Silye Antal

Silye Antal

Évek óta látogatom a színvonalas koncerteket. Pár éve foglalkozom amatőr szinten koncertfotók és koncertvideók készítésével. A zene életem meghatározó része. A jó zene feltölt energiával. Több koncerten megfordult a fejemben az a gondolat, hogy jó lenne megosztani azt az emelkedett hangulatot, amit koncert közben átélhetünk, azokkal is, akik nem lehetnek jelen. Ez a csatornám célja. Röviden úgy fogalmaznék: azon a koncerten, ahol én jelen vagyok, érdemes jelen lenni. Persze, van sok-sok színvonalas koncert ezeken kívül, ahová nem jutok el. Túlnyomórészt az első sorokból örökítem meg a koncerteket, úgy, ahogyan azt egy rajongó látja, és hallja. Adott esetben gyerekzsivajjal, és harangszóval fűszerezve. Igyekszem a legjobb formámat hozni ahhoz, hogy a számomra kedvelt előadókat hűen ábrázoljam. Minden egyes megtekintést, és pozitív kommentelést örömmel veszek, hiszen minden megtekintéssel erősítem azt a célt, hogy közelebb vigyem az emberekhez a minőségi, jó zenét!

Пікірлер

  • @levicolijn
    @levicolijn5 сағат бұрын

    Neked is vannak képeid a Tractor Pullingról?

  • @gabriellapecsi4120
    @gabriellapecsi41202 ай бұрын

    Gyönyörūsêg! ❤

  • @ricsihang
    @ricsihang2 ай бұрын

    hiányzol bakker

  • @szigeti7924
    @szigeti79243 ай бұрын

    Betty nagyi túl az 5X en is jó hangulatot csinál

  • @zoltanbalaszoltan
    @zoltanbalaszoltan3 ай бұрын

    Sziasztok jó kis müsor,de viszont ha Bencsik nem lenne extra energiával.....

  • @user-ij6kv4zs4j
    @user-ij6kv4zs4j4 ай бұрын

    Ez talán a Zenekar legjobb felállása, bár Renivel talán már még ennél is jobb lenne. De akik a színpadon vannak, azért Ők is tudják, hogy milyen rendezvényen vesznek részt. Szabó Miki kezében jól szólnak a gitárok, dr. Basary egy óriási rock torok, Géczy Erika ének-akusztikus gitár 10/10, nincs nagyon miről beszélni. Ez a produkció ott van! GRATULA!

  • @norriszcsak5097
    @norriszcsak50975 ай бұрын

    Ez melyik zenének a koppintása?csak nem ozzy-tól az i don’t stop?!

  • @deamon-tx1xl
    @deamon-tx1xl6 ай бұрын

    Üdv csajok! Jól nyomjátok!

  • @bianka14.
    @bianka14.7 ай бұрын

    Imádom az énesnő hangját és ez a koncert valami csodálatos volt. Köszönöm ezt a profi felvételt😊

  • @kerteszneilikenyiregyhaza
    @kerteszneilikenyiregyhaza8 ай бұрын

    Szerintem is így a legjobb, az élet nem áll meg, és nagyon jól csinálják! Nagyon jó Fiúk!!!

  • @tibornenemeth7588
    @tibornenemeth75888 ай бұрын

    Csodálatos Vagy! Köszönöm!❤️❤️❤️🥀🌷🦋❤️❤️❤️

  • @user-rp9iu1fb5e
    @user-rp9iu1fb5e8 ай бұрын

    ❤🎉❤

  • @user-tu3gl5py2i
    @user-tu3gl5py2i9 ай бұрын

    Demj

  • @sensorgyuri1
    @sensorgyuri19 ай бұрын

    Ez igen!

  • @user-sr7bp2uz9b
    @user-sr7bp2uz9b11 ай бұрын

    люблю её

  • @user-sr7bp2uz9b
    @user-sr7bp2uz9b11 ай бұрын

    на сколько же она обалденная на сцене

  • @katalindavid50
    @katalindavid5011 ай бұрын

    Gyönyörű hangod van!

  • @utankapcsl.felvetel3389
    @utankapcsl.felvetel338911 ай бұрын

    Kicsi off: Polgár város északi és központi része rendben van, de a déli városrészre jobb ha senki nem merészkedik be, engem egy hete ki raboltak az utcán, és a hírek szerint rengeteg a drogos. Szóval ha polgár akkor csak óvatosan. Remélem a Polgármester Úr határozottan fel fog lépni a dél-polgári nyomornegyedben lévő bűnözés ellen. Üdv, Zsolt (Balmazújvárosról)

  • @sandorzakkar1732
    @sandorzakkar173211 ай бұрын

    Tanulságos életszerű bemutató köszönet érte Lehóczki lászló & Brinda Nikoletta.

  • @laszloszoke7043
    @laszloszoke7043 Жыл бұрын

    A hölgyet hogy hívják?

  • @ailimarkina9036
    @ailimarkina9036 Жыл бұрын

    А Пярну в Эстонии в 2023. Я так ждала вас😢😢😢😢😢

  • @muwatallis
    @muwatallis Жыл бұрын

    What's the name of the first song?

  • @SilyeAntal
    @SilyeAntal Жыл бұрын

    Egyszer egy madárka

  • @muwatallis
    @muwatallis Жыл бұрын

    @@SilyeAntal Thank you! Also can you please tell the name of the song in 26:15?

  • @SilyeAntal
    @SilyeAntal Жыл бұрын

    @@muwatallis E kertemben kzread.info/dash/bejne/c22krdRygNXRhMY.html

  • @veronikalaska2590
    @veronikalaska2590 Жыл бұрын

    gyönyörű

  • @boroczfizsuzsanna218
    @boroczfizsuzsanna218 Жыл бұрын

    Nagyn tetszik En rajongod Es amit csinalsz io

  • @laszlohorvath9673
    @laszlohorvath9673 Жыл бұрын

    Tetcik a hangja nagyon jó Betty love

  • @jesperst
    @jesperst Жыл бұрын

    hat ez kurva vicces, nem tudom hogy akadtam ra hajnali 3kor, de megerte :D

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 Жыл бұрын

    Leszopnálak.

  • @nikolacurcic4489
    @nikolacurcic4489 Жыл бұрын

    What is name of the songs that starts at 23:00 ?

  • @nikolettcsamango5007
    @nikolettcsamango5007 Жыл бұрын

    5

  • @medicsabat3440
    @medicsabat3440 Жыл бұрын

    Hogyhívják aki benne ül a roccoba

  • @levicolijn
    @levicolijn Жыл бұрын

    Eltérő kosár, mint az esemény korábbi kiadásaiban. Nem igazán bánik a szuperkészlettel és a teherautókkal.

  • @62rob53
    @62rob53 Жыл бұрын

    Teljesen profi zenekar;ahhoz képest most hallok róla először.

  • @encsykebalogh7377
    @encsykebalogh73772 жыл бұрын

    😍😍😍😍😍😍

  • @tibornekertesz8322
    @tibornekertesz83222 жыл бұрын

    Nagyon szeretem ezeket a szamokat😁😘

  • @krisztihercegh5138
    @krisztihercegh51382 жыл бұрын

  • @krisztihercegh5138
    @krisztihercegh51382 жыл бұрын

    Nagyon tuti jó

  • @laszlobalog4218
    @laszlobalog42182 жыл бұрын

    Nagyon nagy.

  • @ricsihang
    @ricsihang2 жыл бұрын

    asdfsgfdfhfgngfmhjghm,bv

  • @jozsefcsiki7820
    @jozsefcsiki78202 жыл бұрын

    12

  • @jozsefcsiki7820
    @jozsefcsiki78202 жыл бұрын

    T

  • @tiborkarsay6845
    @tiborkarsay68452 жыл бұрын

    Soha nem voltam még motorostalálkozón. Mehetnek oda gyalogosok vagy buszosok is ?

  • @SilyeAntal
    @SilyeAntal2 жыл бұрын

    Természetesen, mehet bárki. Jómagam is autóval érkeztem anno. :)

  • @tiborkarsay6845
    @tiborkarsay68452 жыл бұрын

    Tök jó az egész koncert, számomra az egyik csúcspontja a Nirvana Rape Me dalának előadása.

  • @tiborkarsay6845
    @tiborkarsay68452 жыл бұрын

    Máté Évi jól gitározik.Ő már anno az Angelusban is jól gitározott.

  • @tundekovacs1245
    @tundekovacs12452 жыл бұрын

    Nagyon jó

  • @tundekovacs1245
    @tundekovacs12452 жыл бұрын

    Imádom

  • @tiborkarsay6845
    @tiborkarsay68452 жыл бұрын

    Szebbnél szebb rocker hölgyek,zenélni is megtanultak elég jól.A basszusgitáros különösen tetszik nekem.

  • @kukapotyi1980
    @kukapotyi1980 Жыл бұрын

    Nálam befutó a dobos csajszi.

  • @tiborkarsay6845
    @tiborkarsay68452 жыл бұрын

    Vasmacska vagy Dorothy,Dorothy vagy Vasmacska?

  • @stefaniabruni
    @stefaniabruni2 жыл бұрын

    A 100. Likeot küldi a család ❤️🥰🥰🥰🎶🎼⚜️😄🙏🙏😊😔😄🙏🤗❤️❤️❤️❤️❤️

  • @zsannahozsanna6980
    @zsannahozsanna69802 жыл бұрын

    Csak nemrég ismertem meg, de imádom a zenéjüket. Miért nincs a médiában?

  • @szabolevente437
    @szabolevente437 Жыл бұрын

    en is, ugy szinten

  • @jozsefcsiki7820
    @jozsefcsiki78202 жыл бұрын

    7up

  • @jozsefcsiki7820
    @jozsefcsiki78202 жыл бұрын

    Ú