadott volna szót kapniuk.
@NorbiGaming11 ай бұрын
Hú itt volt pár kérdező, akiről egész mémsorozatot lehetne gyártani XD
@sdkfeldfwerer675111 ай бұрын
Mondjuk a kezdés, úgy alapból
@domonkosg56211 ай бұрын
Milyen lenne ha az ember 200 évig élne
@sexanegyzetenbela Жыл бұрын
Ez kész kabaré.
@alatomalbeth3947 Жыл бұрын
Zöldpárti hülye!😂😅😊
@szalailaszlo4907 Жыл бұрын
Itt a gond az, hogy ugyan technikailag megcsinaltak, de nem ereztek at a jovobeli hatasat. Pl. Csernobili saccolasai tokeletesen rosszak voltak....ma mar kiderult...
@zsoltzombory8553 Жыл бұрын
Storngless?? Biztos rosszul írom, Erről tudunk valamit?
@p.thomas4099 Жыл бұрын
16:18 Teller Ede zseniálisan, keményen levizsgáztatta 🤣, egyetemen ilyenkor szoktak repülni vizsgáról a magukat túl okosnak tartó diákok karóval 😁
@davidgyorgyi4772 Жыл бұрын
Az atommag hasadàsa közben 400 fokos vizet forralnak ès ezt a nagy nyomású gőzt engedik a turbinàkra. 1 gramm uràn hasadásakor annyi hő fejlődik amit 3 tonna szèn tud adni ès a levegőbe enged 2 kg szèn dioxidod. Geotermikus? Mit csinálsz a felvevő 90 fokos vízzel? Max fürdessz benne. Nincs annyi geotermikus víz ès gőz a világon ami elég lenne mert vèges ès avval a vízzel nem lehet turbina hajtani. Az atom nem veszélyes mert fizika ami irányítható ahogy a maghasadàs is. Ha baj van az emberi hiba. Kedves zöld barmok ha okosak vagytok oldatok meg a generátor hajtàsàt pakson
@Hannibalvideo2011 Жыл бұрын
Így kell leiskolázni az agyhalott zöldeket. 😏
@attilakelemen146 Жыл бұрын
ki a faxok azok a zoldek??
@tiborkuhar7993 Жыл бұрын
Csodalatosan beszel magyarul!
@airgaborpara38242 жыл бұрын
Angliában is volt egy erőművi katasztrófa. Csoda, hogy az öreg Teller nem tudott róla. KZreadon is fent van a videoja.
@gaborkis924911 ай бұрын
Nincs ezen semmi csoda, mindig is arrogáns és ignoráns volt.
@airgaborpara382411 ай бұрын
@@gaborkis9249 Ha ő kapott volna nagyobb szerepet Los Alamosban akkor Hiroshima kèt hidrogènbombàt kapott volna a nyakàba több szàzszoros pusztìtàssal. Ès mèg ez a dög kapott Nobeldìjat, lehet kettőt....vicc
@akosbarra71862 жыл бұрын
Aljas tömeggyilkos!
@vilmossadops19632 жыл бұрын
"Ember a saját tudása álta fog elpusztulni"
@sakkmatt2 жыл бұрын
Már vannak lények akik túl vannak a technológia nyűgén. Ők mér tudnak teremteni.
@danielmarko53982 жыл бұрын
Vajon ha nem lenne megvàgva, hány òràs lenne?van vágatlan változata is? .
@jozsefrigo42142 жыл бұрын
Köszönöm szépen a feltöltést. Szerintem a zöldek képezzék magukat, hogy az atomenergiáról beszélgetni tudjanak. Én képzetlenül, tudás hiányában nem mernék vitatkozni egy atom fizika tudóssal. Teller Edével még kíváncsiságból sem. Sajnos a zöldfülűek azt hiszik hogy, közbe dehogy. Tanuljanak jó modort! Tisztelet adást! Legyenek hálásak, mert szóba állt velük egy tudós. Az aluljáró tudósok nullponti energia kicsatoló készülékeire még várni kell. Az atom energia tiszta, tehát környezetbarát is.
@tamasballa17762 жыл бұрын
A vitakultura professzora is egyben
@ara-kovacsbela18738 ай бұрын
Azon kívül még minek?
@jakabzsolt3 жыл бұрын
Bárcsak ott lehettem volna ezen az előadáson....
@istvanfarkas82003 жыл бұрын
Azért 7:15 igaza van!
@kovacsics874 жыл бұрын
Mindenkinek megvannak a hibai de nem volt buta ember !
@lehelfarkasinszki55112 жыл бұрын
A valaha volt egyik legokosabb ember volt. Nem pedig “nem volt buta”.
@kovacsics872 жыл бұрын
@@lehelfarkasinszki5511 igazad van
@peterkovacs88764 жыл бұрын
szenzációs ember
@32johann4 жыл бұрын
Részegen beszél.
@malterkaroly90753 жыл бұрын
Te meg józanul ostoba vagy.
@32johann3 жыл бұрын
@@malterkaroly9075 minek raccsol?
@malterkaroly90753 жыл бұрын
@@32johann te az a fajta gyerek vagy aki a könyvekben a képeket nézegeti, de még azt sem érti, ugye?
Ez a zöld csaj oly lökött hogy lököttebb már nem lehet! Zöldek= újkommunisták.
@sarudi519804 жыл бұрын
Professzor meg a kérdezôk két különbözõ ligában játszanak. Oriási reszpekt, egyáltalán szóba állt velük
@drvictorfries60692 жыл бұрын
Nagyon egyetértek!
@domonkosg56211 ай бұрын
Az igazi nagy ember itt mutatkozik meg
@aflac8211 ай бұрын
Azért abszolút nem jár reszpekt hogy szóbaáll az emberekkel, ez a minimum.
@samisami-qb5tl10 ай бұрын
Es tisztan vulagosan es korrekt módon nem cipollakent bohóckodik
@krisztianmamammandli52124 жыл бұрын
Azt hiszitek h ő valamit is feltalált.
@krisztianmamammandli52124 жыл бұрын
Mit vitatkoztok itt az alternatív az már régen megvan az atom helyett ami jobb sokkal meg hatékonyabb mint bármi más. Csak most a kivárás szakasz van.A nagyok már 100 évvel elöttünk vannak.No para.
@domonkosg56211 ай бұрын
😂 és mi az? Csak nem a fúziós erőmű? Teller kezdte el.
@thorodinson26474 жыл бұрын
Zseni, aki a 20. századi fizika fejlődésében jelentős szerepet töltött be vs propelleres sapkás tudatlan ugrálóbotos, dogmatikus, szektás, tudatlan, tanulatlan idióták. Imádom amikor pofára esnek. :) Normális ember elfogadja annak a szavát akinél kb. senki nem tudja jobban, mi vitatkoznak? Azt hiszik bármi olyat tudnak mondani ami Telleréknek nem jutott eszükbe már 40 évvel ezelőtt? Naiv idióták gyülekezete.
Пікірлер
Hová tűnt az úriemberség és az intelligencia klasszikus karakterisztikája a párbeszédekből?
Amúgy Teller sokkal humorosabb,mint a legtöbb sztendápp komikus…😂🤣😁😄😃😀👍🏻👍🏻👍🏻👏🏻👏🏻
Teller beszél, vádaskodik magzatelhajtásról, aki két japán városban tízezreket párologtatott el 1945-ben. Nagyon durva ez a fajta Teller show. A sok hülye, meg vihorászik hozzá. Azon a show-n röhörésznek, ahol úgy beszélnek a Csernobil miatt meghalt ezrekről, mint ahogy a piacon szoktak alkudozni a krumpli kilójáról. Szégyenletes komcsi vihorászó csőcselék. Hofira kellett volna inkább elmenniük.
Azt kellett volna még megkérdezni tőle, hogy ők, mint a világ legerősebb fegyverének kifejlesztői, ami amerikát ezáltal a világ legerősebb katonai hatalmává is tette 1945-re, miért nem lobbiztak Truman-nál azért, hogy Magyarországot - ugyan úgy mint pl Ausztriát is - az USA érdekeltségi köreihez csatolják és ne engedjék át a Szovjeteknek, hogy kommunista gyarmatot csinálhassonak belőle? Ennyire gyűlölték a magyarokat Tellerék, hogy ezt eltűrték, vagy talán így akarták megbüntetni az itt élőket?
Köszönöm....
Antikrisztusi embrió, a genocídiumokat túlélők őstípusa. Ők azok, akik azt állítják, hogy a gyilkosság előjog kérdése, lévén a mindenkori áldozatuk valójában potenciális gyilkosok.
Imádom az embert iszom szavait. Az olyanok meg mint a lila-zöld nőszemély egy kicsit több tisztelettel beszélhetne egy ilyen professzorral mert a kisujja körme alatt is több tudás volt mint amennyi az ő buflák fejébe 1000 év alatt belefért volna.
Mely szavait, ha szabad kérdezni, javasolja ivásra? (Illetve melyeket evésre?) Bár ez frivolnak hangzik, de szívesen belekostólnék abba, hogy mi ízlik másnak, de főleg, hogy milyen körítéssel.
@@ara-kovacsbela1873 Ha megnézte a videót és nem érti, akkor sajnálattal közlöm, hogy én vagy bárki más sem tudja elmagyarázni. De lehet, hogy csak az ízlése szar. Mindenesetre bármit is válaszolnék Maga nyilván belekötne (ha más nem egy kurva gyenge szóviccel) A leghíresebb magyar fizikusunk gondolatai nem érték el az Ön inger küszöbét, nyilván arról lehet csak szó, hogy Ön Teller Edéhez képest is jóval magasabb értelmi szintet képvisel. (de lehet, hogy csak arról, hogy egy okoskodó megkeseredett divatsznob) Szebb jövőt!
@@zsoltfarkas9818 - Nem sikerült mondania semmit, észrevette? Azon felül, hogy megvillantotta az inzultus-képességét. Én ezt nem nevezném intelligenciának, ha nem haragszik. (Hogy "úgy is" belekötnék, ha venné a fáradságot és mutatna egy helyet, amit esetleg kommunikációra érdemesnek tekint (ez itt valamilyen "közösségi csatorna" vagy lgalábbis az próbál lenni, nem?) : Hát persze, hogy "belekötnék", de ez csak az ön szava; talán azt lehetne inkább mondani, hogy "kommentálnám", végül is ez egy "komment szekció", - az én értelmezésemben egy komment szekció, melybe a kommentek valamiféle kommunikáció felé optálnak.) Az, hogy valaki híres, nem szül az ember agyában semmilyen gondolatot...
A felvétel az ELTE jogi karán készült, 1991. január 25-én, pénteken.
Kószpont!
szolgálja az amerikai imperializmust
Többször megnéztem az előadásait Teller Edének. Olyan nagyon jó lenne ha valamilyen úton módon a ma aktuális zöldpárti őrületre reagálna. Pl a német erőművek bezárása az elektromos autók kényszerítése mellett stb... Vajon mit gondolhat amikor fentről látja ezt a mai őrült zöldpárti intézkedéseket és "nagyszerű" ötleteket.
Kétségtelenül óriási elme és intelligenciája meghaladja a kérdezőkét, sőt szerintem a teljes emberiség 99.9%-áét, de ez a "zöld fóbia" kicsit már túlzó. Ez kb olyan mint a "vallásfóbia", akik a középkori keresztes hadjáratokért meg a mai dzsihadisták robbantásaiért az egyszerű vallásgyakorlót teszik felelőssé. Kellemesebb lenne hallgatni, ha a tudományra fókuszálna és nem politizálna. Persze tudom, más "zöldfóbiások" szerint meg nem. Mondom ezt úgy hogy amúgy nem "zöldpárti" vagyok. Nem értem a szakmai zsenik miért kezdenek el öregkorukra poliziálni és rombolni saját imidzsüket...itthon ma annyi példa van erre minden párt irányában...
Teller egész élete a politikában (propagandában) telt, nemcsak "öregkorára". A "zöld mozgalom" teljes egészében propaganda, - sajnálatos, hogy ezt külön említeni kell, - s nemcsak úgy, hogy, mondjuk, egy spontán mozgalmat "hijack-eltek". És a többi "mozgalommal" is ez a helyzet, amiket említ. Kissé előrehaladott már az idő, hogy a személyes spontaneitás organizálhatóságában hinni lehessen! Nem kell úgy tennünk, mintha hinnénk benne...
Azöldek maradjanak a zöldeknél....
szaddamnak semmiféle fegyvere nem volt. sima hazudozás
Biztos egy zseniális elme de résztvett egy polgári célok elleni háborus búnök elkövetésében
Szánalmas és elborzasztó, hogy ilyen emberek voltak, vannak döntési pozícióban, mint a Teller Ede.
Szánalmas, hogy olyan senkik ítélkeznek Teller Ede és társai felett, akiknek a az egész élete műve keevsebbet ér, mint a fent említett professzorok körme alatt lévő piszok.
Jaheleg agresszív, rendreutasító. Ez vajon oke?
Hát ha hülye kérdésekkel fordulnak hozzá, sőt aki támadólag lép fel ellene, jól teszi ha rendre utasítja Őket @@melindaevahalasz3385
Nem ítélkezni akarok,de lehet nagy tudású ember,tisztelheted ahogy akarod,de ha ördögöt gyárt, és tisztába van vele ,hogy mit ér,a tiszteletre méltó,a maga védelmére is gondolva,nem engedhette volna el az ,, ördögöt ".
Szekunder szégyenérzetet okoznak a kérdezők. Teller Ede minden idők egy legokosabb tudósa volt. Külön tisztelt azért, hogy zsidó emberként, élete nagy részét külföldön leélve is kifogástalan, akcentus nélküli magyarsággal beszélt.
nos akkor kellenek az atomfegyverek?
Micsoda ? A válasz "Nem"? Husszeinnel példálózik mikor a Yenkik több mint 1000.000 ártatlan embert legyilkoltak ? Kiderült az is azóta régen hogy színtiszta hazúgság volt az ok aminek ürügyén mészárszéket csinált Irakból az ebben érdekelt amerikai és nyugati elit !!!! B Ü N T E T L E N Ü L..
Örülök, hogy hallhattam. Zseniális ember.
Az. Es 90 evesen toretlen tiszta vilagos tudattal
A kérdezők büdös prolik! Nem is szabadott volna szót kapniuk.
Hú itt volt pár kérdező, akiről egész mémsorozatot lehetne gyártani XD
Mondjuk a kezdés, úgy alapból
Milyen lenne ha az ember 200 évig élne
Ez kész kabaré.
Zöldpárti hülye!😂😅😊
Itt a gond az, hogy ugyan technikailag megcsinaltak, de nem ereztek at a jovobeli hatasat. Pl. Csernobili saccolasai tokeletesen rosszak voltak....ma mar kiderult...
Storngless?? Biztos rosszul írom, Erről tudunk valamit?
16:18 Teller Ede zseniálisan, keményen levizsgáztatta 🤣, egyetemen ilyenkor szoktak repülni vizsgáról a magukat túl okosnak tartó diákok karóval 😁
Az atommag hasadàsa közben 400 fokos vizet forralnak ès ezt a nagy nyomású gőzt engedik a turbinàkra. 1 gramm uràn hasadásakor annyi hő fejlődik amit 3 tonna szèn tud adni ès a levegőbe enged 2 kg szèn dioxidod. Geotermikus? Mit csinálsz a felvevő 90 fokos vízzel? Max fürdessz benne. Nincs annyi geotermikus víz ès gőz a világon ami elég lenne mert vèges ès avval a vízzel nem lehet turbina hajtani. Az atom nem veszélyes mert fizika ami irányítható ahogy a maghasadàs is. Ha baj van az emberi hiba. Kedves zöld barmok ha okosak vagytok oldatok meg a generátor hajtàsàt pakson
Így kell leiskolázni az agyhalott zöldeket. 😏
ki a faxok azok a zoldek??
Csodalatosan beszel magyarul!
Angliában is volt egy erőművi katasztrófa. Csoda, hogy az öreg Teller nem tudott róla. KZreadon is fent van a videoja.
Nincs ezen semmi csoda, mindig is arrogáns és ignoráns volt.
@@gaborkis9249 Ha ő kapott volna nagyobb szerepet Los Alamosban akkor Hiroshima kèt hidrogènbombàt kapott volna a nyakàba több szàzszoros pusztìtàssal. Ès mèg ez a dög kapott Nobeldìjat, lehet kettőt....vicc
Aljas tömeggyilkos!
"Ember a saját tudása álta fog elpusztulni"
Már vannak lények akik túl vannak a technológia nyűgén. Ők mér tudnak teremteni.
Vajon ha nem lenne megvàgva, hány òràs lenne?van vágatlan változata is? .
Köszönöm szépen a feltöltést. Szerintem a zöldek képezzék magukat, hogy az atomenergiáról beszélgetni tudjanak. Én képzetlenül, tudás hiányában nem mernék vitatkozni egy atom fizika tudóssal. Teller Edével még kíváncsiságból sem. Sajnos a zöldfülűek azt hiszik hogy, közbe dehogy. Tanuljanak jó modort! Tisztelet adást! Legyenek hálásak, mert szóba állt velük egy tudós. Az aluljáró tudósok nullponti energia kicsatoló készülékeire még várni kell. Az atom energia tiszta, tehát környezetbarát is.
A vitakultura professzora is egyben
Azon kívül még minek?
Bárcsak ott lehettem volna ezen az előadáson....
Azért 7:15 igaza van!
Mindenkinek megvannak a hibai de nem volt buta ember !
A valaha volt egyik legokosabb ember volt. Nem pedig “nem volt buta”.
@@lehelfarkasinszki5511 igazad van
szenzációs ember
Részegen beszél.
Te meg józanul ostoba vagy.
@@malterkaroly9075 minek raccsol?
@@32johann te az a fajta gyerek vagy aki a könyvekben a képeket nézegeti, de még azt sem érti, ugye?
Tudnék mesélni nektek én is az atomenergiáról...
Vegyészmérnök vagyok, radiokémiai szakiránnyal, köszi, kihagynám.