Kubinyi Károly

Kubinyi Károly

Ezen a csatornán a Szövetnek gyülekezetben elhangzott tanításokat, dicséreteket találod. A Szövetnek gyülekezet és annak pásztora Kubinyi Károly elhívásának az utóbbi 4-5 évben azt kapta, hogy az egyházon kívül rekedt hívőknek és nemhívőknek bemutassa Isten valódi kegyelmét. Azt, hogy, ha Isten hajlandó volt kifizetni érted egy hatalmas árat, az ő Fiát odaadta, akkor nem fogja hagyni, hogy csak úgy elvesszél. Sok gyülekezet és felekezet hajlamosabb elnézőbbnek lenni a világiakkal és úgy tartják, kimondva kimondatlanul, hogy ha már megismerted Istent, akkor ha elesel, bűnbe kerülsz, akkor nincs több esélyed. Az ezen a csatornán található tanítások remélhetőleg hitet fognak ébreszteni benned azzal kapcsolatban, hogy Isten nem mondott le rólad!

Пікірлер

  • @erintkezo
    @erintkezo17 сағат бұрын

    Sajnos nem ismertem Kareszt személyesen, de annyit elmondhatok róla, hogy hiányzik. Sokat vesztett a világ az elköltözésével. Isten azon embereinek egyike, aki szívember. Köszönöm azoknak a testvéreknek, akik rögzítették és közzétették a prédikációit! Ez az ő hagyatéka, amit Szent Szellem felhasználva meggazdagít engem és sokakat. Dicsőség legyen az Úrnak!

  • @irgalompromoter
    @irgalompromoterКүн бұрын

    Nem vagytok bűnösök és soha nem is voltatok. Az identitásotok miatt biztosan nem🙏

  • @mariavoznek5362
    @mariavoznek53623 күн бұрын

    Hálás vagyok Karcsi minden tanításáért, mert.mind, mind aktuális a mai napon is.

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne66845 күн бұрын

    A méltó vagy méltatlanság a két úrnak való szolgálatból ered ! Aki az ÚR asztalához akar járulni az nem ülhet az ördög asztalához is !

  • @user-pl1xo1zr8u
    @user-pl1xo1zr8u10 күн бұрын

    Pótolhatatlan vagy🙏❤️😭

  • @AdmiringMeteorShower-nw7kj
    @AdmiringMeteorShower-nw7kj10 күн бұрын

    Csodalatos uzenet❤Halasan koszonom❤🙏

  • @attilakolarovics1112
    @attilakolarovics111216 күн бұрын

    Milyen szarügy, hogy az a gonosz sátán ott van mind a nyolc milliárd ember mellett...belesúg az emberek agÿába...és vádolja őket... de hállelúja...az nem hat a kiválasztottakra... Az összes f@m eldobom...

  • @tamaspuzsoma5776
    @tamaspuzsoma577616 күн бұрын

    köszönöm. karesz. igazi kincs voltál.sokat segítettél

  • @hidvegiati9506
    @hidvegiati950623 күн бұрын

    Te hazug fasz voltál :mi az , hogy elhatározta hogy nem iszik?nem fog a pia hiányozni .Amit én nem tapasztaltam.Kamú!!! Találkozni kell Istennel akkor amikor Ő akarja.Akkor mar nincs elhatározás , döntés stb....MEGSZÜNIK!csak sajnos ezt én nem tapasztaltam!!!

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne668425 күн бұрын

    Azt is el lehet olvasni : Aki èl és hisz Énbennem soha nem hal meg . Hiszed - e ezt ?

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne668425 күн бұрын

    Isten mikor befejezte a teremtést látta hogy minden IGEN JÓ! Mementó móri!

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne668425 күн бұрын

    Pál előtt már jóval korábban meg van irva a 119 : 91 mert amit ö mond hogy az Isten szeretőknek minden a javukra van !

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne668425 күн бұрын

    A Rom.9 : 16 értelmes embereknek irták !

  • @user-pl1xo1zr8u
    @user-pl1xo1zr8uАй бұрын

    Annyira hiányzol ebből a gonosz világból🥺💘💨

  • @jolanbradak6344
    @jolanbradak6344Ай бұрын

    🤩❤🙏

  • @gyorgynerebak9530
    @gyorgynerebak9530Ай бұрын

    Csodálatos Bátorito szavak ezek

  • @user-rs6ny7rw1c
    @user-rs6ny7rw1cАй бұрын

  • @eugenvoidoc6395
    @eugenvoidoc63952 ай бұрын

    Köszönjük! Az Isten beszéde élet és béke.

  • @melindaszabo8649
    @melindaszabo86493 ай бұрын

    Él 🔥

  • @anikolaczko9588
    @anikolaczko95883 ай бұрын

    Jaj,jaj,Karesz! Még mindíg jó és aktuális!❤

  • @szabolcsszocs7915
    @szabolcsszocs79153 ай бұрын

    Dicsoség Neked drága Mennyei Apukánk,hogy Megnyitod Szívunk Szemeit,hogy Mennyire is szeretsz minket,azon a szinten amennyire képesek vagyunk azt befogadni. Amen.

  • @monikfeh4050
    @monikfeh40503 ай бұрын

    ❤❤❤

  • @elemerbalog2232
    @elemerbalog22323 ай бұрын

    Fatasztikus igazsagok kijelentesek a SZ.szellem altal dicsosség istennek köszi.

  • @elemerbalog2232
    @elemerbalog22323 ай бұрын

    Dicsosség istennek értetek áldjon meg az úr hatalmasan a kegyelmet nagyon kevesen értetek meg ugy Mint karesz nagy aldas a szamunkra itt Cseh orszagban Is köszi.

  • @vinczeildiko2258
    @vinczeildiko22583 ай бұрын

    ❤❤❤❤❤❤❤

  • @forditottcsatorna3541
    @forditottcsatorna35413 ай бұрын

    Eltelt 8 év és még mindig aktuális,sőt!

  • @edelenyioliver4503
    @edelenyioliver45033 ай бұрын

    Nem tudom elmondani, hogy mi van a szívemben mikor a szavak amik mondasz Karesz testvér, Isten érintésével Isten érintésének szerelmes ölelésében vagyok. Te már az Atyánkal vagy a mennyben.

  • @dezsofonyad270
    @dezsofonyad2704 ай бұрын

    A nehéz helyzetekben csak Jézus segíthet. Meg kell erősítenem magamat az Úrban. - Jó ha Te is ezt teszed!

  • @itaksede
    @itaksede4 ай бұрын

  • @melindaszabo8649
    @melindaszabo86494 ай бұрын

    Hála Isstennek 🙌🏻Nálunk a csapból nem folyik, hanem Ömlik🙌🏻 Kubinyi Károly, Istentől nekünk szánt igazsága világossága. HALLELUJAH🔥

  • @attilakovacs3758
    @attilakovacs37584 ай бұрын

    de nem tetszett' Istent ez mind nem is érdekli' csak a szellemi épülés erdekli

  • @attilakovacs3758
    @attilakovacs37584 ай бұрын

    nem szabadna lelki dolgokat belekeverni Szellemi dolgokba' .sullyos bűn....

  • @ferencmedveczky191
    @ferencmedveczky1914 ай бұрын

    Szerintem nagyon aktuális tanítás ❤

  • @user-rs6ny7rw1c
    @user-rs6ny7rw1c4 ай бұрын

    Ahh de tüzes csodálatos az Úr ❤❤❤❤

  • @melindaszabo8649
    @melindaszabo86494 ай бұрын

    2024 még dübörög Bibi de jó lenne ha lefordítanák neki is A vége az a csúcs Dicsőség Istené

  • @zsoltgazda3721
    @zsoltgazda37214 ай бұрын

    Áldás ez a tanítás! Minden megváltozott bennem, mióta Karesz tanításait hallgatom, áldott legyen az emléke. Nagyon jó, hogy a tanításai fent vannak a KZread -on!

  • @zsoltgazda3721
    @zsoltgazda37215 ай бұрын

    🙏 ❤

  • @user-rs6ny7rw1c
    @user-rs6ny7rw1c5 ай бұрын

    Nagyon jo tanítás

  • @zsoltgazda3721
    @zsoltgazda37215 ай бұрын

    Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy rátalálhattam a kegyelem által Karesz tanításaira, mert több mint 20 év HGY után, amit 6 éve elhagytam, a gyógyulás útjára léphettem, most 2024-ben! Dicsősség az Úrnak! 🙏

  • @ferencmedveczky191
    @ferencmedveczky1914 ай бұрын

    Dicsőség azÚrnak!❤

  • @ildikoladanyi594
    @ildikoladanyi5945 ай бұрын

    ❤ Nagyon szépen köszönöm a tanítást!😊

  • @Opieri123
    @Opieri1235 ай бұрын

    Nagyon köszönöm Karesz! Tanításaid kihoztak a depresszióból így halálod után 5 és fél évvel. Engem is sarokba szorított a vallás. Sajnálom,hogy nem korábban találtam rád. De minden a javamra van. Előre nézek,ahogy tanítottál. Istennek különleges embere voltál itt és vagy ott, ahova magával vitt a mi csodálatos,szerető Istenünk. 😊🙏😇

  • @mariavoznek5362
    @mariavoznek53625 ай бұрын

    Hatalmas tanitás! Ennyi év után is aktuális minden, amit hallunk Karesztól!

  • @gabriellabicskeinegyarmati3220
    @gabriellabicskeinegyarmati32206 ай бұрын

    Köszönöm az Úrnak, hogy Karesz ilyen áldott eszköze volt. Újból el kezdtem hallgatni a tanításokat, nagy kijelentéseket , megértéseket kaptam a kegyelemből. .

  • @edelenyioliver4503
    @edelenyioliver45036 ай бұрын

    Ezt az embert sosem fogja megérteni a világ vagy a világi, testi ember csakis a gyermek, a megváltott, az Úr útján járó Jézusban hívő gyermek mert Karesz az Úr, a mennyei Atyánknak üzenetét hordozza magában és tárja elénk. ❤ Találkozunk drága testvérem a mennyben.

  • @katarinapalagyiova4177
    @katarinapalagyiova41776 ай бұрын

    😅😅😅

  • @katarinapalagyiova4177
    @katarinapalagyiova41776 ай бұрын

    😅😅

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne66846 ай бұрын

    Ez vajon mit jelenthet ? Azért jöttem hogy a vakok lássanak és a látok vakok legyenek ! Mondja Jézus .

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne66846 ай бұрын

    Az igazi szeretett soha nem ér véget !

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne66846 ай бұрын

    Az Isten az Élők Istene ! És akikben Jézus feltåmadt azokban van az Élet ! Az ŐRŐKÉLET !

  • @attilakovacs3758
    @attilakovacs37586 ай бұрын

    Jezustól hogy lehetne félni.....? inkabb a sátántól...

  • @zsuzsivarbiro677
    @zsuzsivarbiro6776 ай бұрын

    László atya:❤❤❤ Kubinyi Károly: ❤❤❤= Szentlélek!!! ❤❤❤ Ennyi!!!!