Köszönöm szépen 🥰 neked mennyi idő van még hátra? 😊 kitartást ebben a nagy melegben 💪❤️
@amimozaikcsaladunk18 сағат бұрын
@@momof2boys74 szia. még bő két hónap. vigyázzatok magatokra :)
@amimozaikcsaladunk11 сағат бұрын
@@momof2boys74 hát már alig 2 hónap :D sok egészséget :)
@momof2boys7411 сағат бұрын
Köszönjük, nektek is :) szurkolok majd a szülésnél, de már rutinos vagy 🥰
@zsuzsika1996Күн бұрын
Gratulálok! Én is a harmadik babát várom. Van két kislányom az egyik augusztus végén lesz 3 a másik most 14 hónapos. Novemberre vagyok kiírva úgyhogy most másfél év lesz a korkülönbség. Az első kislányom nagyon jó alvó volt szerencsére, a második hónapokig 6-7 alkalommal kelt. Voltak nehéz időszakok, de nem volt a nagy féltékeny egyáltalán és nagyon imádják egymást. Úgyhogy tényleg van jó oldala is. Kíváncsi vagyok hogy így, hogy a kislányom szeptemberben megy oviba milyen lesz a három gyereket összehangolni. Sikerült azt kivitelezni hogy már hónapok óta együtt alszanak délután. Egyébként a harmadik fiú lesz nálunk. Nagyon szurkolok neked. Jó babavárást és sok erőt kívánok neked/nektek! 🥰😊
@momof2boys7421 сағат бұрын
Köszönöm szépen, én is gratulálok 🥰 Nekem szerencsére mindig sikerült úgy összehangolnom őket, hogy amikor a kicsi kétszer aludt napközben, akkor is délután egyszerre aludtak 😊 én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az ovikezdés és hogyan fogjuk tudni megoldani a 3 gyerekkel a közlekedést, összehangolást 😁 Neked is jó babavárást és kitartást ebben a nagy melegben 🥰❤️
@sorosnejudit2141Күн бұрын
Gratulálok ☺️🩷🤞
@momof2boys74Күн бұрын
Köszönjük szépen! 🥰❤️
@user-lo6db7fi2kКүн бұрын
Gratulálok sók boldogság a picihez
@momof2boys74Күн бұрын
Nagyon szépen köszönjük 🥰
@gyongyiromposnefarkas1395Күн бұрын
Gratulálok! Boldog baba várást, jó egészséget! 😊
@momof2boys74Күн бұрын
Nagyon szépen köszönjük 🥰
@tundenagynekulcsar7115Күн бұрын
Gratulálok! Jó egészséget!🙂
@momof2boys74Күн бұрын
Nagyon szépen köszönjük 🥰
@adriennf1010 күн бұрын
de jóóó új video 😊
@user-tf9st2lf6q18 күн бұрын
❤❤❤❤❤
@honvedbejbi19 күн бұрын
Olyan régen volt már videó😮
@momof2boys7411 күн бұрын
Igen, tudom, most már igyekszem majd felvenni új videókat és arról is lesz videó, hogy az elmúlt időszakban miért nem volt 😊
@adriennf103 ай бұрын
cukiii a kék kis szemüveg, nagyon édes vele :)
@momof2boys743 ай бұрын
Köszi 😊 szerintem is nagyon aranyos 🥰
@szandraseper40863 ай бұрын
Szia nagyon édesek a kisfiúk nekem is van egy 4 hónapos kisfiam ❤ köszi a videót
@momof2boys743 ай бұрын
Szia 😊 köszönjük szépen 🥰 gratulálok a kisfiadhoz, legjobb dolog a világon Anyának lenni ❤️💙
@szandraseper40863 ай бұрын
@@momof2boys74 köszönöm szépen😊
@adriennf103 ай бұрын
a kalács biztos finom lesz, az ölz-nek nagyon jó termékei vannak, nekem kedvencem a mákos és diós kalács, és a csokis muffin, bár azt ausztriában vettem :)
@momof2boys743 ай бұрын
Na majd szétnézek, hátha itt is vannak ilyen termékei 😊 még nem kóstoltuk meg ezt a kalácsot, de nagyon jónak tűnik 😍
@honvedbejbi3 ай бұрын
Mi utal arra hogy tejérzékeny a kisfiatok?
@momof2boys743 ай бұрын
Kiütések jöttek ki rajta, amelyek a tej elhagyásával enyhültek. Próbálkoztunk a laktózmentes termékekkel, de akkor is újra előjöttek a pöttyök, illetve ha laktózérzékeny lenne,akkor inkább a hasa fájna és menne. Majd májusban megyünk allergiavizsgálatra, reméljük akkor kiderül rendesen, mert szeptembertől kezdi az ovit 😊
@horvathviktoria48222 ай бұрын
@@momof2boys74 Szia! Nem lehet esetleg a tejfehérje(kazein) a probléma okozója? A kislányomnak is kiütéseket, hasmenést, hasfájást, koszmót és idegrendszeri tüneteket idézett elő. Mikor teljesen kiiktattam, az összes tünet elmúlt. 🙂 Facebookon van tejfehérje érzékenyek számára létrehozott csoport, ott sok receptet találhatsz, valamint listákat tejfehérje mentes termékekről. :)
@adriennf103 ай бұрын
csavart tészta 😀
@momof2boys743 ай бұрын
Amúgy megnéztem utána és ez az orsótészta "hivatalosan", úgyhogy az elsőt is rosszul mondtam 😅😅😅
@adriennf103 ай бұрын
az a pulparindos cucc tényleg borzalmas :)) haha nagyon vicces reakciók voltak, jó ez a kóstolós játék :) jók vagytok így együtt!!
@momof2boys743 ай бұрын
Köszönjük szépen 🥰 Réka a sógornőm egyébként 😊
@adriennf103 ай бұрын
igen tudom, említetted korábban egy videóban, hogy a sógornőd. remélem nem értettél félre :)@@momof2boys74
@user-jo8hn1ff8b3 ай бұрын
@@adriennf10 jajj dehogy :) csak nem emlékeztem, hogy mondtam-e már 😊
@angelapattersonjava3 ай бұрын
❤❤❤this would be great with Twin song too 😂
@adriennf104 ай бұрын
jók ezek a haul videok is, mindig adsz vmi ötletet, amit én is kipróbálnék:) a müller nekem is nagy kedvencem
@momof2boys743 ай бұрын
Dejó 🥰 örülök, ha csak egy kicsit is tudok segíteni a videóimmal 😊
@jeremiasgitka99304 ай бұрын
Nagyon jól vásároltál jó ötletek
@momof2boys744 ай бұрын
Köszönöm 😊
@adriennf104 ай бұрын
jók nagyon ezek a kóstolós videók :) remélem lesz még sok :)
@momof2boys744 ай бұрын
Örülök, hogy tetszenek ezek a videók :) tervezünk még többet 🥰
@honvedbejbi4 ай бұрын
Lakástourt esetleg késtítesz majd?
@jeremiasgitka99304 ай бұрын
Boldog szülinapot kiscsillag ❤❤❤🎉🎉🎉🎉
@momof2boys744 ай бұрын
Nagyon szépen köszöni 🥰❤️❤️
@alexandranagy69534 ай бұрын
Szia. 😊Szeretem a videoidat de nem gondoljatok, hogy ha ennyi mindent megkapnak, tenyleg kb a vilag osszes jatekat, akkor nem tudjak majd ertekelni oket? Nem bantaskent irom, csak en erre jottem ra es most mar masra helyezzuk a hangsulyt es a jatek örömét. De csak egy tanacs ettol fuggetlenul hasznosak a bemutatók, mert lehet belole mazsolazni csak szerintem 2 gyereknek ennyi jatek rettenetesen sok. :(
@momof2boys744 ай бұрын
Szia :) pont most kezdtem el szelektálni a játékokat, van amik mennek fel a fiúk szobájába, van amit eladok és van amit elrakok majd ha lesz még gyerkőcünk 😊 szerintem is sok már ez, úgyhogy ezért is kezdtem el szelektálni, illetve jön a jó idő, úgyhogy minél több időt szeretnénk a szabadban lenni, elmenni ide-oda, úgyhogy nálunk is másra fog helyeződni a hangsúly 😊 Sajnos hajlamos vagyok gyűjtögetni, főleg így a téli időszakban :/ de a tavaszi nagytakarítással és szelektálással pont ez a célom, hogy csökkentsem a felesleges dolgokat a házban 😊
@alexandranagy69534 ай бұрын
@@momof2boys74 szia. Aranyos vagy, hogy valaszoltal, szerintem ezen a legtobb anya keresztul megy, es gyujtoget meg elveszik a kinalatba, hogy mi lehet a legjobb a gyereknek, mert tenyleg annyi minden van mar es a legjobbat akarja 😊 de az nagyon pozitiv nekem, hogy a leheto legminimalisabb nalatok a kepernyo ido , nekem ebben kell fejlodnom szoval … 🫣
@momof2boys744 ай бұрын
@@alexandranagy6953 nálunk is egy időben sok volt (mielőtt megszületett a kicsi, nagyon fáradt voltam egész nap), de most már korlátozva van napi kb 20 percre és szerintem nem annyira hisztis, illetve nálunk megkésett beszédfejlődése is van, úgyhogy azért is döntöttünk úgy, hogy korlátozzuk 😊 reméljük most már jön a jó idő és kint a szabadban könnyebb lesz velük 🥰 Neked mennyi idős(ek) a gyerek(ek)?
@adriennf104 ай бұрын
pocket coffee nagyon finom!! még nem kóstoltad?? :)
@momof2boys744 ай бұрын
Eddig még nem, de már megkóstoltuk és tényleg nagyon finom 😊 sűrűbb töltelékre számítottam, de nagyon jó, erős 😊
@trixkk4 ай бұрын
Szia! Tévedésben vagy: az Edami sajt úgy mint mindegyik más is - tejből készül. Tehát nem lehet laktóz mentes. A neve - a sajt fajtája, úgymint a Gorgonzola vagy Chedar stb. Az Edamer is egy más fajta sajt. A kettő nem ugyanaz 😊 A laktóz mentes termékeken mindig feltüntetik azt. 🤗
@momof2boys744 ай бұрын
Szia! Köszönöm szépen, tudom hogy ez olyan mint a Chedar, Trappista,stb. De valamiért Apukám ezt az egyfajta sajtot eszi a laktózmentes Trappistán kívül 🤷♀️ Lehet, hogy csak ez nem okoz nála problémát. Nem tudom, de azért majd rákérdezek. Köszönöm a segítséget 😊
@trixkk4 ай бұрын
@@momof2boys74 nincs mit. Csak szóltam, nehogy baj legyen belőle. A videóból úgy jött le, mintha a sajt típusának tulajdonitanád a laktózmentes mivoltát...👍🤗
@fannifanni98114 ай бұрын
Sokkal finomabb ez a medves chips mint a pomber 😊
@momof2boys744 ай бұрын
Dejó 😍 akkor biztos a gyerekeknek is ízleni fog 😊
@saulruiz93774 ай бұрын
What’s your max doing that “technique”?
@MO_CODE4 ай бұрын
swimming
@James-tr4lc4 ай бұрын
True bro did 0 reps only using momentum I'm 13 I did 20 actual pull ups
@momof2boys744 ай бұрын
@@James-tr4lc I used grips and it's accept in crossfit
@momof2boys744 ай бұрын
It's butterfly pull up and yes, it's similar to butterfly swimming.
@memorableuser91414 ай бұрын
0 reps using momentum nice
@momof2boys744 ай бұрын
Accept to use it in Hungary 🤷♀️
@cleancar85534 ай бұрын
0 Reps
@momof2boys744 ай бұрын
In crossfit, your chin must over the bar, doesn't mind which technique do you have (this is butterfly pull up) and my chin was over the bar every reps, so it isn't no reps.
@manmeetsingh45684 ай бұрын
Dumbest pull up I have ever seen, it doesnt even build strenght or mass ur just conditioning so this is stupid as hell 😂😂😂
@nikolettaluif85355 ай бұрын
Lufi a Pepcoban van a legjobb árban! 😉
@momof2boys745 ай бұрын
Köszi 🥰 ma megnézem ott, csak Dunakeszin nagyon ki volt fosztva sajnos a pepco és nem volt normális :( Remélem én nagyobb sikerrel járok Vácon 😊
@markhorvath40995 ай бұрын
Szia, nálunk 700 forint alatt cappyt nem lehet venni 740 a minimum.!
@momof2boys745 ай бұрын
Szia! Akkor ez ahhoz képest még jó ár is. Én ahhoz tudom viszonyítani, hogy pár éve mennyi volt, de sajnos minden nagyon drága lett :/
@user-pn9tf7vx3v5 ай бұрын
😍
@user-ex1ks4zh1s5 ай бұрын
🥰
@borokaveronikakrassoi19965 ай бұрын
Szia! Logopédusként, ha javasolhatom, ne a betű neveit ejtve, hanem a hangokat mondva olvastasd össze a kicsivel a szavakat.
@momof2boys745 ай бұрын
Szia! Nagyon szépen köszönöm, szívesen fogadom a tanácsokat 🥰
@user-cq1qq1tu1g5 ай бұрын
Nice!
@user-wq6tr5hd3e5 ай бұрын
👏👏👏
@user-ex1ks4zh1s5 ай бұрын
Wao :O
@ThePuzzlingSisters5 ай бұрын
💪💪💪
@Vlaszij5 ай бұрын
És ez csak kb pár napra elég.. Elég örültek az árak...
@momof2boys745 ай бұрын
Igen, nagyon durva sajnos...Próbálunk változatosan étkezni, gyerekeknek sok gyümölcsöt venni, de nagyon felmentek az árak az elmúlt években és az a durva, hogy még most is emelkednek folyamatosan...
@adrienntoth3355 ай бұрын
A mizo laktózmentes termékeket gasztroenterológus nem tekinti megfelelőnek a laktózmentes étrendbe.
@momof2boys745 ай бұрын
Köszönöm szépen a segítséget :) Azt csak mi fogyasztjuk a férjemmel, mert nagyobb mennyiségben fájt a hasunk a rendes tejtől, de nem vagyunk laktózérzékenyek:) a fiam jelenleg csak növényi tejeket fogyaszt, most fogjuk majd elvinni allergiavizsgálatra
@rekaskarupa77685 ай бұрын
De jók!!!😁😁
@momof2boys745 ай бұрын
Nemsokára felteszem a hosszú videót is :D
@mariaparoczai42235 ай бұрын
Szia! Tetszik a csatornád, jó témáid vannak. Megkérdezhetem mikyen néven vagy fent Vinteden?
Пікірлер
Gratulálok ❤❤❤
Nagyon szépen köszönjük ❤️
Gratulálok :)
Köszönöm szépen 🥰 neked mennyi idő van még hátra? 😊 kitartást ebben a nagy melegben 💪❤️
@@momof2boys74 szia. még bő két hónap. vigyázzatok magatokra :)
@@momof2boys74 hát már alig 2 hónap :D sok egészséget :)
Köszönjük, nektek is :) szurkolok majd a szülésnél, de már rutinos vagy 🥰
Gratulálok! Én is a harmadik babát várom. Van két kislányom az egyik augusztus végén lesz 3 a másik most 14 hónapos. Novemberre vagyok kiírva úgyhogy most másfél év lesz a korkülönbség. Az első kislányom nagyon jó alvó volt szerencsére, a második hónapokig 6-7 alkalommal kelt. Voltak nehéz időszakok, de nem volt a nagy féltékeny egyáltalán és nagyon imádják egymást. Úgyhogy tényleg van jó oldala is. Kíváncsi vagyok hogy így, hogy a kislányom szeptemberben megy oviba milyen lesz a három gyereket összehangolni. Sikerült azt kivitelezni hogy már hónapok óta együtt alszanak délután. Egyébként a harmadik fiú lesz nálunk. Nagyon szurkolok neked. Jó babavárást és sok erőt kívánok neked/nektek! 🥰😊
Köszönöm szépen, én is gratulálok 🥰 Nekem szerencsére mindig sikerült úgy összehangolnom őket, hogy amikor a kicsi kétszer aludt napközben, akkor is délután egyszerre aludtak 😊 én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az ovikezdés és hogyan fogjuk tudni megoldani a 3 gyerekkel a közlekedést, összehangolást 😁 Neked is jó babavárást és kitartást ebben a nagy melegben 🥰❤️
Gratulálok ☺️🩷🤞
Köszönjük szépen! 🥰❤️
Gratulálok sók boldogság a picihez
Nagyon szépen köszönjük 🥰
Gratulálok! Boldog baba várást, jó egészséget! 😊
Nagyon szépen köszönjük 🥰
Gratulálok! Jó egészséget!🙂
Nagyon szépen köszönjük 🥰
de jóóó új video 😊
❤❤❤❤❤
Olyan régen volt már videó😮
Igen, tudom, most már igyekszem majd felvenni új videókat és arról is lesz videó, hogy az elmúlt időszakban miért nem volt 😊
cukiii a kék kis szemüveg, nagyon édes vele :)
Köszi 😊 szerintem is nagyon aranyos 🥰
Szia nagyon édesek a kisfiúk nekem is van egy 4 hónapos kisfiam ❤ köszi a videót
Szia 😊 köszönjük szépen 🥰 gratulálok a kisfiadhoz, legjobb dolog a világon Anyának lenni ❤️💙
@@momof2boys74 köszönöm szépen😊
a kalács biztos finom lesz, az ölz-nek nagyon jó termékei vannak, nekem kedvencem a mákos és diós kalács, és a csokis muffin, bár azt ausztriában vettem :)
Na majd szétnézek, hátha itt is vannak ilyen termékei 😊 még nem kóstoltuk meg ezt a kalácsot, de nagyon jónak tűnik 😍
Mi utal arra hogy tejérzékeny a kisfiatok?
Kiütések jöttek ki rajta, amelyek a tej elhagyásával enyhültek. Próbálkoztunk a laktózmentes termékekkel, de akkor is újra előjöttek a pöttyök, illetve ha laktózérzékeny lenne,akkor inkább a hasa fájna és menne. Majd májusban megyünk allergiavizsgálatra, reméljük akkor kiderül rendesen, mert szeptembertől kezdi az ovit 😊
@@momof2boys74 Szia! Nem lehet esetleg a tejfehérje(kazein) a probléma okozója? A kislányomnak is kiütéseket, hasmenést, hasfájást, koszmót és idegrendszeri tüneteket idézett elő. Mikor teljesen kiiktattam, az összes tünet elmúlt. 🙂 Facebookon van tejfehérje érzékenyek számára létrehozott csoport, ott sok receptet találhatsz, valamint listákat tejfehérje mentes termékekről. :)
csavart tészta 😀
Amúgy megnéztem utána és ez az orsótészta "hivatalosan", úgyhogy az elsőt is rosszul mondtam 😅😅😅
az a pulparindos cucc tényleg borzalmas :)) haha nagyon vicces reakciók voltak, jó ez a kóstolós játék :) jók vagytok így együtt!!
Köszönjük szépen 🥰 Réka a sógornőm egyébként 😊
igen tudom, említetted korábban egy videóban, hogy a sógornőd. remélem nem értettél félre :)@@momof2boys74
@@adriennf10 jajj dehogy :) csak nem emlékeztem, hogy mondtam-e már 😊
❤❤❤this would be great with Twin song too 😂
jók ezek a haul videok is, mindig adsz vmi ötletet, amit én is kipróbálnék:) a müller nekem is nagy kedvencem
Dejó 🥰 örülök, ha csak egy kicsit is tudok segíteni a videóimmal 😊
Nagyon jól vásároltál jó ötletek
Köszönöm 😊
jók nagyon ezek a kóstolós videók :) remélem lesz még sok :)
Örülök, hogy tetszenek ezek a videók :) tervezünk még többet 🥰
Lakástourt esetleg késtítesz majd?
Boldog szülinapot kiscsillag ❤❤❤🎉🎉🎉🎉
Nagyon szépen köszöni 🥰❤️❤️
Szia. 😊Szeretem a videoidat de nem gondoljatok, hogy ha ennyi mindent megkapnak, tenyleg kb a vilag osszes jatekat, akkor nem tudjak majd ertekelni oket? Nem bantaskent irom, csak en erre jottem ra es most mar masra helyezzuk a hangsulyt es a jatek örömét. De csak egy tanacs ettol fuggetlenul hasznosak a bemutatók, mert lehet belole mazsolazni csak szerintem 2 gyereknek ennyi jatek rettenetesen sok. :(
Szia :) pont most kezdtem el szelektálni a játékokat, van amik mennek fel a fiúk szobájába, van amit eladok és van amit elrakok majd ha lesz még gyerkőcünk 😊 szerintem is sok már ez, úgyhogy ezért is kezdtem el szelektálni, illetve jön a jó idő, úgyhogy minél több időt szeretnénk a szabadban lenni, elmenni ide-oda, úgyhogy nálunk is másra fog helyeződni a hangsúly 😊 Sajnos hajlamos vagyok gyűjtögetni, főleg így a téli időszakban :/ de a tavaszi nagytakarítással és szelektálással pont ez a célom, hogy csökkentsem a felesleges dolgokat a házban 😊
@@momof2boys74 szia. Aranyos vagy, hogy valaszoltal, szerintem ezen a legtobb anya keresztul megy, es gyujtoget meg elveszik a kinalatba, hogy mi lehet a legjobb a gyereknek, mert tenyleg annyi minden van mar es a legjobbat akarja 😊 de az nagyon pozitiv nekem, hogy a leheto legminimalisabb nalatok a kepernyo ido , nekem ebben kell fejlodnom szoval … 🫣
@@alexandranagy6953 nálunk is egy időben sok volt (mielőtt megszületett a kicsi, nagyon fáradt voltam egész nap), de most már korlátozva van napi kb 20 percre és szerintem nem annyira hisztis, illetve nálunk megkésett beszédfejlődése is van, úgyhogy azért is döntöttünk úgy, hogy korlátozzuk 😊 reméljük most már jön a jó idő és kint a szabadban könnyebb lesz velük 🥰 Neked mennyi idős(ek) a gyerek(ek)?
pocket coffee nagyon finom!! még nem kóstoltad?? :)
Eddig még nem, de már megkóstoltuk és tényleg nagyon finom 😊 sűrűbb töltelékre számítottam, de nagyon jó, erős 😊
Szia! Tévedésben vagy: az Edami sajt úgy mint mindegyik más is - tejből készül. Tehát nem lehet laktóz mentes. A neve - a sajt fajtája, úgymint a Gorgonzola vagy Chedar stb. Az Edamer is egy más fajta sajt. A kettő nem ugyanaz 😊 A laktóz mentes termékeken mindig feltüntetik azt. 🤗
Szia! Köszönöm szépen, tudom hogy ez olyan mint a Chedar, Trappista,stb. De valamiért Apukám ezt az egyfajta sajtot eszi a laktózmentes Trappistán kívül 🤷♀️ Lehet, hogy csak ez nem okoz nála problémát. Nem tudom, de azért majd rákérdezek. Köszönöm a segítséget 😊
@@momof2boys74 nincs mit. Csak szóltam, nehogy baj legyen belőle. A videóból úgy jött le, mintha a sajt típusának tulajdonitanád a laktózmentes mivoltát...👍🤗
Sokkal finomabb ez a medves chips mint a pomber 😊
Dejó 😍 akkor biztos a gyerekeknek is ízleni fog 😊
What’s your max doing that “technique”?
swimming
True bro did 0 reps only using momentum I'm 13 I did 20 actual pull ups
@@James-tr4lc I used grips and it's accept in crossfit
It's butterfly pull up and yes, it's similar to butterfly swimming.
0 reps using momentum nice
Accept to use it in Hungary 🤷♀️
0 Reps
In crossfit, your chin must over the bar, doesn't mind which technique do you have (this is butterfly pull up) and my chin was over the bar every reps, so it isn't no reps.
Dumbest pull up I have ever seen, it doesnt even build strenght or mass ur just conditioning so this is stupid as hell 😂😂😂
Lufi a Pepcoban van a legjobb árban! 😉
Köszi 🥰 ma megnézem ott, csak Dunakeszin nagyon ki volt fosztva sajnos a pepco és nem volt normális :( Remélem én nagyobb sikerrel járok Vácon 😊
Szia, nálunk 700 forint alatt cappyt nem lehet venni 740 a minimum.!
Szia! Akkor ez ahhoz képest még jó ár is. Én ahhoz tudom viszonyítani, hogy pár éve mennyi volt, de sajnos minden nagyon drága lett :/
😍
🥰
Szia! Logopédusként, ha javasolhatom, ne a betű neveit ejtve, hanem a hangokat mondva olvastasd össze a kicsivel a szavakat.
Szia! Nagyon szépen köszönöm, szívesen fogadom a tanácsokat 🥰
Nice!
👏👏👏
Wao :O
💪💪💪
És ez csak kb pár napra elég.. Elég örültek az árak...
Igen, nagyon durva sajnos...Próbálunk változatosan étkezni, gyerekeknek sok gyümölcsöt venni, de nagyon felmentek az árak az elmúlt években és az a durva, hogy még most is emelkednek folyamatosan...
A mizo laktózmentes termékeket gasztroenterológus nem tekinti megfelelőnek a laktózmentes étrendbe.
Köszönöm szépen a segítséget :) Azt csak mi fogyasztjuk a férjemmel, mert nagyobb mennyiségben fájt a hasunk a rendes tejtől, de nem vagyunk laktózérzékenyek:) a fiam jelenleg csak növényi tejeket fogyaszt, most fogjuk majd elvinni allergiavizsgálatra
De jók!!!😁😁
Nemsokára felteszem a hosszú videót is :D
Szia! Tetszik a csatornád, jó témáid vannak. Megkérdezhetem mikyen néven vagy fent Vinteden?
Szia! Köszönöm szépen 😊 Vinted: dana0621
Nice snatch
Thank you 😊
Bravo!
Thank you!
👏👏👏
And not a single pull up was done
😮
💪💪💪
Bravo!