Világokon át 7. rész - A tudatos élet

A világokon át című tv műsor metafizikai gondolatokkal próbál válaszokat adni a "nagy kérdésekre", illetve vagy kiegészíti vagy támadja a természettudományos elméleteket, melyek, ha komoly kérdésekről van szó, sokszor dogmatikusak. A műsor 12 részét egyszerűen azért töltöm fel, mert eléggé pontosan körülírja azt, ami nélkül a békés együttélés elképzelhetetlen. Az egység és ennek felismerése, az egységélmény. A metafizikai (ha úgy tetszik spirituális, ezoterikus vagy szimplán vallásos) értelemben vett egységélmény ismerete nélkül, az egész békesség filozófiát el lehet felejteni. Kár az erőlködésért. Tehát, kedves embertestvéreim, nyissátok ki az ablakokat a koponyátokon és merüljetek élvezettel a nagy gondolatok mély vizeibe és halásszatok ki onnan valami valóban hasznosat.
Az 7. részben megszólal:
Müller Péter író, Sári László kelet-kutató, Mireisz László filozófus, Bakos Attila író, Dúl Antal teológus
A sorozatot a Gyalogtesók töltötték fel és csak reménykednek benne, hogy a videók nem lesznek törölve (copyright). A Földkörüli Gyalogtúráról és a Gyalogtesókról itt:
www.freeforum.hu/gyalogtesok

Пікірлер: 25

  • @BsVm0914
    @BsVm091410 жыл бұрын

    Köszönöm a Gyalogtesóknak az egész sorozat feltöltését. Annak idején a TV-ben láttam az egészet és nagyon tetszett. Szerettem volna többször is megnézni. Kerestem könyvesboltokban a DVD-t. Hiányosan voltak meg és számomra igen drágán. Ezért örültem meg, hogy itt felfedezhettem - most már szinte minden részt. Nekem furcsa, hogy kevesen nézték meg. Ismerőseimet sem érdekelte. Látatlanban elutasították ezeket a témákat. Hát, ilyen világban élünk... Az embereket más dolgok érdeklik... Azért közzéteszem... Ha csak egy ember figyel fel rá, már megérte.

  • @evadomokos-szabolcsy6787
    @evadomokos-szabolcsy67872 жыл бұрын

    Dúl Antal szavai annyira megérint. Köszönöm ezt a fantasztikus filmet🙏

  • @jollyjoker8163
    @jollyjoker8163 Жыл бұрын

    Egyik régi kedvenc sorozatom, köszönöm a feltöltést!

  • @kaboca56
    @kaboca564 жыл бұрын

    Ez a leghatékonyabb rész köszönöm.

  • @Sophie-cn5dv
    @Sophie-cn5dv7 жыл бұрын

    Nagyon köszönöm a feltöltést. Elmerültem benne :)

  • @illesnekovesi924
    @illesnekovesi9247 жыл бұрын

    Köszönet,ezt aziranyt is.!!!

  • @rozsadajka4008
    @rozsadajka4008 Жыл бұрын

    Csodas !

  • @rebekamolnar1513
    @rebekamolnar15135 жыл бұрын

    🙏🌌🌄😇

  • @gyalogtesok
    @gyalogtesok12 жыл бұрын

    A nyolcadik rész kimaradt. Súlyos hibák vannak a hanganyagban. Sokszor nem hallani, illetve nem érteni mit beszélnek benne. Ennek ellenére megpróbáltam feltölteni. Érdekes, hogy a youtube által jelzett szerzői jogi problémák ellenére, 11 részt mégis hajlandó volt a youtube elfogadni, de pont ezt a hibásat a filmben hallható egyik zeneszám miatt letiltotta. Így a nyolcadik rész a hiba és youtube miatt, nem lett feltöltve.

  • @HunGyula
    @HunGyula12 жыл бұрын

    Köszi, hogy elárultad mindezt, érdekes!:) A "pótolható" kifejezés alatt mindössze annyit értettem, hogy az erre járó ember az ide fel nem töltött részeket megnézheti a videótárban.

  • @Felixcica
    @Felixcica12 жыл бұрын

    Szia!:) És máshová feltölteni már próbáltad?Ha igen,és sikerült,megmondanád hova?Köszi!

  • @gaborhontvari4785
    @gaborhontvari47859 жыл бұрын

    8.rész: vimeo.com/43790120

  • @gangapurna
    @gangapurna10 жыл бұрын

    Nekem megvan az egész sorozat, ha esetleg érdekel valakit. A 3 DVD már nincs meg, de mielőtt kölcsönadtam volna, csináltam magamnak másolatot...

  • @kend599

    @kend599

    10 жыл бұрын

    Engem érdekelne nagyon, régóta vadászom, de nem sikerült begyüjteni az egészet. Hogy oldhatnánk meg, hogy megnézhessem őket?

  • @HunGyula
    @HunGyula12 жыл бұрын

    Az MTV Videótárban megtalálható az összes rész, így a hibás onnan pótolható.

  • @HunGyula
    @HunGyula10 жыл бұрын

    A megjegyzések között olvashatod ennek okát. Próbáld meg még az MTV videótárát! Hátha még fent vannak a részek, és megnézhetőek onnan is.

  • @kedvenc65
    @kedvenc6511 жыл бұрын

    nem talalom a8.kat az a kedvencem

  • @mihalynagy7730
    @mihalynagy77303 жыл бұрын

    Vajon ki írta a bevezető szöveget?

  • @tilcord

    @tilcord

    2 жыл бұрын

    Szerintem Lőrincz Gabriella. Én úgy tudom, nem csak bemondóként vett részt a műsor készítésében. A könyvváltozathoz is ő írta az előszót.

  • @mihalynagy7730

    @mihalynagy7730

    2 жыл бұрын

    @@tilcord Nagyon hálás vagyok érte. Számomra a felvezetők és a "Tordi Géza" által tolmácsolt rész igazán tiszta és tudatos! :-) Engem elvitt a saját utángondolás irányába.

  • @dahahun

    @dahahun

    2 жыл бұрын

    @@tilcord Valóban Lőrincz Gabriella írta a sorozat szövegeit. Hálás vagyok, hogy vágóként dolgozhattam vele a sorozaton (5. résztől - 12. részig).

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 Жыл бұрын

    Valaki képtelen a szeretetre ? Ez nem igaz !Mert mindenki tudja szeretni őnmagát . Aki nem akar szeretni az egy másik kőnyv !

  • @meszarosjakabne6684
    @meszarosjakabne6684 Жыл бұрын

    Mindenki erős valamiben , mindenki gyenge valamiben .Ezért nem nem élnek harmoniåban vagy éppen ez harmonizálja ! Attol fűzig hogy honnan nézűk !

  • @gyalogtesok
    @gyalogtesok12 жыл бұрын

    Hiába próbálnám pótolni. A youtube újra azonosítaná a műsorban hallható védjegyzett zenét és letiltaná a videó hangját. Így is ott van a videókezelőmben az összes rész mellett, hogy harmadik féltől származik a tartalom. Az egyik részt Németországból nem lehet nézni. A nyolcadik a feketebárány.

Келесі