Fantasztikus ember volt, igazi kincs.

Milyen csodásan beszél Weöres Sándor! Gyönyörűen forgatja a szavakat, minden mondata teljes és színesen ízes, változatos és egész egyszerűen élvezetes. Igen, élvezet hallgatni!

Hála a filozófiának, a védák tanainak és egyáltalán eme emberi szellem által megvalósult káprázatos szférának Weöres Sándor számunkra egy olyan lenyűgöző világot hozott létre, amit előtte elképzelni sem tudtunk, sem mertünk és amire bizonyára a Teremtő is rácsodálkozott!

Pécs gyönyörű város 😊 Köszönöm a feltöltést!

Éljen Károlyi Amy és Weöres Sándor

Weöres Sándor: Ének a teremtésről megzenésített változatát az alábbi youtube linken találjátok, a szövegét pedig a link alatt. Jó szórakozást! kzread.info/head/PLRn7syaepsKv0bjAhZtto8BwbhZpcixMQ Weöres Sándor: Ének a teremtésről Amikor Isten a világot szülte, a mindenség az ujjára fagyott. Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne, föléjük gyujtotta fönn a Napot. Recsegtek a jegek, amint a tűz-gyerek fölfele tört. S éledt a föld. A lánggömb kék útján végiggurult, aztán a tükröző mélységbe hullt: habokra ráhajolt, szikrázva fuldokolt, pirosan elhasadt, mint aki sugarat többé se hint - de reggel visszatér az égre megint. És ahogy a Nap a hevét kifújta, a szinekbe-bomlott világra újra árnyék hajolt. S fölkelt a Hold. Ujjasan elomló éjszakai fény, szelid helytartó a király helyén. Míg hajnal előtt szunnyad a színek csokra, fehér legyezőt terít a habokra. Az örök szerelmet példázza ő: dagad és apad, de mindig visszajő. S hogy fény legyen itt lenn ha a Hold kiapadt: kigyujtotta Isten a csillagokat. Nem-változók, aprók, kemények: örök szeretetről beszélnek. S ha burkot vonnak az égre a rémek: eltűnnek, aztán megint visszatérnek. A világ világolt élettelen. Hiányzott mindenből az értelem. Hogy legyen, aki épít, rombol, ember készült hóból és koromból: szájában édesség, fejében fényesség, szivében lüktet a vér s mindegy, hogy mi neve, boldog-e, szives-e, kinek a kedvese: elmegy és vissza se tér.