Vonatok Győrben 5 /vágányzári Helikon IR, RegioJet, terelt Transylvania-Szamos EC/ (2022. Október)
Автокөліктер мен көлік құралдары
Egy újabb győri videó, mely már az 5. erről az állomásról. Az utolsó 2020 őszén készült és úgy éreztem, ideje egy újabbat leforgatni mivel megint annyi minden más lett azóta. A balatonszentgyörgyi InterRegio vonatok helyett, most már Kaposvárig közlekedő Helikon IR vonatok vannak. A veszprémi vonalon bevezették a kétórás ütemet és remot Csörgős szerelvények forognak a legtöbb vonaton. Bár a forgatás ideje alatt pont vágányzár volt, így ezekről majd egy másik videóban... Sajnos ide is elért a névegységesítési hullám, így az összes szombathelyi InterCity vonat már Savaria néven közlekedik. Szerencsére a soproni IC-k még saját nevükön járnak a mai napig. Megjelent két új nemzetközi vonatpár: a Mura és a Dráva IC. A Mura a Rába InterCity-t hivatott helyettesíteni, míg a Dráva új vonatpárként a szlovén fővárossal, Ljubljanával köti össze a Kisalföld központját. Emellett, "régiúj" bécsi EuroCity vonatok is visszatértek, mint a Liszt Ferenc vagy a Csárdás. A covid járvány lecsillapodásával a legtöbb nemzetközi vonat újraindult, a hegyeshalomi gyorsvonatok nem közlekednek. Visszatért a Transylvania-Szamos EC, mely már egészen Nagybányáig közlekedik. A Hortobágy EC végén újra fixen közlekedik a két ukrán hálókocsi, egy kis színt véve az egységes szerelvényekbe (bár most a háborús helyzet miatt ez változhat). Valamint a Dácia gyorsvonat is már Dácia-Corvin gyorsvonatként járja útját, tovább bővítve a szolgáltatást Románia és az osztrák főváros között.
Külön érdekesség még, hogy a RaaberCity kocsik javítása miatt, újra fixen egy 2G IC kocsikból álló szerelvény ingázik az 1-es vonalon, így ennek megörökítése bőven szerepel a videóban. A Vasárnap Szombathely és Budapest közlekedő gyorsvonat most már InterRegio vonatként, de továbbra a 10-es vonalon keresztül közlekedik. Ezen kívül a veszprémi vonalon megjelent a remot Dácsia + Bzx összeállítású szerelvény is, melyet én csak "innovációnak" becézek...
Ez nagyjából lefedi a főbb változásokat melyek 2020 óta kerültek bevezetésre. Az állomáson továbbra is Szalóczy Pál hangját hallhatjuk, de már sok pletyka dereng a cseréről, így kérdés, hogy meddig...
Remélem tetszeni fog, próbáltam minél szélesebb körben felvenni a közlekedő vonatokat, minden kategóriából/irányból megörökíteni egyet-egyet.
Jó szórakozást!! :)
Flickr oldal: www.flickr.com/photos/1891152...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor: / @deakgabor7659
Пікірлер: 38
16:23-nál a Helikon Interrégiónál egyszerűbb lett volna a kimaradó állomásokat bemondatni szerintem. :) Üdv. Balatongyörökről! Szuper a videód, gratulálok az igényes munkához! :) Vannak a csatornámon balatongyöröki hobbi-videók (ez nem a reklám helye, tudom :))
@peterbuda
Жыл бұрын
Köszi szépen :D Amúgy lehet tényleg egyszerűbb lenne a kimaradókat mondani, csak gondolom követték a standard protokolt :D
43:38-as felvétel mikor készült? :D
@peterbuda
Жыл бұрын
asszem okt 23-án, de lehet 1-2 napot tévedek
@1967628108
Жыл бұрын
@@peterbuda Köszi. :D
@peterbuda
Жыл бұрын
@@1967628108 nincs mit :D
Jo lett🎉
@peterbuda
Жыл бұрын
Köszönöm :D
Lovely!
@peterbuda
Жыл бұрын
Thanks :D
Szuper videó !
@peterbuda
Жыл бұрын
Köszönöm :)
39:25 -nél az a Dacia+BZ pótokból álló szerelvény szép látvány :D Veszprémi személy?
@peterbuda
Жыл бұрын
Jaja, veszprémi személy... Én csak ironikusan "innovációnak" szoktam nevezni :D
Itt leszek holnap 😀👍
@peterbuda
Жыл бұрын
Rendben :D
Tatabányával ellentétben (ahol jelenleg Mátyus Kati hangját hallhatjuk) szerencsére Győrben még Szalóczy Pál és Weidemann Krisztina hangját hallhatjuk.
@peterbuda
Жыл бұрын
Jaja, majd meglátjuk meddig marad még így
@kozlekedesfan2007
8 ай бұрын
@@peterbudaSajnos már nem...
@peterbuda
8 ай бұрын
@@kozlekedesfan2007 tudok róla, elvégre minden reggel ott szállok le a vonatról :D
*Transilvania-Szamos EC 😉😁
@kozlekedesfan2007
Жыл бұрын
Nem összetévesztendő a TRANSSYLVANIA InterCity-vel, ami a Keleti pályaudvar és Arad között járt.
Jól lett a video❤🚆🚉
@peterbuda
Жыл бұрын
köszönöm :D
Terv szerint a 2022/23-as menetrendváltással cserélnék le Szalóczy Pált Mátyus Katalinra. A Solari kijelzők maradnának. Hiányzott, mint egy falat kenyér…
@peterbuda
Жыл бұрын
Hamarabbra vártam de az a baj, hogy december sincs már olyan messze... alig 1 hónap...
@attilasomogyi7156
Жыл бұрын
@@peterbuda Szerencsére nem így lett, de sajnos tényleg csak idő kérdése... legalább az 1-es vonalhoz meg Fradihoz ne nyúltak volna hozzá (utóbbi is érintetlen remélhetőleg még)... holnap megyek Győrbe, reményeim szerint még élvezhetem Szalóczy hangját meg pl. az EC szignált...
@peterbuda
Жыл бұрын
@@attilasomogyi7156 hát jó lenne ha maradnának, de úgy is tudjuk mi lesz a vége... Győrhöz pedig jó szórakozást kívánok, biztos jó lesz :D
@kozlekedesfan2007
Жыл бұрын
Végül szerencsére nem így lett.❤️
@peterbuda
Жыл бұрын
@@kozlekedesfan2007 egyelőre, de kitudja meddig lesz még
Kár, hogy Bz-s interregio nem volt. Egyszer lement Pécsig!
@peterbuda
Жыл бұрын
Úgy tűnik nem fogtam ki egy "szerencsés" napot sem... :DD
40:00
20:44
27:05
16:40
🚆❤️❤️