Volvo 860VNL avagy Columbo felesége

Megjött az ùj traktor,igy nem hagyhatom ki hogy be ne mutassam nektek!

Пікірлер: 156

  • @ottojager5168
    @ottojager51683 жыл бұрын

    Szuper gép, minden jót kivánok hozzá!!!

  • @truckerworld2898
    @truckerworld28983 жыл бұрын

    Szia Laci. Gratula a verdához, leld benne örömödet, és millió baleset mentes kilométert kívánok. :-) Ha szabad így fogalmaznom, "vastagok" a munkaadóid. :-D A 860-as széria a volvo zászlóshajója, így az egyik legdrágább is. Persze most ne nézzük a speciális típusokat, szóval 200.000 dollárt nem ad ki minden cég vontatóra. Habár mostanában az eladásokból kivehető, hogy a 2018-ban leköszönő 780-ast váltó 860 kezd egyre sikeresebb lenni mint a 670-est váltó 760. Évekkel ezelőtt a 780-ast O/O-k vették, vagy tényleg a volvo fanatikus cégek. Gyakorlatilag a long haul-ban a 670-es volt a sztár, ami érthető volt a kedvezőbb ára miatt. (Ezt most csak a volvo házon belüli eladásaira értve) A motorból is a TC változatot vették bele, ami nem a magas lóerőre, hanem az optimalizált lóerő/nyomaték arányra van kihegyezve, ezzel is a hosszútávú fuvarfeladatokra felkészítve. Szóval abszolút hozzáértően választották meg a vontatót, nem a legolcsóbb, és a legpuritánabb típust vették. A volvo szerintem az egyik legjobb választás Észak Amerikában. Habár a piaci részesedésük elmarad a nagy amerikai óriásoktól (Freightliner, Peterbilt, Kenworth) még így is tisztes helyen áll az eladásokban. A Mack-et, és a Western Star-t már verik. :-)

  • @Gy1mb0w
    @Gy1mb0w3 жыл бұрын

    Nagyon szép az új paripa! Balesetmentes utakat kívánok!

  • @kriszto4
    @kriszto43 жыл бұрын

    Barátkozzatok össze! És sok sok balesetmentes kilométert kívánok !

  • @viktorjuhasz2427
    @viktorjuhasz24273 жыл бұрын

    Nagyon szuper a gép!👍

  • @MrTzs1
    @MrTzs13 жыл бұрын

    Nagyon szép! Széles utat neked Laci!!!!!!!!

  • @khalifayouki1
    @khalifayouki13 жыл бұрын

    Gyönyörű kamion. Gratulálok hozzá.

  • @GaborTrucker
    @GaborTrucker3 жыл бұрын

    Gratulálok ehez a vontatóhoz. Nagyon tetszik nekem is. Talán a legszebb az aero kamionok közül.

  • @jozsefbalogh1067
    @jozsefbalogh10673 жыл бұрын

    Gratulálok utadhoz! Tudom magam részéről milyen nehézségekkel jár egy új élet. Jó magam is szakma beli vagyok! Azok közül kik a kalandvágyból kezdték el! Köszönöm az őszinte videóid! Bakancslistán van az számomra a világ járás! Azonban ami itt Európában hiányzik az a hely csupán, és a látvány!

  • @istvanvaron3380
    @istvanvaron33803 жыл бұрын

    Gratulálok joegeseget jó jo utat és sok szerencsét az új volvohoz.

  • @tamasberkics232
    @tamasberkics2323 жыл бұрын

    Nagyon szép ez a gèp Laci!!sok sok balesetmentes km kívánok neked!!

  • @jozsefpusuma2741
    @jozsefpusuma27413 жыл бұрын

    Szerbusz Laci! Nagyon tetszett a bemutatód, hát a mikró és TV- működését meg megoldatod a műhellyel és máris szép az élet. az anyós ülés meg nem számít mert két ágyad is van. Egyszóval örülök hogy a sorsod csupa jó dologgal kezd rendeződni. Erőt , egészséget balesetmentes jó utakat kívánok hozzá , Baráti Tisztelettel: Józsi.

  • @calitry88
    @calitry883 жыл бұрын

    Nagyon szép! Jó játékot vele,akarom mondani jó munkát vele 🤗

  • @viccesrobi1364
    @viccesrobi13643 жыл бұрын

    nagyon király a gép. el is gondolkoztam, hogy visszamennék kamionozni, csak legalább ilyen fülkében :)

  • @istvandanyi7867
    @istvandanyi78673 жыл бұрын

    Gratula az új Volvohoz! 😉👍👍

  • @ferencnagy6341
    @ferencnagy63413 жыл бұрын

    Szia Laci. sok szerencsét,széles utat az új autohoz. Nagyon szép. Gratulállok!

  • @ferenckovacs5572
    @ferenckovacs55723 жыл бұрын

    Gratulálok az új géphez és balestementes kilómétereket kívánok !

  • @manhertzjozsef
    @manhertzjozsef3 жыл бұрын

    Eddig azt hittem, hogy nagy Volvóm van (V70). 😃 Imádom ezeket csőrös kamionokat. A magyar autópályákat is megszépítenék. Kösz a bemutatót, igazán jólesett!

  • @nandorszilagyi477
    @nandorszilagyi4773 жыл бұрын

    Jól néz ki nagyon gratulálok hozzá! :)

  • @hellpanzer2357
    @hellpanzer23573 жыл бұрын

    Nagyon gyönyörű Gratulálok hozzá

  • @jozsefattilabalogh7930
    @jozsefattilabalogh79303 жыл бұрын

    Nagyon szuper :) Jó utakat vele :)

  • @gaborszemenyei6976
    @gaborszemenyei69763 жыл бұрын

    Szuper jo a járgány. Baleset mentes utat kívánok.

  • @norbertott3648
    @norbertott36483 жыл бұрын

    Gratulálok az új kamionhoz sok baleset mentes mérföldet kívánok hozzá.

  • @kis717
    @kis7173 жыл бұрын

    Szép járgány! Gratula 😎

  • @sonny82
    @sonny823 жыл бұрын

    Nagyon szèp kamion sok sikert ès sok problèmamentes kilòmètert.

  • @zoltan_szabo_31
    @zoltan_szabo_313 жыл бұрын

    Nagyon komoly gép, balesetmentes utakat vele!

  • @CsabaReikort
    @CsabaReikort3 жыл бұрын

    Nagyon szép gép!

  • @bratoman
    @bratoman3 жыл бұрын

    Nagyon szép vasat kaptál, igazán élhető a belső kialakítás. Kimondottan szimpatikus, hogy nappali tevékenységhez ott van az a kis asztal két oldalt a kényelmes ülőlehetőséggel és az ágy sem zavar benne. Azért ebben már lehet hetelni. Sok balesetmentes km-t kívánok hozzá!

  • @jozsefszakacs2801
    @jozsefszakacs28013 жыл бұрын

    Gratulálok! Nagyo szép kamion! Brutál jó hangja van a motornak! Használd egészséggel sok balesetmentes km kívánok vele! Szerintem én is egy ilyen 860 as volvot irtam hogy fogol kapni! A jbg travelos is ilyennel jár nézem a videóit azért is gondoltam neked is menne az orcádhoz egy ilyen!

  • @csikijeno3909
    @csikijeno39093 жыл бұрын

    GATULALOK minden jó kivanok és szerencsés utakat

  • @simoncsaba3934
    @simoncsaba39343 жыл бұрын

    Nagyon pöpec👌👌 Kipróbálnék egy ilyen vasat🤔

  • @attilarozsavolgyi5568
    @attilarozsavolgyi55683 жыл бұрын

    Szia! Gratulálokaz új traktorhoz, amit már nagyon is kiérdemeltél! Nagyon sok balesetmentes és élményekkel teli kilométert és mérföldet kívánok! (én ki sem szállnék belőle) :)

  • @jutacserha894
    @jutacserha8943 жыл бұрын

    Nagyon jó volt a videó, és érdekes hogy mekkorák az amerikai kamionfülkék az európai kamionokhoz képest

  • @Live.Every.Moment
    @Live.Every.Moment3 жыл бұрын

    Szép gép,nem semmi.Az ülést szerintem a főnök azért szedette ki,hogy nehogy véletlenül valaki utazzon veled.😁 Rothadék az összes főnök 😉 Tisztelet a kivételnek .

  • @kispalpista841
    @kispalpista8413 жыл бұрын

    Szuper truck Laci gratulálok használd kènyelmesen szèp Csajszi

  • @attilanagy5137
    @attilanagy51373 жыл бұрын

    Fincsi a gep Laci! Aztan sok szazezer balesetmentes kilometert kivanok hozza!!👍

  • @alimanjozsi2998
    @alimanjozsi29983 жыл бұрын

    Nagyon sok, baleset és hatóságmentes kilométert kívánok.

  • @verebilaszlo8947
    @verebilaszlo89473 жыл бұрын

    Columbo felesége 😁 Nagy arc vagy druszám 🙏 Grat az új géphez,sok balesetmentes km-t vele 😊

  • @legjobbakona8533

    @legjobbakona8533

    3 жыл бұрын

    De Columbo felesége nem létezik, csak fikció.

  • @andrewsz8552

    @andrewsz8552

    3 жыл бұрын

    ​@@legjobbakona8533 Peter Falk felesége többször is szerepelt a sorozatban epizódszereplőként.

  • @Zoli9007

    @Zoli9007

    3 жыл бұрын

    @@andrewsz8552 csak akkor még senki sem tudta, hogy az ő 😂

  • @peti500tc
    @peti500tc3 жыл бұрын

    Hello! Ez nem új fejlesztés én 2005-ben kaptam egy hasonlót csak az még 12 literes volt. A legjobb motor! 9,5 évesen adtam le és soha nem hagyott ott sehol. De érdekes, hogy nálunk ez 500 lóerős. Sok sikert hozzá, szerintem tetszeni fog a váltó zseniális!

  • @nagyoknagyok9243
    @nagyoknagyok92433 жыл бұрын

    Nice Volvo! 👌😘

  • @istvangalambos793
    @istvangalambos7933 жыл бұрын

    Gratulálok az új vashoz Laci! Sok balesetmentest kívánok vele! Jöhetnek a feltöltések.... Ui. Remélhetőleg jobb minőségűek mint az európai társai...

  • @marknagy5126
    @marknagy51263 жыл бұрын

    nagyon szep kamion tele vagy sok sok extraval

  • @norbertlaszlo1323
    @norbertlaszlo13233 жыл бұрын

    Ebben már azért el lehet élni jó nagy! :)

  • @attilavanicsek6050
    @attilavanicsek60502 жыл бұрын

    Nagyon szép ez a Volvo. Gratulálok hozzá. Nagyon sok balesetmentes mérfoldet kívánok! Az anyósulés kiszerelése szerintem értelmetlen!

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    2 жыл бұрын

    Szerintem is,bàr igy jobban tudok indulàskor bepakolni.

  • @hunzolee
    @hunzolee3 жыл бұрын

    Sok sikert kivanok hozza. Addig jo amig uj. Majd olyan 100ezer merfold utan jonnek elo a problemak. Jo utat es vigyaz magadra.

  • @paradijanos5731
    @paradijanos57313 жыл бұрын

    Szuper “kis” nagy kamion!Kívülről is szép!Kár hogy nincs az elején rács! Belül annyi tároló van hogy el is fogod felejteni mit hova raksz 😁😁 Egy ami megfordult a fejemben hogy azt a létrát ami tartja az a kis tépőzáras cucc az meddig fogja bírni a jó kis gödrös utakon.Mert az ha lecsapódik ott mögötted tuti be fogsz sz..ni 🤣🤣🤣 Bár ne legyen így! Vigyázz magadra!!Vigyázz az új szélvédőre!!! Várjuk a további jó videókat!!!!

  • @andrewsz8552

    @andrewsz8552

    3 жыл бұрын

    Nagyon mély kátyús utakra amúgy sem mehet vele, mert alacsony szoknyát tettek rá, mint a verseny kamionokra :)

  • @rolandmolnar5932
    @rolandmolnar59323 жыл бұрын

    Gratulálok a vontatóhoz, sok örömöd legyen benne, és sok sok balesetmentes km. A létrára tudod is rakni a kamerát.

  • @metatron917
    @metatron9173 жыл бұрын

    Gyönyörű kamion, de ahogy mondod is, új fejlesztésű motor, ezt elsőre ritkán találják el ugy h jó is legyen.

  • @kareszpont
    @kareszpont3 жыл бұрын

    Szép. Szép. Tetszik.

  • @gaborv.i.1550
    @gaborv.i.15503 жыл бұрын

    Jó ribancos eleje van 😆 fajin, vinnèm 1 körre👍 szerencsès utakat haver! Cool a verda!..

  • @zsolts5576
    @zsolts55763 жыл бұрын

    Codálatosz köszi 👍

  • @Magyari1
    @Magyari13 жыл бұрын

    gyönyörű

  • @csibeszke80
    @csibeszke803 жыл бұрын

    Köszi a videót és jó utat kívánok! Örülök, hogy nem Kenworth lett. A pecar motor nem volt a legerőssebb.

  • @Megtor

    @Megtor

    3 жыл бұрын

    Volvo

  • @csibeszke80

    @csibeszke80

    3 жыл бұрын

    @@Megtor bocs ki maradt a nem :D

  • @taishudai1472
    @taishudai14723 жыл бұрын

    Na ez mán döfi Báttya.:) Kívül belül nagyon komoly a gép. Baba na.:) Azért a Kenworth is nagyon rock volt, de együttélni ez a Volvo nagyon fullos.

  • @istvandr.kristof5726
    @istvandr.kristof57263 жыл бұрын

    Sok szerencsét az új géphez, csinálj vele sok jó filmet nekünk!😀

  • @GyulaJentetics
    @GyulaJentetics3 жыл бұрын

    Kiru Laci jó a duma Hajrááá!! 💯🍀👍💪🤟🤗

  • @krisztinapeter5480
    @krisztinapeter54803 жыл бұрын

    Szia Laci! Nagyon szép és kényelmes az új gép, balesetmentes, munkát kívánunk!!! Jó egészséget!!! Talán a vadrács hiányzik?

  • @bandit6542
    @bandit65423 жыл бұрын

    Bazi jól néz ki.

  • @belasimon4246
    @belasimon42463 жыл бұрын

    Jó nagy monstrum !

  • @arpadtoth3622
    @arpadtoth36223 жыл бұрын

    Szia.nagy respect.mindig is eszt akartam csinalni de meg akadtam angliaba.inet akartam brit columbiaba menni.ma rugtak ki.segitcs

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    3 жыл бұрын

    Csak azzal az infòkkal tudok segìteni amiket a videòkban mondtam el. Nèzd meg a hogyan gyere cìmű videòt ès abban minden benne van mit kell csinàlni. Amugy a virus miatt most nem egyszerű

  • @romansorin5859
    @romansorin58593 жыл бұрын

    Ok a Volvo Jo utat!!

  • @attilakappel2709
    @attilakappel27093 жыл бұрын

    Ülésfűtés......jézusom,a Volvókban amúgy is olyan fűtés van mint állat😀😀Szauna.......

  • @Boomerang79
    @Boomerang793 жыл бұрын

    Szia. A turbo compound nem új találmány. A scania használta először 2001-ben a 470-es euro 3-as motornál. Egy energia kinyerő rendszer ami a turbóból kilepő kipufogógáz energiáját használja fel amit a főtengelyre vezetnek vissza. Hatékonyabb és nyomatékosabb lesz tőle a motor...

  • @attilalaki
    @attilalaki3 жыл бұрын

    Nagyon frankó az új volvo, gratula hozzá. Amit nem említettél de érdekelne, hogy a felső ágyon a matrac jobb-e mint a bérelt vonatóban volt? Vagy ugyan azt rakták ebbe is?

  • @alexmercedes8821
    @alexmercedes88213 жыл бұрын

    Széles utat,gumifákat kívánok. Mi a lényege hogy mutatja a váltó és a hátsó tengely hőmérsékletet??( Az Európai kamionokon nincs)

  • @charliedoktor6706
    @charliedoktor67063 жыл бұрын

    Végre kaptál egy rendes kamiont😎

  • @csabanagy3445
    @csabanagy34453 жыл бұрын

    Egy fontos dolgot nem tudtunk meg.....hol a sör? :D

  • @DomokosLajos
    @DomokosLajos3 жыл бұрын

    Jó lenne már itthon is ilyen fülkék

  • @imrejoo2760
    @imrejoo27603 жыл бұрын

    A hód(beaver) mivel érdemelte ki hogy az új masina kerék mögötti gumiján utitárs legyen.?

  • @slaszlo9088
    @slaszlo90883 жыл бұрын

    Laci szevasz! Egy nem szakmai kérdés! Ebben a hidegben látsz madarakat ott a környezetedben , amerre jársz- kelsz ?

  • @FabiFreight
    @FabiFreight3 жыл бұрын

    Szia Laci. Sok balesetmentes kilométert neked !!

  • @FekZso
    @FekZso3 жыл бұрын

    Nekem felállt rá :) bárcsak járhatnánk mi is ilyenekkel itt Európában

  • @petyaambrus2139
    @petyaambrus21393 жыл бұрын

    Szia Laci! Én úgy tudom, hogyha üresben van az autó, akkor van fogyasztás alapjáraton, ha sebességbe van, és leveszed a lábad a gázról, motorfékkel nincs fogyasztás................. vagy ez már régen volt így?

  • @_Tinky_

    @_Tinky_

    3 жыл бұрын

    most is így van

  • @fpsfunwelsh
    @fpsfunwelsh3 жыл бұрын

    Jobb nem történhet egy kamionossal, hogy kap egy Volvót!👍👍👍

  • @fpsfunwelsh

    @fpsfunwelsh

    3 жыл бұрын

    A váltónál kihagytad az "L" gombot. Ha lerohadsz váltóhiba miatt, benyomod, és tudsz vele mozogni, eltudsz vele menni szervízbe.

  • @istvangalambos793

    @istvangalambos793

    3 жыл бұрын

    @@fpsfunwelsh Hooo te ezt honnan tudod...😉

  • @fpsfunwelsh

    @fpsfunwelsh

    3 жыл бұрын

    @@istvangalambos793 🍻🍻

  • @istvangalambos793

    @istvangalambos793

    3 жыл бұрын

    @@fpsfunwelsh Mondjuk erre a "Taknyosvarjúm"lecserélném...

  • @fpsfunwelsh

    @fpsfunwelsh

    3 жыл бұрын

    @@istvangalambos793 Tavaly mentem először kányával, nem jött be. Pályán még elmegy, de bundeszen nagyon kemény a rugózása, meg a nyomvályúba sem szeret menni, de mellette se.

  • @laszlopapp5713
    @laszlopapp57133 жыл бұрын

    De gyönyörü sok baleset mentes kilómétert vele.

  • @orebro3016
    @orebro30163 жыл бұрын

    Mennyit lehet ezzel keresni ?

  • @jenoszikla3243
    @jenoszikla32433 жыл бұрын

    nagyon szép csak kényes a szie.

  • @hep455
    @hep4553 жыл бұрын

    Aztaa na ez már jó gép,, jó munkát balesetmentesen

  • @krisztianpalotai8867
    @krisztianpalotai88673 жыл бұрын

    Hangyabűűür...!🤣🤣🤣🤣

  • @MrAngelfirst
    @MrAngelfirst3 жыл бұрын

    Klen flo befigyel azért😉

  • @tomstiener1284
    @tomstiener12843 жыл бұрын

    Hello, a Clean California stickert minel kozelebb kell tenni az elejehez, a CHP nek ha ki kell szallni megnezni a truckstopban akkor ha mar kissallt talalni fog valamit jobb azt az elejere tteni : ) tripak az jo lenne neked ha ennyit mesz hideg helyen

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    3 жыл бұрын

    Nincs olyan sticker rajta,de amugy ennèl a cègnèl nem jàrunk californiàba

  • @highwayman2195
    @highwayman21953 жыл бұрын

    Lassan itt az ideje, hogy vegyél egy saját csőröst és elkezd kaszálni a tallért.

  • @istvankalaszi4438
    @istvankalaszi44383 жыл бұрын

    A fogyasztás, angol vagy amerikai gallon?

  • @tamastorok8512

    @tamastorok8512

    3 жыл бұрын

    Vélhető, hogy az Egyesült Államokban(Észak Amerikában) az US. gall. a mérvadó.

  • @kormanyos1692
    @kormanyos16923 жыл бұрын

    A tc nem új fejlesztés, már 2001-ben használta a Volvo.

  • @01Hmmmm
    @01Hmmmm3 жыл бұрын

    Klassz, bár kissé szokatlan jobb egyes nélkül (amit főnök berakhat egy másikba). Vadrácskemény az eleje? Habár nem tudom, mennyire esélyes ott vadállatot ütni, itthon sajnos nagy a szarvasveszély, borz és róka szinte mindennapos. Emiatt se nagyon érdemes országúton döngetni 90 km/h fölött.

  • @sandorficsor2978
    @sandorficsor29782 жыл бұрын

    Hogy lehet kijutni kamionozni

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    2 жыл бұрын

    Van róla két videóm is fent itt a csatornàn

  • @martinblazko5236
    @martinblazko52363 жыл бұрын

    Miért vannak a sebességmérőn a km/h fokozatok nagyobb számokkal írva mint a mp/h? USA-ban nem fordítva szokott lenni? Gratula az új Volvohoz 👏

  • @DeteCT0R

    @DeteCT0R

    3 жыл бұрын

    Kanadai cegnel van es nem USA-ba dolgozik attol fuggetlenul hogy USA-ba fuvaroz. Kanadaba pedig ha joltudom km/h-t hasznalnak es litert is gallon helyett. Vagyis a ceg szekhelye Kanada.

  • @janosszathmari982
    @janosszathmari9823 жыл бұрын

    És én még azt hittem, hogy az európai kamionok tágasak😆

  • @danielszabo-pal2685
    @danielszabo-pal26853 жыл бұрын

    Én eddig azt hittem hogy azért 860 mert 860 lóerős! Mint EU-ban az FH16 750... Az is 750 lovas... Érdekes... Akkor a 16 literes motort ki se vitte a Volvo Amerikába?? Mert ez a 860 is csak a 13-assal ketyeg

  • @_Tinky_

    @_Tinky_

    3 жыл бұрын

    D13-ból a legerősebb 500LE. Az ottani össztömeghez bőven elég. D16-ból mennyiséget nem lehetne eladni (ahogy európában sem itt is csak a skandináv 60t össztömeg miatt és a túlméretes fuvarok miatt van létjogosultsága), de a szervízhálózatban akkor is kellene alkatrészt készleten tartani. Sok pénzt lekötne. Ha valaki erősebb motort akar akkor ott a Cummins X15, de sok biztosan ne fogy belőle. Ja, sík úton egy 40t-s kamion 89km/h-s mozgatásához kevesebb mint 200LE elég. Többre csak az emelkedők miatt van szükség.

  • @miklosjuhasz4611
    @miklosjuhasz46113 жыл бұрын

    Mennyibe kerül Nálatok egy doboz Marlborlo?

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    3 жыл бұрын

    16 CAD .Ezèrt veszem a duty free-ben😃

  • @miklosjuhasz4611

    @miklosjuhasz4611

    3 жыл бұрын

    @@lacikoncz Ez durva különbség. Legyen sok szerencsét az új traktorral, én folyamatosan követem a feltöltéseket és nagyon szeretem őket. Köszönöm! ( like mindig megy :-) )

  • @haram313
    @haram3133 жыл бұрын

    EGY NAPJA LAKSZ BENNE DE MÁR EGY SZEMÉTDOMB. GRATULÁLOK.

  • @zsozso3755
    @zsozso37553 жыл бұрын

    fél perce nézem de tuti egy komplett hálószoba van benne

  • @BL-wo9xc
    @BL-wo9xc3 жыл бұрын

    Főnökök már csak ilyenek! Tényleg furcsán gondolkodik!

  • @andrewsz8552

    @andrewsz8552

    3 жыл бұрын

    Biztos skót volt valamelyik felmenője :)

  • @miklosjuhasz4611
    @miklosjuhasz46113 жыл бұрын

    Nálunk most 7.15942 CAD

  • @istvanvarga6648
    @istvanvarga66483 жыл бұрын

    Gratulálok!Azért szép teljesítmény két év után egy vadonatúj jármű!

  • @gezaneozvjolankakiss7576
    @gezaneozvjolankakiss75763 жыл бұрын

    114 kilót bír el a felsőágy? :O :D

  • @andrewsz8552

    @andrewsz8552

    3 жыл бұрын

    A kövérebb alul fekhet csak :)

  • @zoltanszabo7169
    @zoltanszabo71693 жыл бұрын

    Eltaláltam, hogy Volvo lesz. Egymillio kilométert.

  • @szabolcsbuzasi7905
    @szabolcsbuzasi79052 жыл бұрын

    Heló. Lenne pár kèrdèsem. USA-Ba Kanadába nem kell mèg mindíg tachograf?Feltünt hogy az amerikai kamionokban nincs tacho,azt hallottam hogy kèzzel mint egy menetlevelet kell vezetni. Illetve szerinted technikailag jobbak e az amerikai kamionok az európaiaknál,nekem így a videók alapján technikát tekintve rosszabnak tünnek.Illetve azt a 460 le is kevèsnek tűnik egy ekkora szekrènyhez.Mèg a Volvo Mack okè de a Kenworth ès Fightliner hát nem is tudom...

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    2 жыл бұрын

    Van tacho, e-log a neve.

  • @arpadtoth3622
    @arpadtoth36223 жыл бұрын

    Hahò.a nyomda az minek?

  • @lacikoncz

    @lacikoncz

    3 жыл бұрын

    A vàmpapirokat kinyomtatni.

  • @vargamate2370
    @vargamate23702 жыл бұрын

    Van 12v át alakító 220 v ra