5-6 hektáron dolgozott az ember, a nő meg videózta, és ettől már ő mezőgazdász lett, és legfőképpen újságíró!
@JankaRicsi9 күн бұрын
Kedves Kisszaby, sajnos már nem vagyok mezőgazdász és nem is szerettem volna azt az érzést kelteni. Ellenben a jó hangulatot szerettem volna átadni, hiszen ez egy kicsit kötetlenebb rendezvény volt, aminek a célja a mezőgazdaság egy apró részének bemutatása volt nem mezőgazdászok számára is. Célom egy könnyedebb hangvételű videó elkészítése volt, illetve a szórakoztatás, mert bár már nem gazdálkodom, arra még emlékszem, hogy ebben a szakmában kicsit jól esik néha kiszakadni és szórakozni. Sajnálom, hogy nem ezt értem el.
@CsabaToth-tg1cb11 күн бұрын
A gépekről nem sok szó esik a magamutogatás annál több ennek a nőnek még mindig egy halvány fogalma sincs a mezőgazdaságról! Elszomoritó ahova tartotok egy két videóval
@agroinform9 күн бұрын
Köszönjük az észrevételt, talán jó hír, hogy hamarosan jelentkezünk még sok gépet bemutató videóval.
@rolcsiho193417 күн бұрын
Mindenki meglopot Régi jutu és prémium jutu mezőgazdasági területeket
@user-dl5rc6uh7l20 күн бұрын
Szuper
@justjaguar2314Ай бұрын
Ugye feltöltik a többi előadást is, mint tavaly?
@TheGrastoneАй бұрын
Üdvözlet, teljes adás lesz?
@48jekaАй бұрын
Nem dietetikus!!!!!!!!!!!!
@mateszomor1439Ай бұрын
Simi, ez az objektív tényleg király! Jól látni a különbséget ;-)
@SimiAgrovideoTVАй бұрын
Köszi! :)
@user-lg9kr5gz5n2 ай бұрын
OLÀH SZEMÉTKUPACOK (HONDA F560 MADE IN JAPÁN) AZ A GÉP. NEM EZZEK A OLÀH SZUTYKOK.
@user-lg9kr5gz5n2 ай бұрын
EZZEK A OLÀH SZEMÉTKUPACOK EGY FORINTOT SEM ÉRNEK.(EGY EREDETI HONDA 100-SZOR TÖBBET ÉR ENÉL A OLÀH HULLADÉKOK NÀl.😮
@Agrored2 ай бұрын
Szia janka a saját gazdaság viszaálitásán gondolkodtok?
@JankaRicsiАй бұрын
Szia! Sajnos a közeljövőben nem. Szerencsére így is, az - Agroinformon keresztül - közel maradhattam a gazdálkodáshoz.
@bencebolyki4165Ай бұрын
@@JankaRicsi Köszönjük Janka a szuper munkát a teljes Agroinform Csapat nevében 🥰
@CsabaToth-tg1cbАй бұрын
@@bencebolyki4165 Nem volt sose rossz Janka, követtem régebben. De ehhez azért egy Umi amit elkezdtetek jobban menne. Egy őszinte követő
@kovacsnorbert26312 ай бұрын
Még több ilyet nagyon tetszik. Ezek a gép bemutatók nagyon jók, jöhet a többi is. Csak így tovább.
@agroinformАй бұрын
Köszönjük szépen! Lesz még, ez biztos!
@lacihegyi48862 ай бұрын
A talaj előkészítés nizony hagy némi kívánnivalót mert nagyon lassan mennek a gépek és ugrálnak a vetőkocsik de nagyon!
@balintbayerle97822 ай бұрын
Ember...mint a kis srácok!! Nagyon király video👍🙌🙌😁 esetleg a hyundai terracan-ról is lehetne 1 vid???
@kalcsicsbalint3 ай бұрын
3:39 nél koppant az eke talp :D
@peternagy89703 ай бұрын
16 litert benzinből a 1,5Tonnás volvo 5 hengeres turbós megeszik simán városban
@GyorgyOttlakan-ll9kz3 ай бұрын
Én meg S770 i Típpusu kombányban ültem
@ccbbaaaabbcc55353 ай бұрын
Sziasztok..fasza teszt volt. Hol volt ez a teszt helyileg ha szabad érdeklődni?
@UMIPETI13 ай бұрын
SZia! MATE tangazdaság babatvölgy és VadQuad domony völgy az extrém részeknél :)
@istvanlukacs70373 ай бұрын
jó lett a videó de ez ford raptor az amcsi hoz képest csak egy gyik
@zoltanvancsik41033 ай бұрын
Első pillantásra igen. Ugyanakkor ültem mind a kettőben és dacára a termetes apa testemnek, könnyedén elfértem a Rangerekben is. Nem éreztem kicsinek és pl a Wildtrack már nem egy autó, egy pickup, hanem egy olyan munkatárs, amivel meló után még elmész kikapcsolódni. Belül egy fullos személyautó kényelme, kívül egy igásló, egy pofás igásló, aminek végre nem tepsi segge van! Azt néztem, hogy az ÖSSZES szerszámot fel bírom pattintani, ami villanyszereléshez kell, illetve probléma nélkül elmegyek 3 haverral pecaweekendre az összes horgász motyónkkal. Rendkívül kellemes élmény az új Ranger, fényévekre van a korábbi verzióktól! A Raptor meg... Fúúú nem veretős, b@szatós, hogy egy klasszikus hasonlattal éljek! Ha lehetőséged van menj egy próbakörre vele!
@bencebolyki41653 ай бұрын
Hajrà sràcok, ez rendben van nagyon!🎉😅
@CsabaToth-tg1cb3 ай бұрын
Ezt jól összeraktátok! Több ilyen videót kérünk mindenről a mezőgazdaságban!
@sandorkiraly26413 ай бұрын
Nagyon semmitmondó előadás volt, thnx.
@tothjozsef23273 ай бұрын
Úgy gondolom, hogy sok mezőgazdasággal foglalkozó szívébe mintha kést döftek volna ezeket hallva. Sokat kell még munkálkodniuk, hogy azt a még meglévő minimális talaj életet is kiírtsák, ami még meg van. Hisz az országban nem az a mezőgazdaság lényege, hogy értéket ne hozzanak létre, de a lehető legnagyobb kárt okozzák és a lehető legtöbb életet kiírtsák. Vagy mire kapnak rengeteg ingyen pénzt?
@vic199033 ай бұрын
Nekünk annó "Fák napja" volt az egyetlen alkalom, amikor kivittek gyerekként az általános iskolából (hozzáteszem falun). Az összes ilyen dolgot amit Endre bácsi bemutat, el kellett képzelni egy neonfénysugaras, büdös-dohos tanteremben valaki által "leskiccelt" ábra alapján. Úgyhogy a lányok szerencsések, hogy ennyire megismerhetik a környezetet, bízok benne hogy négyből hárman majd előadást tudnak tartani a hallottakból :)
@ZsoltDecki4 ай бұрын
Ez nem John Deere!!!!!
@Mapkentaur14 ай бұрын
Köszönöm szépen a videó feltöltését. ❤. De nem láttam a csoroszlyának a hova való rögzítését 😢 azon kívül hogy hátul van.
@barbaratomori4 ай бұрын
Ezt de jó volt látni hogy a négy kislányt ott Tarnabodon érdekli ez a téma!
@user-hl9zt8jl6q4 ай бұрын
Mi tortent? Ez igy hogy csak haljuk es nem lassuk .Nekem konkretan nem tetszik megertem nem kell oda menni a kerdezonek.. Es Annaeknak is nem kell ujsag iroknak idott szentelni....
@kolmankaras50994 ай бұрын
Ti mindig a stúdióban ultok.most ki dolgozik a farmon???
@mariainesqueirosbentancor57384 ай бұрын
La Megor Potensia Yi Rendimiento
@kazmerkovacs92794 ай бұрын
Úgy vélem nem egy stihl minőség.....
@SuperCaylon4 ай бұрын
Ez nem metszés! Ez csak csipegetés,mocskolkodás😇
@BL-special4 ай бұрын
(Google >> Orrkerék zsírzó, láncvezető zsírzó!)
@one1cigid4 ай бұрын
Hát, ezt elég kellemetlen volt végignézni.
@zoltantolosi26334 ай бұрын
Szuper
@andrastoth19194 ай бұрын
Végre egy reklám, ahol megtudjuk az árat is. Amúgy korrekt az ára.
@gyulapoczik39714 ай бұрын
Fa motoros lehet nem??
@gyulapoczik39714 ай бұрын
😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮
@gyulapoczik39714 ай бұрын
Gyönyörü❤
@tomasfarkas28054 ай бұрын
Köszönöm Tisztelettel!
@aszandek5 ай бұрын
Szuper, Köszi!! Hajrá!
@barazdabetyar5 ай бұрын
Széndioxid nélkül nincs élet.
@vanko685 ай бұрын
A szántással, a talajforgatással járó földművelés igazán káros!
@youruf9995 ай бұрын
borzasztó ez az egész eGn, nagyon bonyolult
@thomaslanky80515 ай бұрын
Én sok terméküket ismerem. Tökéletes minőség.
@anominusz.szigma5 ай бұрын
Utólag is csókoltatom aki ezeket kitalálja! Ugyanúgy szintén ahogy kifundálták ezt a "tarló szárzúzása" címzetű ökörséget!
@krisztinabaranyi96196 ай бұрын
hogy lehet másolni?
@horvathnorbert93396 ай бұрын
Az apró gyümölcsök pl. a bemutatott almánál szerintem finomabbak. Nem mindenki eszik meg egyszerre egy ekkora almát.
Пікірлер
💝
🤓👏😄👍