Tapsok, nevetések, csendek | Kovács András Péter a Képmás-est vendége

Hogyan támogassuk egymást a várakozás alatt a gyógyulásban? - HUMORRAL
Az advent idén sokak számára nem csupán örömteli várakozást és készülődést hoz. Mindannyian várjuk, hogy vége legyen a bezártságnak és a félelemnek, hogy elmúljon a betegség, a járvány. Ilyenkor érzékenyebbek vagyunk mások fájdalmára is, és nekünk is mindennél nagyobb szükségünk van gyógyító humorra, mesére, zenére, amellyel mi magunk is segíthetünk. Adventi online Képmás-estjeinket ennek jegyében készítettük.
Szám Kati első vendége Kovács András Péter, humorista volt.
Ebben a körülbelül negyven percben megtudhatjuk, miért fontos a humorista számára a közönség, hogyan határozza meg a néző a tempót, ami hat a humorra, és hogyan segíti nehéz napjainkat az igazi blőd, „vásári humor”. Kiderül az is, hogy milyen módszerrel tartja távol magától az „instant sértéseket”, hogy mit gondolnak róla a kollégái, és hogy tud-e nemet mondani a felkérésekre.
Azt egyébként tudták, hogy mi Kovács András Péter polgári szakmája? Szó lesz erről is, illetve a karácsonyról, az adventről és arról, hogyan működik a család a karanténban. Ki tör KAP babérjaira, és mit csinálnak a gyerekek az online színház szünetében?
Milyen apának és férfinak tartja magát, melyik ismert család a példaképe? Mikor tudta meg, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, és mit jelent számára az éves bejglisütés élete párjával? András mesél arról is, hogy hogyan őrzi családtagjai emlékét, és hogyan készül a családja egy olyan szomorú eseményre, amely során a gyerekei is megtapasztalják majd a veszteséget.
Gondolták volna, hogy ennyi téma belefér negyven percbe?
Utóirat: „Ne tolják túl! Ezek az évek nem jönnek vissza” - üzeni Kovács András Péter azoknak, akik túl komolyan veszik a munkájukat.
Szeretettel hívunk tehát mindenkit a De la Motte - Beer-palotába! Foglaljanak helyet, és ismerjék meg a népszerű humoristát egy új oldaláról!
www.kepmas.hu/kepmas-estek
Friss cikkek, hírek a Képmás magazin oldalán:
www.kepmas.hu
Kövess minket!
- Facebook: / kepmasmagazin
- Instagram: / kepmas_magazin
- Pinterest: / kepmas_magazin
- Linkedin: / kepmas
Kapcsolódó cikkek:
Szám Kati: Kovács András Péter: „A poénok alatt szórakoznak, de a csendekben szeretnek meg”
kepmas.hu/hu/kovacs-andras-pe...
Kovács András Péter lakossági szerenádot adott hatvan férfitársával
kepmas.hu/hu/kovacs-andras-pe...
Szám Kati: Hogy vagy? - Kovács András Péter a koronavírus-járvány idején
kepmas.hu/hu/hogy-vagy-kovacs...

Пікірлер: 6

  • @zsuzsannanagylajosne6715
    @zsuzsannanagylajosne67152 жыл бұрын

    KAP egy kedves fiatal ember mély gondolatokkal humorral keverve ami nagyon élvezetes, köszönet érte !

  • @tibornesziklai4112
    @tibornesziklai41123 жыл бұрын

    Örülök, hogy van humora és Isten hite Andrásnak. Nagyon kell mindnyájunknak ez a segítség.

  • @evahuber9810
    @evahuber98103 жыл бұрын

    Köszönöm szépen, örömmel néztem. 😃👏🙏💐

  • @arpadsimon4246
    @arpadsimon42463 жыл бұрын

    Kösshönöm A sshok sshok jó poént KAP.

  • @istvankovacs9245
    @istvankovacs92453 жыл бұрын

    Ó, a Lego-s sztori nálunk is játszott. :D Akkor ültünk le megbeszélni, hogy honnan jön a mi. Ez volt két éve. Még ma is a Jézuskától és a Mikulástól (Szent Miklóstól) várják az ajándékot.

  • 2 жыл бұрын

    kzread.info/dash/bejne/pIeHj7OFqtvZftY.html - KAP gondolatai nekünk, apáknak