Tvrtko: " Két év után teljes titokban Magyarországon jártam!" - L. Dézsi Zoltán nagyinterjúja velem

Komoly oka volt annak, hogy csaknem két év után Magyarországon voltam egy hónapig, méghozzá úgy, hogy arról szinte senki sem tudott. Nem mentem tömegbe, nem nagyon találkoztam senkivel, viszont készült velem egy hosszú beszélgetés, kollégám és barátom, L. Dézsi Zoltánnal kiváló közreműködésével. Rendkívüli és egyszeri ez az interjú, hiszen Zoli segítségével a saját csatornám vendége voltam. Beszéltünk sok mindenről: arról, hogy miért is vagyok otthon, hogy annak idején miért költöztem külföldre, és szóba került az is, hogy Amerikában maradok-e. Többek között elmeséltem, hogy mit jelentett nekem a szénbányász édesapám, illetve azt is, hogy lakom-e majd még valaha Magyarországon...?!
Ez hát a bensőséges beszélgetés, meg még sokkal, de sokkal több ennél. Az interjú egyébként a főváros zajától távol, egy pici magyar város tévéstúdiójában készült, magán a felvételen pedig csak azok vettek részt, akik hozzám a legközelebb állnak. Álljon is itt a stáblista:
Riporter: L. Dézsi Zoltán
Operatőrök: Varga Zsolt és Varga Dezső
Adásrendező: Dömötör Tamás
Tartalmas kikapcsolódást kívánok. Remélem sok érdekességet kaptok ettől az órától, mert igazából az volt a cél!
#titkok #interjú #retrológus #l.dézsizoltán #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

Пікірлер: 186

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi82303 ай бұрын

    Fantasztikus, remek beszélgetés volt élveztem minden percét! Tvrtko őszinte, alapos, tehetséges, önazonos és egyedi riportjai vannak, videói amit mindig nézek!

  • @andreakatona9715

    @andreakatona9715

    2 ай бұрын

    A fiaddal készült riportot imádtam.

  • @zsp570
    @zsp5703 ай бұрын

    Tvrtko ezer csodája közül az egyik legnagyobb az, ahogy az életlátását/világszemléletét (nem véletlenül cseréltem meg az utótagokat) valóban mindannyiunknak át tudja adni. Az "egy életünk van, és abban fel kell ismerni, hogy mi az igazán fontos" pl. számomra meghatározó üzenet.

  • @tuzgago
    @tuzgago2 ай бұрын

    "...az élet arról szól, hogy minden nap bebizonyíts valamit..." Köszönet az értékes gondolatokért! Jó egészséget a továbbiakhoz!

  • @petersch8147
    @petersch81473 ай бұрын

    HAJRÁ Vu. Mindig bárhol is vagy mindenki tudni fogja, hogy Te vagy a Trvtko és várjuk a "műsoraidat" bárhol is jársz. Szuper Család vagytok !!!!!!!!!!!!

  • @Delila-tu6dv
    @Delila-tu6dv3 ай бұрын

    Ezt el kell meséljen. Már nagyon rég volt,mikor egy riport bejött ,ahol egy romániai faluban (erdélyi magyar vagyok)valahol a Duna körül , hogy magyarok élnek. Nagy érdekesség volt számomra. Nézem:Tvrtko,na ez biztos a TVR román televiziónak a rövidített neve,a tko,gondoltam ki tudja milyen furcsaság .Idővel rájöttem,hogy miről van szó.Azóta megnézek minden vídeót. Köszönöm szépen, jó egészséget és jó munkát kívánok!

  • @mihalynehorvath6034

    @mihalynehorvath6034

    2 ай бұрын

    Nagyon jó volt hallgatni abeszélgetéstJó egészseget.

  • @ildikolukacs8246

    @ildikolukacs8246

    2 ай бұрын

    Én akkor jegyeztem be a szívembe örökre, mikor az a nagyon fiatal kissrác ott volt a román forradalom idején, és lelkesen tudósított, tul.képp kockáztatva az életét.. Akkor kis hősnek neveztem el magamban.. ❤Azóta is tiszteletre méltó életet, pályát fut be, szép, okos, tartalmas, igen rendhagyó életet.. Kívánom, hogy tartson ki derűs, nagycsaládos aggastyán koráig ez az élet-bárhol is érje.. 😊🙏👍

  • @bettytothne

    @bettytothne

    2 ай бұрын

    Hàla Istennek , h meggyògyùltàl!🙏🏼🥰

  • @drewjacobs1990

    @drewjacobs1990

    2 ай бұрын

    @@ildikolukacs8246az a délszláv háború .

  • @lidiaprazsak166
    @lidiaprazsak1663 ай бұрын

    Hála Istennek,hogy jól van.Sok egészséges évet kivanok önnek.

  • @ChristaHorvath
    @ChristaHorvath3 ай бұрын

    Vujity Tvrtko, csodálatos apukád volt! Köszönjük neki, hogy ilyen jó embert nevelt fel a személyedben.

  • @tamasmolnar5029
    @tamasmolnar50293 ай бұрын

    Lenyűgöző, nagyszerű interjú (bocsánat; beszélgetés). A tehetség számomra elsőrendű, és itt két vitathatatlanul tehetséges ember találkozott. Nagyon élveztem, de ismét felébresztette bennem a gondolatot; mit tegyen az a sokmillió ember, akinek nem jutott tehetség, akinek nem jutott ilyen szülői ház, akinek nem adatott meg, hogy megtanuljon nyolc nyelvet, hogy kiutazhasson külföldre, de esetleg még egyéniségének megfelelő hasznos munkát találjon magának? Igen, csodálattal - és némi irígységgel - nézi az ilyen műsorokat, és megpróbál tanulni, világlátását bővíteni általuk. Köszönet, és elismerés az alkotóknak!

  • 3 ай бұрын

    Köszönöm szépen Isten leheletét. Ez az interjú ezt az érzést adta nekem, és ahogy visszaemlékezem a Tvrtko régebbi filmjeire és riportjaira, mindegyikből ez a lehelet sugárzik. :) Gyógyulást és hosszú életet kívánok.

  • @belanebalogh5590
    @belanebalogh55903 ай бұрын

    Csak annyit, hogy tetszett. Nagyon jó egészséget kívánok. ❤

  • @rozsaszello
    @rozsaszello3 ай бұрын

    Köszönöm ezt a lebilincselő, értékes előadást.❤

  • @attilatasciko4817
    @attilatasciko48173 ай бұрын

    Köszi mindkettőtöknek , érdekes - érdemes adás .

  • @mariabagi5430
    @mariabagi54303 ай бұрын

    Fantasztikus, nagyszerű ember, a leghitelesebb!! Mindig öröm hallgatni őt. Köszönöm ezt az élményt is. 😊❤

  • @katalinsajtos9924
    @katalinsajtos99243 ай бұрын

    Nagyszerű riport volt! 👏👏🥰 Jó egészséget, további sikeres munkát kívánok! 🥰

  • @lidiaprazsak166
    @lidiaprazsak1663 ай бұрын

    Én is köszönöm ezt a csodálatos előadást önnek .Azt pedig ,hogy ennyi tudással és nem szállt el hanem ember maradt meg hozza kiváló.Vegig sírtam az egészet.En már idős vagyok a javából de nagyra értékeltem az önök társalgást Dezsi úrral.Fejet hajtok önök előtt.Tiszteletem.

  • @gabornedeckner7154

    @gabornedeckner7154

    3 ай бұрын

    Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást és részese lehetem az élő beszélgetésnek! Nem vagyok elég hálás annak hogy nézhetem Tvrtko fantasztikus elöadásait! Tvrtko te egy csodàlatosan jó tudositó vagy akit a világon mindenhol szeretünk! Elsökènt viszont egy példamutato családapa vagy! Mégegyszer köszönöm hogy részese lehetem a veled készitett interjú megnézésében! Nagyon jó egèszséget kivánok! Üdv. az egèsz családodnak!🤗🌹❤️🤔🇭🇺👍

  • @-Pilvaker-
    @-Pilvaker-3 ай бұрын

    Személy szerint nagyon várom a friss videókat, beszámolókat, interjúkat. Szerintem sokan vagyunk így ezzel! Jó egészséget!

  • @miklosbordas830
    @miklosbordas8303 ай бұрын

    Tisztelt Tvrtko úr, ön ha akarna sem tud titokban*járni sehol. Ön mindenhol nyomatékos nyomot hagy emberségből amit személyesen köszönök 🙏

  • @alfredszabo1817
    @alfredszabo18173 ай бұрын

    Tvrutko, nagyon szeretünk!❤🎉

  • @erzsebetszabo8212
    @erzsebetszabo82123 ай бұрын

    Örülök hogy újra itt vagy !! Nagyon jó egészséget kívánok,várjuk a csodás bejelentkezéseidet❤❤ Fantasztikus riport volt két szerethető emberrel❤

  • @janosneritzl2494

    @janosneritzl2494

    2 ай бұрын

    Csodálatos ember ön 😊❤

  • @irenzsejki8405
    @irenzsejki84052 ай бұрын

    EMBER - mid van ? amit nem ISTENEDTŐL kaptál . Életerő ? Család ? Vagy tán teli magtár ? MINDENED AMID VAN AZ ÚRTÓL ERED. Szeretet, értelem , mindennapi kenyered. Ez az alapja ennek az IGAZ beszélgetésnek. Köszönöm szépen.💕🙏

  • @zsuzsannaosztopani1574
    @zsuzsannaosztopani15743 ай бұрын

    Kedves Tvrtko! Hálásan köszönöm a videót! Jó egészséget kívánok szeretettel! Zsuzsa Kaposvárról.

  • @jozsefnekiss8530
    @jozsefnekiss85303 ай бұрын

    Kedves Tvrtko ! Neked tökéletesen igazad van. Ami itthon van ma Magyarországon az nagyon szomorú. Ez a nép, nemzet nem ezt érdemli. Hála Istennek azért elég sokan kezdenek már felébredni!!!! Jó egészséget, szép életet kívánok szeretettel ♥️

  • @fustosgyula764

    @fustosgyula764

    3 ай бұрын

    😮😂

  • @katalintamasi5447

    @katalintamasi5447

    3 ай бұрын

    ​@@fustosgyula764mi van ezen nevetni való?? Ön nem jó csatornát néz,röhögni nem itt kell

  • @argentinomr1083

    @argentinomr1083

    3 ай бұрын

    szilárd a neve nem trutyko

  • @feherhermelin

    @feherhermelin

    3 ай бұрын

    ​@@argentinomr1083ugyanaz

  • @istvannesipos7589

    @istvannesipos7589

    2 ай бұрын

    De gyógyítani magát ide jón?Nem jó az USA?

  • @ilonavasko6147
    @ilonavasko61473 ай бұрын

    Fantasztikus élmény hallgatni a szívhez szóló bölcsességeket. És azt hiszem mindannyiunk érzéseiről is beszélsz egy bizonyos témában , amit mi is átéltünk és tapasztaltunk ! jó egészséget kívánunk a további munkádhoz !

  • @margitsera3663
    @margitsera36633 ай бұрын

    ❤️❤️❤️nagyon jó volt hallgatni. Köszönöm.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub3 ай бұрын

    További sok sikert és jó egészséget kivánok Tvrtko nagyon szeretem a videóidat.Üdvözlet Mirjám Izraelből.

  • @piroskasalamon2824
    @piroskasalamon28243 ай бұрын

    Emberségböl kitűnő!! Nagyon, nagyon köszönöm! Tisztelettel.

  • @zsuzsannaosztopani1574
    @zsuzsannaosztopani15743 ай бұрын

    Kedves Tvrtko! Fél éve operáltak kétszer.Gyógyulok a rákból, közben a legkisebb fiamat 24órában segítem a gyógyulásból.Egy ápolási díjból.Ami nem öl meg, az megerősít...Nagyon jó egészséget kívánok szeretettel! Zsuzsa

  • @terezkapitany4620
    @terezkapitany46203 ай бұрын

    köszönöm , tisztelettel, Uraim!

  • 3 ай бұрын

    Nagyon jó riport volt! Minden tiszteletem! 😊❤

  • @laszlototh78
    @laszlototh783 ай бұрын

    Értékes órát tölthettem veletek,köszönöm szépen üdv. Erdély-ből.

  • @gabormandics4800
    @gabormandics48003 ай бұрын

    Tanító beszégetés volt,köszönöm🤗🤗🤗

  • @janosnemazzag1025
    @janosnemazzag10252 ай бұрын

    Csodás beszélgetés volt minden perce öröm! Jó egészséget kívánok és remélem Mindkettőjüket meg sokszor fogom látni. Az általam nagyra becsült egykori szenbanyasz bölcs vigasztaló szavait most azonnal meg fogom írni az uokamnak. Ne legyen rá szüksége de jó ha tudja! Szívélyes üdvözlettel!!!!😊

  • @ildikodezso9311
    @ildikodezso93113 ай бұрын

    Tvrtko, sok egeszseget kivanok, Erdelybol , Dezs varosabol, ami 60 km-re fekszik, Kolozsvartol. Tovabbi sok munkaerot kivan a Zoltan nevu , ferjem is.

  • @dreamerstar11
    @dreamerstar113 ай бұрын

    jJo egeszseget kivanok es sok erot. ❤nagyon szep es meghato interview volt.

  • @istvanballa
    @istvanballa3 ай бұрын

    Nagyon érdekes volt a műsor ! Gratulálok és további jó egészséget kívánok Szatmárnémetiből ! Amúgy rendszeres nézője vagyok műsorainak és egy jó pár évvel ezelőtt az itteni előadásán is résztvettem ! Tavalyelőtt a feleségemmel egy csoprtos körúton voltunk Boszniába és Horvátországba és márnem tudom Horvátországba melyk részen , mondja a feleségem , hogy te , itt ment el mellettünk Trvitko , de hamar el is tünt és nagyon sajnáltam hogy nem vettük észre hamarabb , legalább egy köszöntés és kézfogás erejéig !

  • @lajosneigaz9016
    @lajosneigaz90163 ай бұрын

    Tvrtko, örülök hogy jól vagy.Nagyon jó beszélgetést láttam. Köszönöm.Várom az új előadást.Remélem Szegedre is eljössz.Szeretem a videóidat.🥰

  • @hajniust8980
    @hajniust89803 ай бұрын

    Egy nagyon picit el kellene gondolkodni az USA és Magyarország közötti különbségen. Föld és a csillagos Ég! Ez a pici ország olyan szinten félti a nemzeti identitását, hogy könnyű rádöbbeni, hogy automatikusan kialakul a megosztottság. Mivel van, akinek ez fontos, és van, aki ezt már elengedné. Ami ugye nem hasonlítható össze az USA megosztottságával, hisz az egy nagy katlan, amiben millió féle ember keveredik. Nincs semmi közös bennük! Tudom, van egy “ amerikai büszkeség” ….. zászlóerdő, stb. De az nem a lelkük legmélyéből jön! Mi, azért maradunk! Igen! Sokszor kényelmetlen, sokszor kellemetlen, sokszor nehéz. De mindenki nem mehet el, mert máshol kellemesebb, nyugodtabb. Bocsánat a véleményemért. Én így érzem.

  • @hajniust8980

    @hajniust8980

    3 ай бұрын

    Amerikának szinte nincs is történelme. Két hete könnybe lábadt szemmel álltam Milánóban az Utolsó vacsora előtt. Da Vinci felfestette a freskót, miközben Kolumbusz épp csak a lábát tette szegény indiánok otthonába. Érthető, hogy ott nincsen valódi nemzet-tudat. Európa sok országa is elveszíti szépen lassan. Minket sem a politikusok érdekelnek. Csak egy utolsó, elkeseredett kapálózás zajlik itt, hogy megússzuk a Sorsunkat…. Pedig tudjuk, hogy nem lehet. 50 év múlva itt sem lesz már jelentősége nagy valószínűséggel, hogy itt valaha Magyar emberek éltek. A prófécia be fog teljesedni. “S a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül. Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”

  • @laczko75ify

    @laczko75ify

    2 ай бұрын

    Egyszerűbb Daytona Beachről osztani az igét. Magyarországot így szeretem, úgy szeretem de azért az USA-ban él. Nem hiteles.

  • @katalinmartonnenagy310

    @katalinmartonnenagy310

    2 ай бұрын

    Én is ìgy gondolom. Meg azt is h 1xübb 'lelépni' mint itthon kitartani és talán tenni is valamit a változás érdekében. Mert így tul.képpen hátradőlve, a süllyedő hajót hátrahagyva, outsiderként kritizálja az itthoni helyzetet.

  • @gabriellakerekes147

    @gabriellakerekes147

    2 ай бұрын

    Az is elgondolkodtató, hogy szeptember- októbere vannak hirdetve vidéki nagyvárosokban előadásai... Magyarországon! ☝️ Szóval bocs, de nekem attól kezdve, amikor elment ebből az országból, hiteltelenné vált! Előtte pedig még körbejárta az országot az előadásaival...🤔😏😔

  • @slusszpoen2729

    @slusszpoen2729

    2 ай бұрын

    @@gabriellakerekes147 Jól tette, hogy elment. Pontosan a ti kommentjeitek, és a bennetek lévő érzés igazolja ezt. Mindenki elmegy, akiben van tehetség, beszél nyelveket, van benne tettvágy és életerő, és nem gyáva.

  • @meszaroslali_2006
    @meszaroslali_20063 ай бұрын

    Felejthetetlen élmény marad, amikor eljöttél az én városomba, Zselízre előadni! Ott ültem az első sorban (sárga pólóban) és úgy éreztem akkor, hogy sosem érhet véget az az este. És most is ezt éreztem ezzel az interjúval is.

  • @katalinlaczko5151
    @katalinlaczko51513 ай бұрын

    Köszönöm, ezzel a beszélgetéssel is fenn voltam a Mont Everesten mint mindig, ha Öt hallom. Isten Áldása kísérje a Családjával együtt. 🙏🙏🙏

  • @marenmaren59
    @marenmaren593 ай бұрын

    Nagyon örülök neki,hogy már jól vagy!

  • @veronikadonkaboroczne8985
    @veronikadonkaboroczne89853 ай бұрын

    Jobbulást és sok energiát kívánok a továbbiakhoz, minden terved sikrüljön.❤

  • @janosbartalovics3219
    @janosbartalovics32192 ай бұрын

    Öszinte ember kár hogy rövid volt.

  • @irenvarga1526
    @irenvarga15262 ай бұрын

    Nagyon tetszett a beszélgetésük,örülök hogy megnéztem.Köszönöm szépen.

  • @lillazvezdovics6737
    @lillazvezdovics67372 ай бұрын

    Októberre már megvettük a jegyet, 2021 ben is voltunk Győrben, ha a jó Isten megsegít, ott leszünk és nagyon várunk Győrben Tvrtko ❤❤❤❤

  • @melindapare2221
    @melindapare22212 ай бұрын

    Köszönjük. Szeretünk s ölelünk benneteket ❤️ ❤️

  • @miszlaimanyi5085
    @miszlaimanyi50853 ай бұрын

    Nagyon jó egészséget kívánunk szeretettel

  • @3618mama
    @3618mama2 ай бұрын

    Nagyon régen hallotam hangod❤❤❤

  • @andreaschonveitz2273
    @andreaschonveitz22733 ай бұрын

    Mielőbbi gyógyulást és erőd tartsd meg!❤

  • @otilijajablonszki342
    @otilijajablonszki3423 ай бұрын

    Üdvözlettel ❤❤❤❤

  • @user-fi3ye1um3e
    @user-fi3ye1um3e3 ай бұрын

    Jó egészséget és sok türelmet, kitartást kívánok Zsolnay Gyöngyinek!

  • @hajniust8980
    @hajniust89803 ай бұрын

    Isten éltesse még nagyon sokáig jó egészségben, családja körében!

  • @davidkorponai9803
    @davidkorponai98032 ай бұрын

    További jó munkát és egészséget kívánok!

  • @katalinnemethyneszabo8850
    @katalinnemethyneszabo88503 ай бұрын

    Jó egèszsèget minden jót.❤

  • @NagymamaCuki
    @NagymamaCuki3 ай бұрын

    További jó egészséget kívánok. Köszönöm a munkádat és ezt a videót .❤

  • @Joy01977
    @Joy019772 ай бұрын

    Sziasztok! Örülök hogy nincs probléma jó egészséget üdv🙏🙏🙏

  • @blondicsilla
    @blondicsilla2 ай бұрын

    Tökéletes Minden szó igaz😢

  • @gtimi1
    @gtimi12 ай бұрын

    ❤❤❤Egyszerüen csak annyi,hogy szeretek benne mindent,amitől az AKi!!!!!!!!

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart73603 ай бұрын

    Akiknek megadatik egy anyagi jólét, azok közül kevesek azok, akik a gyermekeik minőségi nevelésére fordítjàk, ahogy már láthattuk, a fiúk milyen csodálatosak, intelligensek, alázatosak. Én ehhez is gratulálok.

  • @vikikovacs8937
    @vikikovacs89372 ай бұрын

    A legjobbak vagytok..Erőt ès egèszsèget kìvànok..

  • @angelapankovics6613
    @angelapankovics66132 ай бұрын

    Gratulálok és jó egészséget kívánok!

  • @Marta-bw4wx
    @Marta-bw4wx2 ай бұрын

    ❤imádom Tvrtko úr ❤interjúit ❤❤💝💓🙋💥💞

  • @barbarananasy5696
    @barbarananasy56963 ай бұрын

    Tvrtko nagyon szeretem a riportjaidat tele van embersèggel ès tiszta öszinte szeretettel további jó egèsèget

  • @JoBaCoci
    @JoBaCoci3 ай бұрын

    Isten áldjon!!!!

  • @erikasulcz6426
    @erikasulcz64262 ай бұрын

    Köszönöm szèpen

  • @zsuzsagelencser3502
    @zsuzsagelencser35022 ай бұрын

    Köszönöm. 👏🤝 Az ominózus szeptemberi kezdésű 50 állomásos turnéból jelenleg 8 helyszínre (pl jegyponthun) lehet jegyet venni, október 29. az "utolsó" dátum . Hol várható még helyszínek és dátumok nyilvánossá tétele ( ha minden jól megy, a tervezett 50 előadás decemberig be zsúfolni) ?

  • @puskasjuliana1173
    @puskasjuliana11733 ай бұрын

    Jó egészséget kivánok az egész családnak!Üdvözlet Szatmárnémetiből !

  • @andreakatona9715
    @andreakatona97152 ай бұрын

    Köszönöm a bensőséges riportot!😢❤

  • @gabornekelemen5257
    @gabornekelemen52572 ай бұрын

    Sok erőt egeszseget Isten Szeretetével🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻🌹🌹🌹

  • @laszlokuczora5326
    @laszlokuczora53263 ай бұрын

    Csak így tovább /Egyenes. Beszéd

  • @SHINPEI_AMV_1
    @SHINPEI_AMV_12 ай бұрын

    BRAVO

  • @juliannamezei9436
    @juliannamezei94363 ай бұрын

    Jó egészséget kívánok Brassóból

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi64822 ай бұрын

    Jászberényben csodás néptánctáborokban voltam! Jó szellemiségű a város!

  • @jutuska
    @jutuska3 ай бұрын

    Életem legkedvesebb órái voltak amikor Sydneyben itt volt a videói mindig feldobja a napjaimat, köszönöm.

  • @zsuzsannaban7479
    @zsuzsannaban74793 ай бұрын

    respect :) mindkettőtöknek :)

  • @janosneritzl2494
    @janosneritzl24942 ай бұрын

    Így gondolom én is! ❤

  • @terisumegi1169
    @terisumegi11693 ай бұрын

    Koszonom az oszinteseget es a a mai napig megtartott igaz lelket.

  • @nikolettkaskoto1017
    @nikolettkaskoto10173 ай бұрын

    Nagyon várom ezt a turnét és Debrecenben mint megye székhelyen várunk

  • @user-kf8dv3bi3x
    @user-kf8dv3bi3x3 ай бұрын

    Bunyó van a világban. Ha ellenség támad, sohase fájjon! A barátok bántása az, ami igazán fáj. Viszont ekkor kiderülhet, hogy nem volt az illető igazán barát, vagy az illető nem ért valamit. Nagy elismerés és köszönet a sok kiváló munkáért. Jó egészséget, sokat tett a hazámért. Jó lelki egészséget, sok jó barátot, boldog családot!

  • @katalintamasi5447
    @katalintamasi54473 ай бұрын

    Csodás beszélgetés, köszönöm szépen Bécsben mikor lesz? Hol lehet ezt megtudni ??❤

  • @joerocky8652
    @joerocky86523 ай бұрын

    igen a fény városa ❤

  • @user-jg5no2zr3b
    @user-jg5no2zr3b2 ай бұрын

    🙂 👏

  • @EmokeSzabady
    @EmokeSzabady3 ай бұрын

  • @user-gi9hj9fy4u
    @user-gi9hj9fy4u3 ай бұрын

    Mèrt kell titokban? Magyarország valamikor tárt karokkal ès minden lehetőséget felkínált neked ès èltèl is a lehetősègekkel!

  • @domonkosg562

    @domonkosg562

    3 ай бұрын

    Trtvko ilyen. A könyvei is így vannak szerkesztve. Ez az ő stílusa

  • @laszlomodos1195
    @laszlomodos11952 ай бұрын

    mikor jössz bécsbe és hol tartod az elöadást?

  • @hajnalkafurman7859
    @hajnalkafurman78593 ай бұрын

    Budapest, Novi Sad, Esztergom... Az inga mukodik. Itthon, otthon.... Het nyelv anynyelvi szinte.... A lelkem egy... Koszonom hogy egy picit erezhetek a lelkedbol. Isten vigyazzon...

  • @emilialajos1196
    @emilialajos11962 ай бұрын

    Minden joot kivanok felvidekrol lattam a Trianoni filmet erot egeszseget. Szerettel.

  • @ilonakozma336
    @ilonakozma3362 ай бұрын

    Nem az a fontos, hogy 10 milliòan tudják, hogy Te ki vagy, hanem hogy Te magad mindig tudd, hogy ki vagy...

  • @zsuzsannaosztopani1574
    @zsuzsannaosztopani15743 ай бұрын

    A szüleimet én búcsúztattam...

  • @anitaszabo-barna8034
    @anitaszabo-barna80342 ай бұрын

    Elüdözünk mindenkit aki értékes magyar. 😢 Semmi új nincs a nap alatt, ha csak az nem, hogy eddig észrevettük....m

  • @z.gergoa.216
    @z.gergoa.2163 ай бұрын

    41:45 németül: Mit György Keller im Keller. 😁 Jól megfogtam a lényeget!

  • @tucsok888
    @tucsok8882 ай бұрын

    Nekem is Pécs a szívem csücske!❤

  • @sanyipaksa6472
    @sanyipaksa64722 ай бұрын

    "Igeret foldje"=Csak volt!

  • @user-yz5wf6qt2s
    @user-yz5wf6qt2s3 ай бұрын

    Ugye, jössz Kaposvárra is?

  • @erzsebetbaji2088
    @erzsebetbaji20883 ай бұрын

    Tőlem is ezt kérdezte az Édesanyám ma pont ma jutott eszembe avtemetőbe, ahol a sírrjanalmálltam!

  • @zoltantoth4148
    @zoltantoth41483 ай бұрын

    Horka ?

  • @MariaJuhasz-cz7lb
    @MariaJuhasz-cz7lb3 ай бұрын

    Imadni való ujsagíró becsülöm atisztességéért.😊😊😊

  • @istvannekrizsan1683
    @istvannekrizsan16832 ай бұрын

    Igaz hogy a Tvrtko nev csutortokot jelent magyarul ?

  • @arnoldvekony5267
    @arnoldvekony52673 ай бұрын

    Mesterlövész*

  • @SHINPEI_AMV_1
    @SHINPEI_AMV_12 ай бұрын

    😅

  • @zsuzsannajuhaszne8369
    @zsuzsannajuhaszne83693 ай бұрын

    Jaj a tehetősek!!!

Келесі