Újságunkat néhány rutinos és lelkes újságíró alapította, azzal a céllal, hogy felrázza Vas megyét. Oldalunk fő szempontnak tartja, hogy ne csak egy média termék, de egy közösségi élmény is legyen.
És ez a kötekedő "riporter" lett végül Győr polgármestere... Hajszálnyival kapott több szavazatot Dézsinél, és kicsivel többet Borkainál. Durván 30%-os támogatottságon áll mindhárom jelölt. Magyarán: a szavazók durván kétharmada Dézsit sem akarta már, kétharmad Borkait sem akarta vissza, de kétharmad ezt az újonnan megválasztott polgármestert sem akarta... Szépen megosztoztak a szavazatokon, erős kisebbségi "támogatást" tudhatva maguk mögött. Aztán végül győzött a hajszállal kevésbé elutasított jelölt... Na és majd ez a Budapestről megtért, közigazgatásban, városvezetésben nulla tapasztalatú, kötekedő "újságíró-riporter" polgármester fog majd konszenzusra jutni az erősen Fidesz többségű képviselő testülettel... Na, szépen nézünk ki! Győr jól,kiszúrt magával. Lehet, hogy Dézsi sem volt jó, de ez az alternatíva sem kecsegtet sok jóval...
@gemferoАй бұрын
balférgek RIADÓ ! kérjük az agyfosotokat ide üríteni !
@papayrobert2283Ай бұрын
Na kedves András, többek közt ezért buktál meg!
@gaborribanszkyАй бұрын
Ez egy kretén..
@jozsefnebrandt3266Ай бұрын
Qva anyjukat, barki erkezett is a magangeppel!!…jaaaa + a szalloda tulajdonosainak!! Kszaremberek!
@kozlekedesfan2007Ай бұрын
Mekkora egy paraszt, hogy felhánytorgatja, hogy adományozott....
@dalmigalambos1298Ай бұрын
Kissé Megafonos stílus... Nem tisztem védeni, és ez se mai videó, de előbb mondanám, hogy Bence, Ön nem engedte válaszolni 😅
@SpecialAgentWTaylorАй бұрын
Ilyenek ezek a mocsadék kommunisták... Vigyázzatok magyarok, "a szovjet barbár támadását nem lehet megállítani".
@gaborribanszkyАй бұрын
Takony gerincü pefofideszes birka.
@gaborl6837Ай бұрын
Magyar Péter nyilvánosan kijelentette, hogy érvénytelenül fog szavazni a főpolgármester-választáson. Ezzel irányt mutatott a híveinek, született húszezer érvénytelen szavazat. Most Vitézy újraszámlálást kért, és a Nemzeti Választási Bizottság az érvénytelen szavazatokat készül felhasználni arra, hogy Vitézyt hozza ki győztesnek. Magyar Péter felelőssége vitathatatlan abban, hogy az érvénytelen szavazásra felhívással veszélyeztette a főváros ellenzéki kézen maradását. Nagyon úgy néz ki, hogy Magyar Péternek jelentős szerepe van abban, hogy a szabadság utolsó bástyája, a főváros is a Fidesz kezébe kerül. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Magyar Péter Orbán embere.
@jozsefnebrandt3266Ай бұрын
Nagy GRATULA a szombathelyi lakosoknak, 🙏akik ki p…ták a FIDESS-t a varosi vezetesből! Vegre kezd ebredezni a magyar nép!!🙏❤🙏 😆 hende csaba a 90-es evek-ben a Bv. OPK-nál is egy NAGY 0 volt, ezert állt “politikus”-nak…..gondolta ott elvegetal jóóó kis summáért!!…😠😖
@user-sq2ym1qi7eАй бұрын
A titok hogy alkalmas vezetok kellenek.. Budapesten is igy van gyorben egerben....
@evaszabo1522Ай бұрын
Csodalatos ❤! Hajra Tisza !
@matulacsabiАй бұрын
Ez szar volt...És nem, ezt most rosszul látod, Ő hajlandó lett volna válaszolni, csak nem hagytad szóhoz jutni. ennyi. Nem védeni akarom, csak Én inkább ezt láttam.
@user-zd7fs6sb2n2 ай бұрын
Hajrá TISZA párt! Nyerni fogunk! Nem félünk, össze fogunk.
@annalangne2 ай бұрын
Imádat van fiatalok, csodálatosak vagytok! Tiétek a jövő! "Régen úgy volt a miénk lesz"!🥰❤🤍💚🙋✌👏🙏
@topsecret93752 ай бұрын
A nyomorult patkány!!
@gaborpecznyik11192 ай бұрын
igaza van 200 kiló a vízválasztó Aki 200 al csinál valamit az már jó szint (Nem árt ha a testsúlya is kevés nekem nem nagy szám ha egy 160-170 kilós ember 200 al csinál valamit)
@norbert12813 ай бұрын
Van még mit tanulni. Ez a polgi profi, de neki is van gyenge láncszeme. Túl indulatos és könnyen ki lehet hozni a sodrából.
@foglaltnev8043 ай бұрын
Egy idióta meg lehetne rajzolni körzővel mint egy south park figurát.
@numberjack22863 ай бұрын
Világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok diszkoszvető.
@1nhof4 ай бұрын
Remélem már levettétek azt a mocskot!
@gergelyhorvath49864 ай бұрын
A bukott bemutatja:)))
@Lancelotlovag4 ай бұрын
Ezeknél nagyobb bohócok sincsenek a világon, mint a szombathelyi Fidesz. És ezek akarják elvenni a várost az emberektől, és odaadni a pártnak.
@jozsefnebrandt32664 ай бұрын
😂☝️👎👎👎☝️
@robertb825 ай бұрын
Mit vársz egy fideszes elvtárstól?
@sniderchannel40069 ай бұрын
JÓ, azért ennyi gyereket pia nélkül nem is nagyon lehet elviselni. xd
@SalaKaland11 ай бұрын
Hány kiló plusz van rajtad,40? Te beszélsz a szívről? Meg vitamint reklámozol? Pfej.
@SalaKaland11 ай бұрын
Győr egy okadék! Broki meg te is igen faszán élsz belőle. Közben meg egyre putribb az egész. Kicsit más téma. Menj el gyúrni,meg adj le 20 kilót,aztán akkor talán elhiszi valaki,hogy értesz a szívhez.
@SzilviaSzaboVivien-ct6ep Жыл бұрын
Nagyon megható😢❤❤❤❤❤❤
@JustanAI00 Жыл бұрын
Jóóó van mindnekinek volt már ilyen kínos pillanata, sajnos őt fel is vették a kamerák. Nagy ügy!
@persotzi Жыл бұрын
😂😂😂
@Gezukaful Жыл бұрын
Kardiológusnak jó, polgármesternek szar! 😢
@csabanebodorАй бұрын
Igaza van.Hiába az Orvosi és egyébb fizetéséből nem él meg.Az útóbbi időben,már sok rosszat lehetett hallani az Orvosi munkájának hiányával is.Fejébe szállt a dicsőség.Szárn,akat kapott fentről,aOrbán Vityátó!!! Megy dolgozni,de igazából a saját Bankszámláját gyarapítja és nem a Népérdekét szgálja,csak a tányérnyalókét!!! De a jó Isteneghallgatta Győri embeteket,mert végre megbuktatta a Győrinép a választáson.Hívzák Őt Dézsma Úrnak finoman és Papagály Királynak és asszonyverònek is ami igaz,mert valaki készített videó felvételtaz edetről.Nyílvánosan egy rendezvényen. Hála a jó Istennek és a Győri nép/ lelkesembereknek/,hogy Őnt menrsztették a székéből.Azt a széket kikell cserélni,mert a hájasteszétől rozoga és szagos lett már. Hajrá az új Polgármeszernek.Tanuljon az Ő példájából és a Gyòri népeket szgál szívvel lélelekkel!!! Szegényeket,gazdagabb becsületes réteget csak.Azt hiszem,ezért reménykedik mindenki a változásban.A HAZA ÉS A JÓ ISTEN AKARATA SZERINT DOLGOZZON KÉREM SOK EMBER NEVÉBEN.ÁMEN.🤔🤔🤔😅
@injoyner Жыл бұрын
Bunkóság volt ezt közzé tenni. Illett volna újravenni a riportot, vagy megvágni a jelenetet. Intelligencia kérdése.
@henrikbiro1499 Жыл бұрын
Élő közvetítés volt
@feketekakas_2294 Жыл бұрын
Szövegértelmezési problémák lvl1000... fiam... ÉLŐ!!!! :D
@sniderchannel40069 ай бұрын
@injoyner Intelligencia kérdése, de nálad az intellektus hiánya. Egyébként meg fail videó, nincs ebben semmi gáz, mindenki elesik néha, nevetni kell rajta, ez nem tragédia.
@injoyner9 ай бұрын
@@sniderchannel4006 Ha vicces lenne a jelenet, akkor igazad lenne. Szemmel láthatóan nagyon megütötte magát a tanárnő, ráadásul a bénáskodását ország-világ előtt közszemlére tette a hülyéje. Normális ember sajnálatot érez, nem nevet. Csak az olyan alacsony intellektussú alak nevet ezen, mint amilyen te vagy. A videófelvétel közzététele személyiségi jogokat is sért, ha írásban nem járult hozzá a rajta szereplő..
@ungary Жыл бұрын
érdekes. De az OTP-ben is lehet jelentkezni ha megakarjuk nézni ezt a dolgot ott lent? Vagy ide külön engedély kell? :D :)
@enen756321 күн бұрын
Iseumnál kell érdeklődni.
@injoyner Жыл бұрын
Elég primitív bunkóság volt ezt hírként leközölni, TV-ben bemutatni, poénkodni pláne. Egy híranyag megvágható, elmehet a picsába a tahó vágó, meg szerkesztő is.
@sniderchannel40069 ай бұрын
Te rokona vagy? Az esés nem gond, de Te az vagy neki, ha igen. :) ...Élő volt, te hombár, fogd már föl!
@eszterszabo9416 Жыл бұрын
❤
@k.p.8458 Жыл бұрын
Gondoljátok el, 50szer próbálta el a kerekezést, előtte való nap éjszaka már nem is aludt, de hiába a gondosan előkészített szép ruha, hiába a csillogó fülbevaló és karperec, a gucci kistáska, a hibátlan haj és smink, mert abban az ominózus pillanatban fogta magát és elbaszódott a kör közepén, kamerafókuszban, főműsoridőben. Nem kizárt, hogy a karrierjének is vége.
@nemetildiko1 Жыл бұрын
Egy bizonyos szint felett, nem sullyedunk egy bizonyos szint alá.
@zsoltlakatos476 Жыл бұрын
À nem is mondok semmit. 😁😁🤣👍
@IWishIDidntExist2333 Жыл бұрын
Olyan mint a papagájai, üresen jelentéktelenül ugyan azt ismételgeti... Úgy látszik Győr nem tud normális embereket hatalomra juttatni.
@istvankvanduk715 Жыл бұрын
István vagyok. Szívátültetés előtt állok. Lehetséges lenne személyes találkára Róberttel? Parázok..
@balazskovacs2925 Жыл бұрын
XDDD
@SalaKaland Жыл бұрын
Kultúra meg Gyor? Menj már a p…ba. Nézz körül,egy okàdèk az egész város.
@SalaKaland Жыл бұрын
Ez ám a bátor kiállás…..Keresnek fegyvereseket az ukik,tessék menni,bemutatni milyen kemények…
@SalaKaland Жыл бұрын
Az új A8-nak járhatok utána,mert a régi mar nem felelt meg òdöbrögiségének. /Carmentent biztosan tud válaszolni/Nagyobb ripacs mint a broki volt,pedig az se volt semmi alak…
@balint290 Жыл бұрын
Most aztán Orbán megijedt.
@CristianSego123 Жыл бұрын
Na, had okádjak már én is ide be, ezt a videótartalmat feltöltőstől le kell hányni! MI EZ HE! Orbitrágó valóban a békét szajkózod, az után tekersz vagy csak színjátszod, hm? Had ne mondjam hova akasztanálak ki nyakkendőstől benneteket! No comment tovább, mert csak idegesebb leszek.
@bettinapusztai2834 Жыл бұрын
@pONtosan Az Egyetértek!Felháborító,vicces és egyben szomorú ez az egyoldalú imádat,sajnálat és tisztelgés az ukránok iránt. Akik nem mellesleg szìvből utálják a Magyar népet. (ez köztudott,mondjuk van akinek nem.) A sok birka meg képes lenne a saját hazája ellen fordulni,csakhogy megvédje azokat,akik hátba szúrnák őket a legváratlanabb pillanatban. Az Orosz zászló hol van amúgy? (Ja sehol,mert ők nem szenvedtek annyit,elnézést...tudhattam volna előre :D) Ez már túl megy minden józan paraszti eszme futtatáson. Úgy látom,hogy ész érvekkel nem jutunk előrébb ebben a témában sem. Az emberek azt hisznek el amit akarnak,látnak vagy hallanak. Mindegy honnan értesülnek róla,ha szent meggyőződésük,hogy X dolog X....akkor az soha nem lesz Y.
@pONtosanAz Жыл бұрын
Vajon ők kitennék? hahaha, költői kérdés, hiszen éppen ellenkezőleg: LESZEDIK :DDD Képmutató banda...A kamukrán kormány soha nem tenne ilyen gesztust felénk.
@CristianSego123 Жыл бұрын
Ki, mint a Turul szobrot is ...
@kolomparfosoboyhete Жыл бұрын
Hát ezt nagyon benézte e feltöltő, persze úgy megvágva ahogy a kommunista szarok szája ízének tetszik. 😂
Пікірлер